Az éves terv...

Sok mindenben új lesz ez az év, úgy gondolom. Valahogy az az érzésem, hogy simábban fognak működni a dolgok körülöttünk. Már egy fél éve van egy nagyon jó munkahelyem, pénzügyileg kezdjük utolérni magunkat. Már éppen ideje volt, mert az elmúlt tíz év igencsak kivette belőlünk a zsírt. Persze nem dúskálunk most sem, huszadikán még most is oda kell figyelni a maradék pénzre, de már kisebb döccenőkkel ugyan, boldogulunk.
A munka idehaza nem lett kevesebb, bár a jószágállományt kisebbre terveztem venni, csak a disznók máshogy gondolták. Harmincnyolc malac mellett tizenegy felnőtt csüngőhasú van, amit etetni kell. Most még élvezik a nagy szabadságot, az elkerített kertben, de hamarosan kisebb hellyel lesznek kénytelenek beérni. Ugyanis a kert kell.
Van még másik két kert is, amit művelni akarok. Az egyik a tanyáé, a mások egy bérelt terület. Tavaly megkésve veteményeztünk a bérelt földbe. Fóliával takartuk a hosszú sorokat, alatta csepegtető szalag. Alig győztem hordani a vizet.... Mert kút sincs és vezetékes víz sincs ott. A takarás remekül működött, csak a sorok közével nem bírtam. Az nyakig gazos lett. Annyi előnye azért volt, hogy a kánikulában a haszonnövényeket védte, és a disznók piszkosul örültek neki, amikor egy-egy sort lesarlóztam, és hazavittem nekik. Idén az a kert lucernássá válik. Az egész. Majd a Jóisten locsolja, amikor úgy gondolja, én meg majd lekaszálom.
Az itthoni kert nem volt takarva. Sajnos. Na azt is megette a gaz. Kétszer kigyomláltam ugyan, de harmadjára már nem bírtam vele. Idén takarva, csepegtető szalagozva lesz. Itthon van kút, pontosan a kertben.
A harmadik kert a tanyán van. Az egyharmadában cserjék, gyümölcsfák vannak. A cserjék alatt takarok, szalagozok. A fák alatt csak kaszálok. És ott lesznek a méhek, a kasokban. A kaptárak tavaszra megint elnéptelenedtek. A kasok, pedig az aljuk nyitott volt egész télen, köszönik, jól vannak. A tisztító repülésen túl vannak a lányok, és azóta bőszen járják a környéket. Kaptárt nem is csinálok többet. Ellenben kasokat igen.
Az a része a kertnek, ahol nincsenek fásszárúak, egyelőre füves, de feltöröm, szalagozom, takarom.
A takarást mindenhová leteszem, a gyalogútra is. Idén nem fóliával takarok, mert van egy rettenetesen nagy hátránya: nem ázik át, ha esik az eső. A papír viszont igen. Takartam már csak nyírott fűvel, szalmával is. Nagyon jól bevált, csak nagyon gyorsan elfogyott, elbomlott, és az erősebb gyomok átjöttek rajta. A fólián nem jöttek át, de nem maradt olyan jó nedves a föld alatta, mint a szalma alatt. Most kipróbálom a papírt, azon meg szalma lesz. A munkahelyemről hozhatok elég kartont, 2,8 m x 2,07 m méretben. Ott ez hulladék, nekem meg öröm.
Sikerült elrámolni a tanya első udvarán, és Kesely lovam végre megint szabadlábon tevékenykedik. Kb két hete volt kiengedve, a villanypásztorral elkerített rétre, de úgy döntött, hogy a szomszédos vetésben nyargalászni jobb, mint a füvet mezgerélni. Úgyhogy büntiben volt sajnos.
Cirók nehezményezte is, hogy ő bezzeg bent maradt. A tanya kerítése lóbiztos, de nem tehénbiztos. Ő még marad egy darabig, de szándékom szerint nem sokáig. Annál is inkább sürgős lenne kiengedni, hogy a tavasz hátha ivarzásra késztetné, mert a Karácsony előtti hormon injekció kúra nem hozott eredményt.
Csillag sajnos szombat reggelre elintézte a sorsát, és a tervezett előtt le kellett venni róla a kabátot. Szerencsére még időben mentem hajnalban , hogy etessek, fejjek munka előtt, és nem gödröt kellett neki ásni.
A barackosban a metszés készen van. Kétszer kell majd idén kaszálni, és a metszett ágakat haza kellene hozni. Még a leválogatás lesz a legközelebbi nagy munka.
Úgy tervezem, hogy a kertekkel minimális munka legyen. Persze nem biztos, hogy összejön, de a fő elfoglaltság idén a tanya lesz.
Fel akarom újítani az épületeket, mert rohamosan romlik az állapota mindnek. Aztán hogy ebből mi sikerül? Majd meglátjuk. A vak is ezt mondta...

Disznó meló

Amikor a nejem terhes lett, és kiderült, nagyon vigyáznia kell, a gazdaságot elkezdtem visszaépíteni, mert tudtam, nem fogom tudni csinálni, meg pénzt is keresni. Volt néhány dolog, amihez ragaszkodtam. A ló és a tehén tűzön-vízen át megmarad, és két koca csüngőhasú, egy kannal. Na meg a méhek. de kanyarodjunk vissza a disznókhoz. A kan külön volt, két saját korabeli kocával. A kocákat vágásra szántam. Aztán volt külön az a két koca, amiket majd fiasnak akartam meghagyni. És volt öt másik, akiket vágásra szántam. Télen akartam vágni, mert valahogy ez él bennem, ilyenkor kell...
Aztán ősszel egybeengedtem a három fiatalt, és a két idősebb kocát. Kiengedtem a kertbe, hogy gaztalanítsák. Sikerült ugyanis elhanyagolódnia, és nyakig ért benne a mindenféle. A disznók nem egészen egy hét alatt tarra rágták, kigyökerezték szépen az egészet.
Az öt idős disznó (mind koca) bezárva maradt. Egészen Karácsony környékéig. Akkor ugyanis a kan csinált magának egy kis bejáratot, amin beslisszolt hozzájuk. A kocák jól elverték, alig tudtam kimenekíteni tőlük. Örültem is, mert nem akartam ezektől malacot fogni. Azóta egyszer sem bontotta meg egyik sem a rendet, mindenki maradt a helyén. Már többször karnyújtásnyira került a disznóvágás, de valamit mindig elé görgetett a Jóisten. Bosszankodtam is, hogy leeszi ez a sok disznó a maradék hajamat. De nem jött össze. nem hogy az ötöt, de akár egyet sem tudtam levágni.
Aztán múlt hónap vége felé megfialt a két tenyésztésre szánt koca, rá két napra a két fiatal is. A kis kondában most tizenhat malac van, és négy szoptatós koca. a malacok mindenkitől ehetnek. Látni kéne a szoptatást! A négy koca kifekszik, és a malacok egyik cicitől a másikig szaladnak enni.
kis dagadtak...
Az öt halálra ítélt közben szépen hízott. A forrázott dara és a konyhai hullaék megtette hatását. ma este is adtam nekik, most kenyér hulladék, zöldség, meg mittudoménmi volt a teríték. este, sötét volt már, amikor mentem hozzájuk. Lámpa nincs, csak a telefonommal világítok, hogy éppen hová lökdösték el a vályút. meg is lett, bele is öntöttem a húsz literes vödör tartalmát. Aztán nem tudom miért, de beljebb világítottam az ólba.
És egy kis mocorgó kupac malac álldogált reszketeg lábakon egy hevenyészett gödörben.
- Ó, hogyaza!- kezdtem a mondókámat. Hajnalban és este látom a disznókat, általában nem gazsulálok velük. Kaja odaönt, és kész. Most megnéztem alaposabban őket. Egy ugye megfialt, kettő már majdnem a földön húzza a csecseit. Az utolsó kettő nem mutatta magát.
Ennyit a disznóvágásról.....
Van egy szakajtó malacunk megint.
Nincs mese: építeni kell normális ólakat, hogy ellenőrizhetőbb legyen a szaporodásuk.

Egy diófa halála

Ma hívott az öcsém, hogy menjek segíteni nekik fát húzni. Van, illetve most már csak volt a falu egyik portáján egy elég nagy diófa, ami elkezdett elszáradni. Elég közel volt a szomszéd házhoz, és szerencsétlen módon úgy nőtt, hogy a ház felé dőlt. A koronája fele a tető fölé magasodott, és pontosan ez a része kezdett elszáradni. Ki kellett vágni, illetve ledarabolni. Ribizli barátunknak és az öcsémnek is megvan az engedélye a lakott területen történő fakitermelésre, meg a veszélyes fák kivágására, sőt, Ribizli alpinista munkát is végzett már. Nem okozott gondot a munka, de kellett egy segítő kéz még, aki húzza a kötelet, irányítva a levágott darabok esését.

Elmentem segíteni nekik. Ahogy ott álltam, és néztem a munkát, eszembe jutott, hogy ugyan belegondolnak-e az emberek, hogy a fa él? Az asztalos kollégák, és a hobbiból fával dolgozók mind azt mondják, hogy a fa él. Szeretnek vele dolgozni. De a fa valóban ÉL! Nem egy anyag, mint az acél, vagy a kő, hanem sokszor matuzsálemnek mondható lény, aki nem tud bánatosan nézni az emberre, mint egy kutya, nem tud sírni, mint egy bárány, és nem csapkod a szárnyaival, mint a csirke. Némán , mozdulatlanul tűri mind a véget. Vagy csak mi nem halljuk a jajgatásaikat? Nagyon könnyű így velük végezni. Tudom, hogy kell a fakitermelés az építkezések miatt, a bútorok elkészítéséhez, a téli tüzeléshez.
De álljunk meg egy kicsit, és gondolkodjunk el! Az a szék, amin ülünk, az asztal, amin eszünk, az ajtó, ami bent tartja azt a meleget, amit a fáknak köszönhetünk, mind éltek egykor. Iszonyatosan hálásnak kellene lennünk a fáknak, nemcsak a gyümölcsük miatt, amit jóízűen elfogyasztunk, nemcsak a friss, éltető oxigénért, amit adnak nekünk, hanem mindenért, amit nekik köszönhetünk.
Hogy némán eltűrik minden galádságunkat...
Eszembe jutott közben az is, hogy a minap jött szembe velem egy régen látott kép az interneten. Két, vagy három favágó állt , egy antik fotón pózolva, egy gigászi fatörzs előtt. Büszkén, hogy ők ezt kivágták. Lehet, hogy a fa idősebb volt, mint az egész európai civilizáció, és jött néhány ember, és kioltotta szikráját örökre. Ha nekem ilyen fát ki kellene vágnom, nem tudnék büszke lenni. Férfi létemre valószínű, hogy meg is könnyezném. Olyan felbecsülhetetlen érték a szememben egy ilyen ősöreg élőlény, hogy el sem tudom mondani.
Egy kicsit minden fára így nézek. Meg az apró bogarakra is. Persze bosszant a szúnyog, meg a légy, és haragszok, ha megcsíp a darázs, de ugyanakkor hosszasan el tudok gyönyörködni ezekben az apróságokban is. Hogy mennyi mindent ki tudnak bírni, picike méretük ellenére is....
Na de elkanyarodtam.... Vége lett a diófának, ügyesen megoldották. Nem történt sem baleset, sem kár a szomszéd házában. Csak épp egy pici részem nekem is meghalt a diófával együtt....