Farigcsa

Már napok óta kínoz a nátha... Egész télen nem voltam megfázva, erre a jó időben elkapok egy bacit... Napok óta csak húzom magam. Ma már odáig jutottam, hogy kedvem sem volt csinálni semmit. Reggel arra keltünk, hogy a szomszéd kiabál, hogy a borjú a veteményesünkben táncol... Kimentem, éppen a barackfáról rázta le a nem megfelelően rögzített virágszirmokat... Sajnos nagyon úgy fest a dolog, hogy nem vemhes, mert rajta van a szerelem, és ilyenkor meghibban egy kicsit... Állandóan szétrontja a kaput, és kiszökik az első udvarra. Ma kétszer jött ki. Nagy betegen megcsináltuk a kapujukat, mert az asszony is göthös, nem csak én, remélem többször nem szedi szét. Tegnap is zizi volt Cirók, ugrálta a lovat. Szóltam is az örökítőanyag menedzsernek, mondta is, hogy jön, de nem tudott jönni. Így felírtuk a dátumot, és 18 nap múlva megint figyelem, megbolondul-e a jószág... Miután bemásztunk a hátsó udvarról, az asszony, és a gyerek elment az orvoshoz, én meg maradtam magnak itthon... az inszeminátort vártam, de nem jött, mint mondtam. Bementem én a műhelybe, de csak körbe-körbe járkáltam lassan, mint a kemotoxos légy... Úgyhogy kijöttem, és bezártam. nem volt kedvem semmihez. Még rajzolni sem. Már napok óta belekezdtem egy új színes portréba, hogy kipróbáljam az akvarell ceruzáimat, de a vázlattól nem jutottam tovább... Leültem egy kicsit a melegre a teraszon a lócára. Néztem egy darabig magam elé, aztán mégis visszamentem a műhelybe. Fogtam egy darab diófa lécet. Képkereteket csináltam nemrég, azokból esett le egy-egy nagyobb darab... ebből vittem ki. Aztán az üveges műhelyből kiszermányoltam egy fáin, éles-hegyes bicskát, és visszaültem a lócára. Miután megpihentem, farigcsálni kezdtem. Mégsem járja, hogy semmit sem csinálok.... elvégre a kezem nem náthás. és az összpontosítás legalább elterelte a figyelmem az állandó köhögési ingerről. Soha nem faragtam eddig. Egyszer sem, semmit sem. Mindig ki akartam próbálni, majd ha lesz időm... Most volt egy kicsi. Egy órát ültem kint, mire hazajöttek a többiek. Bementünk ebédelni, utána egy tíz percig még finomítottam a faragáson, mielőtt késznek nem nyilvánítottam. Mikor hazajött a fiam, le is nyúlta rögtön....



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...