Virágéknál ég a világ....

Sütöttünk egy kis rántott békát... zimmezumm....
A történet eleje évekkel ezelőttre nyúlik vissza. A szomszédos községben, Mezőnyárádon a békások, vagyis a nyárádiak, megrendezték az első béka-fesztivált. Főzőverseny is volt, mindenféle hal, és béka ételeket lehetett készíteni, amit zsűriztek. Mindenképpen le akartam jutni. Aztán nem jött össze. És a rákövetkező években sajnos egyszer sem. Idén is volt valami dolog, ami nem engedte a részvételt. Na meg szakadt is az eső...
Azért megkérdeztem, hogy lehet-e még, így két nappal az esemény előtt nevezni... Lehetett volna, de venni is lehetett békacombot. Átfutott az agyamon, hogy biztos nem tudok lemenni a versenyre, így a nevezést hagytam, de egy kiló békacombot vettem. az asszony rosszul is volt tőle. Nagyon rühelli a békákat. Irtózik tőlük. Nem bántja őket, de mind az életére tör, és azt lesi, mikor van egyedül az udvaron, és akkor felmásznak a lábán, szépen lassan, és nem is tudom.... megszorongatják a nyakát, vagy valami hasonló aljas dolgot forralnak...
Mindenesetre nem szereti őket, és mint említettem, rosszul van a gondolattól, hogy békát fogok enni.
Gyermekkoromban ettem utoljára békacombot. Akkor a nagybátyámmal fogtuk őket, és egy napig fokhagymás tejben áztak, a hűtőben a nyúzott combok. Aztán kirántottuk őket, én meg jól megettem mindet. Biztos emiatt orrolnak a békák, és a nejemen akarnak bosszút állni, mert velem nem mernek kezdeni.
Szóval vettem egy kiló békacombot. Fagyasztottat, tenyésztett békából. Nem ám vadon befogottból, mert azt tilos. Védett állat ugyanis. A nyárádi fesztiválon ügyelnek erre a szervezők, hogy ne érje szó a ház elejét emiatt.
Nem számoltam, hogy mennyi lehet a zacskóban, de az biztos, hogy egyesével is le vannak csomagolva, a nagy zacsiban.
Tegnap mondtam a kedvesemnek, hogy este vegyen ki négy combot a fagyról, és ma rántsa ki nekem. Úgy is tett. Bepanírozta, és aztán alaposan, hipóval kezet mosott.
Kérdeztem tőle, hogy a számat is kimossam-e hipóval, mielőtt legközelebb megcsókolom. Alaposan elgondolkodott ezen, de szerencsére azt mondta, elég, ha eszek mást, és fogat mosok. Vagy háromszor...
Száz szónak is egy a vége: két combot megettem ma ebédre, hozzá tökfasírt volt a köret, bár inkább a tócsnira hajazott az alakja, mint a fasírtra. A másik két combot elviszem holnap melóba.
Adtam volna a fiamnak is, de nem bírta megenni. Állandóan a varangyokra gondolt közben. Nem baj, több jutott nekem.
És a békák tovább forralják a bosszújukat. Az asszony nem mehet ki a házból egyedül!



Helyzetjelentés....

Annyi mindent akarok írni, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Sokszor le akartam már ülni a gép elé, de valami mindig közbejött. Pedig van sok gondolatom, sok dologgal kapcsolatban. De mindegy... aminek "papírra" kell kerülnie, úgyis papírra kerül, aminek meg nem, nos... egyértelmű...
Szóval: a gazdaság... A tavalyi évben nem sokat győztünk, illetve győztem, mert a nejem kiesett a terhessége miatt. Sok dolgot hagytam veszni, felszámoltam, elnapoltam. Alig győztem, magamra sem jutott idő a tengernyi dolog mellett, és bármennyire is igyekeztem, a fejemre nőtt sok dolog. Benne volt az is , hogy elfáradtam kicsit a kínlódásban, elegem is lett, hogy egyedül nem győzöm, meg hát öregszem is, és lassan átalakul bennem az erőből megoldás, ésszel kivitelezéssé. Ezt viszont meg kellett szokni. Azt is, hogy eladtam a bőröm, és az időm egy részével most más rendelkezik.
Későn kezdtük a kertet. Idén "csak kettőt vettünk fel, a harmadik úgy maradt, ahogy. A nagyobbikba vetettem lucernát, de nem kelt ki. Helyette viszont lett benne gaz. Na, gondoltam, a semmitől jobb, majd kaszálom a disznóknak. Mert ugye disznó lett annyi , mint másnak kiscsirke. A kaszálásba bele is kezdtem, de ez sem ment. Rohadt meleg is lett, hamar felvénült, és idő sem úgy volt, ahogy akartam. Aztán a kert gazdája, mert béreltem, megelégelte nézni a gazt, és visszavette a kertet. Igaza is van, remélem azért nem haragszik meg rettentő módon rám emiatt. Kicsit meg is könnyebbültem, bár sajnáltam is a földet. De mindenkinek jobb lesz így.
A másik kert itthon van, és későn startolt az is. Június elején csepegtető szalag, és kartonpapír takarás került rá. Már mutattam korábban. A talaj jó erős, marha és lótrágyával kevert, disznókkal kigyökerezett, feltúrt, felkapált föld. Ha korábban kezdtük volna, nem száradt volna ki annyira, és nem kellett volna az elején annyit töltögetni az IBC tartályt. De későn kezdtük, és ennyi. Az egyik munkatársam, Matyi bácsi magának szedi a magokat, és saját maga neveli a palántákat. Általában sokkal többet, mint ami kell neki, és elosztogatja. Így került hozzánk közel kétszáz kicsike paradicsom, és kétféle kápia paprika palánta. Ezek, és pár más került a kartonba vágott lyukakba. De már erről is írtam.
A lényeg, hogy eltelt két hónap azóta, és egy hónap azóta, hogy néhány magot is elvetettünk oda, ahová nem jutott palánta, de volt szalag. A tök, cukkini, patiszon bokraink majdnem 150 centisek azóta, a zöldbab, mind a tizenöt bokor majd 60 centi magas, méregzöld levéllel. Ma szedtük le a babot róla, de dugig van még virággal. Minden bokorba 3 szem magot dugtam. A negyvenöt szem babbúól lett két vödör zsenge zöldbab. A céklának még kell idő. Nem maradt meg minden lyukban, de ahogy egyeltem, próba szerencse alapon egy-egy erősebb növényt a csepegtető mellé dugtam, ha akar, majd megmarad. Egy hétig feküdt mind, de aztán meggondolták magukat, feltápászkodtak, és elkezdtek nőni.






A paradicsomot úgy ültettem, hogy egy paradicsom, egy karalábé. A következő sort fordítva. Úgy gondoltam, hogy hozni fogjál a szokásos formát a paradicsomok....
Hát... Vagy a trágya, vagy a csepegtetett kútvíz, vagy a takarás, vagy mindez egyszerre, de keresztül húzta a számítást. Bevallom töredelmesen, nem készültem karókkal. A karalábé gyakorlatilag eltűntnek nyilvánítható. Pedig nem kicsik! Még nem találtam ki, hogy fogom megoldani, hogy közé tudjunk menni, de meg kell! Óriásiak a növények. És rengeteg a paradicsom. Hozzáteszem: nem tudom, hogy ki volt az a galád, aki az egész területet bevetette koktélparadicsommal, de legalább annyi kelt mindenhol, ahol csak tudott, mint amennyi más palántát elültettünk. Szóval az is lesz.
Az már biztos, hogy jövőre minden négyzetcentimétert letakarok , és becsepegtetőzök az itthoni kertben. Meg hogy korábban vetek, és több uborka lesz. Meg csemege kukorica. meg van egy jó ötletem a petrezselyemre, meg a sárgarépára is. De azt csak akkor mutatom meg, amikor majd működik. Addig titok. Senki nem is olvasott most semmit róla.... Még csak említést sem...
Aztán vannak ám még tervek! De ezeket sem árulom el.
Az biztos, hogy megszaporodott a munka, és megjött hozzá a kedvem is megint. Mindegyikhez. Az öcsém is belelendült az építkezésbe, így végre lett segítségem, hogy a műhely javát elrámoljuk. 2009 óta nem volt elpakolva benne, mert nem volt rá szükség. Amikor meg lett volna, már embertelenül sok volt a cucc benne, és az összevisszaság is. Most olyan 70 %-os rend van már benne, és van benne egy kis HELY. Csupa nagy betűvel, mert ilyen már emberemlékezet óta nem volt. De lett még más is. Például vagy hatvan zsák égetni való cucc, meg forgács, meg fűrészpor.
De igazából nem a rendrakás a nehéz. Az a nehéz, legalábbis egy darabig, míg meg nem szokom megint, mert valaha így csináltam, hogy a HELYÉRE tegyek vissza mindent, miután végeztem a használatával. Olyan könnyű lepakolni a közeli gépekre, amiket nem használok. Persze aztán a felhalmozódott kupacot szét kell válogatni, vagy összeszedni a földről a felét, mert a legalsó kell, és
a fölötte lévők leestek, mert nem volt idő elpakolni, de megpróbáltam kihúzni... Na ebből lett elég. Úgyhogy most odafigyelek, és elrakok mindent, amit előveszek.
Két nagyobb kupacot csináltunk. Azt, ami nem kell, ugye zsákokban kitelepítettük a műhelyből. A két kupac még kell. Van benne szerszám, meg alapanyag, meg félbehagyott dolgok. Mindig, amikor elmegyek egyik-másik kupac mellet, egy-egy dolgot elveszek belőle, és elrakom. Vagy éppen csoportosítom. Már konkrét elképzelésem van, hogy fog kinézni minden, amikor a helyén lesz. És a helyén lesz!
Egyrészt jobban is érzem magam ettől, másrészt sok dolgot kell csinálnom a közeljövőben, és ezekhez szükség van a műhelyre. Nem egy ötven négyzetméteres kuplerájra, hanem egy MŰHELYRE, amiben tudom, miből, mennyi, és hol van.
Szépen haladunk....

Vissza az ágyba...

Írtam már arról, hogy ezt az évet a lónak szántam. Ideje már foglalkozni vele komolyabban, hiszen elmúlt négy éves, és elszemtelenedik. Valóban észrevehetően megváltozott év elején. Azt hitte, ő a főnök, és nem én. nem is lenne ezzel probléma, ha ő nem lenne ötször olyan nehéz, mint én, és tízszer olyan erős. meg az is számít ám, hogy nem úgy működik, mint egy kutya, amit esetleg tudnék kezelni, hanem úgy, mint egy ló. És a lovakhoz nem értek.
Megtanultam azóta, hogy úgy kell velük viselkedni, mint a ménesben viselkednek egymással a lovak. Ki kell vívni a tiszteletüket, különben lenézik az embert. Nem félniük kell tőlünk, mert az rossz. Tisztelniük kell.
A ménesben a rangsort kiharcolják egymás között. Harapják, rúgják egymást olyankor. Ha a rangsor feláll, és egyik-másik kihágást csinál, megtorlást kap. nyilván arányosan a kihágás mértékével, mert a lovak nem gonoszak. Viszont a rendet szeretik.
No, az én lovam rendetlen. Illetve már nem annyira, de még bőven van hová fejlődnie. És nekem meg még több.
Már kisebb nagyobb harcok árán megtanulta, hogy megtartsa a távolságot az ember és maga között. Erre azért van szükség, mert az öt mázsájával elég kellemetlen tud lenni, ha az ember lábára lép, pusztán " véletlenül" és TÉÉÉÉÉÉNYLEG csak "véletlenül", de TÉNYLEG, elidőzik rajta pár másodpercig, mintha észre sem venné, hogy az egyik lábán valami kitüremkedésen áll...
Szóval erre már figyel. Ehhez kellett egy kis csihi-puhi, jelzés értékkel. Meg egy kis orra koppintás. Na azt nagyon nem szereti. De már figyel ránk, kis emberekre. Megtanulta, hogy ne szemétkedjen.
Aztán itt van a nyugalom, illetve a türelmetlenség. Amint kitette a lábát a portáról, belé bújt a kisördög. menni akart, mint a meszes, maga sem tudta, hová. Néhány kör keringő, és egy kis pálca, és már tudja, hogy majd mehet, de nem rajtunk keresztül. Jöhet velünk, szépen, nyugodtan, türelmesen. Aztán ha türelmes, megdicsérjük, jutalmat is kap, aminek örülhet. És ennek mi is nagyon örülünk. mindenki boldog.
Már szépen jön kifelé, nem akar iramodni, sőt, már a felháborodottságot kifejező, horkantva fújtatást is mellőzi egy ideje. Néha esik már csak ki, ha egy hirtelen jövő hang megugrasztja. Abból meg van vidéken elég. ma például mindenki megijedt a réten. A ló a fácán csibéktől, a fácán csibék meg a lótól. Aztán kiderült, hogy a lovat nem akarják megenni a fácánok, és a fácánok is rájöttek, hogy a ló sem akarja megenni őket. Mindenki boldog volt. Én is, amikor erre rájöttem, hogy emiatt ugrott felém a lovam, nem azért, mert meg akart enni. Azért az orrom alatt elmormoltam neki, hogy "anyádat ijesztgesd..."
Lefutottuk a két irányt, a balra, és a jobbra köröket. Csináltam egy rögtönzött hosszú ostort, ami nem csíp, csak jelző értéke van. De állandóan lerepült róla a zsinór... Tegnap eszembe jutott, hogy az asszony hozott még Angliából egy lovagló pálcát, egy teljesen szemérmetlen tervvel, de egyelőre kihasználatlanság miatt a hálószoba szekrényének tetején pihen. Át is vittem, hogy na majd az eredeti rendeltetésének megfelelő helyen fogom használni, de kiderült, hogy nem bírja az erőltetett igénybevételt. A kezemben maradt a bőrszíj, aminek a csuklómon kellett volna tartania. Úgy néz ki, vissza kell vinnem a hálószobába.
Jajj, de sajnálom....




Barackfiókák

Már hetek óta vártam  a mai napot. Kellett már egy nap, amikor itthon maradok, és rajzolok, vagy filmet nézek, vagy bármi olyat csinálhatok, legalább csak egy kicsit, ami nem kötelező, és pihentet.
Tegnap kimentünk a barackosba az öcsémmel. Ilyentájt tavaly már javában befőztük a barackot. Idén megmetszették nekünk, és ennyi. Válogatni nem mentünk ki, de nem is kellett, mint utólag kiderült, mert a szeles, hideg idő, és a viharok időben elintézték helyettünk a válogatást. a kaszálással meg arra jutottunk az öcsémmel, hogy a nagy fű visszatartja legalább a vizet a talajban. Amikor "időben" lekaszáltuk, és "szép" volt a barackosunk, volt, hogy a bokánkat majd kitörtük a rengeteg repedésben , ami a talajt lépten-nyomon megszakította. Szóval tegnap kimentünk. Vártam mindent, csak azt nem, ami fogadott.
Azt gondoltuk, nem lesz barack. Vagy ha lesz, sok apró, vagy ha nem sok, de apró biztos. Már ez a második év, hogy nincs permetezve semmivel, semmikor, egy olyan ültetvény, ami huszonnégy évig volt. Gyakorlatilag a fáknak nulla az immunrendszere. Vének is, mint a szekerút, betegek is már.
A félelmeim ellenére nem ette meg a tafrina a leveleket, és a kevéske foltot, amit az egyébként tetszetős termésen találtunk, a még belefér kategóriába soroltam. Rosszabb nem lett az íze, csak időben kell leszedni is, meg feldolgozni is, mert nincs lefújva rothadásgátlóval.
Amúgy sem akartuk eladni, berakjuk mindet.
Megbeszéltük, hogy másnap kimegyünk, és lekaszáljuk a füvet, meg a gazt, meg leszedjük az érett barackot.
Hát ennyit a pihenésről...
Délelőtt volt, amire kiértünk. Én kaszát ragadtam, az öcsém elkezdte szedni a barackot. No, nem a kézi kaszát, annyira nem vagyok elvetemült, meg szégyen, nem szégyen, nem tudok kaszálni. A brümmögőset fogtam, és kaszáltam.
Ahogy haladtam a sorok között, olyan dolgot találtam, amit a négy év alatt egyszer sem láttunk eddig. Az egyik pár éves fácska ágai között egy madárfészek bújt meg, benne három fiókával. A fa körül a gazt nem vágtam le. Nem is nagyon volt rajta gyümölcs, ki is tudtuk kerülni, a szedés alatt, a madaraknak meg életmentő lehet egy kis extra takarás, vagy árnyék.
Ahogy letettem a kaszát, és közelebbről is megnéztem őket, a szomszéd fán megláttam a szülőket. Gébicsek. Kisebb fajták, pontosan nem tudom, melyik, de rovarevők, az biztos. Két évnek kellett eltelnie, vegyszer nélkül, hogy megjelenjenek.




Délután lett, mire végeztünk. Ez volt a harmada a barackosnak. Az első érésű barack finom, édes, de nem magvaváló. nem lett sok, hat láda, meg egy nektarin. Még ugyanennyire számíthatunk, hacsak valaki le nem szedi helyettünk, mint tavaly...
Elosztottuk, hazavittük. Talán holnap megcsináljuk lekvárnak.
most fejezte be a feleségem a sárgabarack lekvárt, meg a meggy utolsó adagját, illetve azt még nem teljesen. Még vagy tíz kilót ki kell "faggatni", ahogy nagyanyám mondta mindig. Ebből is lekvár lesz, már ötven kilót beraktunk befőttnek, szörpnek, lekvárnak, meg cukrozott, magozott meggyként.
Sárgabarackból nem hiszem, hogy lesz több. Most majd az őszi jön. Amit tudunk, abból is üvegbe tesszük. Lesz, aki megegye...

Jó tanács, ha tetőzni kell

Az öcsém építkezni fog. Mivel a környéken nem nagyon lehet üres építési telket venni, így olyat vett, amin már van ház. Persze el kell bontani, mert repedt, vizes, öreg a födém, a tető. Több generációt kiszolgált már, de eddig tartott. A hétvégén neki is fogtunk a bontásnak, és a tetőket leszedtük az épületekről.
Meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy képekkel is megmutassam, amit évek óta szajkózunk minden olyan ismerősnek, aki régi házat vesz. A legtöbb ember még nem csinált tetőt életében. Régi házon biztosan nem. Ezért elkövetik azt a hibát, hogy először felújítják Belül, aztán alul-kívül, majd végül a tetőt cserélik. Ha építünk újat, akkor a sorrend ugye adott. Ha meg újítunk, a sorrend fordított kell legyen. A régi parasztházakon a plafont alkotó gerendák végeire van ültetve a tető szaruzata. Itt kap egy hatalmas nyomást a gerenda, és így a közepe kissé felfelé feszül. Az évek alatt ugyan a plafon közepe lefelé süllyed, meghajlanak a gerendák, de a tető súlyából adódó terhelés akkor is megmarad. Ha levesszük a tetőt, és a födém marad, akkor ettől a feszültségtől a gerendák egy időre megszabadulnak. Még jobban belógnak a helyiségekbe. Összereped a plafon, ha vakolva, vagy tapasztva van, bár a legtöbb esetben csak hajszál repedések jelentkeznek. Esetleg a falak mentén, ahol felfekszenek a gerendák, elválik a födém, és kissé felemelkedik. A két képen, amit a bejegyzésbe felteszek, ezt a hézagot lehet látni. Jelen esetben több, mint két centi!
Tehát, ha régi házat vásárolunk, a felújításkor az első legyen a tető, és a födém! Ez kerül a legtöbbe, ez igaz, de a lenti részt akár helységenként is fel lehet újítani később, míg a tetőről ez nem mondható el.
Nem egy ismerős esett ebbe a hibába, és végül sajnálta, hogy nem hallgatott ránk. Olyan is volt, aki kifestett, mielőtt a tetőhöz nyúltak. Aztán megint kifestett, amikor végeztek...

















A súly lekerülése után a gerendák felemelkedtek. Kívül a hézag 2 cm.




A gangról nézve a fenti hézag jobban látszik a világosra festett falon.



Nyolcan voltunk szombaton, a mai napon hárman. Szombaton lekerült mindhárom épületről a cserép, vasárnap leszedtük a faanyagot. Kellemesen elfáradt mindenki a napon, a sör pont pincehideg volt. 
Következő körben a födém sárbevonatát szedjük le, és magát a födémet. Természetesen a faanyagból a menthető még pár évi szolgálatot fog teljesíteni, a többi melegként végzi be a sorsát.



Miruka ágya

Munka mellett nagyon kevés idő jut egyebet csinálni. Ha nem tudtuk volna letakarni a kertet, idén megint kimarad, mert ahhoz nem kell csinálni is a kertet, hogy gaz nőjön benne.
 A többiről ne is beszéljünk... Ha bármi bútort kell gyártanom itthonra, a sokadik helyre szorul vissza sajnos. Van, hogy nekikezdek, de hogy mikor fejezem be, az más tészta. Miruka ágya is ilyen sose lesz kész bútornak indult. A fát már összeszedtem hozzá februárban. Aztán hol ide, hol oda raktam a műhelyben. Egy ideje már nem fért rendesen a bölcsőben szegénykém, mert nem tudott forogni benne álmában. Beakasztotta a lábát, lökött magán felfelé , beverte a fejtámlába a fejét, és felébredt. meg mindenki más is.
Úgyhogy meló után hazajöttem, és meggyalultam a fákat. Másnap méretre fűrészeltem. harmadnap összerajzoltam, és jött egy hétvége. Az egyik nap kifurkáltam, és a csapokat is megcsináltam benne. aztán géppel csiszoltam, majd legömbölyítettem az éleit marógéppel. Végül kézzel átcsiszoltam az egészet, durvább, majd finomabb papírral.
Következő héten megint meló... Délután összeragasztottam, másnap lekentem narancsolajjal az egészet. Három napig száradt, szellőzött a műhely előtt, tető alatt. És végül ma végre össze tudtam szerelni.
Bele is próbáltuk a gyereket rögtön. Kicsit kotyog még benne, de jó lesz!




Takart kert, 3. felvonás

Elég későn fogtunk a kerthez idén. De legalább idén már hozzá tudtunk fogni. Vetni szinte semmit nem vetettünk, csak egy kis babot, céklát, pár bokor tökfélét. Na meg csemegekukoricát. A pár négyzetméter kertet idén takartuk. Már próbáltam szalmával, ideig-óráig működött is. Aztán próbáltam fóliával. Na ez volt a legrosszabb. Bár, nem vethetem el a hatékonyságát teljesen, mert a csepegtető szalag, ami alatta volt nem üzemelt rendesen, mert hosszúak voltak a szalagok, és a tartály, ami a vizet adta volna nekik, nem volt elég magasan, így a nyomás nem juttatta el a vizet mindenhová. Az írható a legjobban a nejlon rovására, hogy az esővizet nem engedi át. A szalma ellenben igen. Viszont az meg nem elég tömör, és viszonylag gyorsan elrohad, így pótolni kell még év közben.
Ezekből tanulva idén kisebb területre húzódtunk vissza, a tartályt 90 centi magasra tettük, és a szalagok hossza is töredéke csak a tavalyinak. A takaró anyag idén kartonpapír. 2m x 2,8 méteres íveket tudtam szerezni, ezzel takartam le a kertet, negyven centis átfedéssel a széleken. Kb 240 palántát ültettünk bele, zellert, karalábét, paradicsomot, paprikát, padlizsánt, uborkát. A kevés magot is ide vetettük. Kétféle módon kerültek hozzánk palánták. Az egyik szabad gyökérrel, a másik pikírozva, földlabdával. A csepegtetőt elindítottam reggel, és délután palántáztunk. A labdás palánták rezzenéstelenül viselték a kiültetést. Mintha meg sem történt volna, mintha helyre lettek volna vetve. A szabad gyökerűek, bár gyakorlatilag sárba kerültek, elájultak. A karalábé kicsit túlkorosan került hozzánk, némelyiken már apró fej is volt. Egy hétig feküdt a karalábé.de aztán lassacskán levélzetet váltott, és nekiindult. Aggódtam érte, hogy nem marad meg egy sem, de az elültetett dolgok közül jó, ha öt odalett eddig. Volt olyan paradicsom, ami nem hogy csak virágzott, de már apró zöld terméseket nevelgetett, amikor kiültettük. egyet sem dobtak el, szépen fejlődik mind az anyanövény, mind a termés. Az uborka virágzott, meg is tartotta ezt a jó szokását, már egy hete esszük a finom uborkákat, amiket szüretelünk róla. A padlizsán is virágzik, már vannak szép lila apróságok rajtuk. na meg krumplibogarak, amik ennék világba, a paradicsommal együtt, de a nejem minden este összeszedi őket, és komposztálja mindet, a papucsa sarkával.
Amikor letakartuk a földet, még az elején,június 6.-át  írtunk. Nem esett felénk, a föld száraz volt. Egy héten át minden nap háromszor töltöttük föl a köbös tartályt, aztán a második héten csak kétszer, a harmadik héten már csak egyszer kellett egy nap. Igazából most már elég lenne két naponta egyszer, de minden nap csepegtetünk. A papír alatt a talaj mélyen nedves, megkelt, bele lehet túrni. Ahogy sétálunk a sorok között, érezni, hogy puha a föld, pedig nincs lazítva. A gyomok imitt-amott látszanak, ahol a palántáknak kivágtuk a lyukakat, , vagy ahol a felázott papírra rálépve kiszakítottuk. A papír szélén bőséggel nőnek, meg a gerilla paradicsomok is. Igazából koktél paradicsom terem vadon nálunk mindenfelé, ahol meghagyjuk. Mindenki szereti, úgyhogy tíz-húsz bokor most is nődögél a takarás szélén. A kevés gyomot meg nem bánom. Hetente van annyi, hogy ha kiszedem, a rengeteg malacot, meg disznót meg tudom etetni kétszer legalább a növényekkel.
Szóval azt kell mondjam, ez vált be. Jövőre is ezt fogjuk használni, csak korábban kezdünk neki, hogy vetni is tudjunk. Plusz a tanya kertjét is fel kell törni végre, és oda is vetni kell. Ugyanez lesz a módszer.
Ja azt elfelejtettem mondani, hogy a köbös tartály 50 perc alatt lesz tele úgy, hogy közben nyitva van a csapja a csepegtető rendszer felé.
Alig várom az első töltött karalábét!!









































Nem egészen négy hete így néztek ki a palánták....
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...