Birsalmasajt

Már úgy indult a mai nap, hogy bele lehet... na nem mondom inkább.... Megbeszéltük az unokatestvéremmel, hogy kipakolunk egy garázsból. Neki van autója hozzá. A feleségem nagynénjének meg van egy lomos garázsa Kazincbarcikán. Nos, ezt kellett volna kipakolni üresre. A héten már beszéltem telefonon az unokatesóval. Mondta, ok, szombat reggel 6-ra jön. Szívtam a fogam miatta, mert a hétvégén rühellek korán kelni,de nincs mit tenni, ha akkor ér rá, akkor jön. Fel is keltem 5.50-kor. Magamra rántottam a ruhát, lebotorkáltam a sötétben, és kávét kerestem. Szoftverfrissítés céllal. Jobban betölt vele az operációs rendszer... Volt még egy adag tegnapról. Hát betöltöttem azt. Két nagy korttyal lement. Vártam. 6 óra. nem szokott késni... 6.17, még sehol... Felhívtam. Anyukája vette fel.... Aztán adta. Álmos hangon:
- Jövőhetet beszéltük meg....
- Nem, mondtam, 17-18 , egyik a kettő közül, te mondtad, 17...
- Hát akkor mindegy már, tegyük következő hétre.
- Tegyük. - mondtam, nem sok kedvem volt esőben kínlódni...
Hát, aludni már nem fogok visszafeküdni, a koffeintől úgyis csak a bárányokat számolnám, reggel hétig, akkor meg amúgy is kelni kéne...
Na. Szóval megetettem a kovászt, és odatettem a konyha asztalra. Ha már korán kellett kelni, akkor kihasználjuk. Nem hagyjuk parlagon! Kihamuztam a sparheltet, bekészítettem a tűzrevalót. Mire bemelegszik, addigra kész lesz a kenyértészta, gondoltam, és feltettem az indukciós lapra három krumplit főni. Tegnap előtt is ugyanígy csináltam, 2-es álláson, 100 fokra állítva a lapot. Több, mint fél óra alatt készült el szépen. Főztem egy vadi új kávét, majd megisszuk a nejemmel, gondoltam.Aztán kimentem, az esőben megetettem a jószágokat. A malacok nagy része ekkor már tudta, hogy nem kell kikelni az ágyból, mert ez egy ilyen nap... Ki sem jöttek kukoricázni.
Mire bementem, kb 10-15 perc elteltével, a víz odalett a kis fazékból, a krumpli ugyan megfőtt, de egy kicsit le is égett... Az íze szerencsére nem lett olyan. Megnéztem, mit is állítottam a lapon, de teljesen az volt, amire a múltkor. Biztos leitták a manók róla... Na , mindegy... feleresztettem hideg vízzel, hogy meghűljön. Aztán felvittem a kávét, és bekapcsoltam a gépet. Kb 20 perc múlva lementem, és a kovászt pont sikerült nyakon csípni, hogy szökni próbál... Ok, hogy él, de mi a francét nem akart az edényben maradni???
Nem csak az asztalra mászott ki, de a földön kaptam el, és már majdnem bebújt a ricu alá...
Na, itt döntöttem el, hogy szúró, vágó, forgó dolgok közelébe nem megyek ma...
Aztán bedagasztottam a kenyeret, és nagy vigyázva legyalultam az asszonynak egy fej káposztát. De azért a lazább levelek közé benéztem, a két reggeli fiaskó miatt, és még szerencse, hogy ezt tettem. Egy nagyon szép földigilisztát sikerült kihalászni két levél közül. Ok, hogy bio a káposzta, de ott még nem tartunk, hogy gilisztával ízesítsük... Még jó, hogy nem gyalultam bele...
Aztán megnéztem a gombazsákokat. Néhány napja oltottam őket, és bevittem a kazánházba. Jelenleg ott van a legtartósabb meleg. Szépen be is indultak. A fényviszonyok nem a legjobbak, de látni lehet, hogy az oltó gabona szemekből a fonalak elkezdtek belekúszni a forgácsba. Még egy hét szerintem, és a jelenlegi ütemet elnézve szépen átszövi.

Hamarosan készítek egy célszerszámot, és kilyuggatom a zsákokat, hogy levegőt is kapjon, meg a gomba is tudjon hol kijönni. 

Megvágtuk a birsalma sajtot is, amit csináltam. 

Nagyon egyszerű recept. nem szeretem, ha valami túl van bonyolítva. A megpucolt birsalmára annyi vizet öntöttem, ami éppen ellepi, majd odatettem, és puhára főztem.

Aztán amikor készen lett, a levét leöntöttem, és szörp lett belőle, ízesítés után. A puha almát leturmixoltam, és kilónként 20 dkg cukrot tettem hozzá. Eredetileg minden receptben, amit láttam 80 dkg és egy kiló közötti cukormennyiséget írnak, de nekem az rettenetesen édes. ez a sajt így enyhén savanykás, inkább birsalma ízű, mint cukros. Nem sokat csinálunk, mert ha sok van, alig fogy. Ha kevés, akkor hamar odalesz, így nem érdekes, meddig áll el. Amúgy is, ha elég ideig van főzve, és utána jól tudjuk szárítani, olyan, mintha megaszalnánk, és akkor meg minek bele az a rengeteg cukor? 

Szóval állandó kevergetés mellett kell főzni, míg csökken a nedvességtartalma. Amikor kifényesedik, és hólyagosan pukkan, pöffen, akkor kell formába önteni. Én az őzgerinc sütőformát használom ehhez. Kibélelem fóliával, így esélye sincs beleragadni. 

Ebbe kerül a forró birsalmasajt. Nos, én egy kicsit túlfőztem, bevallom töredelmesen. Így igen ronda lett, és majdnem azonnal dermedt. eldolgozni nem bírtam.

Néhány órát így hagytam, míg teljesen kihűlt, majd tálcára borítottam. Pár napot állt a szekrényben. Azért ott, mert esélyes, hogy illegális lakásfoglaló költözött a kamrába, a konyhapulton meg Bodza dézsmálná meg. És hát egyikük után sem akartunk enni...

Na szóval szikkadt egy pár napig, aztán ma megvágtuk. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy csak a küllemét rontottam-e el, vagy az ízét is... De szerencsére csak a szemünket kell befogni, amikor esszük. Nagyon ízletes. Most helyet kell keresnem, hogy hová dugjam el, mert a fiam közölte, hogy ez nagyon finom!

Laska termőzsák

Néhány napja megérkezett a Szili Istvántól rendelt laska oltóanyagom. Két darab, egyenként 5 kilós oltóanyagot kaptam. Egy ilyen csomag 100 kiló (nedvesen annyi) növényi anyag beoltására elegendő. Azért írtam növényi anyagot, mert ez lehet szalma, kukorica kóró, darált csutka, faforgács. A lényeg, hogy cellulózban gazdag legyen, és tiszta legyen a penésztől. Azt fogom most leírni, ahogyan én oltom a gombát. Ez nem azt jelenti, hogy így KELL, hanem azt, hogy így is LEHET. Már jó néhány éve ugyanígy végzem, és eddig egyik oltványnak sem volt semmi baja. Az is számít, hogy az oltó anyag első osztályú. Viszont a laskát ajánlani tudom minden kezdőnek, mert sok hibát kibír...

Nos, mikor megérkezett a szaporító anyag, a kamrába került. Abból az okból, hogy ott hűvösebb volt, mint a hűtőben. Egy, maximum két hétig eláll a hűtőben is, de jelen esetben a kamrában. 

Pár nap múlva olyan munkákat végeztem, ami mellett megoldható lett az oltás. Két teljes napot vett igénybe, de nem kellett folyamatosan ott lennem, csak időnként pár percet. Megoldható lenne, hogy folyamatosan csinálja az ember. Az egyik nagyon jó barátom az instrukcióim alapján csinálta, de ő folyamatosan, így egy ilyen 5 kilós csomagot, teljesen kezdőként 4 óra alatt használt fel. 

Szóval... Én faforgácsba oltom a laskát. Próbáltam már szalmával is, még nem tettem le róla teljesen, de nem vagyunk haverok... A laska eredetileg is farontó gomba, azokon érzi jól magát. A nyár, a fűz a legjobb, természetes körülmények között ezeken a fákon jelenik meg szívesen. De a dió is kiváló alapanyag. A gomba egészen más ízű, és színű mindegyik alapon. Azt tartják, hogy a fenyő nem megfelelő alap, legalább egy évig "fektetni" , pihentetni kell, mielőtt az ember felhasználná. Nos, én azt is kipróbáltam már, mert nem szeretek adni holmi azt mondják-ra... Luc fenyő forgácsába oltottam , és teljesen rendben volt a gomba. Méretre, mennyiségre, ízre is. A mostani oltást tölgy, és nyár forgácsra végeztem. Mindkettőben apróbb ágak, és kéregdarabok is voltak. Nem szedtem ki. Egy műanyag kádba, vagy egy húsos ládába öntöttem a száraz forgácsot.

Aztán a tűzről levettem a lobogó vizet, és szétlocsoltam a forgács tetejére. Egy húsos ládányi forgács majdnem 10 liter vizet képes felvenni.

A forrázás után majd 20 percet hagytam állni. Ezalatt az idő alatt a hő megöli a penész spórákat, és más farontó gombák spóráit. Erre azért van szükség, mert minden gomba dolgozni kezd a fán, ha nedvesség éri. A laska kicsit lassabb, mint a penész, vagy a kék pincegomba, ami a fák lebontásában fontos szerepet játszik. Csak épp nincs ehető része... A laskának meg van, és ezért biztosítunk neki egy kis előnyt, ezzel a hőkezeléssel. 20 perc után egy tiszta nejlonra kiborítható az egész, és kézmelegre hűtjük. Kellemes legyen, ne süsse a kezünket. Ami nekünk rossz érzés, az a gomba szöveteit megöli. Miután kihűlt kellően, egy tiszta, nagy edénybe (nálam történetesen egy lavórba ) szedünk 3 összemarék forgácsot. 

Majd egy púpos marék oltóanyagot. Itt látszik a fotón, hogy ez az egész gabonaszemekből áll. A fehér matéria a gomba szövet. Vigyázva kezdjük meg a csomagot, mert van valahol a tetejében egy oltó pálca! Ez egy darab hurkapálca, amiben eredetileg a gomba szövetei voltak. Ebből "indul" útnak a gabonaszemek tengerében. Azért vigyázzunk vele, mert nagyon tömörre szövi a gomba ezt az egészet, és ahogy bele túrunk, könnyen a körmünk alá szalad a pálca...

Próbáljuk meg minél apróbbra szétmorzsolni ezt a marék anyagot. A legjobb az, ha minden gabona szem külön kerül a többitől.

Aztán egyenletesen összekeverjük a forgáccsal. Ezt addig ismételjük, míg van forrázott alapból a ládában. 

Én átlátszó fólia zsákokba tömöm a beoltott forgácsot. Van,aki sötét fóliába. Mindkettő jó. A lényeg, hogy erős legyen, bírja a tömést. A mérete annyiból lényeges, hogy a kisebb zsákok könnyebben kiszáradhatnak. A nagyobbak tovább tartják a vizet. Volt már olyan, hogy ezek a vékony hurkák, amiket csinálok, könnyűvé száradtak. Elvileg nem bírja a laska. Én esővizes hordóba mártottam őket ilyenkor, fél órát áztak, és láss csodát, feléledtek! ha nem várjuk meg, míg elpusztul a gomba, hanem segítünk ezen a kiszáradáson, megmenthető.

70-80 cm magas zsákokat csinálok. Közben szorosra tömöm, majd legvégül saját anyagával lekötöm, lehetőleg úgy, hogy ne maradjon levegő a csomó és a forgács között. Ha nem elég hosszú a zsák a csomóhoz, le lehet kötni mással is. A lényeg, hogy le legyen kötve...

Fontos dolog, hogy a ládában a forrázat alsó része mindig sokkal több vizet tartalmaz, mint amennyit felvesz a forgács. Ez pangó vízként jelentkezik, ami nem jó. A laska ugyanis nem búvár, és nem hal. Nem marad életben a víz alatt. Ellenben a baktériumok, és más gombák, ami nekünk nem jó. Ez a víz a zsák aljára tart, és ott megül. Később gondokat okozhat. Ezért fogunk egy szeget, vagy egy vastagabb, erősebb drótot, de egy csillag fejű csavarhúzó is pont megteszi, és a zsák aljára szúrunk 3-4 lyukat, és felállítjuk az udvaron. Azért az udvaron, mert esetemben a forrázás a tölgyfából színt is kioldott, így a lé, ami kifolyt, sötétbarnára festette a teraszunk betonját. Az asszony nem díjazta...

Ha kifolyt a pangó víz, át kell szövetni a zsákot. Az oltó szemekből a gomba sűrű pókháló szerű fonalakkal bekúszik a forgácsok közé. A zsák egyre fehérebb lesz tőle. Lehetőleg 22-24 fokos hőmérséklet mellett szövessünk. Én a kazánházba rakom a zsákokat, majd egy hétre. Egymásra pakolom őket. A gomba lebontja a forgácsot. Mint minden bomlás, ez is hőfejlődéssel jár. Érdemes két naponta belenézni a kupacba, nehogy túlmelegedjen. Le is lehet takarni, a szövést sötétben szívesebben végzi a laska. Ennyiből szerencsésebb a sötét nejlon. 

Azt még nem írtam le, hol is fogja kidugni a fejét a gomba a zsákon. Ehhez készítek egy célszerszámot.... hamarosan folytatom...

A legfáradtabb....

Sokszor csak ülök a konyhában az asztalnál, és nézem a vén deszkákat a tetején. Vajon mennyi dolgot látott és hallott már ez a fa? Vén, mint a szekerút, sima felületét megannyi karcolás és lyuk borítja. Szinte egymást érik. De nem adja fel, tartja a rá rakott terheket. Mit is tehetne mást? Tegnap egy láda céklát raktam rá, meg három vödör birsalmát. A céklát az egyik barátunktól kaptuk, a birset két helyről szedtük. Azt hittem, egyik sem lesz az idén. Egy kevés céklát ugyan vetettünk, nagy elkésve, és lett is pár darab, de az kell sütibe. Igen, süteménybe. Meg a sült húsos-zöldséges miazmánból sem maradhat ki, szóval az nem lesz savanyítva. De Csabi barátom hozott egy kosárral, így megoldódott a cékla kérdés. Felkerült az asztalra. Sokan megmossák, és úgy főzik meg. Nos, én meghámoztam, mielőtt főni raktam volna. Először is azért, mert így kicsit húsosabb a héja, amit levágtam róla. Pocsékba menne, gondolnák sokan, de gondolni kell a kismalacokra is. Heten vannak és ilyenkor, amikor leválasztom őket, fontos, hogy sok zöldet kapjanak. Hát, most cékla héjat kaptak. Meg is ették az utolsó szálig. Aztán a meghámozott céklára annyi vizet öntöttem, ami ellepi, és felkerült a sparheltre. Másodszor meg azért, mert a főzőlébe sok dolog kifő, és azt nem akarom elveszíteni. Így ezt a levet ízesítjük be, ez kerül a céklára vissza. Aztán, míg főtt, megmostam és megpucoltam a birseket. A nagyobbik részét a frissen fialt koca udvarán álló fáról szedtem, míg a koca gyanakodva figyelt, fogát csattogtatva. Nem kapkodtam, hogy meg ne ijedjen, mert akkor nekem jön... Leszedtem a javát. Néhányat hagytam neki is, mert szereti ő is, és a malacok miatt kedveskedni akartam. A másik fele az Anya-tanyáról való. Van egy fiatal fácska, és egy vödör alma volt rajta. Néhány napja szedtük le, és hoztuk haza. Este lett, mire a céklát felvágtuk, és azt a levet, amiben főtt, beízesítettük. Vissza került bele a sok szelet, és beraktuk a kamrába, egy napig állni a lében. A birs is csak estére lett kész. Nehéz faragni, mert kemény. De megéri, mert finom. A kisebbik részéből befőtt készült. Nyersen üvegbe került, majd felöntöttük hideg vízzel. Aztán leöntöttük róla a vizet, és ahány üveggel volt az alma, annyiszor két kanál cukor került a vízbe. Meg egy kevés citromsav. Citromlé jobb lett volna, de elfelejtettünk venni. Miután elkevertük a cukrot, néhány szegfűszeg kíséretében visszaöntöttük a szirupot az almára. Majd lezártuk az üvegeket, és mentek az autómatába. A másik fele birset felöntöttem annyi vízzel, ami ellepte, és a sparhelt tetejére került. Még szerencse, hogy ilyen nagy platnit csináltam. Elfér rajta hat-hét fazék. A két birses fazék mellett a mosogató víznek fenntartott fazék is ott volt egész nap, meg egy nagy, nyolc literes is, amiben vizet forraltam. Ugyanis míg készült a cékla, meg a birs, laskagomba termőzsákokat készítettem kint, a teraszon, és ehhez kellett a forró víz. Ezt majd leírom egy másik alkalommal, nemsokára. Visszakanyarodva a birshez, addig főztük, míg meg nem puhult. Ekkor már bőven benne jártunk az estében, úgyhogy fedővel a tetején ezeket a fazekakat is betettük a kamrába, pihenni.

A cékla levének fűszerezését leírom egy külön bejegyzésben.

Ezek a birs darabok szépen puhára főttek.

Nem sok, de több, mint amit reméltem a birs fáinktól.

Aztán ma folytattuk, amit tegnap félbe hagytunk. A céklák üvegbe kerültek, és a befőző autómatában helyet cseréltek a tegnapi birs befőttekkel. Nagyon sok időt, és munkát spórol ez a masina. Tartósító szerek nélkül, nyersen is el lehet tenni vele dolgokat. Adott ideig, adott hőfokon sterilizálja az üvegbe rakott zöldséget, gyümölcsöt. Nem égeti meg, nem főzi túl. Pontosan úgy dolgozik, ahogy megadjuk neki. Ott lehet hagyni, nem kell nézegetni. Amíg a cékla a gépben fürdőzött a forró vízben, addig bedagasztottam egy kenyeret. A nejem válla nem bírja, így ez mindig rám hárul. Már nagyon régen nem sütöttünk, így most felért egy rituáléval. Még kovászt nem csináltunk, csak élesztős kenyérrel kezdtünk. Gyorsan készen lett a dagasztás, amíg elkészítettem, a feleségem berakott a sparhelt sütőjébe egy tepsi krumplit. Vacsorára héjában sült krumpli készült. Mire megsült, a kenyér első kelése megtörtént. A második dagasztás után a sütőtálba került, lefedve. Közben egy pár almából kiszedtem a csutkát, és megszórtuk a közepét cukorral, mazsolával. Gyorsan készen lett ez a csemege is, és bekerült a kenyér a sütőbe. Negyven percig lefedve sütöttük, majd fedél nélkül készre sütöttük. Sütés közben leöntöttem a birsről a levet. A puha almákat összepépesítettem. Egy részéből lekvár készült, majd holnap a másik részéből sajtot csinálunk. A levet sem öntöttük ki, hiszen az illata és az íze nagyon finom birsalmás lett. Kapott egy kis cukrot, és a sparheltre került, míg fel nem forrt. Aztán üvegekbe mertük. A lekvár is elkészült, a kenyér is megsült. A szörpöt és a lekvárt az asztalon hagytuk, de a kenyeret eltettük, egy törlővel letakarva, hogy a szekrényben hűljön ki. Ugyanis a legfáradtabb a házban biztos megkóstolná reggelre...

A fedéllel sütés után  a kenyér már a végleges mérete felé közelít.

Kilyuggatott almák. Megsütve nagyon finom csemege.

Egy kis mazsola, cukor, vagy méz, dió... hm....

Persze vanília öntet nélkül elképzelhetetlen!

És íme a "megöregedett" kenyér. Neki jól állnak a ráncok...

Holnapra kihűl, és szépen szeletelhető lesz.

A birs szörp és a lekvár. Lehet, hogy holnap még elveszek a sajtnak félretett pépből, és az is lekvár lesz. Nagyon finom lett!

A legfáradtabb... Annyit mentünk, és még csak ki sem léptünk a konyhából... Ő meg teljesen belefáradt....

Kacsatál

Van egy falu,

Kacsatál a neve.

Disznócomb lett

A polgármestere.

Összehívta a lakók

Apraja-nagyját,

A sárgarépát,

Az almát, s a céklát.

Leültette őket, 

Zsírral kent székre,

Sót hintett

A fejük közepére.

Lila hagyma néni

Majdnem utolsó lett,

Pedig nem ő volt,

Aki a legtöbbet késett.

Loholva érkeztek

a kukorica szemek,

És már majdnem

Teljes volt a gyülekezet.

Már csak a fokhagymára 

Vártak egy keveset,

De végül, nagy sokára

Ő is megérkezett.

Le sem vette

Magáról a kabátot,

A kérdő tekintetekre

Csak vállat rántott.

Zsebéből a borsot 

Mind előszedte,

Ételízesítővel magát 

Jól bekente.

Jutott belőle

Másra is bőven,

Alig fértek már 

A hivatal termében. 

Lassan jó melegük lett,

Folyt róluk a víz is,

Ha befejezték a gyűlést,

Jól lakok majd én is...

Ennek a receptnek az eredetijét egy nagyon jó barátunktól kaptuk. Vendégként ízleltük meg először. Abban volt mindenféle zöldség, de most csak párat raktunk a hús mellé. Pontos receptet nem tudok adni, mert a nejem ízlés szerint készíti a legtöbb ételt. Csak körülbelül tudom leírni.

Hozzávalók:

1 kg hús. mi sertés húst használtunk, csont nélkülit. De nem okoz gondot, ha csontos hús kerül bele

4 ökölnyi cékla

5-6 sárgarépa

2 alma

2-3 lila hagyma

5-6 gerezd fokhagyma, aminek a legutolsó héját nem szedtük le

1 teás kanál só

2 teás kanál saját készítésű, nyers, sózott ételízesítő

2 púpos evőkanál zsír

15-20 szem fekete bors

Elkészítés:

A kacsasütő jénai tálat ( de használható más jénai is, vagy római tál is, áztatás után) kikenjük a zsírral, majd a közel azonos méretűre vágott összes mindent beletesszük. Megszórjuk a fűszerekkel, majd összekeverjük. Egy kevés ( 1 dl körüli) vizet teszünk alá, és lefedve tesszük a sütőbe. A sütési idővel és a hőfokkal megint bajban vagyok. Ugyanis a sparheltban nem tudjuk mérni a hőfokot. Azt mondja a feleségem, hogy 200-220 fokon, majdnem másfél óra. Én azt mondom, ki kell venni, és meg kell nézni, jó-e a hús benne. 

Ajtók

1.ajtó... disznóól origó. Azaz innen származik a portán az összes disznó. Ez készült el először. Persze csak ideiglenesen. Már nem is tudom hány éve ideiglenes... Mellette 2.ajtó... ez egy deszka épület. Mindennek adott már otthont, párszor már disznóknak is. Ez is egy évek óta meglévő, ideiglenes megoldás. Ezek az ideiglenes dolgok nagyon jól bírják az időt... Aztán van a 3. ajtó. ez egy kicsi udvar, kicsi óllal. Ide is disznók kerültek. Ez is ideiglenes. Ez nem olyan régi, mint az első kettő. Aztán van a 4. ajtó. ez a szénatározóból lett kikanyarítva. Hol kecskék, hol birkák, hol a tehén , meg a ló, hol meg disznók. A változatosság kedvéért. A 4. ajtó mögött két öreg koca volt. Ezeket levágtuk. A 3. ajtó mögött hét disznó, ebből egy, de lehet kettő hasas. Az 1. ajtó mögött nyolc felnődd disznó, az egyik koca alatt két malacka. Nincsenek egy hónaposak. Meg 3 malac, akik 3 hónaposak. A 2. ajtó mögött egy koca, hét malac, akik már 6. hetesek. Összegezve:
1.ajtó, egy koca lefogyva, mert megeszik már a malacok. Le kell választani őket.
2.ajtó, nyolc felnőtt disznó, 3 süldő, akit folyton bántanak a nagyok, meg két pici malac.
3.ajtó, hét disznó.
4.ajtó, üres...
És itt jön a képbe az 5. ajtó... Ami nincs. Vagyis ma délig nem volt.... Ugyanis a 2. ajtó kocáját el kellett venni a malacoktól, mert félő, az életét adja a malacokért, pedig áll előtte az ennivaló, és az 1. ajtó mögött még egy koca elkezdett vajúdni. Mélyeket röffentett, amolyan horkantásszerűeket, és közben kaffogtatta a fogait. Megindult a fialás. Szóval volt egy fél órám, hogy megoldjam, ha nem akartam úgy járni, mint nem olyan régen, hogy oda lettek a malacok. Kérdezhetnék sokan, hogy minek ennyi disznó. És miért nincs normális helyük... Nos jogos lenne a kérdés. A hely a disznóknak normális. Nagyon jól érzik magukat. Az, hogy nekem kezelhetetlen, más kérdés. Azon vagyok most, hogy ezt kezelhetővé tegyem. Az Anya-tanyán elindult valami... Már körvonalazódik, de ezt a disznók nem várják meg. Fialnak. Ez az átka a vadpároztatásnak... No. A 2. ajtó mellett van egy egész nagy eperfa. Ezalatt nejlonban volt kőzetgyapot. A tehén meglépett idén , széttaposta a zsákokat, beázott a szigetelés. Mire kiszáradt, és össze lehetett volna szedni, megint esett rá, csak a biztonság kedvéért. Én bizisten meg akartam menteni, és vártam, hogy megoldhatom. nem szeretek semmi hasznosat kidobni. De nem volt mese, ma kezelni kellett a helyzetet. Szóval 2. ajtó mellett szétázott szigetelés. Kiszed, kigereblyéz. Kerítésmezőket beszerel. Már előre elkészített ól előszed a lomok alól. Mit lomok! Kincsek alól! Zsákkal hátramegy, szalmát szed. Közben 1. ajtó mögött rést csinál, hogy a három süldő felfedezhesse a világot a ló udvarán. Amíg szalmát szed, a süldők kijöttek. Rés betöm, süldők usgyi 4. ajtó mögé. Részfeladat megoldva. Szalma betesz a 5. ajtó óljába. 2. ajtó kinyit. Koca riadtan áll... nem tudja, mit akarok... Fél tőlem... Jó. Ajtó bezár. Bálazsinegeket felmarkol. Összeköt, ajtót kinyit, ajtóra rögzít, jó messze megáll. És várok............ Koca kimerészkedik. Kötél meghúz, ajtó bezár. Odamegy, ajtót rögzít. Koca elszalad. Kordont húz, csak egy irányba jöhessen vissza a szökevény. 1. ajtó kinyit, koca után indul. Koca vissza, az összes 1.ajtós disznó kint, mindet beterel, ajtó bezár. 2.ajtó kinyit, malacokat hajkurász, egyesével elkap, átvisz 5. ajtó mögé. 2. ajtó üres... 1.ajtó kinyit, kötél rendszer átaplikál... és várok.................. Minden disznó kijön, és két malacka is. Kötél meghúz. Disznók maguktól be 2. ajtó mögé. Csele voltam, mert tettem be nekik zöldet... de két malacka vissza akar menni. Bemászik a kordonon keresztül, gyorsan elkap két kis hülye, bedob a nagy kupac szalmába, ami előre be lett készítve 2. ajtó mögé. 2. ajtó még éppen időben becsap a fogát csattogtatva jövő koca előtt. Levegő kifúj, ajtó rögzít. 1. ajtó mögött a vajúdó koca magára maradt. és eközben a 3. ajtó mögött csak pislogtak a disznók, hogy mi ez a sok össze-vissza járkálás....

2.ajtó

4.ajtó... illetve szabadlábon éppen. Ezen még dolgozni kell...

3.ajtó. " Mi folyik itt?  " sorban állás és bámészkodás....

1.ajtó. Meg is fialt, mire végeztem. Talán 6 kicsi , de lehet, hogy 7. Még nem lehetett számba venni őket, mert ideges a koca. Félti őket. Az biztos, hogy született egy vadmalac színű is. Most először. Az ősök között volt vaddisznó. Most ütött ki rajtuk.

5.ajtó A hét vadorzó zokon vette a fogdosódást. Egy időre nincs bizalom... majd ezen is dolgozunk.

Segíts te Fa....

Nagyon régen, volt már 200 éve is, de az is meglehet, hogy 300.... egy kicsiny makk az erdő közepén a földre hullt. Gurult, csak gurult, messze a fától, mi kinevelte, majd egyszer csak elfogyott a lendülete. Azt gondolta, ha minden jól megy, és nem találja meg sem a vaddisznó, sem a vékony lábú őzek, ő bizony innen soha el nem mozdul. Szerencséje volt, a tél hamar ráköszönt, és eldugta a kereső, éhes tekintetek elől. Puha, fehér takaró alatt aludta végig a telet. Aztán érezte, hogy a meleg megolvasztja takaróját, és erőtől duzzadóan szívta magába a tavasz langyos érintését. Felpattant a héja, és gyökeret eresztett. Az idő egyre melegebb lett, kidugta első leveleit, és mohón gebeszkedett az ég felé, hogy a nap arcába nevethessen. Teltek az évek, és szépen cseperedett. Amikor már a hegye kiért a többi fák közül, egy madár szállt az ágaira. 
- Ki vagy te?- trillázta a jövevény
- Tölgyfa vagyok- suhogta a fa...
- Segíts rajtam te fa!- kérlelte a madár- fészkelő helyet keresek. Olyat, ami vigyáz a kicsinyeimre. Ahonnan nem fújja le a fészkemet a szél...
- Találsz az ágaim közt ilyen helyet. Szívesen látlak.
- Cserében megtisztítalak a hernyóktól, és a többi bogártól- köttetett meg az üzlet végül. 
A tölgy szépen nőtt, évről évre. Mindig akadt madár, aki szállást kért tőle. Egy idő után megkeresték az őzek és a vaddisznók. Éhesek voltak. A tölgy makkot szórt eléjük. Segített, ahol csak tudott. Aztán egyszer egy fázós ember jött felé. Látszott rajta, hogy keveset eszik. Erő még volt benne, de a nélkülözés árkokat rótt már az arcára. Egy baltát szorongatott a kezében. 
-Segíts rajtam, te Fa!... kérlelte a favágó. -Nincs mit ennem egy ideje. A családom is éhezik már... Jött erre egy szekérkészítő, és nincs a közelben már másik tölgy, ami egyenes fát adna a szekérhez. 
Hallgatott egy sort a fa, de végül rábólintott.
-Tíz másikat kell ültetned helyettem. - Mondta. A favágó hálásan bólintott.
- Húszat fogok... azzal nekilátott, és kidöntötte a nagy fát. Sokáig dolgozott vele, és nagyon nehezen sikerült bevonszolnia a kunyhójához. Nem sokkal utána megérkezett a szekérkészítő. Megalkudtak a fára. A segédek felpakolták a szekérre a rönköket, és elindultak a fűrészmalomba vele. A malomban lepakolták, majd a fűrészes pallókat vágott az évszázados rönkből. A fa tűrte, mit tehetett volna.... Két-három évig fedél alatt tartották. Vigyáztak rá, ne száradjon gyorsan, mert akkor széthasad. meg ne ázzék, mert akkor beleáll a gomba, és nem lesz jó teherbírása. elteltek az évek, a pallók közt szaladgáló szellő megtette a dolgát. A száraz tölgyfát a műhelybe vitték. Fűrészelték, gyalulták, fúrták, faragták. Mindenféle vasakat tettek rá. Aztán egyszer csak ott állt a szekér az udvaron. Nemsokára jött egy gazda, aki szekeret keresett... Megalkudtak a mesterrel, kifizette, majd hozta a lovait, és elé kötötte.
-Hallod-e te szekér! Jól megleszünk mi ketten- mondta a fiatal ember. Mert fiatal volt, erős, és tettre kész... Vigyázni fogok rád, te meg segíted a munkámat. 
A szekér megértette. Működött rendesen, mert a gazda valóban figyelt rá. Zsírozta, amikor kellett, ha kitört egy küllője, kicserélte. nem rakott rá többet, mint amit elbírt, a szekér soha nem hagyta cserben. 
Teltek az évek. majd harminc évig nyűtték egymást az emberrel. Meg is vénült mind a kettő. Aztán egyszer a gazda fia hazaállított egy lovaskocsival. Nagyobb volt, mint szekér, fiatalabb. Nem is csörgött, csattogott, mint az öreg masina. A kerekei is modernebbek voltak, nem kellett küllőzni, nem kopott az abroncsa. A szekeret szétszedték, és felpakolták a padlásra. Sok év telt el, számolatlanul. Aztán valami miatt kellett a hely a padláson. Talán a kukoricát kellett szétteríteni egy esős őszön, hogy tudjék száradni... A szekeret leszedték, és a pajta oldalának támasztották. Nem élt már a favágó, aki segítségét kérte. nem élt már a szakérkészítő is, aki szeretettel bánt a fájával. De már a gazda is a múlté volt, aki teli élettel megvette, fiatal szekér korában. Nem vigyáztak már rá többé. Szomorúan ázott-fázott az ereszcsurgásban. Lassan elkezdett korhadni. Szebb napjaira emlékezett, amikor értelme volt a létének. Egyre kisebb kupacnak számított már. A csalán is körbenőtte... Meghalt a gazda fia is. eladták a házat. Egy fiatal házaspár vette meg. Látták, hogy temérdek a munka a portán, de nem keseredtek el. Egyik nap elértek a munkával a csalánkupacig. Leszedték a kupacról a csípős növényt, és megint meglátta a nap, ami a szekérből maradt. Meg a gazda is.... Óvatosan felemelte... 
-Segíts rajtam, te Fa... Adj egy kis meleget a télen!- kérlelte .
- Még egyszer, utoljára segítek. -monda a fa.- Bár már töredéke vagyok, egykori önmagamnak, de egyszer megmelegítelek még a télen...

Oszlopállítás

Ma olyan szél fújt, hogy a cowboy kalapomat messzire vitte volna. Így egy gyerekcsináló sapka került fel a fejemre helyette. A reggeli kötelező jószágos köröm után átballagtam a tanyára. Lassan már összenövök a kis kézi kocsival, ezen az útvonalon. Ha nem viszem magammal, teljesen hiányérzetem van... Mindenesetre ma vinnem kellett. Egy hosszú léc, egy kapa, némi kötél, egy fángli és a két méteres vízmérték volt a rakományom. Legalábbis odafelé. Már jó régen kifúrtuk a traktorral a lyukakat, amibe a kerítés oszlopait kell állítani. Azóta volt egy három napos eső, és sejtettem, hogy bemosta egy kicsit a lyukakat. Nem akartam, hogy az idő tönkretegye a munkát, és még egyszer el kelljen végezni, így nekiálltam inkább megcsinálni. A fángli azért kellett, mert az elég nagy, és belefér a lyukba, azzal szedtem ki a beomlott földet. Először hat lyukat takarítottam ki. Hát, mit ne mondjak, eléggé ragadós agyag volt az alján. De kiszedtem. Elég is volt egymás után a hat. Aztán lábra állítottam az első oszlopot. Kb 70 kiló lehet mindegyikben. Az első nem volt még olyan nehéz. Aztán megöleltem, és megemeltem. A lyuk széléhez vittem .s fölé álltam vele. Aztán vigyázva beleejtettem, lehetőleg középre. Vigyázni azért kellett, mert amikor leszedtem róla a drótot, kint a szőlőben, akkor csak elvágtam azokat erővágóval. És a drótdarabok szúrósan meredeztek az oszlopból mindenfelé. Szóval vigyázva dobtam a lyukba. Egyszer azért sikerült a viharvert mellényembe akaszkodnia lefelé estében az egyik oszlopnak, és a vállamon szakított egy újabb lyukat a mellényre. De azért van, hogy ő sérüljön, ne én... Szóval ott tartottam, hogy beállítottam az első oszlopot. Az egyik kezemmel tartottam, hogy ne dőljön el, a másikkal feléig temettem a gödröt. A léccel becsömöszköltem a földet, és rögtön csak negyedéig volt a gödör. De az oszlop már nem akart eldőlni. Hiába fújt a szél veszettül. itt jött soron a vízmérték. Beállítottam innen is, meg onnan is, hogy függőlegesen álljon. Aztán temettem a kapával, és csömöszöltem a léccel. Amikor készen voltam, megtapostam körben az oszlop tövét. Aztán mentem a hatodik oszlophoz. Nem tévedés, nem a második jött, hanem egyből a hatodik. Ugyanezt eljátszottam vele. Aztán összekötöttem a kettőt egy kötéllel. Jó feszesre húztam, hogy a szél ne tudjon megviccelni a kötéllel. Így már a kötélhez tudtam igazítani az egyik oldalát az oszlopoknak. A másik oldalát először néztem a vízmértékkel, de aztán azt mondta az éppen arra járó szomszéd, hogy nem fognak ezzel a kerítéssel nyulat lőni, és igaza volt. Úgyhogy nem mértem, csak hátrébb léptem, és beállítottam a függőlegesét szemre. Kész lett a második, a harmadik, a negyedik, az ötödiknél kezdett szimpatikussá válni a térdeplős, fánglival agyag kiszedős része a dolognak... Mire kész lettem, a szomszéd átszólt, hogy én vagyok-e az új szomszéd. Már nyolcvan fölött van a bácsika, nem olyan jól lát, és a hallása is eléggé szelektív, így közelebb mentem, és pár szót váltottam vele. Addig is szusszantam egyet. megkérdezte, van-e disznóm.
-Hát, -mondtam neki a vietnámi seregre gondolva...-akad egy pár.
-Van egy pár vödör apró krumplim, amit nem tudok minek odaadni, ha kell, akkor elviheted.
Hát hogy a viharba ne vinném el, gondoltam magamban, addig sem a kerítés oszlopokat kell ölelgetni. Úgyhogy elfogadtam. Az öreg meg hozott hét vödör apró krumplit. A kis kézi kocsi majdnem félig lett vele. Megköszönte, és mentünk a dolgunkra,mert ő is molyolt valamivel otthon. Na, megint térdelős szakasz, megint hat lyukban kotorászás. Az agyag semmit sem változott azóta. A hatodiknál elég is lett belőle megint. Jött az oszlop állítás. A tizenkettedikkel kezdtem. Mikor stabil volt, mint a forint, mert ugye a forint a legstabilabb valuta,mert egy forint az mindig egy forint, a font meg hol 330, hol meg 400. Összevissza változik... na, mikor állt az oszlop stabilan, a legelső oszlopról leszedtem a kötelet, és átkötöttem az ötödikre. Onnan feszítettem meg a tizenkettedikig. Aztán megint ölelgettem az oszlopokat. Jó móka volt ezt így egyedül. Már kezdtem érezni,hogy ennek a súlyzózásnak is szokás szerint izomláz lesz a vége... lassan készen lett ez a szakasz is. Visszanézve belenéztem a sorba, és nem volt vészes. Legalább a síkja nem olyan, mint az ökörhugyozás, ha már a teteje olyan lesz... A traktor nem tudta egyforma mélyre kifúrni a lyukakat, ráásni meg nem tudtam, mert ahhoz mélyek voltak. Az oszlopokat meg vágja az el akinek két anyja van... Úgyhogy a teteje maradt hol ilyen magas, hol olyan... Majd akinek nem tetszik,kezd vele, amit akar. Legfeljebb nem nézi... Szép lassan elértem az utolsó oszlopot is. Itt már csak az akarat vitt tovább, már csak azért sem hagytam abba, és az összeset beállítom! Tizennyolc lett a vége. Kétszer is megszámoltam. Francba... Aztán leszedegettem a drótok kilencvenkilenc százalékát, hogy ne akadjunk bele a többi munkát végezve. Ránéztem az órára, és meglepődtem, hogy csak dél van. Na, akkor éppen időben vagyok az ebédhez. Hazaballagtam, és megebédeltem. Aztán délután még visszamentünk, mikor hazaértek a csajok, és ők elegyengették a kerítésen kívüli részen a nagyobb barázdákat. Hogy hangyabolyok voltak-e , vagy mik, azt nem tudom, de a bokám majd kitörtem bennük, amikor kaszáltam, mert elbújtak a fűben. Úgyhogy most elintézték őket. Addig megkezdtem annak a nagy dombnak a hasznosítását, ami pontosan a kerítés vonalában púposkodik. Volt benne minden. Cserép- tégla darab, betontörmelék, föld, meg komposzt szerű dolog is. A nembelevalót kiszedtem, a többit fellapátoltam a furikba, és a nagyobb gödröket elkezdtem betöltögetni vele. előre láthatólag pont annyi lesz, hogy eltűnnek az árkok, meg a gödrök. Ide akarunk gyümölcsfákat ültetni. Meg a kerítés közvetlen tövébe akácokat a méheknek. Van is belőle egy nagy kupac fiatal csemete. Ha sietek a domb szétterítésével, időben leszek a fatelepítéssel is. Ha nem lesz kész időben, akkor marad a tavaszi telepítés. De akkor feltétlenül! Körülbelül az ötödét sikerült széthordani, mire estébe kezdett fordulni az idő. Elég is volt ennyi ezekből a dolgokból egy napra. Gyorsan végigjártam a jószágot,és levezetésképpen még lebogyóztam a tegnap leszedett utolsó bodzafürtöket, amiket szörpnek be is kevertem. Bodzából idén nem lesz több, de a domb még megvár...