Bunyó volt!!

A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a mai nap folyamán! Az egy kiló liszt és az öregtészta szörnyen összeverekedett! A liszt nem átallott négy teáskanál sót használni! De az öregtésztát sem kellett félteni ám! Segítségül hívott egy fél élesztőt! A két evőkanál vaj meg csak nézett ki a fejéből, hogy is keveredett ő ekkora nagy bajba... A rendőrök először tejjel próbálták szétválasztani a dulakodókat. csak öntötték, öntötték rájuk, de nem hogy szétváltak volna, de egyre jobban összeálltak tőle! A végén egy hatalmas masszának tűntek... A kenyér-tészta balhénál láttak hasonlót, bár itt a helyzet kissé lágyabb lett. Úgy döntöttek, hagyják az egészet! leterítették a kupacot egy konyharuhával, és leültek megvárni, mi lesz belőle... Két óra múlva szeme-szája bedagadt a lisztnek. A rendőrök megunták a várakozást, és dulakodni kezdtek a rendbontókkal, megdolgozták őket rendesen. kisebb kupacokra szedték a feleket, egészen pontosan nyolcra... aztán leültették mind, egy kizsírozott, kilisztezett tepsire, hogy gondolkodjanak el magukon... Egy óra hosszat pihentek a melegen, aminek meg is lett az eredménye... Feldagadt a sok ütés nyoma... kaptak egy kis hideg vizes borogatást, majd lezárták a rendőrök őket egy másik tepsivel. Húsz perc magánzárkát kapott mindenki a forró sütőben. Aztán összeeresztették őket, lekerült a fedő-tepsi, és meglátva egymást elszégyellték magukat. Irultak-pirultak vagy huszonöt percet, és amikor megígérték, hogy rendesen viselkednek, elengedték őket. Elnézve a távozókat a rendőrök megállapították, hogy akár több kisebb kupacba is szét lehetett volna szedni a verekedőket... de így sem volt rossz. Sőt!

Köszönöm Nelli a receptet! Nagyon finomak a zsömlék! 

Potty...

Na ma jött el az a pillanat, amikor már a gyerekeim arcán is felfedezni véltem azt a kifejezést, amikor egy olyan embert hallgatnak, aki nem százas. A történet egy hete kezdődött, amikor az egyik gyerek, aki már nem lakik itt, mert mindkettő azt mondja, nem ő vót! Szóval az egyik gyerek annyi wc papírt etetett meg a fajansszal, hogy fogta magát és eldugult. De annyira, hogy napokig küzdöttem vele, teleengedtem vízzel, pumpáltam, 2 bárral meglőttem többször is, csőgörénnyel kotortam, már egyszer könyékig bele is nyúltam, és mégis... Illetve mégse. ennyi volt, kiszenvedett. Az asszony meg morgott, de nem kicsit, mert a vizsla orra törölte a homlokát a szag miatt, amit már én is éreztem. Na meg azért, mert ő míg alszik, többször is elmegy vécére. Nem ébred fel, alszik! És elmegy vécére! Látni kéne olyankor... Mint a cserebogár. Rezigált fejjel közlekedik, mint a cserebogár, koppanástól koppanásig, meg vissza is úgy jön. Annyi a szerencse, hogy annyira azért képben van, hogy el van dugulva a budi, így le kell mennie, halált megvető akrobata botladozással a lépcsőn a lenti vécébe. Aztán meg visszamásznia. Ez még rendben is lenne, ha nem tenné ezt hangos sóhajok közepette, amióta nem használhatja a fenti porcelánt, hogy lehetőleg én is együtt tudjak vele érezni, és mindenképpen ébren tegyem ezt. A vége felé már nappal is kaptam érte, úgyhogy nincs mit tenni, szét kell szednem a fenti budit, hogy ki tudjuk kotorni. Nade... Nincs itthon szilikon, hogy újra tudjam ragasztani. Na meg már nagyon régóta szemezek az alomvécé kipróbálásával. Néhány nagyon jó ismerősömnek van már, és csak jókat mondtak róla, hiszek is nekik, de igazából mindenről csak a gyakorlati tapasztalat után döntöm el, hogy tényleg jó-e nekem. Úgyhogy meló után kinyitottam a műhelyem ajtaját, és ösvényt vágtam a közepébe, és egy fél óra alatt csináltam annyi helyet, hogy tudjak dolgozni. Kénytelen leszek most már valóban elpakolni itt. Nem a kupival van igazából bajom, hanem azzal, hogy nem tudom, mi hol van, miből mennyi van, meg nincs hely dolgozni. Szóval ez már nagyobb káosz, mint amit a zsenim uralni tud. Na, a lényeg, hogy fél óra alatt összeütöttem egy alomszéket. Ebből tizenöt perc a keresgéléssel telt. Na mindegy, a dizájnra egyáltalán nem adtam. Majd dizájnolok, ha beválik.
Bevittem a házba, és a fiam kérdezte is, hogy ez mi. Az anyja meg vigyorgott:
-Ez lesz a vécénk ezután.
Na, azt nem fogom leírni, amit a 11 éves fiam mondott, meg a lányom arckifejezését sem biztos, hogy meg tudom jeleníteni pusztán szavakkal, úgyhogy meg sem próbálom.
Tíz perc, míg kibontottam a régi vécét, az asszony felmosta a helyét, ledugóztam a lefolyó csövet, és beállítottam a helyére az új trónt.
Az asszony ráült, csak úgy próbaképpen, és bátorítólag rám mosolygott. Nem volt meggyőző...
Ő nem tudja, milyen lesz, én is csak reménykedek, hogy beválik. Mindenesetre elindult a dolog. Már csak az első töltet hiányzik belőle...

Remélem csak emlék marad...

Hol volt, hol nem....

Az árpa egész nyáron a földeken dolgozott. A gazda házában egy gyönyörű külhoni leány vendégeskedett, a csokoládé leány. Hébe-hóba sétált egyet az udvaron, ilyenkor az árpa le sem vette róla a szemét. Nagyon beleszeretett, mert ilyen szép lány nem terem minden bokorban. De az árpa nem mert közeledni, a leány meg nem tehette, hiszen hogy nézne ki, ha a leány futna a fiú után. Gyötrődött a legény, hogy is mehetne a leány közelébe, nagyon szerette volna feleségnek... Gondolt egyet, iskolába ment, mikor vége lett az évnek. Nem volt több munka a földeken, így a gazda sem szólt érte. A terménydaráló osztályt járta először, ahol elmondták neki, hogy fontos a megjelenés. Levette hát durva ruháját, és finomabb kinézetet öltött. Aztán a sok korpát kiszelelték az árpa közül, és a következő képzésre ment. A mákdaráló osztályt is kijárta, és szépen alakult. Végső vizsgáját a lisztszitán keresztül tette, és egész finom úriembernek nézett már ki. Megkapta a bizonyítványát is, egy kis szódabikarbóna képében.Elindult hát, hogy megkérje a csokoládé kezét. Ballagott, és találkozott a cukorral. Megkérte, jöjjön vele, segítsen a leánykérésben. Innen ketten mentek tovább. Kis idő múlva két tojás is csatlakozott hozzájuk, nagyon kíváncsi lett a csokira, akiért ennyi mindent hajlandó volt megtenni az árpa. Meg is érkeztek nemsokára a csokoládé háza tájára. Az ajtó előtt a kakaópor és az őrölt fahéj álldogált. Ők vigyázták a csoki leányt.
- Mi járatban?- Kérdezték az érkezőket.
- Jöttem leánykérőbe! Húzta ki magát az árpaliszt (hiszen már ez a megszólítása az iskolák után)...
-Jól van. Rendes népeknek néztek ki, meglátjuk mit szól a leány a kérőhöz.-mondták ezek ketten, és kitárták az ajtót. Besorakoztak mind, legelől az árpaliszt...
-Igen tisztelt csoki leány-kezdte a mondókát- leszel-e a hites feleségem?
A leány rá emelte mély barna szemét, és huncut mosoly bújkált az orra alatt.
-Hogyne mennék!- felelte- Hiszen ilyen finom úriembert nem utasítanék vissza... - örült a leány nagyon, mert szép szál legény volt az árpa, és mikor eltűnt, aggódott, hogy nem látja többet. de megismerte a finom úri kinézet mögött, és boldogan mondott igent. Hozományként a gazda egy kis zsírt adott a leány mellé, így boldogan forrtak össze egymás ölelésében...

Az eredeti receptet egy erdélyi fiatalembertől kaptam, ami így néz ki:
240 g árpaliszt
1 kávéskanál (kk) szódabikarbóna
1 kk fahéj
1 kk kakaópor
170 g vaj (én ehelyett 130 g zsírt használtam)
200 g nádcukor( helyette sima kristálycukor is jó)
2 tojás
150 g csokoládé(nekem csak 100 volt, de nem haragudott érte senki a családban)
Az egészet összedolgozzuk, és korongokat csinálunk belőle. 170 fokon 10 percig sütjük.
A sülés közben az elején ujjal megnyomva beesik a teteje. Akkor jó, amikor kezd keményedni, és nem "üreges" a belseje. Forrón omlós, puha, de kihűlve szépen megkeményedik. Óvatosan, mert brutálisan finom!!!!

Alakulunk...

Mostanában végre van időm arra, ami igazán fontos. Van idő magamra, a családra, és az életünk helyes irányba terelésére. Az Anya-tanyát csinálgatom, majdnem minden nap. Igaz, csak egy-két órát, de akkor is haladok vele. Tavaly, amikor kiderült, hogy meg fogjuk venni, és láttam, mennyi mindent kell csinálni, elbontani, szándékosan nem vettem tűzrevalót. így , ha nem akarok megfagyni, akkor csinálnom kell a bontásokat, a takarítást. Eddig a garázst pakoltuk ki, a házból a kis szobát. Mindent, ami éghető összevágtam, bezsákoltam, hazavittem, és meleget csinálunk belőle a kazánban. Ma is volt két szabad óra, amit a két gyerekkel arra fordítottunk, hogy átballagtunk a kis kézi kocsival, és kirámoltuk a nagy szobát. Majdnem 20 zsák régi ruha, újságpapír,meg néhány műanyag kacat került összegyűjtésre, három szekrényből, és két özönvíz előtti ágyból. Ki is takarítottuk a szobát. Rengeteg patkány ürülék volt mindenfelé. Már jár az agyam, hogy hogyan fogom patkánymentesíteni a házat. A három ruhásszekrényt, és a két ágyat lapokra bontottam, a gyerekek kihordták a kocsira. Két fordulóval hazakerült. Amíg az elsőt vittem, felsöpörtek, és felszedték zsákba  a kupacokat. Halad ez, csak csinálni kell. Maradt még egy kicsi konyha, egy régi, festett fenyő konyhaszekrénnyel. Azt nem fogom összevágni, felújítom. Meg van egy kicsi kamra, egy stelázsival, néhány üveggel. És végül egy másik nagy szoba, ahol egy ágy, és egy szekrény van. Találtunk néhány olyan bútort, amit érdemes megmenteni. Két kicsi kör alakú asztalt, meg egy majdnem hibátlan Singer varrógépet. Megmutatom majd, ha pótoltam az ékszíjat rajta. Elvileg csak annyi baja van, hogy az hiányzik róla. Halad a költözés project is. A marha és a ló istállója kitakarítva, a sok fa, meg szemét eltüzelve belőle, egy fertőtlenítő meszelést még a jó időben megcsináltunk, lesöpörtük a mennyezetről az évezredes , poros pókhálókat. Szétszedtük a patkány-rágta jászolt. Hoztam bontott fát, ami még egészséges, és ketté választottuk. Már két bála szalmát át is húztunk, be is szalmáztam a karámokat. Van egy villanyszerelő cimborám, újra húzta a lámpa vezetéket, ma meg túrtam a műhelyből egy porcelán foglalatos lámpaburát, és felszereltem. Így se a ló, se a tehén nem fér se a vezetékhez, se az izzót nem tudja megvizsgálni. Még két ajtót kell felszerelni, és jöhetnek. Az egyik már készen van, a másikat hamarosan befejezem. Minden egyes nap készül, épül valami, itthon is, ott is. Annak ellenére, hogy tél van, gyűlik a komposzt is. Már alig várom a tavaszt! Annyi tervem van, hogy csak győzzem megcsinálni!

Ha-hó

Most írjam én is ki, hogy esik a hó? Dehogy írom! Szerintem van mindenkinek szeme, hogy lássa. Mindenesetre esik. Idén van évek óta a legszebb tél. Akkora pelyhekben esett ma délután, mint a tenyerem negyed. Nem viccelek! Egész életemben nem láttam ekkora pelyheket! nemrég elvállaltam az iskolánkban egy karbantartói állást, így nekem speciel figyelnem is kell direkt, esik-e a hó. El kell sepernem. Rájöttem, van a hóseprésnek egy külön technikája. nem csak úgy essünk neki, mint borjú az anyjának. El kellett morfondíroznom, hogy is tudom a legkíméletesebben megcsinálni. No nem a havat, vagy a seprűt akartam kímélni, hanem a hátam. Ugyanis ipari mennyiségű felület van a suliban elsöprendő területből. Nos, a seprűt lendülettel kell mozgatni, oda-vissza. Akkor is, ha vagy oda, vagy vissza nem fogjuk munkába. Gyakorlatilag kihasználom a nyírág seprű súlyát. És a hó csak úgy repül! Minden járdát le kell seperni. Aztán arra gondoltam, leseprem a parkolót is. Mert néhány tanárnő autóval jár dolgozni. És hát valószínűleg megolvad egy kicsit a hó, meg megfagy, és nem biztos, hogy örülnének, korán reggel, amikor kiszállni akarnak az autóból, egy angol spárgának... Szóval elseprem. Délben megint rákezdett. Akkor már rájöttem, hogy van ennek a hónak qrva anyja is. Kellemes izomlázam van már, még a lengetés ellenére is. Vagy éppen pont amiatt.
Mindenesetre majd csak reggel kell megint küzdeni vele. Hazamentem. Aztán délután mégis jártam az iskola környékén. A barátom segített nekem délután, csinálni a tanyán az istállóban a válaszfalat a lónak, meg a tehénnek. És meló közben felszaladtunk a gyerekeiért a suliba, kocsival. Nem sokkal az iskola előtt, egy kilenc éves forma fiú jött velünk szemben. Térden járva a hóban....
Krisztián barátom kérdezte:
-Hát ez a gyerek mit csinál?
- Mert te nem ezt csináltad, amikor ennyi idős voltál?! - kérdeztem vissza vigyorogva.
- De! De akkor gyerek voltam!!
- Na. Most ő is gyerek. - Mondtam neki nevetve.
- Hogy átértékelődnek a dolgok, ha az ember szülő lesz!- Vigyorgott ő is.
A hó meg csak esett. Én meg néztem a kölyköket, akik hógolyóztak az iskola udvarán. Nyakig havasan, meg nem unva az egész napi hócsatát, csúszkálást, hóesést, elázást.

Hihetetlen!

Nem elég, hogy a sógornőm nem átallott január elején születni, de ilyen közel az ünnepekhez, képesek voltak anyámmal olyan vacsorát főzni, hogy felért egy gasztronómiai kínzással. Na mondjuk a jobbik fajtával, mert nem a rettenetes irányába ment el az ízorgia, hanem pont a másik irányba. És nem elég, hogy így az ünnepeket megfejelve megettük a magunkét a levesből, meg a húsokból, de sikerítettek egy nagy tortát. Illetve sütit, de simán beállhatott tortának is.
Anyám volt olyan galád, hogy 7 tojás fehérjét majdnem keményre vert, majd 30 deka porcukorral sikerült neki teljesen. Aztán tett bele 25 deka kókuszreszeléket, meg 3 púpos kanál lisztet, meg egy sütőport. És betették a 200 fokos sütőbe, míg rózsaszínűre nem sült, a kizsírozott, lisztezett tepsiben. És ez mind nem volt nekik elég! Csinálták tovább a kínzást! 6 tojást külön választottak. Nagyon idegesek lehettek, mert megint verni kezdték szegény tojásfehérjét, egészen addig, míg keménnyé nem vált. A sárgája sem úszta meg a dolgot, mert 20 deka cukorral öntötték nyakon, és azt is simára dolgozták. Aztán megpróbálták vízbe fojtani, 7 kanál vízbe pontosan, na meg 3 evőkanál olajat is öntöttek szegény fejére, meg 20 deka lisztet is. És mindez nem volt még elég, egy zacskó sütőport is kapott végül, és mire azt sem tudta, mi lelte, összekeverték a fehérjével. Aztán betuszkolták a sütőbe ezt is, ugyancsak 200 fokra, kizsírozott, lisztezett tepsibe. Fél órát szenvedett a melegben.
Közben anyám előszedett 4 zacskó vanília pudingot, meg egy liter tejet, és képes volt megfőzni az egészet! Sőt! Tett hozzá, így melegen 20 deka cukrot is, és jól összekutyulta vele. Aztán fedővel lefedve kirakta a kamrába, és nem elég szegény pudingnak, hogy didergett, de néha meg is keverte!
Nem tudom, mi ütött beléjük, hogy semmitől nem voltak képesek aznap elférni, de kiszedtek a hűtőből fél kiló vajat, és addig abajgatták egy fakanállal, míg simára nem keveredett. Aztán 3 tojás sárgáját apránként belekevertek. Most képzeljétek el! 3 tojás sárgáját!! És mindez még nem a vége! Mert a kihűlt pudingot is beleöntötték, és jól összedolgozták!
És a végén nem átallották ezt a vaníliás krémet rákenni a kókuszos lapra, magozott meggyet rakni rá, és nyakon önteni egy nagy adag felvert , édes tejszínnel! És a piskóta... A piskóta még csak most jött! Azt is ráültették a tejszín tetejére, és még egy réteg tejszínt kentek rá! Legvégül a tejcsoki sem úszta meg, mert ráreszelték a tejszín tetejére!
Kész horror volt az egész. És nekünk ezt kellett megenni!!

BÚÉK

Hát ez is megvolt! Túléltük a Szilvesztert, és beletapostunk két lábbal a következő évbe. Lehet, hogy sokan nem is csak két lábbal, hanem négykézláb, mert két lábon már túl gyorsan forgott a bolygó, hogy meg tudjanak állni rajta. Na de ez is rendben van. Ennek most van a szezonja, meg az ideje.  Néhány napja a Csutak kutyám átváltott árnyék üzemmódba. Megkezdődtek ugyanis a petárda és tűzijáték főpróbák Szilveszter éjjelére. Amikor etettem, majd hasra estem benne, mert próbált szó szerint az árnyékommá válni szegény. Retteg az égzengéstől, és beazonosította a durrogtatást is annak. Kezemben a két, egyenként 22 literes moslékos vödör, fejemen a fejlámpa. Aki messziről, szemből látott, valószínű, hogy azt gondolta, előre melegítek a Szilveszteri bulira, és az alkohol szintet próbálgatom. Legalábbis ha csak a fejlámpa fényének imbolygását látta... kerülgettem a kutyát a vödrökkel. ma estére megérezhette, hogy az eddigi legkeményebb égzengés jön, mert be akart jönni a házba. Az a kutya, amelyik ha betesszük, keresi, hol kell kimenni, minél előbb! Jött velem, hűségesen, farkát maga alá húzva. Kinyitottam neki a műhelyajtót, ha szeretne, oda bemehet. Aztán mentem a jószágokhoz. Mikor visszajöttem az első udvarra, Csutak szublimált. Olyan mértékig tökélyre vitte az elbújást, és a hívásra megsüketülést, hogy nem találtam sehol. Le nem léphetett az udvarról, így biztos voltam benne, hogy meg lesz reggelre. Gondoltam, beengedem a kazánházba inkább, ott egy kicsit melegebb van, de nem jött elő, bárhogy hívtam. Pedig még csak egy petárda nem sok, annyit nem dobott el senki addig. Bevilágítottam a műhelybe is, hátha meglátom, de nem volt kedvem utána menni. Most Narnia mesés birodalma foglalja el a teljes műhelyemet. Belépni csak saját felelősségre lehet, mert előfordulhat, hogy hónapokig nem talál ki belőle az ember, akkora kupi van ott. Majd hadat üzenek neki nemsokára. Lassan szükség lesz rá...  Nos, visszatérve a kutyára, felszívódott, mint amikor oltásra kéne vinni... Bejöttem, és leültem a melegbe, kicsit felengedni. Egész nap azon a tetőn dolgoztunk, ami mostanában kiveszi a lelket is belőlünk. Nagyon hideg volt. Annyi ruha volt rajtunk, hogy ha az oroszlán megevett volna minket, egy hétig rongyot sz@rt volna, de így is majd kifagyott a szemünk. Nem is lett kész, majd január elején valamikor befejezzük. Szóval az asszony tudta, hogy eléggé át leszek fagyva, így rendesen befűtött itthonra, én meg élveztem a meleget. Ki is engedett mindenem egy óra múlva. Aztán hatalmas bulit rendeztünk: lefeküdtünk aludni. Azért az óév tiszteletére megittam egy pohár finom vörösbort. Az újévre meg majd ma fogok egy pohár fehéret....
Az igazak álmából riadtunk éjfélkor. A szomszéd megpróbálta lelőni az égről a Holdat... Vagy éppen az augusztusban lehullott csillagokat akarta pótolni. Nem tudom, mindenesetre kigyönyörködtük magunkat a lövöldözésben, aztán mindenki mást is felébresztettünk a családban, lakjon akár Mezőkövesden, vagy Miskolcon, ha már minket is felébresztettek, nekik se legyen jobb... És Boldog Új Évet kívántunk nekik. Csupa nagy betűvel, mert ez ilyenkor így dukál.
Betoltunk még egy zserbót, és visszafeküdtünk aludni. Nem sokkal a jótékony álom előtt ugyanaz a szomszéd, már hagyományszámba menő módon kitolta a garázsból a motorját, beindította, üresbe tette, és küldte neki rendesen. Megy vagy 200-at a motor, olyan erős, mint a bivaly, így jut a hangra is a teljesítményből... Dögöljek meg , jövőre kimegyek, és beindítom a motorfűrészemet én is! Na azért nem volt ez olyan nagy probléma, jóban vagyunk, és nincs bajom ezzel, mert csak ilyenkor csinálja, Szilveszterkor. De a poén kedvéért akkor is elbőgetem a fűrészt jövőre! Vagy a babbettámat... még eldöntöm addig.
Na mindegy is, az egyszemélyes motorverseny után nyugalom telepedett az utcára, Elég durrogás volt ahhoz is, hogy az összes olyan kutya kussoljon, amelyik ilyenkor reggelig ugat, úgyhogy végre elaludtunk. és csak reggel ébredtünk. Nem hajnalban, reggel.
Lementem, bekeverni a disznók kajáját, mert ugye nekik ez ugyanolyan nap, mind mondjuk június 11.-e, és a terasz ajtó előtt megkönnyebbült fejjel ott ült Csutak.
- Na, előkerültél? - kérdeztem tőle. Erre egyet-kettőt csóvált a farkán.- Látom nem hagyott mély nyomot a lelkedben a tegnap este...- állapítottam meg, majd feltettem a kávét főni. Közben levágtam néhány szelet zserbót.
Elkezdődött hát az Új Év. remélem csupa nagy betűvel érzem majd, bár néhány kisbetűs rész úgyis lesz, amit nem vesz észre az ember, amikor a leírást olvassa az elején...
De ettől szép az élet.
Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!