Alakulunk...

Mostanában végre van időm arra, ami igazán fontos. Van idő magamra, a családra, és az életünk helyes irányba terelésére. Az Anya-tanyát csinálgatom, majdnem minden nap. Igaz, csak egy-két órát, de akkor is haladok vele. Tavaly, amikor kiderült, hogy meg fogjuk venni, és láttam, mennyi mindent kell csinálni, elbontani, szándékosan nem vettem tűzrevalót. így , ha nem akarok megfagyni, akkor csinálnom kell a bontásokat, a takarítást. Eddig a garázst pakoltuk ki, a házból a kis szobát. Mindent, ami éghető összevágtam, bezsákoltam, hazavittem, és meleget csinálunk belőle a kazánban. Ma is volt két szabad óra, amit a két gyerekkel arra fordítottunk, hogy átballagtunk a kis kézi kocsival, és kirámoltuk a nagy szobát. Majdnem 20 zsák régi ruha, újságpapír,meg néhány műanyag kacat került összegyűjtésre, három szekrényből, és két özönvíz előtti ágyból. Ki is takarítottuk a szobát. Rengeteg patkány ürülék volt mindenfelé. Már jár az agyam, hogy hogyan fogom patkánymentesíteni a házat. A három ruhásszekrényt, és a két ágyat lapokra bontottam, a gyerekek kihordták a kocsira. Két fordulóval hazakerült. Amíg az elsőt vittem, felsöpörtek, és felszedték zsákba  a kupacokat. Halad ez, csak csinálni kell. Maradt még egy kicsi konyha, egy régi, festett fenyő konyhaszekrénnyel. Azt nem fogom összevágni, felújítom. Meg van egy kicsi kamra, egy stelázsival, néhány üveggel. És végül egy másik nagy szoba, ahol egy ágy, és egy szekrény van. Találtunk néhány olyan bútort, amit érdemes megmenteni. Két kicsi kör alakú asztalt, meg egy majdnem hibátlan Singer varrógépet. Megmutatom majd, ha pótoltam az ékszíjat rajta. Elvileg csak annyi baja van, hogy az hiányzik róla. Halad a költözés project is. A marha és a ló istállója kitakarítva, a sok fa, meg szemét eltüzelve belőle, egy fertőtlenítő meszelést még a jó időben megcsináltunk, lesöpörtük a mennyezetről az évezredes , poros pókhálókat. Szétszedtük a patkány-rágta jászolt. Hoztam bontott fát, ami még egészséges, és ketté választottuk. Már két bála szalmát át is húztunk, be is szalmáztam a karámokat. Van egy villanyszerelő cimborám, újra húzta a lámpa vezetéket, ma meg túrtam a műhelyből egy porcelán foglalatos lámpaburát, és felszereltem. Így se a ló, se a tehén nem fér se a vezetékhez, se az izzót nem tudja megvizsgálni. Még két ajtót kell felszerelni, és jöhetnek. Az egyik már készen van, a másikat hamarosan befejezem. Minden egyes nap készül, épül valami, itthon is, ott is. Annak ellenére, hogy tél van, gyűlik a komposzt is. Már alig várom a tavaszt! Annyi tervem van, hogy csak győzzem megcsinálni!

Ha-hó

Most írjam én is ki, hogy esik a hó? Dehogy írom! Szerintem van mindenkinek szeme, hogy lássa. Mindenesetre esik. Idén van évek óta a legszebb tél. Akkora pelyhekben esett ma délután, mint a tenyerem negyed. Nem viccelek! Egész életemben nem láttam ekkora pelyheket! nemrég elvállaltam az iskolánkban egy karbantartói állást, így nekem speciel figyelnem is kell direkt, esik-e a hó. El kell sepernem. Rájöttem, van a hóseprésnek egy külön technikája. nem csak úgy essünk neki, mint borjú az anyjának. El kellett morfondíroznom, hogy is tudom a legkíméletesebben megcsinálni. No nem a havat, vagy a seprűt akartam kímélni, hanem a hátam. Ugyanis ipari mennyiségű felület van a suliban elsöprendő területből. Nos, a seprűt lendülettel kell mozgatni, oda-vissza. Akkor is, ha vagy oda, vagy vissza nem fogjuk munkába. Gyakorlatilag kihasználom a nyírág seprű súlyát. És a hó csak úgy repül! Minden járdát le kell seperni. Aztán arra gondoltam, leseprem a parkolót is. Mert néhány tanárnő autóval jár dolgozni. És hát valószínűleg megolvad egy kicsit a hó, meg megfagy, és nem biztos, hogy örülnének, korán reggel, amikor kiszállni akarnak az autóból, egy angol spárgának... Szóval elseprem. Délben megint rákezdett. Akkor már rájöttem, hogy van ennek a hónak qrva anyja is. Kellemes izomlázam van már, még a lengetés ellenére is. Vagy éppen pont amiatt.
Mindenesetre majd csak reggel kell megint küzdeni vele. Hazamentem. Aztán délután mégis jártam az iskola környékén. A barátom segített nekem délután, csinálni a tanyán az istállóban a válaszfalat a lónak, meg a tehénnek. És meló közben felszaladtunk a gyerekeiért a suliba, kocsival. Nem sokkal az iskola előtt, egy kilenc éves forma fiú jött velünk szemben. Térden járva a hóban....
Krisztián barátom kérdezte:
-Hát ez a gyerek mit csinál?
- Mert te nem ezt csináltad, amikor ennyi idős voltál?! - kérdeztem vissza vigyorogva.
- De! De akkor gyerek voltam!!
- Na. Most ő is gyerek. - Mondtam neki nevetve.
- Hogy átértékelődnek a dolgok, ha az ember szülő lesz!- Vigyorgott ő is.
A hó meg csak esett. Én meg néztem a kölyköket, akik hógolyóztak az iskola udvarán. Nyakig havasan, meg nem unva az egész napi hócsatát, csúszkálást, hóesést, elázást.

Hihetetlen!

Nem elég, hogy a sógornőm nem átallott január elején születni, de ilyen közel az ünnepekhez, képesek voltak anyámmal olyan vacsorát főzni, hogy felért egy gasztronómiai kínzással. Na mondjuk a jobbik fajtával, mert nem a rettenetes irányába ment el az ízorgia, hanem pont a másik irányba. És nem elég, hogy így az ünnepeket megfejelve megettük a magunkét a levesből, meg a húsokból, de sikerítettek egy nagy tortát. Illetve sütit, de simán beállhatott tortának is.
Anyám volt olyan galád, hogy 7 tojás fehérjét majdnem keményre vert, majd 30 deka porcukorral sikerült neki teljesen. Aztán tett bele 25 deka kókuszreszeléket, meg 3 púpos kanál lisztet, meg egy sütőport. És betették a 200 fokos sütőbe, míg rózsaszínűre nem sült, a kizsírozott, lisztezett tepsiben. És ez mind nem volt nekik elég! Csinálták tovább a kínzást! 6 tojást külön választottak. Nagyon idegesek lehettek, mert megint verni kezdték szegény tojásfehérjét, egészen addig, míg keménnyé nem vált. A sárgája sem úszta meg a dolgot, mert 20 deka cukorral öntötték nyakon, és azt is simára dolgozták. Aztán megpróbálták vízbe fojtani, 7 kanál vízbe pontosan, na meg 3 evőkanál olajat is öntöttek szegény fejére, meg 20 deka lisztet is. És mindez nem volt még elég, egy zacskó sütőport is kapott végül, és mire azt sem tudta, mi lelte, összekeverték a fehérjével. Aztán betuszkolták a sütőbe ezt is, ugyancsak 200 fokra, kizsírozott, lisztezett tepsibe. Fél órát szenvedett a melegben.
Közben anyám előszedett 4 zacskó vanília pudingot, meg egy liter tejet, és képes volt megfőzni az egészet! Sőt! Tett hozzá, így melegen 20 deka cukrot is, és jól összekutyulta vele. Aztán fedővel lefedve kirakta a kamrába, és nem elég szegény pudingnak, hogy didergett, de néha meg is keverte!
Nem tudom, mi ütött beléjük, hogy semmitől nem voltak képesek aznap elférni, de kiszedtek a hűtőből fél kiló vajat, és addig abajgatták egy fakanállal, míg simára nem keveredett. Aztán 3 tojás sárgáját apránként belekevertek. Most képzeljétek el! 3 tojás sárgáját!! És mindez még nem a vége! Mert a kihűlt pudingot is beleöntötték, és jól összedolgozták!
És a végén nem átallották ezt a vaníliás krémet rákenni a kókuszos lapra, magozott meggyet rakni rá, és nyakon önteni egy nagy adag felvert , édes tejszínnel! És a piskóta... A piskóta még csak most jött! Azt is ráültették a tejszín tetejére, és még egy réteg tejszínt kentek rá! Legvégül a tejcsoki sem úszta meg, mert ráreszelték a tejszín tetejére!
Kész horror volt az egész. És nekünk ezt kellett megenni!!

BÚÉK

Hát ez is megvolt! Túléltük a Szilvesztert, és beletapostunk két lábbal a következő évbe. Lehet, hogy sokan nem is csak két lábbal, hanem négykézláb, mert két lábon már túl gyorsan forgott a bolygó, hogy meg tudjanak állni rajta. Na de ez is rendben van. Ennek most van a szezonja, meg az ideje.  Néhány napja a Csutak kutyám átváltott árnyék üzemmódba. Megkezdődtek ugyanis a petárda és tűzijáték főpróbák Szilveszter éjjelére. Amikor etettem, majd hasra estem benne, mert próbált szó szerint az árnyékommá válni szegény. Retteg az égzengéstől, és beazonosította a durrogtatást is annak. Kezemben a két, egyenként 22 literes moslékos vödör, fejemen a fejlámpa. Aki messziről, szemből látott, valószínű, hogy azt gondolta, előre melegítek a Szilveszteri bulira, és az alkohol szintet próbálgatom. Legalábbis ha csak a fejlámpa fényének imbolygását látta... kerülgettem a kutyát a vödrökkel. ma estére megérezhette, hogy az eddigi legkeményebb égzengés jön, mert be akart jönni a házba. Az a kutya, amelyik ha betesszük, keresi, hol kell kimenni, minél előbb! Jött velem, hűségesen, farkát maga alá húzva. Kinyitottam neki a műhelyajtót, ha szeretne, oda bemehet. Aztán mentem a jószágokhoz. Mikor visszajöttem az első udvarra, Csutak szublimált. Olyan mértékig tökélyre vitte az elbújást, és a hívásra megsüketülést, hogy nem találtam sehol. Le nem léphetett az udvarról, így biztos voltam benne, hogy meg lesz reggelre. Gondoltam, beengedem a kazánházba inkább, ott egy kicsit melegebb van, de nem jött elő, bárhogy hívtam. Pedig még csak egy petárda nem sok, annyit nem dobott el senki addig. Bevilágítottam a műhelybe is, hátha meglátom, de nem volt kedvem utána menni. Most Narnia mesés birodalma foglalja el a teljes műhelyemet. Belépni csak saját felelősségre lehet, mert előfordulhat, hogy hónapokig nem talál ki belőle az ember, akkora kupi van ott. Majd hadat üzenek neki nemsokára. Lassan szükség lesz rá...  Nos, visszatérve a kutyára, felszívódott, mint amikor oltásra kéne vinni... Bejöttem, és leültem a melegbe, kicsit felengedni. Egész nap azon a tetőn dolgoztunk, ami mostanában kiveszi a lelket is belőlünk. Nagyon hideg volt. Annyi ruha volt rajtunk, hogy ha az oroszlán megevett volna minket, egy hétig rongyot sz@rt volna, de így is majd kifagyott a szemünk. Nem is lett kész, majd január elején valamikor befejezzük. Szóval az asszony tudta, hogy eléggé át leszek fagyva, így rendesen befűtött itthonra, én meg élveztem a meleget. Ki is engedett mindenem egy óra múlva. Aztán hatalmas bulit rendeztünk: lefeküdtünk aludni. Azért az óév tiszteletére megittam egy pohár finom vörösbort. Az újévre meg majd ma fogok egy pohár fehéret....
Az igazak álmából riadtunk éjfélkor. A szomszéd megpróbálta lelőni az égről a Holdat... Vagy éppen az augusztusban lehullott csillagokat akarta pótolni. Nem tudom, mindenesetre kigyönyörködtük magunkat a lövöldözésben, aztán mindenki mást is felébresztettünk a családban, lakjon akár Mezőkövesden, vagy Miskolcon, ha már minket is felébresztettek, nekik se legyen jobb... És Boldog Új Évet kívántunk nekik. Csupa nagy betűvel, mert ez ilyenkor így dukál.
Betoltunk még egy zserbót, és visszafeküdtünk aludni. Nem sokkal a jótékony álom előtt ugyanaz a szomszéd, már hagyományszámba menő módon kitolta a garázsból a motorját, beindította, üresbe tette, és küldte neki rendesen. Megy vagy 200-at a motor, olyan erős, mint a bivaly, így jut a hangra is a teljesítményből... Dögöljek meg , jövőre kimegyek, és beindítom a motorfűrészemet én is! Na azért nem volt ez olyan nagy probléma, jóban vagyunk, és nincs bajom ezzel, mert csak ilyenkor csinálja, Szilveszterkor. De a poén kedvéért akkor is elbőgetem a fűrészt jövőre! Vagy a babbettámat... még eldöntöm addig.
Na mindegy is, az egyszemélyes motorverseny után nyugalom telepedett az utcára, Elég durrogás volt ahhoz is, hogy az összes olyan kutya kussoljon, amelyik ilyenkor reggelig ugat, úgyhogy végre elaludtunk. és csak reggel ébredtünk. Nem hajnalban, reggel.
Lementem, bekeverni a disznók kajáját, mert ugye nekik ez ugyanolyan nap, mind mondjuk június 11.-e, és a terasz ajtó előtt megkönnyebbült fejjel ott ült Csutak.
- Na, előkerültél? - kérdeztem tőle. Erre egyet-kettőt csóvált a farkán.- Látom nem hagyott mély nyomot a lelkedben a tegnap este...- állapítottam meg, majd feltettem a kávét főni. Közben levágtam néhány szelet zserbót.
Elkezdődött hát az Új Év. remélem csupa nagy betűvel érzem majd, bár néhány kisbetűs rész úgyis lesz, amit nem vesz észre az ember, amikor a leírást olvassa az elején...
De ettől szép az élet.
Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

Je-ges-med-ve

Kapott a lányom Karácsonyra a barátjától egy állatot. Egy jószágot, ami olyan, mint a kutya. Csak sokkal kisebb. Konkrétan akkora, mint az öklöm. Egy kölyök bichon havanese. Olyan, mint egy mini jegesmedve. Amikor szabadjára van eresztve-mert nem lehet mindig szabadon, ezt le is írom, miért- mindenki a családban feszült figyelemmel közlekedik, vagy inkább megáll, leül, nehogy véletlenül rálépjen. Őkelme meg végigkoslat a konyhában, mindent szaglászik. Próbál szaladni, de a polírozott gránitlapon úgy fest, mint egy rajzfilmfigura. Gyorsabban szalad, mint amennyire halad. elcsúszik a lába. Meg szét... meg összevissza, meg néha a nagy igyekezetben hasra is esik. Hol a saját lábában, hol a nappali parkettáját, és a konyha kövét elválasztó alumínium sínben. Még a papucsom orra sem képes beleakadni, de ő pontosan hasra tud benne esni. Ha sikerül felérnie a nadrágunk szárát, keményen megtámadja. Megragadja, és rázza, mint a rongyot. Közben figyelni kell piszkosul. Bodzára. Ugyanis nem tudjuk eldönteni, hogy fél-e tőle, vagy zsákmánynak nézi. Jó, mondjuk egyszerre biztos nem tudná megenni, de megfogni, és elszaladni vele gond nélkül menne. Na ezért nincs felügyelet nélkül szabad lábon. Mármint a kutya. Vagy kutyaszerű izé... Hogy gyakorlati haszna lesz-e, vagy csak bajlódni fogunk vele, még nem tudjuk. A lányom váltig állítja, hogy lesz haszna. Évekig kellett könyörögnie, hogy az anyja ráálljon, hogy jószág legyen a házban. Bodza lett az első, aki tartósan bent maradhatott. Ennek nagyon egyszerű oka volt: az egerek. Bármit követtünk el, zártunk, tömítettünk mindent, ultrahanggal riasztottunk, csapdáztunk, mérgeztünk, az egerek alkalmazkodtak. Minden évben voltak bent, és nincs annál kellemetlenebb, amikor összevizelnek mindent, és a bűzük csapja meg az ember orrát, ha belép a kamrába. Mostanában nem érezni őket sokáig. Ha ne adja Isten, mégis belóg egy-kettő, Bodza terminátor üzemmódba kapcsol, és folyton lesi. Már lehet rajta látni, hogy speciális, érdeklődéssel vegyes tudományos arckifejezést ölt magára, és leül. Les. Hol a szekrény alját fixírozza, hol a kamra ajtót. Olyankor az asszony betesz néhány csalit a kamrába, a földre, hogy odaszokjon a cincinátus, és amikor nyoma van, Bodzát beengedi a nejem. És még csak az üvegek sem csörrennek meg, úgy lopakodik mindenfelé. Legutoljára 25.-én fogott egyet. Hozta is ki nagy büszkén, és morgott, mint a kutya, nehogy elvegye valaki tőle. Nem mintha el akarná, de a nyomaték kedvéért morog. Aztán néha játszik vele, néha meg csak simán megeszi. De mindig elkapja. Nos, ő megszolgálja a benti létet. Hogy Vincent - mert ez a kutyakezdemény neve - is ezt fogja-e tenni, majd az idő megválasztja. De addig vigyázunk rá, mert egy kis, fehér, kövér patkány benyomását kelti a macskában. Még a végén tényleg megfogja...

Végre egy kis pihenés....

Végre itt a várva várt pihenés! A sütik minősége leellenőrizve, többször is. És a Karácsonyi menü végigkóstolva. Szintén többször is. Amit az elmúlt hónapban lefaragott rólam 4 kilót a téli, kinti munka, sikerült másfél nap alatt pótolnom. És ma végre leülhettem, és kedvemre kipróbálhattam Laci barátomtól szerzett nagyszerű színes ceruza készletet. Az apropója a rajz témájának, hogy most az ünnep alatt kétszer is sikerült gránátalmát ennem. ma is. és az egyikből kimagzsoláztam az összes magot. Most száradnak, és nemsokára elvetjük, ha nem is mindet, de jó néhányat. Dézsanövényként termeszthető állítólag, és védett, déli oldalon, mint a füge, át is teleltethető a szabadban is. Állítólag... Most majd kipróbáljuk. Nem fotóztam le a gyümölcsöt, inkább megmutatom, milyen lett a gránátalma rajzom.

Felborulás-biztos Karácsonyfa

 

Amikor kivágják a fenyőfát, és elkezdi útját a Karácsonyfává váláshoz, az első, amit elkövet, általában apu, hogy belefaragja a talpba. A mi családunkban apu, azaz én, asztalosként tudom, hogy a fenyő mindig ott göcsös, ahol a talpba kéne faragni. Nos, ez a kínlódás még ezzel a szakmával is az ember háta közepre sem kívánkozik. Néhány évig szenvedtem vele én is, még a kétnyelű késsel is, bár azzal könnyebben ment a faragás, de aztán elkezdtem keresni az alternatívákat. Ugyanis én egész évben gyakran kínlódok hasonló lehetetlen dolgokkal, mint a Karácsonyfa talpba való faragása, és Karácsonyra igen elfáradok ezekbe. Az egyik olyan nap, amikor pihenhetek, az a Karácsony. És akkor is problémamegoldással kell foglalkozom, pihenés helyett... Na az egyik ilyen alternatíva egy nagy tufakő volt, amibe fúrtam egy akkora lyukat, amilyen vastag fenyőnk az életben nem lesz. Aztán beleállítottam a fenyőt, és három darab faékkel kiékeltem. Ez már gyorsabb megoldás volt, de a kő macerás, mert el kellett tenni, és eltört mégis, úgyhogy hanyagoltam. Mindenesetre nem dőlt fel a fa semmitől. Aztán Beleállítottam egy jó nagy kaspóba a következő évben, és körbepakoltam öklömnyi kövekkel. Ez is faragásmentes, de az ember háta beáll, mire bevisz egy vödör kő közé ékelt fenyőfát. Főleg, ha magasabb az ajtónál. Aztán három éve gondoltam egyet, és kifúrtam a fa hegyéhez közel a törzset, egy 3 mm-es fúróval, és a mennyezetbe csavartam egy kampót. Aztán a fenyőt fellógattam néhány damillal a mennyezetre. Annyira tiszt, gyors, kényelmes megoldás lett, hogy azóta ez tradíció nálam. Egy perc, és kész. Praktikus is, mert feldőlés biztos. Ez nem hátrány, egy terrorista macska, és egy olyan fiúgyermek mellett, aki a megtestesülése a kos csillagjegynek. Mint a vihar... Szóval idén is Harry Potter állította a Karácsonyfánkat: Vigardium Leviosa....