Miracsizma

Van előnye is a rossz időnek. Előkerülhetett a gumicsizma!! Na nem a miénk, mert az már régóta használatos, hanem a legkisebbé a családban. Egy szép citromsárga gumicsizmát örökölt valakitől a családban. Szinte soha nem volt használva még, így nem viseltes. Eléggé elkeskenyedett az idő ma is, mint a hét többi napján. Hiába, igazi őszi idő van, ennek van itt az ideje.
Az asszony nagy boldogan hozta elő a gardróbból a csizmácskát, és elkezdtünk készülődni a tanyára. Akármilyen is az idő, és legyen az ember beteg, a jószág körül el kell végezni.
A babakocsiba végig a csizmát szemlélte a kisasszony, ami a lábára került. Az anyja úgy beöltöztette, hogy meg is jegyeztem, ha véletlenül megenné most az oroszlán a gyereket, egy hétig rongyot sz@rna utána... Ő csak vigyorgott, hogy naná! Nem is fog itt megfázni a kicsi!
Szóval a kis mislenbabával ballagtunk át végezni. Ő meg a csizmát stírölte végig. Amikor odaértünk, nem volt tovább maradása a kocsiban, hiszen az anyja, míg én a tehenet fejem, sétáltatta a gyerkőcöt mindig, megalapozva az esti alvást ezzel. És ugye a szokás nagy úr, így Mira nem tűrte az ülést sokáig. Úgyhogy amit a ló elkezdett összetaposni sarat, azt Miruka folytatta. Próbálta ugyan a feleségem a kerítéshez támogatni a gyereket, de nem jött össze a dolog, mert egyből jutott idő észrevenni, hogy né, sáros lett a csizma! És nem elég szemmel nézni, meg is kell fogni! Nem győzte a nejem elkapni a kis kíváncsi kezeket a csizma orrától, így a sétafikálás mellett döntöttek.
Kénytelen is volt, mert felvenni nem tudta. Nem akarta összesározni a ruháját, mert a gyerek lába jár, mint a motolla, ha felvesszük. A babakocsiba sem lehetett visszaültetni, mert tiszta retyó lett volna...
Kénytelenek voltak végigsétafikálni az egész fejést, és etetést. Mira megmutatta a csizmát a Keselynek is. Meg is próbálta orron rúgni vele, hogy jól megjegyezze, de az anyja ezt sem hagyta.
Mondtam is neki, hogy ej, milyen anya az ilyen, hogy a sarat se hagyja megfogni, meg a lovat se orron rúgni. Na meg a macskák. Azokat sem lehetett fenékbe billenteni!
Mire végeztem az etetéssel, már az egyik nadrágszára is kint volt a csizmából a kisasszonynak.
Mielőtt a kocsiba tettük volna, az asszony felkapta, én meg mielőtt kalimpálni nem kezdett, megszabadítottam a csizmáktól. Míg beültek, addig gyorsan lemostam a csapon.
Úgy néz ki, a héten a fejés mellett minden este csizmamosás is felkerül a programba...









Apró örömök az életben....

Ha egy gyárban dolgozol, könnyen megesik, hogy üresen jár az agyad. Észre sem veszed, és kezdesz beszűkülni. Kisebb, fakóbb lesz a világ, nem jut idő semmire. Amikor vállalkozó voltam, akkor sem volt sok időm, de ha elegem lett, úgy általában mindenből, és mindenkiből, tartottam egy nap szünetet, vagy kettőt. Persze a tennivaló megvárt, de nem érdekelt. Szükségem volt rá, és ez éppen elég indoknak bizonyult. Most, hogy nem a magam ura vagyok, és időm nagy részét bent töltöm a gyárban, gyakran érzem szükségét a szünetnek, csak nem tehetem meg... bevallom őszintén ez a szabadsága a dolgoknak nagyon hiányzik. Tisztában vagyok vele, hogy igazából akkor sem voltam szabad, de az illúziója ott volt. Most ennek nyoma sincs.
Próbálok kis dolgokba kapaszkodni. Ha már a nagyobb terveimet nem valósíthatom meg, legalább az apróbbakba kapaszkodok, amíg lehet. Arra például marad idő, hogy a műhelyt pakolásszam, rendszerezzem, vagy éppen egy-egy dolgot megélezzek, benyelezzek, amit már régen meg kellett volna tenni. Nem volt rá idő. Most meg szinte csak erre van. Ha nagyobb dolgokba kezdek, napokra széthúzódik. Egy-két, jobb esetben három-négy szabad órám jut egy-egy napra, és ebbe beletartozik a jószágozás, és a ló is.
De nem panaszkodni akarok. Inkább csak elmondani. Hátha úgy veszít az energiájából a dolog...
Most biztosan ennek van itt az ideje. Hogy a máséval foglalkozzak. Bár... amióta itt dolgozok, sokkal több dolgot meg tudtam csinálni itthonra, mint ezek előtt. Csak apróságok, de nem is gondolná az ember, milyen fontosak is tudnak lenni. A fürdőszobába kellett két szekrény. Az egyikbe törölközőket akart tenni a feleségem, a másik a mosdó alá készült volna. Még decemberben leszabtam hozzá a lapokat, az éle is le lett zárva, és azóta csak rakosgattam. Időnként a feleségem felemlegette, hogy el ne vesszen a legendák homályában a két szekrénye. Egyik nő sem érti meg, hogy ha a férje megígéri, hogy megcsinál valamit, akkor meg fogja, nem kell félévente szemére hánynia, hogy még nincs kész...
Na, szóval előkerültek egy hete a bútorlapok. Pakoltam volna, jobbról balra.
A francokat! Gondoltam magamban, és gyorsan kifalcoltam a hátfal helyét, beállítottam a lamellázó gépet, úgyis be akartam már, mert könnyebb vele dolgozni, mint a köldökcsapokkal. Kilökdöstem a lamellák helyét (ezek kis vékony, fa-kekszek, amivel össze lehet ragasztani a bútorokat), és össze is ragasztottam. Aztán irány a tanya, fejés, lovazás. Másnap szabtam hozzá hátfalat, és kerestem kékfejű szeget. Biztos vagyok benne, hogy több kiló kékfejű szegem van a műhelyben, öt-tíz dekás csomagokban, ugyancsak a balladai homállyal fedve, valahol... Majd egy következő körben, amikor önuralmat kell a sors szerint tanulnom, rendbe teszem ezt az ezer-apró részét is a műhelynek. Felszegeltem a hátfalakat, és aznapra ennyi. Majd jött két nap, hogy be sem mentem a műhelybe, mert elhúzódott a munka a melóhelyen. De ma véletlenül időben hazaértem, és előszedtem a pántfúrót. Lehet, hogy már vagy két éve nem is használtam, és már akkor is életlen volt. Megéleztem hát, és kifúrtam az ajtók pántjainak helyét. Gyorsan fel is csavaroztam, befúrtam a polcok tartóinak helyét. Felcsavaroztam a lábakat, és elkezdtem behordani a házba.
Most este, a fürdetésnél a feleségem nagyon örült, hogy legalább az egyik bekerült a fürdőszobába. Erre végre  ráfért a gyerek, és nem a mosdóra kellett tenni azt a bútorlapot, amin eddig öltöztettük. Így a mosdó végre felszabadult, és állandó helyet kapnak a törölközők, jut egy sarok a pelenkák egy részének is, így nem kell minden alakalommal felcuccolni a gyereket a tetőtérbe, ha tisztába kell rakni. Hogy mennyire tud örülni az én feleségem, ilyen apró dolognak is!




Becsületes barack

A nyáron elég sűrűre sikeredett az élet. Annyira, hogy a szeretett dolgokra alig maradt idő. A gazdaság még árnyéka sem önmagának az idei évben. Egyedül a kései kert az, ami egy kis felüdülést hozott ezen a téren. A paradicsomok, és a tökfélék hűségesen ontják a termésüket.
Az időjáráshoz képest a barackos is jól produkált. Négy szakaszban érnek a barackok, a terület ezáltal négyfelé is van osztva. Az első érésűből szedtünk, és ettünk. Berakni nem raktunk, mert nehéz hámozni, és nem magvaváló. Faragni kell a magról, így inkább megettük. Hozzáteszem oltvány ültetvény, 27-28 éves, már a végét járja szegény. A második érésűből raktunk el. Azt hiszem 60 üveggel pihennek most a barackok a kamrában. A feleségem nagyon szereti az őszibarack lekvárt.  a tavalyi elfogyott mind egy szálig, így készültünk elrakni a harmadik érésűből, és a közte lévő nektarinnal szoktuk kicsit megbolondítani. Akartunk elrakni Mirának egy kis baracklevet is, mert cukor nélkül is édes, biztos szerette volna. A negyedik és a harmadik szakasz szinte egyszerre érik. Amikor kimentünk a második szakasz legvégét leszedni, még kb két hét kellett a harmadiknak, meg a negyediknek.
Anyukámmal meg is beszéltük, hogy kimegyünk szedni, mert nekik is kellene. Letelt a két hét, és a ládákat bepakolva elindultunk. A két szakaszon megközelítőleg 20 láda barack lehetett. Férfi ökölnél nagyobbak, legalábbis zömmel. Ahhoz képest, hogy nem permeteztük, és a Jóistenre volt bízva a locsolás is, nagyon szép termés lett. Valaki nagyon örült neki, a szomszédok közül... Ugyanis az egyik szomszéd segített rajtunk, nem kellett kínlódni a szedéssel. Megoldotta egyedül. Meghagyta a kis gubicsokat, majdnem négy ládával nekünk. A többit leszedte, és elvitte. Azért mondom, hogy az egyik szomszéd lehetett, mert körbe van kerítve az ültetvény, és csak a tulajdonosoknak van kulcsa hozzá. Szóval nagy melótól óvtak meg minket. A szedés is kimerítő, és a befőzés még inkább.
Hát, ezzel már nem igazán tudtunk mit kezdeni. Leszedtük a kicsiket, és hazavittük. Berakás nem lett belőle, megettük az érett barackokat.
Viszont az udvaromon van három fiatal barackfa. Koszos barack. Kicsi is, keserű is, de pont ezért szeretjük. Az egyik fa mintha tudta volna előre, hogy fogunk járni. Össze kellett kötnöm az ágait, nehogy szétszakadjon. Annyi van rajta, hogy nem győzném nézegetni, melyik is van megérve. De nem is kell. Ami érett, lehullik. Szerencsére fű van alatta, így nem törődik. Összeszedtem, és elkezdtem berakni. Az asszony mosott neki üveget. Nem nagy, ellenben kicsi, és jó sok. Éppen ezért kis, három decis üvegekbe kerül. Nem olyan , mint a nagy barack, de ezt is szeretjük, és legalább akkora becsülete van, mint a nagy testvérének.
Legalább neki van becsülete...







Virágéknál ég a világ....

Sütöttünk egy kis rántott békát... zimmezumm....
A történet eleje évekkel ezelőttre nyúlik vissza. A szomszédos községben, Mezőnyárádon a békások, vagyis a nyárádiak, megrendezték az első béka-fesztivált. Főzőverseny is volt, mindenféle hal, és béka ételeket lehetett készíteni, amit zsűriztek. Mindenképpen le akartam jutni. Aztán nem jött össze. És a rákövetkező években sajnos egyszer sem. Idén is volt valami dolog, ami nem engedte a részvételt. Na meg szakadt is az eső...
Azért megkérdeztem, hogy lehet-e még, így két nappal az esemény előtt nevezni... Lehetett volna, de venni is lehetett békacombot. Átfutott az agyamon, hogy biztos nem tudok lemenni a versenyre, így a nevezést hagytam, de egy kiló békacombot vettem. az asszony rosszul is volt tőle. Nagyon rühelli a békákat. Irtózik tőlük. Nem bántja őket, de mind az életére tör, és azt lesi, mikor van egyedül az udvaron, és akkor felmásznak a lábán, szépen lassan, és nem is tudom.... megszorongatják a nyakát, vagy valami hasonló aljas dolgot forralnak...
Mindenesetre nem szereti őket, és mint említettem, rosszul van a gondolattól, hogy békát fogok enni.
Gyermekkoromban ettem utoljára békacombot. Akkor a nagybátyámmal fogtuk őket, és egy napig fokhagymás tejben áztak, a hűtőben a nyúzott combok. Aztán kirántottuk őket, én meg jól megettem mindet. Biztos emiatt orrolnak a békák, és a nejemen akarnak bosszút állni, mert velem nem mernek kezdeni.
Szóval vettem egy kiló békacombot. Fagyasztottat, tenyésztett békából. Nem ám vadon befogottból, mert azt tilos. Védett állat ugyanis. A nyárádi fesztiválon ügyelnek erre a szervezők, hogy ne érje szó a ház elejét emiatt.
Nem számoltam, hogy mennyi lehet a zacskóban, de az biztos, hogy egyesével is le vannak csomagolva, a nagy zacsiban.
Tegnap mondtam a kedvesemnek, hogy este vegyen ki négy combot a fagyról, és ma rántsa ki nekem. Úgy is tett. Bepanírozta, és aztán alaposan, hipóval kezet mosott.
Kérdeztem tőle, hogy a számat is kimossam-e hipóval, mielőtt legközelebb megcsókolom. Alaposan elgondolkodott ezen, de szerencsére azt mondta, elég, ha eszek mást, és fogat mosok. Vagy háromszor...
Száz szónak is egy a vége: két combot megettem ma ebédre, hozzá tökfasírt volt a köret, bár inkább a tócsnira hajazott az alakja, mint a fasírtra. A másik két combot elviszem holnap melóba.
Adtam volna a fiamnak is, de nem bírta megenni. Állandóan a varangyokra gondolt közben. Nem baj, több jutott nekem.
És a békák tovább forralják a bosszújukat. Az asszony nem mehet ki a házból egyedül!



Helyzetjelentés....

Annyi mindent akarok írni, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Sokszor le akartam már ülni a gép elé, de valami mindig közbejött. Pedig van sok gondolatom, sok dologgal kapcsolatban. De mindegy... aminek "papírra" kell kerülnie, úgyis papírra kerül, aminek meg nem, nos... egyértelmű...
Szóval: a gazdaság... A tavalyi évben nem sokat győztünk, illetve győztem, mert a nejem kiesett a terhessége miatt. Sok dolgot hagytam veszni, felszámoltam, elnapoltam. Alig győztem, magamra sem jutott idő a tengernyi dolog mellett, és bármennyire is igyekeztem, a fejemre nőtt sok dolog. Benne volt az is , hogy elfáradtam kicsit a kínlódásban, elegem is lett, hogy egyedül nem győzöm, meg hát öregszem is, és lassan átalakul bennem az erőből megoldás, ésszel kivitelezéssé. Ezt viszont meg kellett szokni. Azt is, hogy eladtam a bőröm, és az időm egy részével most más rendelkezik.
Későn kezdtük a kertet. Idén "csak kettőt vettünk fel, a harmadik úgy maradt, ahogy. A nagyobbikba vetettem lucernát, de nem kelt ki. Helyette viszont lett benne gaz. Na, gondoltam, a semmitől jobb, majd kaszálom a disznóknak. Mert ugye disznó lett annyi , mint másnak kiscsirke. A kaszálásba bele is kezdtem, de ez sem ment. Rohadt meleg is lett, hamar felvénült, és idő sem úgy volt, ahogy akartam. Aztán a kert gazdája, mert béreltem, megelégelte nézni a gazt, és visszavette a kertet. Igaza is van, remélem azért nem haragszik meg rettentő módon rám emiatt. Kicsit meg is könnyebbültem, bár sajnáltam is a földet. De mindenkinek jobb lesz így.
A másik kert itthon van, és későn startolt az is. Június elején csepegtető szalag, és kartonpapír takarás került rá. Már mutattam korábban. A talaj jó erős, marha és lótrágyával kevert, disznókkal kigyökerezett, feltúrt, felkapált föld. Ha korábban kezdtük volna, nem száradt volna ki annyira, és nem kellett volna az elején annyit töltögetni az IBC tartályt. De későn kezdtük, és ennyi. Az egyik munkatársam, Matyi bácsi magának szedi a magokat, és saját maga neveli a palántákat. Általában sokkal többet, mint ami kell neki, és elosztogatja. Így került hozzánk közel kétszáz kicsike paradicsom, és kétféle kápia paprika palánta. Ezek, és pár más került a kartonba vágott lyukakba. De már erről is írtam.
A lényeg, hogy eltelt két hónap azóta, és egy hónap azóta, hogy néhány magot is elvetettünk oda, ahová nem jutott palánta, de volt szalag. A tök, cukkini, patiszon bokraink majdnem 150 centisek azóta, a zöldbab, mind a tizenöt bokor majd 60 centi magas, méregzöld levéllel. Ma szedtük le a babot róla, de dugig van még virággal. Minden bokorba 3 szem magot dugtam. A negyvenöt szem babbúól lett két vödör zsenge zöldbab. A céklának még kell idő. Nem maradt meg minden lyukban, de ahogy egyeltem, próba szerencse alapon egy-egy erősebb növényt a csepegtető mellé dugtam, ha akar, majd megmarad. Egy hétig feküdt mind, de aztán meggondolták magukat, feltápászkodtak, és elkezdtek nőni.






A paradicsomot úgy ültettem, hogy egy paradicsom, egy karalábé. A következő sort fordítva. Úgy gondoltam, hogy hozni fogjál a szokásos formát a paradicsomok....
Hát... Vagy a trágya, vagy a csepegtetett kútvíz, vagy a takarás, vagy mindez egyszerre, de keresztül húzta a számítást. Bevallom töredelmesen, nem készültem karókkal. A karalábé gyakorlatilag eltűntnek nyilvánítható. Pedig nem kicsik! Még nem találtam ki, hogy fogom megoldani, hogy közé tudjunk menni, de meg kell! Óriásiak a növények. És rengeteg a paradicsom. Hozzáteszem: nem tudom, hogy ki volt az a galád, aki az egész területet bevetette koktélparadicsommal, de legalább annyi kelt mindenhol, ahol csak tudott, mint amennyi más palántát elültettünk. Szóval az is lesz.
Az már biztos, hogy jövőre minden négyzetcentimétert letakarok , és becsepegtetőzök az itthoni kertben. Meg hogy korábban vetek, és több uborka lesz. Meg csemege kukorica. meg van egy jó ötletem a petrezselyemre, meg a sárgarépára is. De azt csak akkor mutatom meg, amikor majd működik. Addig titok. Senki nem is olvasott most semmit róla.... Még csak említést sem...
Aztán vannak ám még tervek! De ezeket sem árulom el.
Az biztos, hogy megszaporodott a munka, és megjött hozzá a kedvem is megint. Mindegyikhez. Az öcsém is belelendült az építkezésbe, így végre lett segítségem, hogy a műhely javát elrámoljuk. 2009 óta nem volt elpakolva benne, mert nem volt rá szükség. Amikor meg lett volna, már embertelenül sok volt a cucc benne, és az összevisszaság is. Most olyan 70 %-os rend van már benne, és van benne egy kis HELY. Csupa nagy betűvel, mert ilyen már emberemlékezet óta nem volt. De lett még más is. Például vagy hatvan zsák égetni való cucc, meg forgács, meg fűrészpor.
De igazából nem a rendrakás a nehéz. Az a nehéz, legalábbis egy darabig, míg meg nem szokom megint, mert valaha így csináltam, hogy a HELYÉRE tegyek vissza mindent, miután végeztem a használatával. Olyan könnyű lepakolni a közeli gépekre, amiket nem használok. Persze aztán a felhalmozódott kupacot szét kell válogatni, vagy összeszedni a földről a felét, mert a legalsó kell, és
a fölötte lévők leestek, mert nem volt idő elpakolni, de megpróbáltam kihúzni... Na ebből lett elég. Úgyhogy most odafigyelek, és elrakok mindent, amit előveszek.
Két nagyobb kupacot csináltunk. Azt, ami nem kell, ugye zsákokban kitelepítettük a műhelyből. A két kupac még kell. Van benne szerszám, meg alapanyag, meg félbehagyott dolgok. Mindig, amikor elmegyek egyik-másik kupac mellet, egy-egy dolgot elveszek belőle, és elrakom. Vagy éppen csoportosítom. Már konkrét elképzelésem van, hogy fog kinézni minden, amikor a helyén lesz. És a helyén lesz!
Egyrészt jobban is érzem magam ettől, másrészt sok dolgot kell csinálnom a közeljövőben, és ezekhez szükség van a műhelyre. Nem egy ötven négyzetméteres kuplerájra, hanem egy MŰHELYRE, amiben tudom, miből, mennyi, és hol van.
Szépen haladunk....

Vissza az ágyba...

Írtam már arról, hogy ezt az évet a lónak szántam. Ideje már foglalkozni vele komolyabban, hiszen elmúlt négy éves, és elszemtelenedik. Valóban észrevehetően megváltozott év elején. Azt hitte, ő a főnök, és nem én. nem is lenne ezzel probléma, ha ő nem lenne ötször olyan nehéz, mint én, és tízszer olyan erős. meg az is számít ám, hogy nem úgy működik, mint egy kutya, amit esetleg tudnék kezelni, hanem úgy, mint egy ló. És a lovakhoz nem értek.
Megtanultam azóta, hogy úgy kell velük viselkedni, mint a ménesben viselkednek egymással a lovak. Ki kell vívni a tiszteletüket, különben lenézik az embert. Nem félniük kell tőlünk, mert az rossz. Tisztelniük kell.
A ménesben a rangsort kiharcolják egymás között. Harapják, rúgják egymást olyankor. Ha a rangsor feláll, és egyik-másik kihágást csinál, megtorlást kap. nyilván arányosan a kihágás mértékével, mert a lovak nem gonoszak. Viszont a rendet szeretik.
No, az én lovam rendetlen. Illetve már nem annyira, de még bőven van hová fejlődnie. És nekem meg még több.
Már kisebb nagyobb harcok árán megtanulta, hogy megtartsa a távolságot az ember és maga között. Erre azért van szükség, mert az öt mázsájával elég kellemetlen tud lenni, ha az ember lábára lép, pusztán " véletlenül" és TÉÉÉÉÉÉNYLEG csak "véletlenül", de TÉNYLEG, elidőzik rajta pár másodpercig, mintha észre sem venné, hogy az egyik lábán valami kitüremkedésen áll...
Szóval erre már figyel. Ehhez kellett egy kis csihi-puhi, jelzés értékkel. Meg egy kis orra koppintás. Na azt nagyon nem szereti. De már figyel ránk, kis emberekre. Megtanulta, hogy ne szemétkedjen.
Aztán itt van a nyugalom, illetve a türelmetlenség. Amint kitette a lábát a portáról, belé bújt a kisördög. menni akart, mint a meszes, maga sem tudta, hová. Néhány kör keringő, és egy kis pálca, és már tudja, hogy majd mehet, de nem rajtunk keresztül. Jöhet velünk, szépen, nyugodtan, türelmesen. Aztán ha türelmes, megdicsérjük, jutalmat is kap, aminek örülhet. És ennek mi is nagyon örülünk. mindenki boldog.
Már szépen jön kifelé, nem akar iramodni, sőt, már a felháborodottságot kifejező, horkantva fújtatást is mellőzi egy ideje. Néha esik már csak ki, ha egy hirtelen jövő hang megugrasztja. Abból meg van vidéken elég. ma például mindenki megijedt a réten. A ló a fácán csibéktől, a fácán csibék meg a lótól. Aztán kiderült, hogy a lovat nem akarják megenni a fácánok, és a fácánok is rájöttek, hogy a ló sem akarja megenni őket. Mindenki boldog volt. Én is, amikor erre rájöttem, hogy emiatt ugrott felém a lovam, nem azért, mert meg akart enni. Azért az orrom alatt elmormoltam neki, hogy "anyádat ijesztgesd..."
Lefutottuk a két irányt, a balra, és a jobbra köröket. Csináltam egy rögtönzött hosszú ostort, ami nem csíp, csak jelző értéke van. De állandóan lerepült róla a zsinór... Tegnap eszembe jutott, hogy az asszony hozott még Angliából egy lovagló pálcát, egy teljesen szemérmetlen tervvel, de egyelőre kihasználatlanság miatt a hálószoba szekrényének tetején pihen. Át is vittem, hogy na majd az eredeti rendeltetésének megfelelő helyen fogom használni, de kiderült, hogy nem bírja az erőltetett igénybevételt. A kezemben maradt a bőrszíj, aminek a csuklómon kellett volna tartania. Úgy néz ki, vissza kell vinnem a hálószobába.
Jajj, de sajnálom....




Barackfiókák

Már hetek óta vártam  a mai napot. Kellett már egy nap, amikor itthon maradok, és rajzolok, vagy filmet nézek, vagy bármi olyat csinálhatok, legalább csak egy kicsit, ami nem kötelező, és pihentet.
Tegnap kimentünk a barackosba az öcsémmel. Ilyentájt tavaly már javában befőztük a barackot. Idén megmetszették nekünk, és ennyi. Válogatni nem mentünk ki, de nem is kellett, mint utólag kiderült, mert a szeles, hideg idő, és a viharok időben elintézték helyettünk a válogatást. a kaszálással meg arra jutottunk az öcsémmel, hogy a nagy fű visszatartja legalább a vizet a talajban. Amikor "időben" lekaszáltuk, és "szép" volt a barackosunk, volt, hogy a bokánkat majd kitörtük a rengeteg repedésben , ami a talajt lépten-nyomon megszakította. Szóval tegnap kimentünk. Vártam mindent, csak azt nem, ami fogadott.
Azt gondoltuk, nem lesz barack. Vagy ha lesz, sok apró, vagy ha nem sok, de apró biztos. Már ez a második év, hogy nincs permetezve semmivel, semmikor, egy olyan ültetvény, ami huszonnégy évig volt. Gyakorlatilag a fáknak nulla az immunrendszere. Vének is, mint a szekerút, betegek is már.
A félelmeim ellenére nem ette meg a tafrina a leveleket, és a kevéske foltot, amit az egyébként tetszetős termésen találtunk, a még belefér kategóriába soroltam. Rosszabb nem lett az íze, csak időben kell leszedni is, meg feldolgozni is, mert nincs lefújva rothadásgátlóval.
Amúgy sem akartuk eladni, berakjuk mindet.
Megbeszéltük, hogy másnap kimegyünk, és lekaszáljuk a füvet, meg a gazt, meg leszedjük az érett barackot.
Hát ennyit a pihenésről...
Délelőtt volt, amire kiértünk. Én kaszát ragadtam, az öcsém elkezdte szedni a barackot. No, nem a kézi kaszát, annyira nem vagyok elvetemült, meg szégyen, nem szégyen, nem tudok kaszálni. A brümmögőset fogtam, és kaszáltam.
Ahogy haladtam a sorok között, olyan dolgot találtam, amit a négy év alatt egyszer sem láttunk eddig. Az egyik pár éves fácska ágai között egy madárfészek bújt meg, benne három fiókával. A fa körül a gazt nem vágtam le. Nem is nagyon volt rajta gyümölcs, ki is tudtuk kerülni, a szedés alatt, a madaraknak meg életmentő lehet egy kis extra takarás, vagy árnyék.
Ahogy letettem a kaszát, és közelebbről is megnéztem őket, a szomszéd fán megláttam a szülőket. Gébicsek. Kisebb fajták, pontosan nem tudom, melyik, de rovarevők, az biztos. Két évnek kellett eltelnie, vegyszer nélkül, hogy megjelenjenek.




Délután lett, mire végeztünk. Ez volt a harmada a barackosnak. Az első érésű barack finom, édes, de nem magvaváló. nem lett sok, hat láda, meg egy nektarin. Még ugyanennyire számíthatunk, hacsak valaki le nem szedi helyettünk, mint tavaly...
Elosztottuk, hazavittük. Talán holnap megcsináljuk lekvárnak.
most fejezte be a feleségem a sárgabarack lekvárt, meg a meggy utolsó adagját, illetve azt még nem teljesen. Még vagy tíz kilót ki kell "faggatni", ahogy nagyanyám mondta mindig. Ebből is lekvár lesz, már ötven kilót beraktunk befőttnek, szörpnek, lekvárnak, meg cukrozott, magozott meggyként.
Sárgabarackból nem hiszem, hogy lesz több. Most majd az őszi jön. Amit tudunk, abból is üvegbe tesszük. Lesz, aki megegye...

Jó tanács, ha tetőzni kell

Az öcsém építkezni fog. Mivel a környéken nem nagyon lehet üres építési telket venni, így olyat vett, amin már van ház. Persze el kell bontani, mert repedt, vizes, öreg a födém, a tető. Több generációt kiszolgált már, de eddig tartott. A hétvégén neki is fogtunk a bontásnak, és a tetőket leszedtük az épületekről.
Meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy képekkel is megmutassam, amit évek óta szajkózunk minden olyan ismerősnek, aki régi házat vesz. A legtöbb ember még nem csinált tetőt életében. Régi házon biztosan nem. Ezért elkövetik azt a hibát, hogy először felújítják Belül, aztán alul-kívül, majd végül a tetőt cserélik. Ha építünk újat, akkor a sorrend ugye adott. Ha meg újítunk, a sorrend fordított kell legyen. A régi parasztházakon a plafont alkotó gerendák végeire van ültetve a tető szaruzata. Itt kap egy hatalmas nyomást a gerenda, és így a közepe kissé felfelé feszül. Az évek alatt ugyan a plafon közepe lefelé süllyed, meghajlanak a gerendák, de a tető súlyából adódó terhelés akkor is megmarad. Ha levesszük a tetőt, és a födém marad, akkor ettől a feszültségtől a gerendák egy időre megszabadulnak. Még jobban belógnak a helyiségekbe. Összereped a plafon, ha vakolva, vagy tapasztva van, bár a legtöbb esetben csak hajszál repedések jelentkeznek. Esetleg a falak mentén, ahol felfekszenek a gerendák, elválik a födém, és kissé felemelkedik. A két képen, amit a bejegyzésbe felteszek, ezt a hézagot lehet látni. Jelen esetben több, mint két centi!
Tehát, ha régi házat vásárolunk, a felújításkor az első legyen a tető, és a födém! Ez kerül a legtöbbe, ez igaz, de a lenti részt akár helységenként is fel lehet újítani később, míg a tetőről ez nem mondható el.
Nem egy ismerős esett ebbe a hibába, és végül sajnálta, hogy nem hallgatott ránk. Olyan is volt, aki kifestett, mielőtt a tetőhöz nyúltak. Aztán megint kifestett, amikor végeztek...

















A súly lekerülése után a gerendák felemelkedtek. Kívül a hézag 2 cm.




A gangról nézve a fenti hézag jobban látszik a világosra festett falon.



Nyolcan voltunk szombaton, a mai napon hárman. Szombaton lekerült mindhárom épületről a cserép, vasárnap leszedtük a faanyagot. Kellemesen elfáradt mindenki a napon, a sör pont pincehideg volt. 
Következő körben a födém sárbevonatát szedjük le, és magát a födémet. Természetesen a faanyagból a menthető még pár évi szolgálatot fog teljesíteni, a többi melegként végzi be a sorsát.



Miruka ágya

Munka mellett nagyon kevés idő jut egyebet csinálni. Ha nem tudtuk volna letakarni a kertet, idén megint kimarad, mert ahhoz nem kell csinálni is a kertet, hogy gaz nőjön benne.
 A többiről ne is beszéljünk... Ha bármi bútort kell gyártanom itthonra, a sokadik helyre szorul vissza sajnos. Van, hogy nekikezdek, de hogy mikor fejezem be, az más tészta. Miruka ágya is ilyen sose lesz kész bútornak indult. A fát már összeszedtem hozzá februárban. Aztán hol ide, hol oda raktam a műhelyben. Egy ideje már nem fért rendesen a bölcsőben szegénykém, mert nem tudott forogni benne álmában. Beakasztotta a lábát, lökött magán felfelé , beverte a fejtámlába a fejét, és felébredt. meg mindenki más is.
Úgyhogy meló után hazajöttem, és meggyalultam a fákat. Másnap méretre fűrészeltem. harmadnap összerajzoltam, és jött egy hétvége. Az egyik nap kifurkáltam, és a csapokat is megcsináltam benne. aztán géppel csiszoltam, majd legömbölyítettem az éleit marógéppel. Végül kézzel átcsiszoltam az egészet, durvább, majd finomabb papírral.
Következő héten megint meló... Délután összeragasztottam, másnap lekentem narancsolajjal az egészet. Három napig száradt, szellőzött a műhely előtt, tető alatt. És végül ma végre össze tudtam szerelni.
Bele is próbáltuk a gyereket rögtön. Kicsit kotyog még benne, de jó lesz!




Takart kert, 3. felvonás

Elég későn fogtunk a kerthez idén. De legalább idén már hozzá tudtunk fogni. Vetni szinte semmit nem vetettünk, csak egy kis babot, céklát, pár bokor tökfélét. Na meg csemegekukoricát. A pár négyzetméter kertet idén takartuk. Már próbáltam szalmával, ideig-óráig működött is. Aztán próbáltam fóliával. Na ez volt a legrosszabb. Bár, nem vethetem el a hatékonyságát teljesen, mert a csepegtető szalag, ami alatta volt nem üzemelt rendesen, mert hosszúak voltak a szalagok, és a tartály, ami a vizet adta volna nekik, nem volt elég magasan, így a nyomás nem juttatta el a vizet mindenhová. Az írható a legjobban a nejlon rovására, hogy az esővizet nem engedi át. A szalma ellenben igen. Viszont az meg nem elég tömör, és viszonylag gyorsan elrohad, így pótolni kell még év közben.
Ezekből tanulva idén kisebb területre húzódtunk vissza, a tartályt 90 centi magasra tettük, és a szalagok hossza is töredéke csak a tavalyinak. A takaró anyag idén kartonpapír. 2m x 2,8 méteres íveket tudtam szerezni, ezzel takartam le a kertet, negyven centis átfedéssel a széleken. Kb 240 palántát ültettünk bele, zellert, karalábét, paradicsomot, paprikát, padlizsánt, uborkát. A kevés magot is ide vetettük. Kétféle módon kerültek hozzánk palánták. Az egyik szabad gyökérrel, a másik pikírozva, földlabdával. A csepegtetőt elindítottam reggel, és délután palántáztunk. A labdás palánták rezzenéstelenül viselték a kiültetést. Mintha meg sem történt volna, mintha helyre lettek volna vetve. A szabad gyökerűek, bár gyakorlatilag sárba kerültek, elájultak. A karalábé kicsit túlkorosan került hozzánk, némelyiken már apró fej is volt. Egy hétig feküdt a karalábé.de aztán lassacskán levélzetet váltott, és nekiindult. Aggódtam érte, hogy nem marad meg egy sem, de az elültetett dolgok közül jó, ha öt odalett eddig. Volt olyan paradicsom, ami nem hogy csak virágzott, de már apró zöld terméseket nevelgetett, amikor kiültettük. egyet sem dobtak el, szépen fejlődik mind az anyanövény, mind a termés. Az uborka virágzott, meg is tartotta ezt a jó szokását, már egy hete esszük a finom uborkákat, amiket szüretelünk róla. A padlizsán is virágzik, már vannak szép lila apróságok rajtuk. na meg krumplibogarak, amik ennék világba, a paradicsommal együtt, de a nejem minden este összeszedi őket, és komposztálja mindet, a papucsa sarkával.
Amikor letakartuk a földet, még az elején,június 6.-át  írtunk. Nem esett felénk, a föld száraz volt. Egy héten át minden nap háromszor töltöttük föl a köbös tartályt, aztán a második héten csak kétszer, a harmadik héten már csak egyszer kellett egy nap. Igazából most már elég lenne két naponta egyszer, de minden nap csepegtetünk. A papír alatt a talaj mélyen nedves, megkelt, bele lehet túrni. Ahogy sétálunk a sorok között, érezni, hogy puha a föld, pedig nincs lazítva. A gyomok imitt-amott látszanak, ahol a palántáknak kivágtuk a lyukakat, , vagy ahol a felázott papírra rálépve kiszakítottuk. A papír szélén bőséggel nőnek, meg a gerilla paradicsomok is. Igazából koktél paradicsom terem vadon nálunk mindenfelé, ahol meghagyjuk. Mindenki szereti, úgyhogy tíz-húsz bokor most is nődögél a takarás szélén. A kevés gyomot meg nem bánom. Hetente van annyi, hogy ha kiszedem, a rengeteg malacot, meg disznót meg tudom etetni kétszer legalább a növényekkel.
Szóval azt kell mondjam, ez vált be. Jövőre is ezt fogjuk használni, csak korábban kezdünk neki, hogy vetni is tudjunk. Plusz a tanya kertjét is fel kell törni végre, és oda is vetni kell. Ugyanez lesz a módszer.
Ja azt elfelejtettem mondani, hogy a köbös tartály 50 perc alatt lesz tele úgy, hogy közben nyitva van a csapja a csepegtető rendszer felé.
Alig várom az első töltött karalábét!!









































Nem egészen négy hete így néztek ki a palánták....

Mogyoró mese

Egyszer , nagyon régen, a mogyoró elhatározta, hogy megtelepszik egy udvaron. Szépen meg is fogant a gyökere, mert a gazda magoncként hozta, kicsi földlabdával, hogy mégse legyen neki olyan idegen az új hely, hozzon magával az otthonából is valamit. Locsolgatta , karót tett a fiatal vesszőcske mellé, hogy az ádáz szelek el ne törjék. Mikor kicsit megerősödött, elvette mellőle a támaszt, hogy magától erősödjék.
Egy szép napon, mikor a gazdának tengernyi dolga akadt, egy jó barátra bízta portája lekaszálását. Kissé megnőtt a sok fű, eldugta a mogyorót a kíváncsi szemek elől, és a kaszás nem vette észre. Mikor hazaért a gazda, rögtön eszébe jutott, hogy bizony nem figyelmeztette a barátot, hogy vigyázzon a mogyorócskára. Szaladt is megnézni, hogy túlélte-e a kaszálást. bizony a nagy fűben nem látszódott, és a barát a mogyoró csemetét is elvágta a fűvel együtt. Hiába locsolgatta a tövét a gazda, hogy hátha megmarad, hátha kizöldell, nem történt semmi.
Hosszú évek teltek el, és a gazda átépítette az egész udvart. Házat rakott rá, követ pakolt a kocsibejáróba.
Egy késői tavaszi napon, mikor sok dolga egy szusszanásnyi időt adott neki, végigballagott az udvarán. Minden nap végigment rajta ugyan, de szeme nem látta, mi van előtte. A távoli gondjait fürkészte, így elment minden mellett, ami a földjéből kinőtt. De ezen a napon nem a távolba tekintett, hanem maga elé, le a földre. Megnézte a virágokat, amiket felesége ültetett, és észrevette a régi háza tövében a kis zöld bokrocskát!
Nini!  Egy mogyoró bokor!
Kisfia gyakran evett mogyorót, éppen ezért szeretett volna saját bokrot, már régóta. A gyerek a sok mogyorótörés alkalmával biztosan elvétett egy ütést a terasz kövén, és a mogyoró a földön landolt. Biztos kereste a gyerek, de nem találta meg, és a fél éves időjárás beledolgozta a földbe. Túlélte a őszt, a telet, az egereket, az asszony kapáját, és tavasszal szárba szökött.
Eztán időnként rá-rá nézett, és kedvét lelte benne. Egyszer-egyszer meg is nyesték, mert az egyik kutya letörte, és innentől ágabogassá nőtt. Olyan közel volt az ajtóhoz, hogy még ha ki is kötötték a veranda egyik oszlopához, akkor is csak meghajolva lehetett a lombjától bemenni a régi házba. De nem bánták.
Nézegette minden nyáron, hogy vajon lesz-e rajta mogyoró az idén? De nem termett. Bánta is a gazda, meg nem is, hiszen fiatal a bokor, inkább erősödjék, mint teremjen még! Ez év tavaszán már nem is nézte, hogy virágzik-e , vagy most sem fog....
De a minap észrevette, miközben legújabb gyermekének mutatta a bokrot, hogy bizony előbújnak a szőke hajú mogyoró arcocskák a zöld levelek közül.
Végül, hosszú-hosszú évek múlva csak meg tudott telepedni a gazda portáján a  mogyoró bokor...




2017 alkotó tábor

Alkottál már valaha pasztellel? Nem?

Nos, abban az esetben, ha szeretnéd megtudni, hogyan is működik ez az anyag, itt a helyed!
Alkotó táborokat szervezünk a nyárra, Bükkábrányban, egy borsodi kis településen. A tábor ittalvós, öt napos. A legprofibb általam ismert pasztell alkotót sikerült megnyernem az ügy érdekében, barátomat, Josimovic Laslót.
Ő fogja megmutatni az öt nap alatt, hogy tudsz ilyen:



Vagy akár ilyen :


Csodát művelni a pasztell krétával. 


A tábor egy családi házban kap helyet, maximum tíz résztvevőt tudunk fogadni. Szállást, azaz alvó helyet tudunk biztosítani. Az ételt lehet készen rendelni, vagy magunknak elkészíteni. Tisztálkodási lehetőség van. A napirend a következő: reggeli után kb 10 körül nekikezdünk a pasztellezés megismerésének. Déltől fél kettőig szünet, majd ötig megint csak a pasztellé a főszerep. 



Esténként lehetőség van szalonnasütésre, tárcsás hús  készítésre, kemencés ételek megkóstolására. Megnézhetik a résztvevők, hogy készül a házi sajt.

A tábor időpontja:
2017 Október 27-31

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, keress meg minket a Facebookon: Josimovic Laslo, vagy Czudar Viktor. Emailre is válaszolunk, a josimoviclaslo@yahoo.com, josimoviclaslo.@gmail.com, leviosa@freemail.hu címeken.



260-as széria...

Megint június... Az ilyenkor szokásos vigyük a vállunkon a világot: a bálázás. Sokszor mondják nekem, hogy dolgozzak kevesebbet, meg ne egyszerre csináljam ezt, vagy azt... Na most kérdem én: Ha egyszer egyszerre kaszálnak, és egyszerre van kész a kis kockabála, ami ugye ha megázik, kuka, akkor ezt hogy a viharba oldjam meg másként, mint egyszerre??
Mert hiába van guta meleg, már hetek óta, amikor bebálázzák, biztos, hogy esik! Mint amikor az asszony füvet nyír. Akkor is esik, utána, még ha egy fia felhő sincs az égen. Most is akart füvet nyírni, és közöltem is vele, hogy meg ne próbálja, míg a bálák nem a tározóban vannak!!
Szóval három napja bálázni kezdett a traktor, és egy fordulót, majdnem nyolcvan bálát be is vittünk. Az utolsó ötöt már szakadó esőben.
Még szerencse, hogy nem csinált a traktor több bálát aznap. A rend meg ha megázik egyszer-kétszer, még nem olyan nagy baj. Jött másfél nap pihi, száradt az elázott széna kint a réten, és tegnap délután megint hajrá!
Az unokatesóm eljött megint az autójával, én a földi szolgálatot láttam el, azaz a bálákat dobáltam fel. A kocsira is kellet egy ember, aki pakol.
Egyetlen "önkéntes" adódott: a fiam. Végig károgott, hogy belelépett a bálák közti lyukba, hogy nehéz, hogy fáradt, hogy nem jön a következő körre, de egyszer nem parancsoltam rá, hogy márpedig maradsz! Magától maradt. Nagyon élvezte, az üres kocsin utazást, a bálákon billegést, a menet közben pakolást, meg a kánikulát. Kötöttem egy fehér pólóból turbánt a fejemre, neki is kellett egy, olyan, mint apának. Legalábbis a nejem ezt mondta.
Négy körül kezdtük a becuccolást a kaszálóról, és fél nyolckor találtuk meg azt a bálát, amit az elejétől fogva kerestünk: az utolsót. A fiam végig kitartott, végig pakolt a kocsin, és végig adogatta le a tározóba a bálákat.
Kétszázhatvan bálát vittünk be tegnap. Ma olyan helyeken is izomlázam volt, ahol nincs is izom....
De a két nagy el van látva szénával egy évre. Jó buli volt. Jövőre ugyanitt, ugyanezért...





Utolsó pillanat...

Már lehet, hogy késő nekik, de az esélyt megadtuk. A három kertből a legnagyobbat bevetettem lucernával. Ki is kelt benne egy csomó gaz, lucerna alig. Lassan térdig fog érni. Elkezdem kaszálni, mert a malacoknak ez is jó lesz. Bár a lucernát szántam nekik. A tizenegy felnőtt mellett megmaradt a kicsik zöme. Már kétszer akkorák, mint mikor leválasztottam őket. Elvileg öt kan van, különszedve. Hamarosan ártányok lesznek. Kettőnek van gazdája, a három valószínűleg a nyakunkon marad. Valahogy meg kell oldanom, hogy ötös, hatos csoportokba szedve neveljem őket, mert így nem jó. Huszon-egynéhány kis koca maradt, meg a három kan, illetve leendő ártány. A tizenegy felnőttből öt levágásra vár, illetve a visszahízásra. Egy köztük nem fialt, ő nagyon jó húsban van, három olyan közepes, sportmalac testalkatú, nekik kevesebb malacuk volt, de egy olyan vékony , mint a keszeg. Neki lehetett a legtöbb malaca, illetve biztos szoptatta a többi kicsijét is. Ki tudta nyomon követni? A másik garnitúra felnőtt egy kanból, és öt kocából áll. Kettő koca biztosan megmarad még legalább két évig fialni, a másik három kétséges. A második fialás majd megválasztja.
Cirók továbbra sem ivarzik, illetve nem látszik rajta semmi külső jele. Lassan halad a karám rész, a terület tele van szeméttel, üvegtörmelékkel, dróttal. Amíg nincs kitakarítva rendesen, nem szabad kiengedni. Nem volna jó egy lenyelt drót, vagy nejlonzacskó miatt kényszervágni a marhát.
Kesely nagyon jól néz ki. Volt nála három hete a pedikűrös, de egy hátsó lábát nem engedte megcsinálni. Valószínűleg azért, mert egy éve nem körmölték. Hiába könyörögtem két embernek is, hogy jöjjön, nem értek ide. Nem szedtem a hátsó lábait, csak az elsőt. így egy kicsit makacs volt, és nem engedte. Azóta szedegetem a hátsó lábait is, minden nap. Azt, amelyiket nem engedte megcsinálni, nem mindig adja szívesen, és van, hogy rángatja. Bízom benne, hogy megváltozik a véleménye erről az egészről.
A kertek közül a második most kaszáló lett. Szépen nő benne a perje, meg a szélére ültetett almafák is jól fejlődnek.
A harmadik, legkisebb terület az, amelyiken két éve a ló és a tehén volt. A házunk kertje. Tavaly feltörtem, de idő hiányában megette a gaz a veteményt. Idén megint felrotáltam. Elgereblyéztem. Kihúztuk a fiammal a KPE cső-gerinc vezetéket a csepegtető szalaghoz. A nejemmel lefektettük a szalagokat, miközben a fiam elkészítette drótból a lefogatókat a szalaghoz. Aztán az első udvarról elhordtam a két éves komposztot a szalagok mellé. Majd betakartam a komposztos területet kartonpapírral. Ez a harmadik takarásos próba. Az első, három éve készült szalmával. Nagyon jól bevált, de ősszel le kellett volna szedni, hogy tavasszal időben felmelegedhessen a föld. Ez kimaradt, és minden sokkal később kezdett nőni, mert az áthűlt talajt leszigetelte a szalma, és nem tudott megmelegedni. Aztán tavaly takaró fóliát használtunk. Nagyon jó lett volna, ha lett volna kút a nagy kertben, hogy a fólia alatti csepegtető szalaggal alá lehessen locsolni. Hurcolni a vizet nem ment. A fele növény jó volt így is, a másik már nem annyira. Plusz a fólia is szigetelt, csak nem hőt, hanem vizet. Nem engedte át az esővizet, így mind a közlekedő úton lévő gyomoknak jutott. A disznók megint jól jártak...
Aztán ősszel rajta maradt a földön a fólia megint csak időhiány miatt. Tavasszal meg érdekes volt leszedni.... Segítséget kellett kérnem hozzá.
Most az itthoni kertben van kút. Megvan minden a csepegtetéshez, és most kartonnal takarunk. Ez átereszti a vizet, de vissza is tartja. És elég vastag a gyomok ellen. Nem mellesleg van egy csomó két éves szalmám. mint a képeken látszik a nedves papír nem nagyon bírja a kilencvenhét kilómat. Az utakra ráerősítek majd szalmával.
Utolsó pillanat... a palántáknak. Kaptuk őket. Paradicsom, paprika, karalábé. Ma ültettük el őket. Lehet, hogy késő, de majd meglátjuk. Még kapok a barátomtól pár zellert és padlizsánt. A többi részre zöldbabot, borsót, tökféléket és céklát vetek. A héten megoldom valahogy.
Mire elültettük a palántákat, megjött nagy dörögve az eső is. Így nem kellett locsolni. Na de majd holnap!






Ódon ládika

Sok dolgot elvállal az ember, csak hogy életben maradjon. Elviseli a nehézségeket, a bajokat. Próbál megoldást találni. Átcsoportosít, lyukakat fold be, megjavít ezt-azt, ami elromlott. Sokszor idegőrlő ez. Szerintem nagyon sokan értik, érzik, tudják, miről beszélek. A megoldandó feladatok zöld fűtengerében néhány színes virág az, amit az ember szeret csinálni. Számomra ilyen minden kis mütyűrke, rajz, vagy bármi, ami kikapcsol. Sokszor el sem tervezem.Vagy meglátom valahol, aztán meg akarom csinálni, vagy látok sok jó ötletet, és egyszer csak előáll egy teljesen új dologgal az agyam, és nem hagy nyugodni addig a gondolat, amíg meg nem valósítom. Ebben a formában még sehol nem láttam hasonló ládikát. Igen,már megint egy ládikát csináltam. Nemrég az öcsémnél keletkezett néhány rövid lambéria maradék. Elkértem, és alig vártam, hogy hazaérjek vele. Meg is gyalultam, bár már egyszer gyalulta valaki, de úgy egyenes, ha én újra tolom. Aztán néhány perc alatt az új fűrészemen bevágtam az éleit szögbe, kinútoltam, és már össze is ragasztottam. Másnap kis kézi gázlámpával megégettem az egészet kívülről. Addig lángoltam, míg fekete, repedezett szénréteg nem borította. Aztán drótkefével leszedtem a szenet, és szép barna, kopott felületet kaptam. Aztán egy kis átdörzsölés száraz ronggyal, meg egy kis narancsolaj, és előttem állt az, ami a fejemben motoszkált már napok óta.







Egy nagyon réginek kinéző ékszeres ládika....
És hogy kerek legyen a dolog, ne csak hatszögletű, fabrikáltam hozzá egy kecses kis karkötőt. Lószőrből, és ezüstözött drótból.








Raklap-meló

Nálunk a tél a raklapokról szól. Ugyanis a mi kazánunkban a legjobban a fenyő, és más puha lombosok száraz fája hasznosul. Viszont az én szemem meglátja az értéket ott is, ahol esetleg más nem. Nem egyszer , amikor összevágtam egy-egy raklapot, a deszkáit nézve rájöttem, némelyik nem tűzre termett. Szépen elkezdtem kiszedegetni belőle azokat, amik egészségesek, szépek. Száraz, fedett helyre pakoltam, hogy megóvjam a víz pusztító munkájától. Aztán elkezdett motoszkálni bennem , miket is akarok csinálni. Az ötletek jöttek, mentek, de némelyik makacsul megkapaszkodott, és kitartóan ott maradt, rejtett kis zugokban, ahonnan néha elő-elő kandikáltak, hogy itt vagyunk!!
Aztán egyre jobban előmerészkedtek, míg végül ott álltak előttem, és követelni kezdték az életet.
Igen, az életet. mert minden fából készült tárgy él. Mostanában az motoszkál a fejemben, hogy Isten, amikor megteremtette a világot, és az embert, minden egyes teremtményébe helyezett egy kis darabot saját magából. Ettől él, és ettől csodás minden élő, és "élettelen". Azért nem látjuk, és halljuk Őt, mert kint keressük. Pedig bent van. Mindőnkben egy kis része. Azért képes az ember teremteni, alkotni, mert ezt a kis részt képes tovább darabolni. és belerakni abba, amit készít. Ha közel engedi magához ezt az érzést, legyen ez tudat alatti, vagy tudatos, azt mondják, látszik, hogy szeretetből készült, amit alkotott.
Visszakanyarodva a raklap témához: napokig csináltam ezt a dobozt. minden nap pár percet, mert a késztetés már nem hagyott nyugodni, de időm rettentő kevés volt rá. Egyik nap csak összeszedtem, másnap meggyalultam, harmadik nap méretre vágtam a darabjait. és gy tovább, és így tovább, míg végül készen lett. A legtöbb része egy eredetileg szürkés fából készült, ami könnyű, szépen faragható, nagy likacsú. Szerintem nem európai fafaj, de sajnos nem ismerem. A szélesebb, vörös csíkok mahagóniból vannak, a világos részei nyárfából. ezeket mind a raklapok adták. A középső, szépen erezett, egy féltve őrzött tuja rönkből került ki, a keskeny sötétebb barna csík dió. A dobozka alját bükk rétegelt lemezből készítettem. Az utolsó simítás az olajozás volt. Nem szeretem a lakkot, így természetes narancs olajat kapott. ez a várt módon feltüzelte a felületet, elmélyítette a doboz színeit.
Szerettem csinálni. Egy kicsit felszabadított. mire elkészült, már tudtam, kinek fogom adni...






Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...