Infulencia

Tegnapelőtt este már éreztem, hogy valami nem f@sza... Fáztam a takaró alatt. Aztán reggelre ki is derült miért... Egész télen képes voltam a sorok közt ellavírozni, és nem voltam náthás se nagyon. Ha jól emlékszem, talán vagy három napig... Tegnapra meg alig bírtam kimászni az ágyból. Minden porcikám tiltakozott... A szemem is két számmal nagyobbnak érződött, mint amekkora a helye... De még hátra volt egy nap, a négy napos workshopból, amit tartottam két fiatalnak. Nagy keservesen elintéztem mindent a ház körül, amit kellett. Vágtam egy kis fát, megetettem az állatokat, átöltöztem, és mentem volna... A biciklim is beteget jelentett. A hátsó gumija lustán szétterült a kövön... Király!
A fiam bicikliét toltam ki. A váltóját nem szabad piszkálni, mert neki így jó! Felültem rá, és reszketegen elkezdtem tekerni. Ennyi erővel a kútgyűrűt is hajthattam volna. nem vagyok egy gyenge fizikumú ember, de az infulencia, ahogy hallottam a nevét valamerre, kivette az erőt a lábamból. nagy nehezen azért csak felevickéltem a teremhez. Délben meg haza, ebédelni. Akkor már éreztem, hogy nem fázok.... Sőt.... De ha ahrc, akkor legyen harc! Legyűrtem a kaját. Az asszony reszelt nekem egy nagyobb gyömbért egy befőttes üvegbe, tett hozzá három jó nagy kanál mézet, és felöntötte vízzel. na ebből ittam ebéd után. A frissen reszelt gyömbérben van erő rendesen. Nem olyan erős, mint a torma, de közelít serényen afelé. Szóval behajítottam belőle vagy két felest, és visszakínlódtam magam a foglalkozásra. Elvégre csak én vagyok az, aki tartja, nekem ott kell lennem...
Érdekes, hogy míg ott voltam, alig éreztem, hogy bajom lenne. Ahogy vége lett, végem lett nekem is...
Elpakoltam, bezártam, és éreztem, hogy a belső hőmérőm higanyszála elindult fölfelé...
Hazakínlódtam magam a biciklin, felvonultam az emeletre, és ledőltem. Előtte még hallottam, hogy az asszony azt mondta, elmennek a cukrászdába, és majd megetetnek. Aztán filmszakadás...
Amikor felébredtem, még világos volt, de már látszott, a nap már nem sokáig segíti a látást az állatok körül. A családom meg nincs itthon, mert igen nagy a csend. Pedig nincs is hangosabb attól, amikor a család próbál csendben maradni, mert valaki alszik....
Eszembe jutott, hogy nincs darálva. Felküzdöttem magam a kanapéról. Néhány perc alatt, legalábbis annak tűnt, feltápászkodtam, és levonultam a lépcsőn. Előtúrtam a jószágos ruhát, felcibáltam arra a ruhára, ami rajtam volt, és kimentem. Elindítottam a darálót. Még sehol a család... Visszamásztam a hátsó teraszhoz, az alomvécé vödréért. Kiöntöttem, kiöblítettem az esővizes hordóból vett vízzel, tettem bele fűrészport. A daráló még mindig járt. De hát már egy fél órája kint vagyok! Legalábbis úgy éreztem az eltelt két percet.
Belekapaszkodtam a moslékos vödörbe, és lemásztam a két lépcsőfokon. Hátracipeltem, szétosztottam a malacok közt a kaját. Adtam a nyulaknak is. Még jó, hogy hoztam haza lucernát nekik nemrég...
lejárt közben a daráló. Szedtem a malacok vödrébe, és a tehénnek is készítettem. ha hazajönnek a többiek, majd elviszik...
De mikor jönnek már? Lassan sötétedik. Ott fognak vakoskodni....
Levettem a sáros csizmát, beódalogtam a házba, levettem a kulcsot. Másodjára bele is tudtam tenni a zsebembe...
Kimásztam a teraszra. Felcühöltem magamra a bakancsomat. Kötöttem rá két nagyon lassú bokrétát... Még mindig nem jöttek...
Akkor elindulok.. De hogy a gyerek biciklijére nem ülök, az tuti!
Akkor gyalog megyek. majd hátha találkozok velük útközben. Órákig mentem!
De azért még világosban odaértem. Sose volt még ilyen hosszú ez az 500 méter...
Víz volt engedve a vödrökbe, megitattam a két nagyot. Cibáltam nekik kórót, Ciróknak meg odaöntöttem a darát.
- Ló éjszakát! - mindig így köszönök nekik, odafelé meg -Lónapot!
Bezártam rájuk mindent,amit be kellett.
Elindultam a hazafelé vezető úton. érdekes, hogy az üres vödör visszafelé ugyanolyan nehéz volt, mint a darával a tanya felé....
nagy sokára meg is érkeztem. Eltettem  a vödröt, és lecibáltam a cipőt. Bementem.
Lecühöltem a jószágos rongyokat, és megint behajítottam egy pár kupica gyömbéres cuccot.
Hazaért a család. Mondtam nekik, hogy már ne menjenek, mert adtam mindenkinek.
-Az jó, mert most jövünk a tanyáról, és mi is adtunk nekik kórót... -mondta a nejem. Na, legalább éhesek nem lesznek...
Estére még egy adag gyömbér, meg ma egész nap, több adagban. És már múlik a bajom. A távolságok normál méretűre csökkennek, a dolgok sok tíz kiló súlyt leadnak, a szemem is elkezdett az eredeti méretére zsugorodni. Még a koponyámban, ott hátul van egy kis nyomás... Ha nem múlik el holnapra a gyömbértől, akkor rásegítek egy féldeci házi pálinkával. Persze szigorúan csak orvosi céllal, és csak meló után!

A kép illusztráció. nem volt erőm fotózni...

Egy szerelmes ölelés...

Tegnap fejés előtt átöltöztem, és beszélgettem egy kicsit az asszonnyal. Megöleltem, ő is engem. nem volt sok a meghitt pillanat, nyomtam egy csókot a homlokára. Hozzám bújt és még szorosabban megölelt.  Aztán hátrébb lépett....
-Óóóóóóó!!!!!-mondta grimaszolva, miközben a pulóveremet nézte.
Gyorsan végignéztem magamon, hogy mi lett rajtam ennyire csúnya... És a mellkasomról egy fitt poloska nézet farkasszemet velem.
-Király! Hát te?- kérdeztem vigyorogva. Az asszony már szagolta is a saját pulcsiját.
-Öööökhöööö!! - mondta öklendezve, és már cibálta is le magáról. Miközben szentségelve ment a mosókonyha felé.
-Itt is van egy!-mutatott a nappali padlójára. Mentem , a teraszajtón kipöcköltem az utasomat a szabadba. Szárnyát bontva ellavírozott, még láttam, amikor becsuktam az ajtót.
Az asszony még mindig mondta az áldást. Megszagolta a vékony pulóvert is, ami rajta volt a vastag alatt:
-Ööööökhööööö....-szintén öklendezve szedte le magáról. Nagyon jó az orra, különösen most, teljesen sokkolta a poloska...
Addig, míg hámozta magáról a pulóvert, próbálva úgy, hogy ne érjen hozzá sehogy se, kerestem egy fecnit, és a gyalogoló poloska elé tettem. Ő meg szinte megörült neki, lehet a fehér szín tetszett meg, nem tudom, de ahogy érzékelte, felgyorsított, és a papírra érve megpihent. Apró csápjai érdeklődve kalimpáltak. Követte a társát a teraszra.
Bezártam az ajtót. Addigra az asszonyon már csak egy vékonyka atléta volt. De ezt is megszagolta, és harmadjára is elmondta:
-Ööööökhöööö.... -És ezt is lerántotta magáról.
-Na ezt nem gondoltam volna! - nézett rám kérdőn - Hogy egy poloska képes levetkőztetni...
- Nagyon vicces... fancsalgott, egy szál ciciben, és indult az emeletre.
Levettem én is a pulcsit, meg a pólót is, és kiabáltam neki:
-Hozz egy pólót nekem is!
Aztán felöltöztem, végignéztem az új ruhámat, mielőtt megöleltem volna megint az asszonyt, és egy csók után mentem a dolgomra.
Ébred minden. Még a poloskák is. Érzik, hogy még néhány nagyobb szívdobbanás, és dübörögve elindul az élet megint. Vége az eddigi viszonylagos nyugalomnak. Még a méhek is kidugták az orrukat, szétnéztek. Lassan ők is megindulnak. és ha ők sem tétlenek, megérkezik a tavasz visszavonhatatlanul...

Az utolsó leheletig...

A héten olyan sok teendő volt, aminek a világon semmi, de semmi látszatja, hogy nem volt idő fát vágni. Ezt a fűtési szezont még nem zártuk le, és néhány napig csak a sparhelt üzemelt. Az Anya-tanyáról szedjük össze a lomokat, és lim-lom fákat. Azokat a dolgokat, amikből már biztosan nem lesz más, csak meleg. Olyanok vagyunk kicsit, mint a hangyák. Apró munkákat végzünk, így sokszor alig, vagy egyáltalán nem venni észre. Aztán egyszer csak ott egy üres szoba...
Ma is átmentünk a fiammal, és lomoltunk egy kicsit a düledező pajtában. Alig látszik, de egy jó fél köbméter fát elhordtunk belőle. Hazahúztam egy kézi kocsival a felét, míg ő kiszabadította, és előre hordta a másikat. Még mindig kicsit olyan mesés, hogy segít, és nem kell noszogatni. Sok dolgot megtesz, magától is, és már eszében van, hogy menni kell, meg ha ott vagyunk, nem kell neki mondogatni, hogy ezt, meg ezt kell csinálni... Megy, és teszi, amit kell. Néha azért sopánkodik, hogy keveset tud a gép előtt ülni, de annyira azért nem bánja, mert nincs kényszer alatt. Magától jön.
Nyilván még nem tud annyit és olyan gyorsan dolgozni, mint egy felnőtt, és sokszor egy kicsit akadályoz is, de nincs az a pénz, hogy kivegyem a kezéből a munkát! Inkább belassulok a sebességéhez, néha mutatok neki ezt-azt, hogy így gyorsabb, de akkor is hagyom, hagy csinálja!
Aztán hazaért az összes fa. Behordtam a műhelybe, a fiamat elengedtem a szolgálatból. Míg bent volt, addig fűrészeltem. Nézegettem, melyik fa mi lehetett...
Sok deszka és padló volt, meg vastagabb ágak. Tudtam, mert mi szedtük szét, hogy karám volt. Vajon malacokat, kecskét, vagy tyúkokat vigyázott? Látta-e hogy lopni jön a róka?
Aztán került néhány karám ajtó is. Már jó régen nyugdíjban lehetett, mert kézzel szét tudtam szedni, lerepedezett a szegelésről. Találtunk ágyat is. Azt is szétszedtem. Micsoda álmokat láthatott....
Vagy szerelmet élhetett át....
És két rozoga szék volt utoljára. Ugyan mennyit ültek rajta téli estéken? Végiggondolták rajtuk a múltat, és tervezték a jövőt. Agyon nyomta őket a rengeteg gondolat...
Nem tiltakozott egyik sem a szétszedés ellen. Elfáradtak már. Megpihenni térnek, egy utolsó nagy segítséget adva, mielőtt visszalépnek a nagy körforgásba....
Ezek a gondolatok kergették egymást, míg fűrészeltem egy élet elhasznált dolgait....
Aztán mikor készen lettem, a fiam következett volna, de kint maradtam, hogy segítsek neki, behordtuk a kazánházba.
A héten az utolsó leheletük mellett fogunk melegedni...

Telik a konyha....

Hol is kezdjem?...
Annyi eső leesett mostanában nálunk, hogy a malacok kopoltyút kezdtek növeszteni az úszóhártyák mellé... Nem szeretjük a halat annyira, így átpateroltam őket egy teljesen fedett helyre. A kocák is fedett helyen vannak, csak a két fedett hely van egymástól viszonylag messze. Gólyalépésben kell közlekedni köztük, gumicsizmában, de óvatosan lépkedve, mint aki lopakodik... Ha határozottan trappolok, a lábam közt felspriccen a létyó az udvarról, és úgy nézek ki, mint akinek híg a széklete, és nem találja a budiajtó kulcsát... Szóval abbahagyhatná már a sírást az ég, és mosolyoghatna egy kicsit...
A marhák és a ló jól vannak. A Cirók szépen tejel. Csillag két hetes. És már majdnem kétszer olyan széles, mint amikor megszületett. Külön kellett volna vennem, de eddig nem tettem. Ki akartam próbálni valamit... ki is próbáltam. Az anyjával hagytam, és reggel, este fejtem. Egyszer fordult elő, hogy nem volt nekünk tej. Egyszer meg az, hogy csak egy liter. Általában kettő és négy liter közt fejek, egy-egy alkalommal. Így a borjú is szépen fejlődik, az anyja sem ideges, és nekünk is lassan több tejtermékünk van, mint kellene... Viszont véget ért a jó világ a borjúnak! Mert ficánkol piszkosul. eddig muris volt, de ma ki kellett neki osztani egy pofont, mert rám tolatott, és vesén küldött, csak úgy barátilag , fejés közben... Na a füles után megszeppent, és duzzogva lefeküdt inkább... Azt hiszi vicces volt, pedig nem...
Szóval tejtermék...
Tegnap reggel csúcsot adott a Cirók, a boci mellett öt litert fejtem tőle. Ez már olyan mennyiség, amit érdemes fölözni. Öt literes befőttes üvegbe töltöttük, hűtőbe tettük, hogy feladja a tej a fölét. estére szépen lehetett is látni, hogy különvált a tej és a tejszín. Sűrű, erős, fehér tejszín ült az üveg tetején. És nem kevés!!! Az öt literből valamivel több, mint fél liter tejszín lett. le is szedtem, és kitettem a melegre, megaludni. ebből lesz a tejföl. Tejjel már egy hete főz az asszony. Akkora adag tejbegríz készült tegnap, hogy mára is maradt belőle! És ez nálunk még soha, mondom SOHA nem fordult még elő!
Aztán ott a sajt... Eredetileg azt akartuk, hogy trappista lesz , kultúrát tettem bele, aztán beoltottam, az alvadékot daraboltam, hevítettem, leszűrtem, préseltem, ahogy kell, viszont nem bírtuk ki, hogy sokáig érleljük, így a sófürdő előtt nekikezdtünk. Nem lesz érlelve...

Aludt tejet két kanállal lehet enni, és az első túrós tésztán is túl vagyunk, pirított, füstölt szalonnával...

Lassan feltöltődik a konyha. Illetve a kamra és a hűtő is. Már több liter savó, édes és savanyú vár a dagasztásra. Ma már nem is bírta tovább a nejem, és két nagy tepsi kakaós csiga került a sparhelt sütőjébe.

A tésztája puha, omlós, és az illata.... betölti a házat. Bizakodva nézünk a tavasz felé! A tanyán mindig járok egy kört, és alig várom, mikor engedi az idő a munkát! A méheket lesegetem. Még nem járnak ki, mert vagy esik, vagy hideg van, vagy esik és hideg van... A kaptárak alsó kijárósak. Mindegyikbe belestem, és az egyikben sok elhullottat láttam... Emiatt aggódok. Nem tudom, mi van velük. Lehetne már jobb idő, hogy ki lehessen nyitni a kaptárat, és belenézni, miben lehetne segíteni nekik! 

De egyenlőre marad a bizakodás, hogy nincs komoly bajuk. Szerencsére komoly fagy nem volt, illetve sokáig nagyon erős fagy nem volt. A telepített gyümölcsfa csemeték nem fagyhattak ki. A sok víz legalább arra jó volt, hogy beiszapolódtak rendesen. Remélem mind kipattan majd tavasszal. Most oltóágakat gyűjtök. Nálunk még lehet, nincs későn nekik. Van néhány régi fajta a környéken, amit szeretnék, ha lenne nekünk is. Eddig nagy, fehér ringlót, korai mandulát, és egy nyári almát szereztem. Mindegyikből több ágat. Szépen betekertem a vágott végüket nedves papírral, és nejlonzacskóban, feliratozva bekerültek  a hűtőbe. 

Holnap még kapok árpával érő körte és citromkörte vesszőket. Aztán indulhat az alany keresés! Mert alanyom még nincs mindegyikhez. Ígértek birseket, azok jók lesznek a körtékhez, és talán a nyári almához... A szilvához van. Viszont a mandulához nincs. Majd kerül... Aztán ha lesznek alanyok, olyan lesz, ami sose vót... Oltani fogok. Lövésem sincs, hogy kell, de ígérték ketten is, hogy megtanítanak. Aztán már csak a Jóistenen múlik, hogy megfogannak-e...

Még meg kell metszeni a szőlőt a tanyán, meg rendbe tenni a fákat, és itthon is van pár barackfa. 

A barackost már megcsinálták. Szerencsére volt két szép, tiszta nap, így készen lett időben. 

Mondtam már, hogy várom a tavaszt? Ja, mondtam...

Bars...

Néhány napja átbillent valami a fiamban. Eddig is segített, amiben kértük, de amolyan gyermeki érdeklődéssel, és lendülettel. A lendület gyakran megtört, szinte az elején. Aztán mostanában változni látszik a dolog. És a jó irányba. Már ha ez a jó irány...
Az egész a kaszálással kezdődött... Én kaszáltam a géppel, ő és a nővére gereblyével és villával kupacokba húzta a száraz, elvénült füvet. És nem nyafogott, hogy mikor mehet már... Aztán az akác oszlopokat nyúztuk, és elég nagy lendülettel segített is. majdnem végig. én is belefáradtam rendesen, nem csodálom, hogy a második , rásült kérgű akácnál lemerült benne az elem... De nem nyafogott akkor sem. ott maradt, és teljes testtel fogta a rönköket, hogy ne billegjen a fűrészbak, míg nyúzom a fát. Átvinni is segített a tanyára.
Mostanában eléggé fájdogál a nap végére a hátam... a téli tetőrakás kamatát fizetem vele éppen... Mondtam neki, hogy jöjjön már át velem délután, mert nem bírok lemászni az aknába, megnyitni a vizet, hogy megitassak... és felállt a játék mellől, felcihelődzködte a kezeslábasát, és jött... én meg szóvá sem mertem tenni, csak lestem, hogy mi van...
és azóta minden nap jön, lassan már szólni sem kell neki. Tesz-vesz, világít, lemászik, megnyit, elzár, kimászik, visszateszi az akna fedelét... Már kérdezgeti, hogy megpróbálhatja-e a fejést...
A elmúlt hétvégén elég kevés időt tudtam idehaza tölteni, a munkahelyemen kellett lennem. De vágni kellett tűzrevalót, haza kellett hozni, be kellett szalmázni a nagy jószágok alá, és a fát, amit hazahoztunk, be kellett hordani, hogy meg ne ázzon...
Átmentünk a tanyára, vittünk négy bála szalmát. Az egyik leesett a tanya kapujában, és mire betoltam a kiskocsit, ő becihölte a bálát . Aztán szalmáztunk. És itattunk. nem kellett neki mondani, hogy másszon le, ment magától. Míg megitattam, visszazárta az aknát, és kinyitotta a kiskaput, ami hátra, a bálákhoz vezet. Januárban bontottuk meg az első nagy körbála kukorica kórót. Körben, tíz centi vastagon átázott, még tíz centi vastagon penészessé vált. Leszedtem róla a rossz részt, amikor etettem. És most már elfogyott két bála, visszamaradt a sok selejt. Mielőtt etetni kezdtünk, a nagy batyuruhát leterítettem, és elkezdtem villázni rá a selejtet. Hozta a másik villát, és rakta ő is. Kérdezte, hogy ez miért nem jó. elmondtam, hogy beteg lesz tőle a jószág. Azt is kérdezte, hogy akkor mi lesz ezzel... Szemét? Nem, nem szemét, mondtam neki. Kivisszük , ahová a rossz szénát a rétről, és komposztot csinálunk belőle. Mert ez a rossz takarmány így is életet tud adni.
Tudomásul vette. Mikor tele lett a batyu, megfogtuk egy-egy sarkát, és húztuk, mint a dögöt... Lett vagy öt forduló, és végig villázott. Aztán maradt még a kupacban három etetésre való jó kóró is, azt bevittük. Megetettünk. Aztán fát szedtünk, és összefűrészeltem. Ő meg rápakolta a kiskocsira. Mikor tele lett, haza indultunk. Amikor hazaértünk, mennem kellett a műhelybe, mert volt egy kis dolgom, rá bíztam a fa behordását. Megoldotta...
Aztán este beszélgettem az asszonnyal. Azt mondta, hogy reggel kérdezte a fiam tőle, hogy miért kell neki dolgozni, miért kell segíteni. nem felháborodva, csak kíváncsiságból. Az asszony ezt válaszolta neki:
- Azért kell dolgozni , kisfiam, mert ettől leszel jó ember. Ettől leszel igazi férfi, és mert dolgozni, teremteni jó...
Nagyon élvezem látni, és átélni most ezt. Látni, ahogy a helyére billennek a dolgok benne. Nem tudom, hogy mennyire lesz maradandó, vagy hogy mennyi marad meg benne végleg. Azt sem, hogy így akar-e élni, akarja-e csinálni azt, amit mi ketten csinálunk az anyjával. de látom rajta már néha, hogy érti. Érti, mi miért történik, mi mit eredményez, és hogy ebben az egészben van sok jó is. Nem csak a gürit látja már, hanem az eredményt is. és mérlegel. Mérlegeli, hogy a sejtett eredmény megéri-e a sok munkát. És már néha az eredmény felé billen....

Gulászta

Reggel-este fejek. Osztozunk a bocival. Amit hagy, azt kifejem. Egyenlőre még fecstej van, rendes tejre a hétvégéig várni kell. Addig is kipróbáltam a gulászta készítést. Illetve az asszony próbálta ki, mert én nem érkeztem. A kifejt fecstejet felforralta, így fertőtlenítette. Aztán kihűlt, és össze is állt. Leszűrte a kapott krémet, mert ez inkább krém, mint túró, és egy mascarpone sajthoz nagyon hasonló, édes krémsajtot kaptunk. Nem kevés lett belőle... Lehet, hogy gulászta néven nem ismerik sokan, esetleg urda néven hallhattak már róla. Az angolok is fogyasztják, régen a magyarok is, míg el nem felejtették, hogy is néz ki a tehén...
Na, mivel sok lett ebből a csemegéből, az asszony gyorsan sikerített egy adag palacsintát, a gulásztába tett egy kis cukrot, reszelt bele citromot, meg megszórta mazsolával... Nagyon finom lett ám!!
Ma is voltam este Ciróknál. Csillag nő, mint a gomba. Már majdnem kétszer olyan széles, mint mikor megszületett. Már nemcsak a feje ugrál, hanem mindene. Meg-meg ugrik, szökell, mint a kis kecskék. Jobbról-balra, majd vissza bujkál az anyja hasa és nyaka alatt. Beledugja az orrát a vályúba, buborékol az orra... lenyalogatja a vizet. A kóróval is szivarozik. Megszaglássza a kabátomat, míg fejek. Közben Cirók holt nyugalommal eszi a darát, és a kórót. Úgy állja a fejést, mintha világ életében fejték volna. Nagyon nagy szerencsém van vele. Volt olyan kecském, ami egy hét múlva is három emberes volt. Egy fogta a nyakörvét, mert kellett rá, egy a két hátsó lábát, egy meg fejte. A kecske meg ugrált, mint a nikkelezett bolha... Na, Cirók pont nem ilyen szerencsére. Szépen tejel. A boci mellett 2-6 liter között tudok tőle kifejni.

Jó móka ez a fejés... Csak ugye a tehén az nem kecske... magasabban is van a tőgye a vödörhöz képest, meg jóval többet is ad. Régen fejtem már. Vissza kell szoknia a kezemnek. Meg meg is kéne gyógyulnia... decemberben megfázott minden ízület benne, és még nem jött helyre rendesen. Meg sikeresen el is vágtam a hántoló késsel... na meg be kell szerezzek egy sámlit. Mert ritka kellemetlen guggolni a tehén mellett olyan sokáig, majd megpróbálni felállni úgy, hogy közben az ember nem érzi a saját lábát...

Kutyafuttában...

A nagy bocivárás izgalmában teljesen elfelejtettem írni... Illetve nem magát az írást felejtettem el, hanem mint folyamatot gyakorolni. Na szóval:
Az élet rohan körülöttünk, unatkozni csak szánt szándékkal lehet. A tavalyi évet 33 disznóval zártuk. Nem kell megijedni, ezek csak kis csüngőhasúak, de akkor is sokan voltak. Aztán elkezdtük szelektálni a társaságot, mert nagyon sokat ettek, és ennyi nem kell. A végére maradt hat koca, és kilenc kismalac. A kocák közül sem akarom mindet megtartani, csak a három legjobb anyát. Mindegyik kap egy esélyt a bizonyításra. Szerzek egy idegen kant, és csak akkor eresztem rájuk, ha már a tanyán lesznek. Addig csak had gömbölyödjenek. Ahányszor jött hozzánk valaki hétvégén, mindig azt látta, négy héten keresztül, hogy már megint disznóvágás van... Jól megy Czudaréknak...
Szó se róla, a fagyasztóba már nem fér, a füstölő majd tíz napot ment, és eddig csak a kolbász, a szalonna van csak felfüstölve. A sonkák sós lében érnek, a szalámit meg majd csak két hét múlva töltjük be, amikor a sonkát is lehet füstölni, hogy egyszerre lehessen.

Az eddigi "mérleg" : 50 kiló hurka, 12 kiló kolbász, 4 kis sráf szalonna, nagyon kevés tepertő, és még kevesebb zsír, az asszony legnagyobb bánatára... Rengeteg húsos csont, 6 darab sonka, csont nélkül az egész majd 4 kiló. Most sokan mondhatnák, hogy hát ez nem sok.. Nos, valóban. De nem is voltak sem nagyok, sem kihízottak a disznók. És ezek a kis kötözött sonkák pont egy adag négyünknek.Már hogy darabonként. Húsvétig el is fog fogyni.

Aztán haladtunk szép csendben a tanyával is. Illetve a takarítással, és a bontogatással. A bontásba nem lendültünk olyan nagyon bele, mert az idő is nemszeretem volt, meg úgy gondolom, kikínlódtam magam októbertől decemberig Miskolcon, a hidegben. Január negyedikén még a tetőn guggoltam-ültem többedmagammal, és cserepeztünk... Mindegy is, szóval nem akartam tovább a hidegben kínlódni. Mindenesetre a nagy házban majdnem mindent szétszedtünk, összevágtunk, bezsákoltunk, kitakarítottunk, elvittünk. Már csak egy szoba van rendezetlenül, illetve egy másikban van egy csomó fakeretes régi matrac... Nem tudom, szerintem ezek a népek gyűjtötték az ágyakat... ha nagyon szétnézek a portán, legalább húsz ágy matraca van szerteszét... nem olyan nagy baj ez. Egy fél nap rámolás, meg kardozás a láncfűrésszel, és egy hétre megint van tüzelőnk... Minden évben kb 100-150.000 Ft-ban van a fűtésünk. Na, idén nem került egy vasba sem, mert mindent megadott a tanya. De szerintem sanszos, hogy még jövőre sem kell venni egy darab fát sem!

Volt itthon néhány akác oszlop is. Még ősszel vettem, hogy majd lesz belőle ez, meg az... A kéreg még rajta volt, így egy szép napos hétvégén, amikor éppen biztonságban voltak tőlünk a disznók, a fiammal lenyúztuk a kérgeket. Át is vittük láb alól a tanyára a csupasz rönköket. lassan kezdhetjük összerakni a szénatározót odaát.

Aztán tegnap és ma végre oda jutottam, hogy a tanya mellett kibérelt ős-gazost végre elkezdtük letakarítani. Ilyenkor azért jó, hogy van benzinmotoros kasza, és nem kézzel kell küzdeni ezzel az egésszel. én rendre vágtam az elszáradt növényeket, míg a család kupacokba gereblyézte, villázta. Délutánonként, ha az idő engedi, szépen meg is tudjuk csinálni. Van rajta néhány bokor, de meghagyom árnyéknak, meg hát minek küzdjek vele... Majd a ló, meg a tehén elintézi úgyis! Aztán majd kiszedem, ami marad belőlük. 

És mindezek közben, a disznóvágások, takarítás, fakérgezés és kaszálás alatt, nagy titokban, szépen csendben a kazánházban meglepetés készült. Egy kicsit el is feledkeztünk róla, megmondom őszintén... Néha löttyintettünk a zsákok alá egy kis vizet, hogy ne száradjon ki, és ennyi... Aztán csak eszembe jutott, és alánéztem a fóliának, mi van a gombazsákokkal... és barátom... minden zsákon hatalmas csokor laska nézett velem farkasszemet! A nejem leszedte azokat, amiket le kellett. Egy nagy tál pörkölt, egy rakott gombás húsos nemtudommidenagyonfinom, meg három zacskó gomba, ami a fagyasztóba ment, lett belőle. És a fele még ott van a zsákokon... 

Röviden ennyi. Lassan bejön a hosszabb nappal, így lesz megint kedve az embernek ténykedni. Akkor majd nem zsúfolom egybe így a mondandómat. mondjuk most tényleg nagyon fáradt is voltam, mert a két-három óránként (éjjel is!!!) marhavizit kivette a zsíromat... 

Csillag született...

Annyi gondolat kering bennem, hogy azt sem tudom,melyiket kapjam el és írjam ide elsőnek. Három éve, nem is, csak majdnem három éve cseréltem el egy pár birkát és egy bárányt, egy hirdetésre jelentkezve, egy egyhetes üsző borjúra. meg sem néztük, még fényképen sem. megláttam, felhívtam, megegyeztünk telefonon, felpakoltuk a birkákat, és mentünk. odaértünk Tiszalúcra, megnézték a juhokat, megnéztem a bocit...
Kezet fogtunk, elcseréltük. Úgy jöttünk haza, mintha Isten tudja mekkora szerencse ért volna minket! Óvatosan vezettem, mert a boci nem ült le, nem akartam, hogy eltörjön benne valami...
Hazaértünk, bevezettem az istállónak kikiáltott deszkaépületbe, amit a birkáktól örökölt meg.
Egy hetes volt...
Ki sem látott a fél ajtón...
Minden nap kétszer kapott tejet, meg beleütött tojást. Nem tejport, vagy tápszert! Tehén tejet vettünk neki.
Sokan mondták, nem vagyunk normálisak, mert ez így nagyon drága. Nem éri meg... Nem érdekelt. Nekem, nekünk  megérte.
Szépen fejlődött, nem volt vele semmi gond. minden nap ott lógott körülötte mindenki. A gyerek könyékig járt a boci szájában. Annyit abajgattuk, amennyit el bírt viselni, és Cirók minden mennyiségű abajgatást el bírt viselni....
Kaszáltam neki nyáron, meg szénáztattuk. Szépen szálazott más nyolc hetesen, de azért a négy liter tejet és a két tojást egy szívásra benyelte...
Nagyon figyeltünk, nehogy megcsikarja valami a lábát, mert az nem jó, mondták, meg arra is, hogy nehogy hasmenést kapjon. Aztán azon is aggódtunk, hogy megfelelően fejlődik-e... meg azon, nem beteg-e... Négyesmentes állományból került hozzánk, a marhalevelén ez volt, de láttam én már karón varjút...
Kapott oltást. Kiengedtük az udvarra, ahogy nőtt, egyre nagyobb területet birtokolhatott a hátsó udvaron. Eleinte óvtuk az esőtől is, meg ne fázzon. Aztán már rá bíztuk, hogy ha akar, marad kint, ha nem, beállhat az esőfogó alá, ami a deszka istálló volt. Nos, néha, főleg meleg nyári napokon örült az esőnek. Máskor csak sztoikus nyugalommal tűrte a zuhanyt, miközben tömte azt a nagy busa szemét...
Aztán volt ám rossz is. Mindent szétrontott nekem, ahogy nőtt, mert nőtt az ereje is. A kíváncsiságával együtt...
Sokszor meg is ígértem neki, hogy akkora pofont leverek neki, hogy nem fér el rajta... Ez elmaradt, egészen addig, amikor már hiába is adtam volna neki nagy fülest, mert nem érezte volna. Olyan is lett... Egyáltalán nem fér tőlünk, szelíd, mint a pirkadat...
Nagyon kevésszer kötöttem meg, vagy zártam be. Nem láttam szükségét. Mondjuk ez kicsit hiba is, mert a kötélen kívül nem tudom, hogy lehetne oda vinni, ahova akarja az ember...
De ez is megoldódott, lehet annak köszönhetően, hogy sosem bántottam, így nem fél, még akkor sem nagyon, ha új dolgot követek el vele... mint például az inszeminálás... Tűrte egyemmeg, nem ellenkezett egyszer sem.
Na, innentől jobban aggódtunk, mint az elején.... Ugyanis nem akart először bocit fogni. Magától nem ivarzott, és a hormonokra se úgy reagált, mint kellett volna... Ekkor már 18-19 hónapos volt. Sokan mondták, hogy hamarabb kellett volna berakatni... Nem akartam. Nem az volt a célom vele, hogy nyerészkedjek rajta. A célom az, hogy életet, ételt adjon nekünk, és ne csak pár évig...
Aztán másodjára teljesen magától beindult. Megint kötél, megint megtermékenyítés... Most megint 3 hónap idegeskedés következett, vajon van-e boci benne?
Nem lett dilis, nem rontott szét semmit. Aztán jött a vizsgálat... van boci.
Na, akkor megint idegeskedés, meg féltés, nehogy baja legyen...
Ketyegett az óra, teltek a napok, hetek, hónapok. Az asszony szerint növögetett a hasa szépen, és tőgyelni is elkezdett egy idő után. Aztán átköltöztettük őt is meg a "tesóját", a lovat is, az Anya-tanyára, istállóba. Cirók kicsit megijedt, de szépen vette az akadályt. Szinte már másnap megszokottá vált neki az istálló. Aztán rohamosan közeledett a kiírt időpont, az agyam leghátsó zugából legelőre került a készültség, a várakozás, a féltés. Rohamosan leteltek a napok, jönnie kellett az ellésnek...
Egészen egy héttel ezelőttig szkeptikus voltam ezzel az egésszel kapcsolatban. Hittem is, meg nem is, hogy vemhes. Minden nap láttam, többször is, nekem nem tűnt olyan hatalmasnak a hasa. Meg a tőgye sem. Mondjuk akárhogy néztem a kecskéket, vagy a juhokat is, nem mindegyikről tudtam megmondani, hogy vemhes-e...
Aztán ahogy nézegetni kezdtem közelebbről is, mert ugye el kellett kezdeni buzeráni a tőgyét, hogy ne legyen neki meglepetés, engem ért a meglepetés, mert tele lett tejjel. Akkor itt már boci lesz!
Nagyot dobbant a szívem. eszembe jutott hirtelen az összes baj, ami előfordulhat az ellés alatt. A túl nagyfejű borjútól a farfekvésesig, a méhkifordulástól a bénulásig minden...
Az aggódás felcsavarta a fejemben a termosztátot maximumra.
Minden nap jártam hozzá, egy héten keresztül, két-három óránként. Éjszaka is. Már nagyon nem bántam volna , ha megellik... És nem a haszonszerzés motivált. Meg nem is a tej. Aggódtam. Mert megkedvel az ember egy kisebb jószágot is, nem egy ekkora nagy szelíd, gombszemű nyalógépet. Folyton csak nyalakodik... hol a ruhámat, hol a lovat. Mindenkit szeretget. Én meg aggódtam miatta, hogy rendben legyen...
Aztán tegnap délután megetettem őket, kaptak vizet. Cirók semmivel nem törődött, csak nyomta befelé a kórót. Valami oknál fogva pont tegnap jött haza Krisztián barátom, messzi munkájából, és szinte rögtön ott kötött ki a tanyán, megcsinálta nekem a villanykapcsolót, mert Kesely lepuszilgatta a falról... Most már van kinti kapcsoló, nem fér hozzá a ló..
Szóval este tízkor mentem a szokásos vizitre, és a Cirók állt, és mint akinek szorulása van, erőlködve nyomott... Álltam ott egy fél órát, és a tíz perces fájásokon kívül nem történt semmi... Nem tátom itt a számat, gondoltam, hazamentem, és visszamentem éjfélkor.
Akkor már lefeküdt Cirók, és éppen kibukkant belőle két vajszínű kis pata, amikor beléptem az istállóba.
Na... ledobtam a kabátot, kinyitottam a karám ajtót, vittem a kötelet. Közben telefonáltam Péter barátomnak, akik régóta marháznak, és levezetett már néhány ellést. Jóval ezelőtt megbeszéltük, hogy bármikor hívhatom. Fel is vette, nagy álmosan, és mondta, hogy jön.
Közben Cirók erőlködött kicsit... Én meg , ahogy láttam videókon, megkötöttem a kötelet a borjú lábára, és amikor Cirók tolt, én húztam, de nem túl erősen. lassacskán előbukkant két hosszú, fehér láb....
Aztán megláttam egy rózsaszín valamit, meg a fehér burkot. Egyik kézzel megtartottam a kötelet, a másik így szabaddá vált. Még vagy két tolás-húzás, és a java kint volt. A két első láb, és a fej. A szabad kezemmel gyorsan kiszabadítottam a burokból. Az első, amit megláttam, a boci nyelve volt. Az volt a rózsaszín valami. Aztán az orra... korom fekete... és az egész feje is... és kinyitotta a szemét... rám pislogott párat, közben törölgettem. Már a medencéjéig kint volt, akkor megpihent egy kicsit az anyja. Addig nem húztam, nem tartottam, csak a szalmával takarítottam, kiszedtem a szájából, a füléből minden nem oda valót. Ő meg közben ingatagon rázta a kis fejét, fújta kifelé a nedvességet az orrából. Szépen lélegzett... Jó sok fekete van benne, kevés fehérrel...
Aztán egy utolsó tolással végképp e világra érkezett. Leszedtem a burok maradékát róla, és a szalmával törölgettem. Akkorra megérkezett Péter is. Kb egy fél óra telt el a telefonálás és a megérkezés között... Cirók elfáradt. Közel tettem a fejéhez a bocit, ismerjék meg egymást. Szinte rögtön nyalogatni kezdte, olyan vehemenciával, hogy majd felborult szegény... Most már van kit szeretgetni, állandóan. Péter ott maradt végig, míg fel nem állt a boci, meg Cirók is. Na, ő nehezen akart felállni, majdnem el is esett... Azért ez nagy megterhelés lehetett neki, meg el is feküdte az egyik lábát. De hajnal kettő körül egy kis kukorica kórós nasi csábítására csak felállt. Aztán piszok módon átrugdostam előle a kaját a lónak, így a boci felé fordult. nyalta, ahol csak érte...
Aztán nem bírtuk tovább, meg akartuk nézni, eszik-e az új jövevény, és az anyja hagyja-e neki... Érdekes ám ez a dolog! Egy hetesen került hozzánk Cirók. Az anyjától elvették, szinte rögtön. Nem látott tehnet, még tükörben sem, borjút meg végképp. Nem olvasott utána, nem hallott pletykákat, és mégis TUDTA, hogy mi hogy működik, mit, mikor kell csinálni. Engem ez nagyon el tud varázsolni... megtámogattuk a billegő borjút, Peti odalépett Cirók fejéhez, hogy ha kell, megtartja... de nem kellett. A boci szájába dugtam az ujjam, a szopás-reflex kitűnően működött, néhány hangos cuppanás után belejátszottam a szájába az egyik cicit.  Elég nehéz volt, mert mint minden újszülött, ő is hátrafelé akart előre menni... meg nem állt rá, hogy felfelé fordítsa a fejét... De aztán vagy 20 másodpercet cuppogott az egyik cicin. Cirók meg hagyta.
Megnyugodtam kicsit, minden ok. Hazaindultunk. a villanyt égve hagytam nekik, reggel mentem vissza.
Csillag, mert ez lett a jövevény neve, a foltja miatt, mint minden boci, maga alá húzott lábbal üldögélt, kicsit billegett a feje... ahogy beléptem, és odamenetem hozzájuk, feltápászkodott... Már egész gyorsan ment neki. Kicsit még limbózik, de már nem olyan fejnehéz, mint hajnalban.
És a lényeg: az oldala kerek, tehát eszik. És az anyja alá botorkálva kereste a cicit...
Elszállt minden aggodalmam... majd három évet vártunk erre. Azóta minden egyes nap eszembe jutott ez a pillanat, amikor Ciróknál voltam. Vajon milyen lesz? Nagyszerű érzés! Végig az volt!
De nem csak mi vártuk ám! Már egy hete az egész család hívogat, hogy van-e már boci.... És a lányom barátjának családjában is van valaki, aki nagyon várta már a bocit. A nagymama...
Ő még tudja, hogy valójában mit jelent egy tehén, egy borjú a családnak. Már egy hete felöltözve várta Leventét, hogy menjenek...
- Hová?- kérdezte tőle az unokája...
- Megnézni a kis tehenet!- mondta a mama határozottan- Már olyan régen láttam kis tehenet...
Ma elmegyek majd hozzá, és elhívom, hogy nézze meg. A faluban megint van tehén. Nem borjú. Fejős tehén. Egész gyerekkoromban természetes volt, hogy volt otthon, nagyanyáméknak. Tudtam, mikor jön haza a csorda. Mindig néztem a hatalmas jószágokat. Emlékszem a borjakra is. Hogy milyen reszelős a nyelvük, mert bekapták a kezem, amikor odadugtam nekik. és most itt billeg megint egy az istállónkban...