Gyerekként, amikor nyaralni voltam, egy-egy táborban gyakran találkoztam városi gyerekekkel. Vidékiként sokszor nem értettem, mire ez a nagy lenézés, amit a városi gyerek a vidékivel szemben mutat. Nem sok különbséget láttam a városiak és a falusiak között. Már akkor sem. Amik eszembe jutottak, olyanok voltak mint: a falun toll van a csirkén, a városon meg nejlonzacskó... Szóval ezek nem olyan égbekiáltóak. Rengeteg sztori volt már a fejemben akkor is, ami velünk, falusiakkal esett meg. mert ugye rengeteg munka van errefelé is, és sokszor több ember dolgozik együtt. Teszi ezt nem fapofával, és a legnagyobb kínlódás közt is képes nevetni a saját baján, felhozni a másikkal megesett, közszájon forgó történeteket. Van előnye is annak, hogy a falun ismer mindenki mindenkit. A családi legendáriumban, és a baráti kör múltjában is van rengeteg megmosolyogtató történet. ma reggel, amikor a sparhelt csövét kotortam a koromtól, eszembe jutott néhány. ezek miatt a történetek miatt nem értettem sose, miért is lennének buták a falusiak. Az első eset az egyik dédnagyanyámmal esett meg. Régi típusú parasztházban laktak, középen konyha, ha belépünk, balra a tiszta szoba, jobbra a háló. A konyhaajtótól két lépésre egy lőrésnyi ablak volt, amin szinte soha nem volt behúzva a függöny, hogy a verandán keresztül minél több fény bejusson. A z ablak alá egy asztal volt tolva, azon dolgozott dédi. Éppen szárított dohányt aprított dédapámnak, ami akkoriban tilos volt, és a fináncok haraptak érte piszkosul. Nem tudni milyen apropóból, de tényleg jött a finánc. Jöttében bekukucskált a kis ablakon, összenéztek dédivel. Két nagy lépéssel elért az ablaktól az ajtóig, és nagy lendülettel be is nyitott. Dédi meg ölébe ejtett kézzel állt az asztal mellett. Nem volt nála a dohány, a keze nyitva... a finánccal bejött a két munkatársa is. Az asztal is üres volt... dédi kötőjén nem volt zseb, és amúgy is látszott volna, hogy bele van tömve valami. A finánc értetlenül állt egy pillanatig, majd apróra szedték a konyhát, keresték a bizonyítékot. A fináncon látszott a zavarodottság, hiszen látta , mit csinál az öreglány, a két szemével látta! Annyi idő alatt, míg lépett kettőt, odébb sem tudott menni az asztaltól nagyanyám, nem hogy a konyhából kimenni! mindent megnéztek, kétszer, háromszor... nem találták. A két kollégáját kísérve elindultak dolgavégezetlenül... Mikor a két embere kiment, visszalépett a finánc:
-Király néni... - így hívták a dédanyámat- Király néni, árulja el, hová tette a dohányt! - kérte nagyanyámat.- esküszöm nem jelentem fel, a tanúk is elmentek már, de nem bírom elképzelni, hogy hová bírta eltenni ilyen rövid idő alatt!
Dédanyám nézte a fiatalembert egy darabig, látta, hogy igazat beszél...
- Nem jelent fel?
-Nem, csak mondja meg!
Az asztal a falnak volt tolva az ablak alatt, mint mondtam, és az ajtóig volt egy falszakasz. Arra volt felakasztva egy szita. A szita egy olyan dolog, amiből kifolynak a dolgok. Ránéztek ugyan a falon, de nem vették le, mert ugye abból kifolynak a godolgok, nem tartunk benne semmit... Nagyanyám leakasztotta a falról, és visszaborította az asztalra a dohányt. Annyira elég volt az a két lépésnyi idő, hogy leakassza, és beleseperje a dohányt, majd visszaakassza. A finánc hitetlenkedve nézte, majd köszönt, és elhagyta a házat. A másik sztori is a dohánnyal függ össze, meg a kukoricával. Szokás volt régen, hogy a padlásra terítették száradni a csöves kukoricát, törés és fosztás után. Ha sok volt, forgatni kellett, mert befülledt. A padláson dolgozni pedig nem jó móka, sötét is, meleg is, poros is... meg görnyedni is kell... A Szabó családnak is volt kukoricája, és meg kellett volna forgatni. Az öreg szabó már napi szinten többször is hallgatta az asszonytól, hogy miért nem csinálja már mg, meg ideje lenne már... hasonlók. Gondolt egyet az öreg, kiment a buszmegállóba, felszállt a Kövesdi buszra, és bement Mezőkövesdre, a rendőrkapitányságra. Névtelenül feljelentette saját magát, hogy az öreg Szabó, utca, házszám, dohányt rejteget a padláson, a kukorica között. aztán elment a pályaudvarra, várta a buszt. Hazaérve az asszony elhűlve mesélte neki, hogy valaki feljelentette őket, és itt volt egy csomó rendőr, meg finánc, a padláson keresték a dohányt a kukorica között.
-No, oszt találtak-e valamit?-kérdezte az öreg...
-Hogy találtak volna! Nincs is dohányunk!-Mondta az asszony szemforgatva...
-De azért megforgatták a kukoricát...-vigyorgott az öreg.... lehet, már meséltem ezeket a sztorikat, de kedvesek számomra. Az emberi leleményességgel egybeolvadt humor átjárja őket... persze nem minden történet szól az ilyen huszárvágásokról. Van amikor pont az ellenkezője a lényeg, a balgaság.... Minden helyen népszokás az italozás, ki ilyen- ki olyan mértékben űzi. van, aki elég rendesen betintol.... Bükkábrányból indult a szomszéd faluba a delikvens, olyan részegen, hogy a tudatának éppen a határán billegett. a buszsofőr nem vitte haza, mondván nagyon kész van, nincs kedve utána takarítani a buszt. Szóval emberünk elindult a falu határából hazafelé. Igen gömbölyű volt a talpa alatt az út, és a két sáv nagyon keskenynek bizonyult, mert az árokba hemperegve kötött ki. Nagy nehezen legyőzte a megnövekedett gravitációt, és feltápászkodva újfent elindult.... Odaért a falutáblához, és ha már ilyen jól összeölelkeztek, kibetűzte, hogy Bükkábrány van ráírva.. Hát ez nem jó! Elindult hát még egyszer hazafelé... Sajnos a gravitációs anomália nem szűnt meg , így megint lerázódott az úttestről, belefejelt az árokba, ahol birokra kelt a függőleges és vízszintes irányokkal... nagy nehezen győzött, kiverekedte magát az árokból, és folytatta útját. Újfent elérte a falu határát jelző táblát. A két falu neve, Bükkábrány és Tibolddaróc, messziről egyaránt hosszúnak tűnik, és az alkoholgőzön keresztül nehezen kiolvasható, így megcélozta a táblát... nagy nehezen sikerült összeegyeztetni a saját és a tábla röppályáját, középen találkoztak.... Emberünk hunyorogva, mert ugye erősen esteledett már, olvassa: Bükkábrány.... Má' megint nem jó! Gondolkodott erősen, most mit csináljon? Kettő nekirugaszkodásból sem sikerült eltalálni a megfelelő falut..... Leült hát, a tábla alá, és várta sugallatot, mit is csináljon. A két falu közt él egy szokás, ami nagyon dicséretes. Ha egy autó megy Darócra, felveszi azt, aki arrafelé gyalogol, és fordítva is igaz. Nem tudom, hogy alakult ki, de ez azóta így van, amióta az eszemet tudom. Megállt egy Darócra tartó autó, látva a tábla alatt üldögélő emberünket, megkérdezve, miért ül, és miért nem indult el...
-Mer' akármerre megyek, mindig Ábrányba' kötök ki....-jött a felelet, jellegzetesen alkoholos felhangokkal... Úgyhogy így került haza emberünk, az autós által, tőle származik a sztori is. A másik kedvencem Mezőnyárádon esett meg. Húsvét alkalmával egy ugyancsak dicséretes népszokás a mindenhol iszunk valamit... Persze mindenhol csak keveset, hogy ne sértődjenek meg a háziak. Persze nagy a rokonság, és sok a barát, így ha nem figyel az ember, könnyen teleissza a fejét valaki. Emberünk is így járt, dél körül már többen voltak a fejében, mint megszokott lenne. Az egyik azt mondta neki, haza kéne menni.... Meg is fogadta a tanácsot, nagy-nehezen hazatalált. Húsvét alkalmával megszaporodnak a falvakban a kéretlen látogatók, főleg azok, akiknek több bár nyomás van a fejében, mint amennyi gyárilag be van állítva, így kulcsolják a kapukat. Emberünknél nem volt kulcs... de felfedezte, hogy van csengőjük. Megnyomta hát! Részegen az idő nem csak kissé relatív... ami a részegnek egy mozdulat, vagy egy csengő megnyomásának tűnő idő, van, hogy a mi idősíkunkban több, mint fél perc... szóval megnyomta egy pillanatra a csengőt. Ilyenkor, amikor az van szimulálva, hogy nincs itthon senki, mert ugye a kapu is be van zárva, először a függönyön keresztül az ablakon kinéznek, hogy kicsenget, mert akárkit nem engednek ám be... Látták emberünket, hogy nagyon kapaszkodik a kerítésbe, hogy a szél el ne vigye... pedig mellette a tuja meg sem rezdült a napsütésben... így az apósa, aki nem lakik ott, kiment, hogy beengedje. Emberünk rá nézett, és eljutott a tudatáig, hogy egy férfi jött ki a házból, aki nem ő, és náluk nem lakik más férfi, ergó ő nem is itt lakik...
-Elnézést!-intett egy határozottat, és elindult megkeresni, hol is lakik igazából. Bóklászott egy darabig, majd a tudatától elválasztott teste megint csak hazavitte... Megint csöngetett egy rövidet, most már nézte, hogy jó helyre jött-e, de megint az apósa jött elé, így felhúzta a szemöldökét, és megint elbotorkált, keresve a megfelelő házat... Kis idő múlva harmadszor is becsengetett a saját házába, megint az apósa jött elé... Na ezt már nem tűrte szó nélkül:
-B@ssza meg, hát Nyárádon minden házba' maga lakik?!...
Szeretem ezeket a szép szokásokat, mint a húsvét. grin emoticon Szeretek falun lakni, imádom a történeteket... smile emoticon (a fotó csak illusztráció, nem ő volt a dédanyám...)
A fotó illusztráció
