Bemért mosás

Esküszöm, senkit nem akarok meggyőzni semmiről, de végeztem ma egy mérést. Többet nem hozom fel ezt a mosás témát, mert szinte mindenkinek igaza volt, aki hozzászólt az előző posztomhoz. A különböző gépek, életstílusok, korosztályok, egészségi állapotok nyilván más más irányba billentik a mérleg nyelvét. Jelen posztban csak és kizárólag a saját életvitelemre érvényes szabályok történések, szabadidő, erőnlét, egészség és akarat az ami mérvadó. Délelőtt csellengtünk egy kicsit, etetés-kávézás, néhány email, facebook, telefonálások, befűtés a sparheltbe... szokásos indulás. Délre felmelegedett a feltett víz, a konyhában is meleg volt. Eredetileg pénteken akartunk mosni, de mégis ma következett be. Mindent mértem, és feljegyeztem. 12.21-kor kezdtem a gépeket és az edényeket kivinni. Annyi ágyneműt, és törölközőt mostunk ki, ami háromszorra ment volna bele az automatába. Ez tény. Az ágyneműnk nem mocskos szokott lenni, inkább oroszlánszagú egy idő után. Az első adag mosóvíz elbírta azt, hogy négyszer tegyünk bele. Igazából inkább a mérete miatt, mint másért. Egy-egy nagyobb dolog egymagában kevés volt, de kettő már sok. Szóval elsőre négy adag cucc ment bele. Minden alkalommal 5 perc sürgés elég volt neki. A gépből kikapcsolás után kivettem a rongyokat, és a közvetlenül mellé rakott centrifugába tettem. Nem csavartam. A centrifuga lezárásától számítottam az időt, 30 másodperc bőven sok volt a művelet elvégzéséhez. Addig a mosógép állt. Arra külön figyeltem, hogy ne kapkodjak, csak szép kényelmesen tegyem, amit kell. Az öblítő vízbe került a ruha. Ekkor pakoltam meg a mosógépet megint, és indítottam újra. Amíg dolgozott, öblítettem, enyhén csavartam, majd centriztem. A kész, tiszta ruha egy nagyobb lavórban landolt. 12.59-re bent álltam, a sparhelt feletti órát néztem. Négy adag ruhával tartott a nejem az emeleti teraszra. Amíg arra vártam, hogy a következő víz felmelegedjen, addig leszedtem a kisházból a gombát, konyhakészre pucoltam. felvágtam egy hatalmas almát, és betettem a sparhelt sütőjébe. Aztán bedagasztottam egy kiló lisztet, zsemlének. Tegnap főztem egy kis hamulúgot próbaként, ezt is leszűrtem, és beüvegeztem. Mire végeztem ezzel, majdnem két óra volt. 13.57-kor indult a második vízzel a mosógép. Ebbe csak 3 adag ruha ment, mert elkoszolódott a víz. 14.15-kor befejeztem a második mosást. A végén összesítem az eredményt. Ezután felírtam az időt, és megnéztem a villanyóránk állását. Egy óra múlva megint megnéztem. Ment a számítógép, a hűtő, a fagyasztó, a bojler, a rádió, és a konyhában a lámpa. Ez alatt az egy óra alatt minden mehetett, ami akart. Odafigyeltünk, hogy semmi pluszt ne kapcsoljunk be, és mostunk egy adag ruhát az automatával. Nem új a gép, a nyaka véres csak, ez igaz, de működik. Felírtam indítás előtt is az óraállást, és utána is. A fogyasztásból kivontam azt, amit amúgy is fogyasztott a többi dolog, ami ment. Persze akkor lenne hitelesebb ez a mérés, ha egy alfogyasztás mérő lenne, amin keresztül kapná az áramot a gép, és csak ezt mérné, de meg kell elégednem ezzel, mert a másik nincs. Az elhasznált vizet egy hordóba fogtam fel. Az automata 60 fokon, FÉL programon mosott, 55 percig. Jelentem a ruha, amikor kikerült belőle, nem volt olyan jól kimosva, mint a keverőtárcsásban, és sokkal több víz maradt benne. A keverőtárcsás mosógépben tehát 3 automatányi ruhát mostam ki, így az elhasznált vizet és villanyáramot elosztom hárommal. A következő dolog jött ki eredményül:
                                    Automata                                       Keverőtárcsás
Elhasznált víz:                 50 l                                                     29,4 l
Elhasznált áram:             947,6 w                                               61,8 w

Azt még elmondom, hogy ha nem méricskéltem volna az időket, és egy kicsit megnyomom a melót, és nem egy fazékban melegszik a víz a sparhelton, hanem kettőben, 25 perc alatt simán kimosok. Aki nem hiszi, járjon utána! :)













Tejes-vajas zsemle bunyó

A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a mai nap folyamán! Az egy kiló liszt és az öregtészta szörnyen összeverekedett! A liszt nem átallott négy teáskanál sót használni! De az öregtésztát sem kellett félteni ám! Segítségül hívott egy fél élesztőt! A két evőkanál vaj meg csak nézett ki a fejéből, hogy is keveredett ő ekkora nagy bajba... A rendőrök először tejjel próbálták szétválasztani a dulakodókat. csak öntötték, öntötték rájuk, de nem hogy szétváltak volna, de egyre jobban összeálltak tőle! A végén egy hatalmas masszának tűntek... A kenyér-tészta balhénál láttak hasonlót, bár itt a helyzet kissé lágyabb lett. Úgy döntöttek, hagyják az egészet! leterítették a kupacot egy konyharuhával, és leültek megvárni, mi lesz belőle... Két óra múlva szeme-szája bedagadt a lisztnek. A rendőrök megunták a várakozást, és dulakodni kezdtek a rendbontókkal, megdolgozták őket rendesen. kisebb kupacokra szedték a feleket, egészen pontosan nyolcra... aztán leültették mind, egy kizsírozott, kilisztezett tepsire, hogy gondolkodjanak el magukon... Egy óra hosszat pihentek a melegen, aminek meg is lett az eredménye... Feldagadt a sok ütés nyoma... kaptak egy kis hideg vizes borogatást, majd lezárták a rendőrök őket egy másik tepsivel. Húsz perc magánzárkát kapott mindenki a forró sütőben. Aztán összeeresztették őket, lekerült a fedő-tepsi, és meglátva egymást elszégyellték magukat. Irultak-pirultak vagy huszonöt percet, és amikor megígérték, hogy rendesen viselkednek, elengedték őket. Elnézve a távozókat a rendőrök megállapították, hogy akár több kisebb kupacba is szét lehetett volna szedni a verekedőket... de így sem volt rossz. Sőt!





Jöhetne már a tavasz....

Reggel az asszony korábban kezdte a napot, mint én. ma nekem dukált egy kis lustálkodás az ágyban, ő meg felment a gyerekkel az iskolába, a farsangi műsort megbeszélni. Hazafelé jövet a Csutak rettenetesen örült neki! majd ki ugrott a bőréből! Aztán az asszony észrevette a kinti papucsomat a kapun belül....
-Hát ez mit keres itt? -tette fel a költői kérdést a kutyának. Csutak egyből laposkúszás üzemmódra váltott, hátraarcot hajtott végre, és a szomszéd ház falának fedezékében elhúzta a szennyest... Pedig nem szoktuk bántani, nem vagyok a híve, csak veszekedni szoktunk rá, ha rosszat csinál.... Tudja, hogy rosszat csinál, mégis megteszi. Szerintem direkt. Biztosan nem azért, mert kölyök, mert már ötödik éves.... Aztán nekikezdtünk a mai napnak. Megint érezni lehetett a tavasz erejét a téli levegőben. A nap melegen süt, érezhetően melegít. A ruhán keresztül érezni. A kiteregetett tiszta ruha gyorsan száradt, és tapintásra meleg volt. Már nem sok van hátra a télből. Legalábbis remélem. Nem szeretem már... pedig szegény nem tehet róla. neki is megvan a dolgok menetében a helye és az ideje. Annyi mindent kéne csinálni, hogy sokszor nem is tudom, mihez kezdjek először.Van néhány dolog, amit el kell tavasszal bontani, elmúlt felettük az idő. Eredetileg nem is állandóra készültek, csak ideiglenesen. Igaz, már van köztük olyan, ami lassan 10 éve áll... Nos, ilyen ez az ideiglenes építészet... Az egyik felében a Cirók segített, úgy döntött, hogy eldönti... már hogy onnan, ahol van.. a pulykaól... Már a deszkákat leszedte róla, én meg letisztítottam rendesen, a szögeket kiszedegettem, mert amilyen kis ügyes, egy pár lyukkal többet csinál magán, mint kellene... A tyúkudvar mindent kibíró kerítése is áldozatul esett neki. Az alsó és felső deszkát lazán elreccsentette, a dróthálót letaposta a földig. Szóval ez is megoldódott, nem kell oda. Az első udvart elválasztottam egy fáin kerítéssel. Akác oszlopok, és szélezetlen, csiszolt lazúrozott deszkák. nagyon jól nézett ki... kb 6-7 éve... azóta a lazúr lekopott róla. Szétszedtük hát, összevágtuk a tűzre. Majd tavasszal új állja a helyét. Vagy nem. Lehet, hogy inkább a málnát ültetjük szét oda. Hoztam néhány éve két-három tövet, és "ideiglenesen" letettem. Azóta jó pár métert odébb "mászott". Most, hogy közte jártam, rájöttem, rengeteg lett belőle. Az ember mikor egy pár tő valamihez hozzájut, alig várja, hogy sok legyen belőle. Aztán elfeledkezik róla. Én is így tettem. Elfeledkeztem róla. Most meg azt látom, hogy itt van, amire vártam! Egy csomó saját málnatő! Alig várom már, hogy a Tavasz fenékbe rúgja végleg a Telet!! Jó így "pihenni", de már igazán mehetnékem van kifelé! Úgy látszik öregszem egy kicsit én is... nem szeretek már kint a hidegben molyolni... egyedül meg különösen nem. ha kitavaszodik, megszaporodik a munka, de a nejem is jön ki, nem kell a tűzre vigyázni. Minden évben elhatározzuk, hogy na, idén rendbe tesszük az ideiglenes, és félbehagyott dolgainkat, de a pénz után szaladgálás mindig keresztbe tesz az elhatározásnak. Most nem határozom el. Egyszerűen csak elindulok, és megcsinálom. Van belőle bőven... A kerítés bontása után bevonultunk, és hozzáfogtunk sütni-főzni. Az asszony krumplis nudlit gyöntölt, és meg bedagasztottam az ötödik kenyeremet. Ebbe nem tettem tojást. Finom liszt, víz, só, krumpli, egy kis zsír, fél élesztő, és a kovász ment bele. eddig ez lett a legjobb. Annyi vizet kapott, hogy a tészta inkább lágy lett, mint kemény, és éppen hogy levált az ember kezéről, és a tálról.




Ez a kenyér már igazi kenyérnek néz ki, és az íze is az!


Túljárni a malacok eszén

December elején megfialt a két kocám. Vietnámi mindkettő, lehet, néhányan emlékeznek rá.  Az egyik, amelyik nem olyan hízékony hét malacot fialt, a másik, a Döncike, kb hatot, de agyonnyomkodta majdnem mindet szegény. Csak egy kis kan maradt alatta Mondanom sem kell, hiába fiatalabb, mint a hét malac, több, mint kétszer akkora. A hét malacos kocám, (hívjuk Kehesnek, mert szegényt keszegre szívták a malacai) hiába adtam neki annyi kaját, hogy megmaradt előtte a vályúban, csontra lefogyott. Mindig ezt csinálja. Szoptat, ha kell, ha nem. Nagyon lelkiismeretes anya. De folyton megsínyli. Télre nem is akartam bebúgatni, de a kan gyorsabb volt, mint hogy különzártam volna. na hát így esett, hogy január vége felé, amikor leválasztásra került a sor, nagyon lefogyott szegény. Különzártam. Reggelre megszökött. De úgy, hogy sehol a világon nem találtam! Olyan hideg szél fújt, hogy rögtön könnyet csalt a szemembe, amikor kerestem. Végigjártam a hátunk mögötti egész mezőt, kerestem, hátha bement valamelyik kertbe, de nem találtam. Álldogáltam a hideg szélben, hátha meglátom valahol mozogni... nem sikerült. Egész nap az járt a fejemben, ha ez a szerencsétlen este szökött ki, reggelre valahol meg is fagyott. Ha valaki megtalálja, még fel is jelent állatkínzásért, amilyen sovány szegény... Olyan volt, mint a szegény ember malaca a mesében... Este, amikor hazaértem, végig etettem mindent, vittem vizet mindenhová. Nem tudom, milyen indíttatásból, de hátra ballagtam, benéztem a karámba, ahonnan megszökött. Hát ott aludt a bálányi szalmából épített fészkében, amit előző nap bedobtam neki.
-Hát téged agyon se lehet ütni, mi?-kérdeztem tőle, de nagyon örültem, hogy nincs baja, és annak is, hogy visszajött. Azóta megerősödött egy kicsit, stabilabban áll, eszik rendesen, kicsit többet, mint amikor szoptatott... nem értem, miért ment el az étvágya, amikor tejelt... olyankor jobban kéne ennie... Hát ő mindig is olyan kis sportmalac volt, nem olyan dundi, mint Döncike....
Mindegy, majdcsak lesz belőle valami. A malacai az eredeti helyükön maradtak, néha egy-egy kis kiutat leltek azért a karámból, amit módszeresen megszüntettem. Aztán ahogy eltelt az egy hét, ami korban a két fialás között volt, a Döncike malacát is le kellett választani. Ki-kijárt a karámból őkelme, de ahogy hátra mentem, rögön bespurizott. Mostanra megtanulta, hogy nem akarom bántani, tegnap már a lábam körül sertepertélt, de terelni nem hagyta magát, megint belécelt vissza az anyjához, mire betömtem volna a lyukat, amin kilógott. Ma reggel verőfényes napsütés volt nálunk, a szél sem fújt, nem is volt olyan hideg. Leghátul van a Kehes disznóm, utána egy nagy udvar, ahol a ló és a tehén garázdálkodik, majd a házhoz közelebb a disznókarámok. Adtam a lónak és a tehénnek szénát, aztán visszamentem a malacok kajájáért. Visszalépve az udvarra látom ám, hogy a Döncike malaca hátul érdeklődik a Kehesnél, hogy mi van vele. Nem vett észre...
-Na várj csak!-dünnyögtem az orrom alatt. Visszamentem, egy összeszögelt fatáblát hoztam, és beletettem a résbe, ahol a malac kijár. Kinyitottam a hét kismalac karámját, persze egyből jöttek volna kifelé, így megijesztgettem őket kicsit. Spuri be az ólba, onnan leskelődtek, utánuk megyek-e... Elindultam a kis kan felé, észrevett és eliszkolt haza... iszkolt volna, de ott volt a deszkatábla... Próbált bemenni, próbáltam terelni a többi malac felé, de ő a menekvést csak hazafelé ismerte. Befúrta magát a deszkalap és a kerítés közé. Persze be nem fért, de ő ezt nem tudta.
-Így is jó, legalább biztosan nem harapsz meg!-mondtam neki, és elkaptam a két hátsó lábát. Elkezdett visítani... Abban a pillanatban vége is lett a szép tavaszias idillnek! Az összes disznó elkezdett hangosan, öblös, mély hangon röfögni, amit csak akkor hallatnak, ha az egyikük segítségért kiált. Még jó, hogy egyiken sem tudtak kijönni, biztosan megrágtak volna....
-De jó erőben vagy!-latolgattam a malacot a kezemben, majd beengedtem a karámba, ahol a másik hét van. A szemem sarkából láttam, hogy kettő a hétből, míg a kis kannal szórakoztam, meglépett... Néztem, mit csinál az új helyen a malac... járkált a kerítés mellett, hívta az anyját, az meg a másik oldalon röfögött neki vissza. A maradék öt malac meg nyakát nyújtogatva szagolgatta a jövevényt, aprókat lépegetve hol felé, hol vissza...
-Itt maradni!- adtam nekik utasításba, kinyitottam a karámajtót, és hátramentem a két szökevényt beterelni. Szépen be is spuriztak, rájuk zártam az ajtót.
- Na ez könnyen ment.... -nyugtáztam. Szép napos idő volt, egy fél napot biztosan a kerítés mellett fog járkálni a malac. Legalább nem fázik meg....













Mindennapi kenyerünk

Egy ideje a saját sütésű kenyerünket esszük. A kenyérsütő gép kényelmére bíztuk magunkat. Az eredmény hol ilyen, hol olyan, van, ami szépen sikerül, van, ami nem. Néha a boltból vesszük a kenyeret, ha változatosságot akarunk, de mindig visszakanyarodunk rövid időn belül a saját kenyérhez. idén mindenképpen mag akarom valósítani, hogy leválasztom a ház nagy részét az elektromos szolgáltatóról. Ez és az a tény, hogy mostanában csúnya hangokat ad a kenyérsütő gép, késztetett arra, hogy ha már úgyis megcsináltam a sparheltot, és a sütője is nagy, meg kemencénk is van, megpróbáljunk gép nélkül, sütőben sült kenyeret sütni. Az asszony nem bír dagasztani, mert rendetlenkedik a válla, viszont olyan jól érzi, hogyan kell tüzelni a sparheltban, hogy nagyon ritkán ront el benne bármit is. Úgyhogy az elhatározás megtörtént, és emlékeztem rá, hogy Király Kornélia egy nagyon jó recept birtokosa. Ő maga is közkinccsé tette már, többször is. Alapvetően ezt a receptet és módszert követve láttunk neki mi is. Először kovászt készítettünk. 4 dl langyos vízben elmorzsoltunk egy fél élesztőt, egy teáskanál cukor és egy evőkanál liszt társaságában elkevertük. egy napon át a konyha melegén tartottuk, többször átkevertük, ha felfutott, raktunk hozzá ugyanúgy cukrot és lisztet. A nap végén olyan lett az állaga, mint a palacsinta tészta. betettük a hűtőbe. Másnap egyszer "megetettük", és visszatettük hűsölni. Harmadnap átkevertem. Enyhén savanyú szagú, buborékos, a palacsinta tésztától kicsit hígabb kovászunk volt. Az eredeti receptben kenyérlisztről olvastam, de nekünk nem volt ilyenünk. 50 dkg finom liszt, 20 dkg tönköly lisztet kevertem össze, tettem bele 2 kávéskanál sót (ez kevésnek bizonyult, a következőbe két teáskanállal tettem, parajdi kősónk van),kb 2-3 dl langyos vizet( ahogy a liszt kéri...) a kovász felét (amit kiöntöttem, pótoltam vízzel, liszttel, cukorral, elkevertem, megint palacsinta tészta sűrűre, és visszament a hűtőbe), egy fél friss élesztőt, egy evőkanál olvasztott zsírt(Nelli olajat írt, az nincs itthon), és mivel a lisztben kevés a fehérje, lévén alacsony a sikértartalma, egy tojás fehérje került bele pótlásnak. Összekevertem, és addig dagasztottam, míg a kezemről és az edény faláról is le nem jött a tészta. Összeállt szépen, felvette a gumiszerű állagot. Lefedtem, és kelesztettük 4 órát. valószínű melege volt, mert a negyedik órára beesett a közepe. Ekkor átgyúrtam, jénaiba tettem sütőpapírt, és beletettem a megformázott tésztát. Egy órára visszatettem kelni, ami nem lett olyan látványos. Rá kell erre jönni, mire meghal a gép, mert nem akarok újat venni.... Aztán három bemetszést ejtettem a tetején, lekentem vízzel, és be a sütőbe. 20 percig úgy sült, hogy a jénai le volt fedve. Aztán levettem a tetejét, megkentem vízzel ,megfordítottam a jénait, mert a sparhelt egyik fele jobban süt, és egyenetlen lett volna a sülés. Sülés közben meglesegettük, és néha fordítottunk rajta, ha kellett, és szép barnára sütöttük. Kivettem, amikor kész lett, kiszedtem a papírból (egyáltalán nem ragadt bele), bekentem vízzel, és egy rácson hagytam kihűlni.... nem sikerült neki teljesen, mert langyosan elfogyta magát.... Ez tegnap történt. Ma szinte mindent ugyanígy csináltam, de nem mindent. A
tönköly lisztet kihagytam. 70 dkg finom liszt került bele. És amit tegnap kifelejtettem: egy öklömnyi főtt krumpli, áttörve.... Most nem négy órát kelesztettem, csak hármat. Aztán dagasztottam, formáztam, és egy órán át lefedve kelt másodjára, aztán minden ugyanúgy... na most kétszer akkora lett, és teljesen meg voltam magammal elégedve, meg a nejem is. Megkeresztelés után felvágtuk, és nem csalódtunk. Megvan az új irány! Köszönöm a receptet Nelli! Jöhet a kifli és a zsemle!

Litera-tomra

Na, délután részt vettem egy homloküreg tisztítással egybekötött szemgolyó polírozáson... Megcsináltam a reszelt tormát... Lemarta még a mennyezetről is a festéket! Viszont nagyon finom felöntőlevet kevertem hozzá. Tavaly csináltam egy csomó almabort, ami nem sikerült túl jól, de ecetnek szuper lett. Abból tettem egy kis vízbe, meg cukor és só került bele, ízlés szerint. Ezzel a lével öntöttem fel a reszelt, üvegekbe tömködött tormát. Közben a könnyeimmel küszködtem, annyira meghatott az egész.... Néhány óra múlva már az erősebb szagokat éreztem megint... Aztán az esti etetés-itatás után odaadtam a két gráciának a nyalósót. Egy egész nagy vályú vizet hagytam nekik, mert tutira besóznak! Két lyukat fúrtam egy fazékra, és felszögeltem egy olyan oszlopra, ami fölött tető van. Nagyon maszek kis sótartó lett! Beletettem egy egész szelénes sótéglát. Azért nem semmi ez a két jószág ott hátul. Mint Stan és Pan... de komolyan! A ló az ész, a marha meg az erő... Minden új dolgot félelemmel vegyes érdeklődéssel vizsgálnak. Ez abból áll, hogy a ló egy testhossznyival hátrébb figyeli, hogy mi baja lesz a tehénnek a vizsgált objektumtól. Bolond lenne ő odamenni, ha érheti az első esetleges ütés a tehenet is.... A tehén meg a lehető legmesszebbről, nyújtott nyakkal, hátrafelé ugrásra készen két centiről szaglássza a fazekat. A ló figyel... nem történik semmi baj... közelebb lép egy kicsit. A tehén kiszagolja a sót, és elkezdi szaporán lefetyelni... A ló közelebb jön. Megszagolja azért, hogy a tehén csak az ostobaságából adódóan nyalogat-e valamit, vagy tényleg érdemes neki figyelmet szentelni... És igen! Ez só!! Ő is elkezdi nyalogatni... Otthagytam őket az új elfoglaltsággal... egy fél óra múlva szomjasak lesznek úgyis! Aztán bementem, és befotóztam a tormát, meg ezt a kis fadobozt. Egy Edward-korabeli angol dobozt próbáltam lemásolni. Az áttört minták már két éve a szekrényben várták, hogy befejezzem a munkát velük. Tegnap végre rászántam magam. Már nagyon gyűlik bennem a dolgozzunk! De még egy-két napig kényszerpihenőn leszek. Muszáj regenerálódni! Lesz akkora hajtás hamarosan, mint még soha! De jó is az! Akkor szép az élet, ha zajlik...







Merész-egerész

Tegnapelőtt este a szokásos elfoglaltságot űztem: játszottam a macskával. Ez egy fontos momentum, ugyanis nagyon kicsi volt, amikor bekerült a házba, nincs körülötte másik macsek, kell a társaság neki, meg a játékos birkózás. csak így fog jó vadász lenni, így fogja elvégezni a munkáját: megfogni a beszemtelenkedő egereket. Nagyszerűen haladunk. Olyat harap, mint az állat! Közben a két első mancsával öleli a kezem. Lopakodásból is ötöst érdemel, mer teljesen hangtalan. Szemben azzal, amikor vágtat, mert akkor a csataló elbújhat mellette... Már magasra is ugrik, hogy elkapja az apró ficergő dolgokat. Úgy néz ki, jó egerész lesz. Néha fel-fel ébred egy betelelt légy, ügyesen levadássza őket. Szóval egy órás intenzív esti játék szokta zárni a napot. nagyon élvezi! Aztán elfárad, bevonul a szobánkba, és keresi a helyét az ágy lábánál. Tegnap előtt is ez történt. le szokott ülni a szőnyeg szélére, megvárja, míg az asszony átöltözik, bekászálódik az ágyba... Most is ott ült a szőnyeg szélén.... és nézte a parkettát mereven... A fülei is előre néztek, látszott rajtuk, hogy éppen olyan dolgot hallgatnak, amire a miénk már süket... Aztán észrevettük, mi is az, amit ennyire figyel... egy katica gyalogolt át a parkettán. Bodza még nem látott bogarat. Csak ült, és nézte amíg a lába felé sétált ez a valami... Aztán megállt. No, mi van? Futott át a macskán a reakció... kicsit megmozdult... a katica nem.... Bodza felállt, megszagolta a katicát... mi meg mozdulatlanul néztük... 
-Büdös lesz neki. - mondtam, és tényleg elhúzta tőle az orrát. Egy kicsit megint gyalogolt a bogárka, a macsek meg előre álló fülekkel nézte. Aztán megint megállt... biztos elfáradt, hiszen ilyenkor aludnia kéne, nem mászkálni... Bodza egy kicsit meglapigatta a hátát, persze csak puhán, kicsit bizonytalanul. A katica megint elindult tőle. Szaglászás... még mindig büdös.... megállt... ment egy kört a macska a katica körül, közben a tekintetét le nem vette róla! Nem mozdul... most egy kicsit nagyobb lapigatás jött, csak hogy érezze a katica, nem érdemes megállni, mert tönkreteszik a fényezést a karosszériáján... Újra elindult, és begyalogolt az ágy alá,ahol megúszta a további noszogatást..
-Hm...-gondolta a macska-ilyen is van...-legalábbis ez látszott rajta. Nyújtózott egyet, miközben nagyot ásított, majd leheveredett a helyére, jelezvén, neki vége a napnak... Nagy kaland tud lenni egy ilyen jószág, ha az embernek van egy kis ideje, megfigyelni, megérteni a reakcióit. A nap nagy részét átalussza, mint minden rendes macska, de amikor ébren van, nagyon jó társaság. Beleilleszkedik a család életébe. Vagy mi illeszkedünk az övébe? No, mindegy, nézőpont kérdése. smile hangulatjel Tegnap szépen sütött a nap, a kinti macskák befelé néztek a terasz ajtón, Bodza meg ott udvarolt nekik. Dorombolt, meg dörgölőzött az ajtóhoz, pont ott, ahol a kinti kandúr üldögélt. Persze ha összeeresztettük volna őket, elverte volna az öreg macska, mint szódás a lovát, de ő kis naivan ezt nem tudja. Már nagyon sokat nőtt. és kamaszodik. Érezni játék közben az ütésein, hogy erő lapul mögötte. nem karmol, csak éppen megfog, de határozott, gyors, egyre pontosabb akciókat hajt végre, és erőseket üt. Örülök neki, mert sokat szenvedünk az egerekkel. Kíváncsi vagyok, mikor fogja meg az elsőt...









Kocsonya az őzgerinc-formában

Tegnap nem kellett különösebben főzni, volt elég maradék kaja, meg kell enni... de Karácsonykor annyiféle étel volt, hogy a kocsonya főzés elmaradt, és most úgyis ment a sparhelt, egész nap, így pótoltuk a hiányosságot. Az asszony kiszedte a fagyasztóból a bőrt, a körmöket, és néhány csülköt. Egy darab füstölt hús is került bele, de csak annyi, hogy éppen megbolondítsa az ízét. Egy nagy marék fokhagyma, két fej vöröshagyma, só, kevés bors, és színes paprika. Tettünk bele néhány sárgarépát is. Addig főtt, míg le nem vált a hús a csontjáról. Ekkor leszűrtük, külön szedtem a bőrt, mert azt nem szereti senki, külön a körmöt, mert azt én szeretem, de csak melegítve, és harmadikként a csülköket és a füstölt húst. A sárgarépát folpakkal bélelt őzgerinc sütőformába pakoltuk. erre került a kicsontozott csülökhús, majd felöntöttük kocsonyalével. A többi kocsonya edényekbe került, és ment ki a hidegre. Egy-egy kis darab füstölt húst azért tettünk bele. Ma reggelre szépen megdermedt az egész. Kiborítottam a formából egy tálcára, és ilyen lett. Nem csak finom, de gusztusos is. colonthree hangulatjel Így szeletekre vágva, egy karéj kenyéren nagyon finom. Az asszony néha lecsöpögteti egy kis citromlével, ami kicsit megspékeli az ízét.






Zöldségek, húsok és a kocsonya. Lehet bele tenni csíkokra vágott savanyú uborkát, vagy megpucolt főtt tojást.





Szépen szeletelhető.



Raklapból rusztikus képkeret

Szépen lassan összeszedem magam a december végi-január eleji kötelező tespedésből. Nálam ez az időszak a regenerálódásé. Az évek alatt megszoktam, hogy fizetős munka nem igazán áll a házhoz ebben az időszakban. ilyenkor csak olyan dolgokat csinálok, amit feltétlenül el kell végezni, teszem azt a jószág körüli teendők, fa hasogatás, tüzelés. Sokat vagyunk együtt a nejemmel, közösen főzünk, apró dolgokat csinálok, vagy javítok neki, amikre év közben nincs idő. Ilyenkor több idő jut alkotni olyan dolgokat, aminek "csak" a lelkem veszi hasznát. Befejeztem a dobozkákat, rajzoltam, festettem, és az első vízfestményemnek, amit lenyúlt a lányom, csináltam egy antikolt keretet. Megcsináltam a gyalulást, falcolást a deszkákon, aztán fogtam a sarokcsiszolót, és drótkoronggal megmarattam a látszó oldalaikat. A korong a fa puhább részeit mélyen kiszedte, míg a keményebb részek, amik a rajzolatán is látszanak, jobban megmaradtak. Miután méretre vágtam, megragasztottam, és meg is szegeltem a sarkait, lekentem mahagóni páccal. száradás után lefújtam kétszer akril lakkal. Még egyszer biztosan nem veszek ilyet! A hajtógáz idő előtt elfogyott belőle, és a fele lakk benne maradt a flakonban.... Na mindegy.... Miután a lakk is megszáradt, kerestem bele egy bontott üveget, ami nem karcos. elég sok régi ablakszárny kerül hozzám, így akad ilyen bőven... Méretre vágtam, megtakarítottam, beletettem a festményt. Az egész művelet alapja a tűzre vásárolt raklapokból került ki. Néhány szögnyom, és repedés is van a kereten, de eszembe sem jutott eltüntetni. A lényeg: a fa száraz volt. A benne lévő kép egy tv sorozat szereplőjét Flokit ábrázol, aki egy viking hajóács. Szóval illik hozzá ez a keret. smile hangulatjel Lehetett volna még bolondítani a pácolást, mondjuk fehér páccal... ha a száraz vörösre pácolt felületre, ami előtte meg volt maratva a drótkoronggal, kenünk fehér pácot, és rögtön visszatöröljük, akkor csak a fa legmélyebb pontjaiban ül meg a fehér festék, a többi vörös marad. Így egy kissé penészes-poros hatást érünk el, ami megint csak öregíti a fa kinézetét... de nem volt itthon fehér pácom, így ennyivel is megelégedtem. Majd legközelebb... Akkor majd ugyanezzel a technikával egy konyhaszekrény ajtajait csinálom meg.



50 cm x 70 cm. Használt dolgokból is lehet szépet csinálni.




Ezt a maratást el lehet érni homokszórással is.









A drótkorong nyomai jól láthatóak.




A legegyszerűbb füstölő

Karácsony környékén vettünk egy jó nagy adag zsírszalonnát. A javából zsírt és tepertőt csináltunk, de nem bírtam ki, hogy a legszebb részéből ne kanyarítsak ki két sráf szalonnát. Sóban forgattam, és húztam-halasztottam a füstre tételét. Vagy az időjárásra fogtam, vagy arra, hogy tavaly szétszedtem a rögtönzött füstölőmet, és azóta sem csináltam másikat, hol meg lusta voltam hozzá. Tegnap viszont olyan szépen sütött a nap, és csak szellő fújdogált, hogy a reggeli etetés után előkotortam az üstházat, beleállítottam két téglablokkot, a tetejére raktam két cserepet füstterelőnek. -Na, ez jó lesz tűztérnek...-mondtam a tavaszias időnek -de mit tegyünk rá füsttér gyanánt?
Szerencsére az ősz és a tél idején Narnia visszahódította egy részét a műhely előtti és melletti térnek, így egy csomó elfeledett kincs napvilágra került. Kiszedtem a feneketlen vashordóból a kerti szerszámokat, ugyanis ez volt a legelső füstölőm füsttere. Az üstház tetejére pont passzol, ugyanis az is 200 l-es hordóból van,bár a vastagabb abroncsos fajtából. bent a műhelyben a minap találkoztam azokkal a vascsövekkel, amik a szétszedett füstölőm rúdjai voltak, nem kellett keresni, csak bementem érte. Kifelé jövet egy nemrég szétszedett kis szekrény hátlapját is hoztam magammal, azt a füsttér tetejére dobtam. Mindig összegyűjtöm a forgácsot és a fűrészport, ha keményfával dolgozok. Az ugyanis kincs! ha nincs, és kéne, szinte sehol nem lehet fellelni! Szóval aranyként őrzöm. van néhány necczsák kukorica csuhé is, ez is kiváló zamatot ad a füstöl árunak. meg akkor is jól jön, ha az ember elfeledkezik az egészről és megint meg kell gyújtani.... hasogattam egy kevés vékony tölgyet is, csak a biztonság kedvéért. Aztán lemostam a sót a szalonnákról, egy horgas fatűvel befűztem a kötelet a szalonnába, és irány a füst! Tegnap és ma egész nap füstöltem. A végeredmény magáért beszél. Az egész kamrát megtöltötte a friss füstölt szalonna illata...



Az üstház aljába két téglablokk, és két tetőcserép kerül. Ezek adják a tűzteret.





A cserépen átbukva tölti meg a füst a füstteret. A cserepek visszafogják a hőt, így nem éri közvetlenül a húsárut.






A tűztér szemből




A begyújtáskor könnyebb a dolgunk, ha száraz a tüzelő. Később ezt lefojtjuk kissé nedvesebbel.




A lényeg, hogy ne nagy láng keletkezzen, viszont a parázs elég legyen, hogy életben tartsa a füstöt.




Fűszerként használom a kukorica csuhét.



A parázsra fűrészport szórok. Ez eléggé lefojtja az egészet, hogy ne lángoljon, csak csendesen izzon.



Kissé nedves, nagyon vékony fahasábok is kerülnek a füstölő keverékbe. Most tölgyet használtam.




Szalonna fűző "tű". hasított tölgyből faragtam. Az egyik vége hegyes, a másik horgas. Ez a horog húzza át a bőrön a madzagot.




A fahasáb tartja a szalonnát a kötélen.




Mikor már nem lángol a tűz, és a füst beindult, felakasztottam a szalonnákat.



Szépen beindul...




Két teljes napig tartott a füstölés. Van, aki tovább csinálja, van, aki csak egy napig.




A végeredmény magáért beszél. Az íze is olyan jó, mint a színe...




Tejfölös-mákos süti

Anyukám felhívta a nejemet vasárnap, hogy csinál-e sütit... Nemleges válasz volt a felelet, de a lányom, aki fogyózik, pont hallotta, és csalódottan ezt mondta a nejemnek:
-De hát vasárnap van!!! (persze előző nap két adag muffint pusztítottunk el...)
Így anyám lediktálta azt a sütireceptet, amit éppen akkor próbáltak ki. nem tudom a nevét, de nagyon finom mindkét, a diós és a mákos változata is. Nem élte meg a másnapot...
A recept:
10 dkg liszt
10 dkg darált mák, vagy darált dió, még ki akarjuk próbálni tökmaggal is...
10 dkg cukor
1 tojás
2,5 dl tejföl
1 dl olaj (mi olvasztott zsírt használtunk, és abból nem kellett csak majdnem egy dl)
1 mokkáskanál szódabikarbóna
2 db, nagy, reszelt alma
mi tettünk bele egy kis reszelt citromhéjat, de ez nem volt eredetileg benne, sem a mazsola, amit szintén tettünk bele, na meg a vaníliás cukor sem.
Az összes cuccot összekeverjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, csak ujjnyi vastag legyen!!! Kb 30 perc a sütőben, keményfa parázson... na jó ezt nem tudom hány fok, de olyan 180 fok lehet. A tészta alja, széle és a teteje kissé roppanósra sül, de a közepe olyan lesz, mint ha krém lenne, a tejföl miatt. De persze az is átsül ennyi idő alatt. Figyelem! Veszélyes!!! Nem lehet abbahagyni!!




2015,01,15

Tegnap egészen jól indult a napom, míg ki nem mentem... mikor a jószágokhoz értem, láttam, hogy a tojó liba igencsak furán tartja a szárnyát, és olyan kócos a tollazata az oldalán. 
-Megtaposta a csikó.... ugrott be rögtön. Emlékeztem rá, hogy előző estefelé, mikor vizet vittem nekik, Kesely szaladgált, kergetőzte a libákat... nem is volt nehéz elkapni szegényt, meg akartam nézni, mi lett a baja... hát nem kicsi.... valószínűleg hasra eshetett futtában a göröngyökön, és a csikó akaratlanul rálépett. A fél oldaláról a bőre le volt taposva. A csikó nagy szomorúan nézett, olyan volt, mintha bűntudata lenne. Szándékosan nem csinálna ilyet, az biztos. Sajnos ez olyan nagy sérülés, amiből nem áll talpra, úgyhogy szóltam a nejemnek, és libavágás lett a vége. A két utolsó szárnyas is eltűnt a portáról. El is voltam miatta keskenyedve, mert szerettem a két libát, már harmadik évesek voltak. Sosincs szerencsém velük... Vagy valami betegség viszi el őket, vagy a róka eszi meg, mielőtt vághatnánk belőlük... ezeket meg egyáltalán nem akartam levágni. A tojót kegyelemből kellett, a gúnár meg folyamatosan ordított, amikor kivittem a párját. Abba se hagyta volna... Megpucoltuk, bezacskóztuk, ment a fagyra mindkettő. Aztán telefonált az egyik barátom, hogy kelt neki egy pár japáncsirke, ideadná kotlóval együtt, ha kell, mert nem tudja hová tenni.... Úgyhogy lett három darab kis homoksárga csirkém, egy fehér kotlóval... smile hangulatjel Nagyon félti őket! A kisházba tettem őket, egy ketrecbe. melegebb van ott, mint kint, és ha fűtünk a kazánba, még kellemesebb a hőmérséklet. Miután bepakoltam őket, kaptak enni, meg inni, kicsit messzebb megálltam hallgatózni. A kotló vartyogása mellett a csibék szapora kis pittyegése örömmel töltött el... Megint vannak szárnyasok!!

Bio-GPS

Ma világgá mentünk. Persze nem végleg, és nem a pereméig, csak elég messzire itthonról... Nagyhegyesen voltunk, megtervezni az idei évi munkákat. Hát lesz belőle bőven.... Aztán elhívott a jegyző úr ebédelni minket. Az óvoda menzáján kaptunk ebédet. nagyon kellemesen csalódtam. legutoljára Győr mellett ettem menzai kosztot, egy szállóban. nem tudtam csak a menzához hasonlítani a levest, amit ott felszolgáltak... Egy kis forró víz, egy leveskocka, és a két szelet főtt sárgarépa körül kegetőzött három szem zöldborsó, néhány betűtészta társaságában. Másnap, mert egy hétig voltunk a szállón, ugyanaz a leves volt, kiegészítve az előző napi pörkölttel.... mármint a levesben volt az előző napi pörkölt.... mert ugye maradt belőle, és nem pocsékolunk!!! Amikor harmadnap is megkaptuk a levest, rögtön levettük, hogy a szakács egy huszrácselt alkalmazva egy kis habarással, és némi plusz zöldséggel javította fel az előző nap még pörköltösként, azelőtt nmtudommihezhasonlítaniként azonosított levest. Úgyhogy csak a találékonysága miatt nem borítottuk a fejére, meg mert nagyon éhesek voltunk, de azért félhangosan megjegyeztük, hogy holnap jó lenne valami változatosság, valami új.... lett is foganattja, de kanyarodjunk vissza a nagyhegyesi menzához.... kellemes csalódást okozott, mert nagyon ízletes, tartalmas füstölthúsos habart káposztalevest kaptunk, friss omlós pogácsákkal. A jegyző úr elmondta, amit érezni is lehetett az ételen, hogy igyekeznek már most is háztáji alapanyagokat beszerezni, és a mostani törekvés is arra irányul, hogy a település a saját konyhájára termeljen elsősorban. Aztán jóllakva visszatértünk a megbeszéléshez, majd délután hazaindultunk. A durván egy órás odaút csúnyán átváltozott két órás hazaúttá. tejföl ködben cammogtunk haza. A nejemről tudni kell, hogy szürkületben nem lát rendesen, és utál ködben autókázni.Nézte az utat, és meg-megszólalt:
-Ott egy kátyú...lemész az útról...az út közepén mész... nem látod a felfestést?
-Nem, mert nincs is az úton felfestés.... máskülönben vezess te!
-Nem-nem, vezess csak... megint ott egy kátyú.. már megint az út közepén mész...
-Holnap, ha főzöl valamit, odaállok melléd, és majd ugyanezt csinálom....
-Mit?
-Majd mondogatom: gyorsabban kavargasd... nemarra, a másik irányba... vigyázz, mert odaég.... tegyél még bele sót... nem annyit, kevesebbet!
-Jó'van... megjegyeztem... somolygott az orr alatt, de legalább nem a köddel foglalkozott.Egy darabig tettette a sértődést...aztán megint az utat nézte tüntetőlegesen...annyira nézte, merre is megyünk, hogy mondtam neki:
- Olyan vagy, mint az alganyaló az akváriumban, már rá vagy tapadva az üvegre.... erre mosollyal az arcán eljátszotta a megsértődöttet, nézet a házakat, amiket elmellőztünk. 
-Bezzeg ezeket tisztán látni...-mondta, erre én
- Akkor csendes mélabúval figyeld őket!-cígattam tovább.
-Nem nézem! -húzta a homlokáig a kis hegyes orrát... Aztán lassan hazaértünk. 
-Nem megyek veled többet sehová!- mondta vigyorogva, hangjában a nevetéssel, immár sokadjára. Megannyiszor eljátszottuk már ezt, és remélem milliószor el fogjuk még....





Lesz boci?

Esemény van!! Majd két hete elkezdte az inszeminátor a hormonkezelést az üszőnkön, mert magától nem akart ivarzani. Fejletlen is volt egy kicsit a petefészke, ezt mutatta ki a vizsgálat. Pedig már 19. hónapos... Szóval három lépcsős hormoninjekció. Pénteken kapta az utolsót, és akkor már látszott rajta, hogy kezd ivarzani. Reggelre már rendesen be is indult. Mondta Janó (az inszeminátor), hogy délelőtt jön. Úgy döntöttem, mivel sípcsont közepéig érő sarat dagasztott a két jómadár a hátsó udvaron, hogy a karámba kapnak enni. kevés olyan dolog van, ami miatt szívesen bemennek, de a széna és az abrak pont ebbe a kategóriába tartozik. kettéosztottam a bálát, és bementek. Mindketten egy helyre. Francba.... a Cirók ilyen felfokozott érzelmi állapotban többet bökdös, mint szokott, a Kesely pedig fél szemmel nézi, és ha bök, akkor megugrik. A karámban éppen meg tud fordulni, ha egyesével van a jószág. Ketten egymás mellett most veszélyes húzás... Az üres karámban állva meglapigattam a csikót, az meg majdnem rúgott. elkezdte a mozdulatot, de abbahagyta... Basszus... az kell, lerúgd a fejem... Inkább közéjük mentem, és a Cirókot kezdtem kicibálni. Inkább most birkózok vele, mint majd kint a sárba, ha jön Janó.... nem kellette magát sokáig, otthagyta a lovat, és átsomfordált nagy kegyesen a másik boxba. Rázártam az ajtót, a csikóét nyitva hagytam. A tehén elszálazgat majd magának, míg tart a fél bála. Aztán bementem. Nemsokára megjött Janó, és mentünk hátra... messziről láttam, hogy mindketten a helyükön, fejjel a szénában... Átküzdöttük magunkat a sártengeren, megnyugtatott Janó, mindenhol ilyen most a helyzet, nem csak az én jószágaim növesztenek lassan úszóhártyákat... én értem hamarabb az ólhoz...
-Na, megellett a lovam! - vigyorogtam vissza
-Tényleg?- kérdezte Janó, majd ő is elvigyorodott-Jajj, de aranyosak!
A ló ette a szénát a földről, és egy szakajtó kis göcsört vietnámi szökevény malac pislogott a szénából....
-Spuri! Gazemberek!!- hajtottam őket, és mint a puskagolyó, kivágódtak. Szerintem a lábuk sem érte a földet, úgy iszkoltak haza, szinte csak egy villanás volt mind. Aztán megkötöttem a Cirókot, megfogatta velem a véknyát Az inszeminátor, és mindenféle nehézség és erőszak nélkül, szépen elvégezte a dolgát. iskolaszerű ivarzása volt a Ciróknak, és nagyon készségesen hagyta magát. Úgyhogy most lehet gyertyákat gyújtani az angyaloknak, hogy meglegyen a bociáldás. Három hét tűkön ülés következik, hogy elsődlegesen megtudjuk, megfogant-e. Mostantól három hónap múlva, ha megfogant, megvizsgálja, hogy vemhes-e.. Szóval lehet izgulni. smile hangulatjel

Térváltó hajtómű

Hogyan lehet eljutni a térváltástól a sörig? Nem... Nem a sörrel a térugrás felé haladva, az könnyű! Fordítva! Az egész a macskával kezdődött. Bodzával. Ő az, aki bent van a házban. Szobacica. Illetve szobasátánka, de ez most lényegtelen. Szóval ő nem alszik az ágyban. Abban csak egy macska alhat, a nejem. Szigorúság van, így nappal sem megy fel rá soha. Az a miénk. Mégis néhány nappal ezelőtt az asszony lábánál aludt. Letessékeltük, mert felébredtünk rá. Aztán megint napokig felé sem nézett. Tegnap este megint arra ébredtem, hogy a takarómon alszik... Letessékeltem... abban a pillanatban, ahogy hozzá értem, a fejem teleszaladt egy csomó színes képpel, amiket le szeretnék rajzolni. Soha nem láttam ilyen élesen a belső képtáramat, de gyorsan elkezdett semmivé foszlani. Nem akartam hajnalban a papír fölé ülni, így az enyészeté lett szinte minden belőle reggelre...Délelőtt nem akartam semmi komolyba belefogni, hiszen mennem kellett a lányom iskolájába, meg előtte néhány ügyes-bajos dolgot elintézni Miskolcon. Így egy kis időt a macska nézegetésével töltöttem. Persze aludt. Belefáradt az esti alvásba.... Visszagondoltam, hogy miért is lehet ennyire fáradt. Esténként szoktunk vele játszani. Az egerész kiképzés része. Na itt jön a képbe a térváltás. Ugyanis a macska képes arra, hogy az egyik pillanatban itt van, a másikban meg ott. Persze egyszerre csak kis távolságokat képes ugrani a térben, és a fizika törvényei szerint ez rengeteg energiát emészt fel. És hát a macska egy kicsike lény, a térhajtómű, ami benne van, apró. Azt is megfigyeltem, hogy gyógyítani is tud, legalábbis megpróbálja. Ahányszor beteg valaki a családban, rátelepedik, és elalszik rajta. Közben dorombol. De olyan erősen, hogy takarón keresztül lehet érezni. A rossz álmokat is elűzi. A múltkor a lányom rémálomból ébredt, és azt vette észre, hogy a sötétben a macska mereven bámulja. A pupillái egy vonássá szűkülve... a holdvilág, ami a macskára esett, nem indokol ilyet. Biztos vagyok benne, hogy Bodza látta, amit a gyerek álmodott, és ő ébresztette fel belőle.... na ennyit a boszorkányok kedvelt társáról. Eljött az idő, elindultam Miskolcra. Mivel az autóm szerelőnél van, buszoztam. Már régen ültem buszon. Beérve elintéztem a dolgaimat, sokkal hamarabb, mint terveztem, és beültem a lányom iskolájába. Ez volt az én iskolám is annakidején.... Üldögéltem egy darabig az előtérben, átadva magam a hely varázsának. Igen. Ennek az iskolának számomra legalább akkora varázsa van, mint a Roxfortnak. Életem legszebb négy évét töltöttem ott. Amikor bekerültem, tiszta lappal indultam. Szerencsém volt, mert nagyon jó tanári karunk volt. Elindultam a folyosókon, nézegettem a tablókat. Megtaláltam néhányat a mi évfolyamunkból is. Néztem a régi ismerős arcokat, olvastam a neveket... Elméláztam, vajon kivel mi lehet. Eszembe jutottak a közös órák, a szünetek. Eszembe jutott, hogy Orgona Laci elhozta a gitárját, kiült az egész épület a lépcsőkre szünetben , szólt a gitár, és mindenki énekelt... Szerettem ezeket az embereket nagyon. Annyira különböztünk egymástól, amennyire csak lehetett! És mégis egységként látom a mai napig az egészet! Diákok voltunk. A szó legszorosabb értelmében. Tanultunk, buliztunk, lógtunk, megvoltak a csínyek, és mindenki vitte a balhét, nem adtuk ki a másikat... A legtöbb tanár szeretett minket. Amíg átmentem az udvaron eszembe jutott, egyszer szakadt az eső. Ömlött egyenesen. Andor kint ugrált 16 évesen, mezítláb a felhőszakadásban, mint egy kisgyerek. Az egész iskola őt nézte. A fizikatanárnő, Garami mami (így hívtuk) kiszaladt érte, egy esernyő alá dugta és bevitte... smile hangulatjel Benne voltunk a diáktanácsban, szerveztük a klubesteket, énekkarosak voltunk, elmentünk fellépésre. Túráztunk, bicikliztünk, együtt lógtunk suli után... ballagáskor az egyik, aki az iskola zászlóját vitte, én voltam. Minket, kettőnket nézett az egész iskola, és a szülők. Szólt a zene a műsor alatt, én meg 18 éves létemre úgy bőgtem végig, mint egy kisgyerek. Sajnáltam nagyon, hogy vége. Hirtelen elöntött az érzés, hogy még egy ilyen csapat soha nem lesz. Rengeteget kaptam ebben a négy évben. A legnagyobb ajándék ma is itt van körülöttem. Ugyanis a másik ember, aki a zászló másik oldalán állt, a legnagyobb diákszerelmem volt. Most ő a feleségem. Sokat emlékezünk ezekre az évekre, és sok örömünket leljük benne... Hiába no, öregszem... kezdek egy kissé szentimentális lenni... megtörtént a szülői értekezlet, elindultam haza. A pályaudvaron annyi változás lett, hogy nem találtam, honnan indul a buszom... Felhívtam a gyerekemet, útbaigazított. Aztán belebambultam a digitális kijelzőbe... Arra eszméltem, hogy egy enyhe nyomás kíséretében a karomon, valaki megszólít. Rá néztem. egy fiatalember állt mellettem, kicsit jobban összegyűrte az élet, mint engem. Feje kopaszra nyírva, bár már borostás, orra régen összetörhetett, mert lapos volt, mint a túl sokáig bokszoló embereké, akik többet kapnak, mint normális lenne. egy hatalmas forradás húzódott rajta...
-Ne haragudj!-mondta-Innen megy az egri busz?
-Úgy tudom innen. Remélem, hogy innen...-nemrég mondta a gyerek...
-Bent az információnál is azt mondták, de ha lekésem- mondta-csak este kilenckor megy a következő....
Na erre én is elővettem az éberebb ábrázatomat, nem kéne lekésni a buszt. Be is állt egy, elkezdtek felszállni rá az emberek... De azt olvastam rajta, nem megy addig, ami nekem jó, így neki sem jó, mert ő tovább megy... De ő nem vette észre, és mire szóltam volna neki, előre ment. Nem baj, ide jön a másik busz is, és ha ezen kéri a jegyet, kiderül, nem jó helyen van. Közben beállt a jó busz, emögé... nem láttam sehol az emberemet... Elkezdtünk felszállni a jó buszra... még mindig sehol... le fogja késni... Mire én következtem volna, visszaléptem. Ekkor szállt le a srác a rossz buszról, de ellenkező irányba indult. odakiabáltam neki, intettem, jöjjön. Még éppen elérte a buszt, mielőtt elindult volna. Ültem a kényelmes ülésben, elpilledve, mikor odajön hozzám... egy ötszázast szorongat, nyújtja felém:
-Köszönöm, hogy szóltál! Lemaradtam volna...vegyél belőle egy sört!-nézek rá értetlenül, majd megfogtam az alkarját, és meglapogattam a másik kezemmel....
-Tedd el barátom, nem ezért segítettem!- rámosolyogtam, a szemébe néztem. Nagyon jól esett a hála, amit benne láttam.... Eltette a pénzt, és leült. Amikor leszálltam, még egyszer megköszönte. Milyen kis apróság a figyelem, és mekkora erővel bír....













Sörkollektor

Először is úgy érdemes gyűjteni a dobozokat, hogy a nemes nedű elfogyasztása után kiöblíti az ember, mert a benne maradt sör megpenészedik, beleszárad és utána nehéz belőle kitisztítani. Én a dobozok alját és tetejét egy hajlított csőrös fogóval szedem ki. Nem baj, ha cakkos a széle, legalább lassabban áramlik benne a levegő. Két egyenes deszkából csináltam egy V-keresztmetszetű vályút, ebben egyszerre 4 csövet tudok összeragasztani. A deszkák gyalultak, derékszöges élekkel., de lehet két bútorlap, vagy OSB csík is, kinek mi van otthon. A ragasztást hőálló szilikonnal végeztem. 10 doboz alkot egy csövet, az én kollektoromban 14 cső van. Ez tetszés szerint változhat, így viszont változik a kollektor külső mérete. Az osztó és gyűjtő dobozokat U keresztmetszetű gipszkarton profilból csináltam. Ezekbe a lyukak belevágásával megkínlódtam rendesen. Végül egy kanyarító lemezollóval sikerült, bár elég cakkos lett a lyukak széle. Ezt is szilikonnal ragasztottam a csövekhez. A gyűjtő és osztó dobozok egyik oldalára egy 3 mm-es rétegelt lemezt ragasztottam ugyancsak szilikonnal, meg oda is csavaroztam önmetszős csavarokkal. A rét.lemez közepére vágtam egy-egy akkora lyukat, amin befér egy 100-as PVC szennyvíz cső. Ekkor lefestettem az egészet matt fekete festékkel. 4 db 850 Ft-os festéket fújtam rá. Lemértem a külméretét, pontosan nem tudom, hogy mennyi, de két darab 210 cm-es és 2 db 120 cm-es 15 cm széles, körben meggyalult colos deszka körbeszegi. Valamennyi esik is le belőle. Ennek a keretnek a hátulját kikönnyítettem úgy, hogy a hátfalat alkotó 12 mm-es OSB lap szineljen vele. Festés és összeállítás( a deszkákat simán összecsavaroztam) után a deszkakeretbe belecsavaroztam a hátfalat. Fogtam néhány 3 cm vastag tetőlecet, és a hátfal belső oldalán körben a deszka mellett odacsavaroztam a hátfalhoz, majd keresztben elosztva a távolságot még két db-ot. Az összes csavart a hátfal felől tekertem be a lecekbe, így jobban tart. A lécbordák közé 3 cm vastag kőzetgyapot került. Erre az egészre még egy 12-es OSB került, így szendvicsként lezártam a szigetelést. Belepróbáltam a kollektort, berajzoltam a két 100- as lyukat, ezt is kivágtam. Az egész belső OSB felületre felkasíroztam egy réteg vastag grillfóliát. Ez képezi a tükröt. Egy lecet, miután kimértem a fadoboz helyét a külső falon, vízszintesen felcsavaroztam a falra. Erre tettem fel a fadobozt, így nem kellett külön tartani, hogy ne mozduljon el, míg bejelölöm a 100-as lyukakat, meg a rögzítő csavarok helyét. Kifúrtuk egy barátommal a falat, utána megint egyedül ügyködtem. Bedűbeleztem a rögzítési pontokat, felcsavaroztam a fadobozt. levágtam egy kicsivel hosszabb pvc csövet, mint a falvastagság, bevagdostam a végét, átdugtam a falon, vagdosott végével kifelé. Ráillesztettem a kollektort, belecsavaroztam a fadobozba. Hőlégpisztollyal megmelegítettem a bevagdosott PVC véget és széthajtogattam derékszögben a cső hossztengelyére. Letömítettem sima szilikonnal. Ezt a 100-as lyukat ekkor elosztottam egy rétegelt lemezből készült Y- alakú terelővel. Ez azért kell, mert ha nincs, akkor csak a középső csöveken áramlik a levegő, így kénytelen mindenhová menni. Ezután fel ragasztottam-csavaroztam az osztó- és gyűjtődobozok másik fedelét is. Készítettem nútolt, 2cm x 3 cm keresztmetszetű üvegtartó leceket, ezeket festés után csavarral rögzítettem. Korábban bontottam szét ablakokat, ebből származó üveget használtam a kollektor lezárására. A léc és az üveg közti hézagot átlátszó szilikonnal tömítettem. Még kell bele egy termosztátos kapcsoló, ami vezérli a ventilátort, hogy csak akkor menjen, amikor megfelelő hőfok van a rendszerben. Máskülönben kihűti a házat. 
















Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...