Rend a lelke mindennek

Néhány hete kezdett bennem tudatosulni, hogy valami nincs rendben körülöttem. Végre van munkahelyem, olyan, amiről eddig álmodtam. Persze nem a pénzügyi része a kedvező, hanem maga a hely, a közeg, az emberek. A helyi általános iskolában dolgozom egy ideje, mint karbantartó. Szeretem csinálni. Ez vagyok én. Ha gond van, hozom a megoldást. Én lettem Friccs úr, vagy Hagrid... a helyi varázsló és boszorkányképzőben. De itthon nem ment rendben minden. Akadozott a munka. Most sem volt kevesebb időm, mint amikor szabadúszóként, vagy vállalkozóként dolgoztam, csak valahogy nem úgy jött össze. Eddig is minden szanaszét volt, egymás hegyén-hátán, csak valahogy a figyelmemen kívül akadt. Aztán jött ez a munkahely. A kötöttség. Eleinte tartottam tőle, hogy nem fogom szeretni a kötöttséget. Hogy mindig meg fogják mondani, mit csináljak. de végül be kellett látnom, hogy alaptalan volt ez a félelmem. Nem kerget a tatár a melóhelyen, van időm befelé fordulni kicsit, és vizsgálódni.
 Vagy két hete nagyon mérges voltam mindenre. A világra, ahogy kínlódok mindennel... Bevallom azon is gondolkodtam, hogy felmondok. Azt gondoltam, azért nem megy semmi körülöttem előre, mert elveszi az időmet a munkahely. Aztán megálltam egy pillanatra. És elkezdtem kívülről nézni magam, a világomat, és rájöttem, bennem van a hiba. A káosz, ami zavar a körülöttem lévő dolgokban, igazából a fejemben van. Magam vagyok az oka annak, hogy nincs idő semmire. És nem azért, mert többet akarok, mint amit bírok.
A feleségem mondta nemrég, hogy el kellene pakolni a portán. De most végre mindent el kellene pakolni, helyet csinálni. Fordítva oldani meg a dolgot. Rendet rakni , és akkor a helyére kerül a fejemben is minden. Be kell látnom, a feleségem okos asszony. Igaza van. Nem hiába mondták a régiek is, hogy rend a lelke mindennek.
Szóval  a helyére kerültek végre a dolgok. És lassacskán neki is kezdtem. Nem fog menni úgy, mint eddig, hogy gyere cipó, bekaplak... A változáshoz idő kell. De az elhatározás megtörtént. A legtöbb dolog a padláson van. Elfelejtett kacatok. Olyan ez, mint az ember tudatalattija. Nem tudja, hogy vannak benne dolgok, de a dolgok ott vannak, és hatásuk van mindenre. Szóval ott kezdtem. Már el is felejtettem egy csomó mindent, ami a műhely padon van. nagyon sokat kidobtam, és el is égettem. Az évek alatt átértékelődött sok minden. Voltak tervek, amikre már nem kerül sor. Van, amelyikre azért, mert elavult, van, amitől már van jobb, meg van, amit máshogy oldottam meg, de a legbosszantóbb, amit megoldottam, ugyanolyannal, amit most találtam meg, csak szerezni kellett másikat, mert nem tudtam, hol van az eredetileg erre a dologra félretett...
Szóval a kapkodás... Na meg a félkész , vagy majdnem befejezett dolgok... Abból is van néhány a portán. Be fogom fejezni , amit be kell. Amire meg nincs szükség, menni fog. Statáriumot hirdetek. Nem csinálom ugyanígy ezt az egészet. Teljesen elegem lett belőle, hogy többet botladozok például a műhelyben, mint egy kezdő alkoholista egy jól sikerült este után....
Oda is csak gyűltek a dolgok, hogy majd megcsinálom, biztos kell még, csak nem tudom mire, jó lesz még valamire, meg hasonlók. Hát nem! Befejeztem. Rend lesz! És akkor majd nem kell mindennel kínlódnom. Annyi fedett helyem van, még itthon is, ha a tanyát nem is veszem figyelembe, hogy akár három család is minden púcerkáját alá tehetné, és szinte mindenhol csak sasszézni lehet. meg egyik helyről összeborogatni mindent, hogy valamit megkeressek, ami talán, ismétlem: talán ott van valahol alul...
Szóval: konklúziót vontam le. Jó nekem ezen a munkahelyen. Maradok is, amíg szükségük van rám. és mielőtt bármi nagyba fogok, rendet teszek mindenhol. Aztán ha csinálni akarok valamit, leülök egy kicsit, kávéval a kezemben, és átgondolom, hogy tényleg kell-e nekünk. Akarom-e igazán ebbe tenni az időmet? Mert egyre csak fogy felőlem, és nem akarom elpocsékolni...

Visszatért a meggyfa

A nők képesek életet adni. Nem a szülésre gondolok itt, hanem minden másra. A szülés biológiai privilégiumuk, de pusztán a lényükkel képesek életet adni. Nélkülük a ház csak egy ház. Nem otthon. Az életet, az otthon melegét ők adják. Minden nap szembesülök ezzel itthon is. De akár az Anya-tanyán is. Amikor kihaltak a tulajok, elkezdett széthullani ott minden. A fák beteggé váltak, volt, ami el is pusztult.
A feleségem nagyon szereti a meggyet. Van a többi fa között egy egész fiatal meggyfa. Tavaly nem volt rajta termés, és elkezdett száradni. Amikor megkaptuk a telket, elég cefetül nézett ki szegény. Az első alapos körülnézésünk alkalmával a kedvesem először megörült a fának, de ahogy közelebb ment, elszontyolodott kicsit. Látta, hogy kifelé tart az életből a meggyfa. A törzsén több helyen sűrű mézga volt, és betegnek nézett ki nagyon. Érezte, nincs senki, akinek szüksége lenne rá. A kedvesem egy darabig szomorkásan nézte, de aztán odalépett hozzá, és megölelte a beteg törzset. Csak állt ott, és ölelte, halkan beszélgetni kezdett hozzá.
- Gyógyulj meg!- kérte tőle. - majd ahogy elvált tőle, megsimogatta közben. Aztán jött az ősz, minden fa elhullajtotta a levelét a kertben. Tavasszal pedig virágba borult mindegyik. És láss csodát, a meggyfa törzse rendbejött, A szél leszedegette a száraz ágai nagy részét, és habosan virágzani kezdett. hatalmas fürtökben ontotta fehér virágait. A méhek körbedöngték.
Biztosra veszem, hogy az asszony hozta vissza a halálból a fát. Az ő energiája, a szeretete mutatta meg, hogy van még, aki számít rá.

A mai nap más apró csodát is sikerült átélni. Délelőtt kértem a fiamat, hogy segítsen kint a műhelyben. Elég kelletlenül állt fel a számítógépes játék mellől, de jött. Néhány napja leszabtam a rakodó kasokhoz a léceket, reggel meg levágtam méretre, szögre őket. Csak hát nagyon sok volt, és nem férni tőlük, útban voltak. Mondtam neki, hogy volna dolgom, megkezdem a gyűrűket, ő meg szegelje készre. Csinálta is, ímmel-ámmal.... Aztán elrontotta. Mondtam neki, hogy az úgy nem jó. Szétszedtem, megint megmutattam, hogy szegelje szorosra a léceket. Ha nem úgy tesz, lötyögni fog az egész, és az nem jó. Erre bepukkadt, és leült, hogy ő ezt nem csinálja. No, hát ha nem, akkor nem. Elég sokat segít mostanában, majd megcsinálom én. Nem akarom teljesen kedvét venni a kényszerrel a munkától. Bevonult. Aztán ebéd közben beszélgettünk. és ebéd után kimentem a műhelybe szegelni a kasokat. Egyszercsak megjelent a fiam, és odastrázsált mellém. Nézte, ahogy szegelek. Aztán amikor készen lett az egyik gyűrű...

- Megölelhetlek, apa? - kérdezte.

- Meg... - mondtam neki. Aztán megölelt, és rám nézett. 

- Bocsánatot kérek... - mondta. Nagyon belefeledkeztem magam a játékba, és elszakadtam a külvilágtól...

Rácsodálkoztam... 12 éves. És már képes magától belátni, és átértékelni ilyen komoly dolgokat. Nem én vagyok öreg, hanem a gyerekek....

Zöld mezőkön...

Nemrég Bars fiammal a fogászaton voltunk. Jöttünk haza éppen, és el kellett menni a boltig, valamit kellett vennem, már nem emlékszem mit... Ahogy mentünk, elértünk egy részt a kertünk vége alatt, ahol van két autós pihenő. Az út mindkét oldalán meg lehet állni, kinyújtóztatni a lábat, elszívni egy cigit, vagy odaadni a rendőröknek az iratokat, mert rendszeresen itt szedik... Nos, majdnem odaértünk már, és látom, hogy a szembe jövő sáv pihenőjében áll egy autó. Apuka kicsit lejjebb az úttól, az árok szélén áll, és csípőre tett kézzel nézi, ahogy anyuka széttárt karokkal, boldogan szaladgál a majdnem térdig érő zöldben, szaladva a két lurkó elől-után, kik szintén ott rohangálnak nagy boldogan. Sok dolog villant át az agyamon hirtelen. Tetszett a boldogsága a nőnek, és a két gyerek öröme is. nagyon önfeledten szaladgáltak, széles mosollyal az arcukon. Annyira élvezték, hogy fel sem tűnt nekik, hogy szinte mindegyik fűszál ugyanolyan magas, és mindegyik növény teljesen egyforma, sehol egy virág, még egy árva gyermekláncfű, de se pásztortáska, se lósóska. Azt sem találták furcsának, hogy a "fű" sorokban nő...

Az is átvillant a gondolataim közt, hogy megállok a saját sávomban, és megkérdem őket, nem zavarja-e esetleg bármelyiküket, hogy több vekni kenyeret tapostak agyon...
De aztán az is eszembe jutott, hogy ki vagyok én, hogy elvegyem az örömüket? Van gazdája is a vetésnek, és ha sokáig szaladgálnak, csak észreveszi....
Napok teltek el azóta, és rendre eszembe jut a jelenet. Jókat derülök rajta, meg el is szégyellem magam miatta, hogy kinevettem őket. De ez hullámokban jön, mindkettő.
Sok időm van merengeni mostanság. Ugye a fejéshez sem kell nagyon gondolkodni, a kaszáláshoz sem, A műhelyben is olyan dolgok készülnek, ami rutinból megy. Persze figyelek, mert a körfűrész olyan, mint a szex, elég egy óvatlan mozdulat és az ember ujja megy a p...-ba...
De azért van egy része az agyamnak, ami tud elmélkedni olyankor.
Most éppen "sodródok" üzemmódba kerültem. Annyira felgyűlt a tennivaló, hogy már nem is idegesítem magam miatta. Felkelek reggel, elmegyek melózni, hazajövök délután, és a sok legfontosabb dolog közül kiválasztok egyet, és nekifogok. A többit kizárom, mert ha foglalkoznék velük, a maradék hajam is elmenne. Pedig már nincs sok a fejem tetején valaki ellopja, míg alszok...
De azért sokszor besegít a jó Isten is. Amikor már végképp locsolni kéne a kertet, akkor jön egy jó kis eső. A négy kertből egyben van vetemény eddig. Talán a jövőhéten eljutok odáig, hogy a másik háromba is kerül valami. Ezidáig csak a gyomok élvezik a földet, a vizet, és a napsütést, de majd teszek róla, hogy ez változzon.

Újrakezdés

Gőzerővel itt a tavasz. A munka szaporodik. Néha elgondolkodom, hogy nem-e csak egyszerűen sokat akarok.... De aztán rájövök, hogy nem.
Munka mellett jobban oda kell figyelnem, mit, és mennyit tudok megcsinálni. Lassan halad minden, de azért halad. Tavaly ősszel megnéztem egy régi.új méhészkedési formát, és nagyon megtetszett. Nem csak hogy alacsony költségvetéssel indítható, de nagyon méh és ember barát is egyben. Gedde rakodó kas a neve. nagyon jól szimulálja a méhek természetes élőhelyét a kas, vastag fala télen sokkal jobban tartja a meleget, így kevesebb táplálék is elég a családoknak, illetve ugyanannyival biztosabban áttelelnek. Nem kell kereteket belerakni, hiszen szabad építményes. Ez azt jelenti, hogy nem kerül bele vissza a sokadjára kiolvasztott, esetleg parafinnal feljavított méhviasz, ami magába képes zárni több százféle vegyszert, ami visszaoldódik a mézbe. Gyakorlatilag a természetes életüket élhetik benne a méhek. Képesek ebben is jelentős többlet mézet termelni, amit el tud a méhész venni. A régi kasokból csak a családok megölésével lehetett mézet elvenni. A rakodó kasokból pusztítás nélkül lehet . Nagyon alacsony költséggel el lehet indítani egy kast. Asztalosként eddig boconádi kaptárakat készítettem. Több, mint harmincféle alkatrészt kell hozzá legyártani, És 10.000 Ft-tól olcsóbban sehogy nem tudtam kihozni. Ha csak az anyagköltség felét számolom munkadíjnak, akkor 15.000 Ft-ra jön ki egy nagy boconádi kaptár, és még festve nincs, keretek, viasz, méhek nincsenek benne.
Már egy ideje nézegetem, és gondolkodok, mikor is kéne nekifogni a kasok legyártásának. nemrég néhány nagyon széles ajtótokot kellett készítenem, és a második mozzanat alakalmával sikeresen el is rontottam az összes rövid alkatrészt benne. Félretettem, mert bíztam benne, hogy a kashoz legalább jó lesz. Tavaly már gyűjtögettem a munkáinkból leeső gerenda és szarufa végeket, de azokat még gyalulni kell, meg többször fűrészelni, hogy a keresztmetszet jó legyen. Aztán ma, mikor hazajöttem a munkából, elég fáradtnak éreztem magam, hogy komolyabb dolgoknak nekifogjak, de azért ki evett a fene a műhelybe. előszedtem egy darab farostlemezt, és elkezdtem kiszerkeszteni a kas alaprajzát. Ott meg is akadtam, hogy hatszög alapterületű, és nincs meg hozzá a nagy körzőm. Végignézve a rengeteg felhalmozott, és egymásra hányt alapanyagon, szerszámon, megtörni látszott az amúgy is fáradt lendületem. Hangos, lemondó sóhajjal indultam ki, hogy inkább nézek egy filmet. De visszafordultam. Felkaptam egy lécet, ketté vágtam, összeszegeltem. Az egyik léc végébe bevertem egy elcsípett szeget, és egy harmadikkal összekötöttem a kettő szárat. Persze előtte felvettem velük a kívánt 20 cm-es méretet. És már meg is volt az eldobható körzőm. Kirajzoltam a kört, elosztottam a vonalát hat felé, aztán egy másik léc segítségével összekötöttem a metszéspontokat. Meg is lett a hatszögem. Lefűrészeltem az elrontott fákat három centisekre. A szélességük már megvolt, 4,5 cm. Az egyiket rátettem a sablonra, és berajzoltam a két végére a 60 fokokat.

Aztán lefűrészeltem az összeset, egyformára.

Megnéztem a sablonon, hogy nem rontottam-e el újfent, mielőtt elkezdem összeszegelni, és felbosszantana, ha nem jó...

De egész véletlenül jó lett. Úgyhogy összeszegeltem két fiókot is gyorsan. Mindkettő 4 soros lett, 12 cm magas. Olyan 10 liter térfogatú. Az egyikben kihagytam egy lécet, ide kijárót szerkesztettem. Zárható lesz, hogy lehessen mozgatni a méheket, ha kell.

Aztán csináltam egy két soros gyűrűt is, ez lesz a fedele. Ide majd teszek szigetelést, hogy a téli hideg kint maradjon. Illetve itt elfér a belső etető is, ha etetésre kerül a sor. Kerestem egy OSB lap darabot, és az lett a teteje. majd szerkesztek rá lemezborítást. 

Belül majd kiégetem kicsit, mert a méhek szeretik a korhadt faodvakat, és a korhadás ugye lassú égés. Szeretné, ha otthon éreznék magukat. Még a léptartó léceket kell megcsinálni, meg a helyüket bemarni a fiókokba. A kijárót 7 mm vastagra csináltam, így az egerek, cickányok , és a halálfejes lepke, meg a lódarázs nem fér be, könnyen tudják védeni. A szellőzés nem a kijárón keresztül fog történni, hanem a kas fenekén keresztül. Ugyanis a z alja csak rács lesz. így nem tud szemét maradni a kasban, mert kipereg. 

Akárhogy variálom, nem jön ki tízféle alkatrész hozzá, és 4000 Ft biztosan megállítja a költségeit. Plusz nem kell kereteket gyártani, nem kell drótozni, nem kell műlép, nem kell műlépezni. 

Sajnos a méheim nem jól teleltek. Ősszel nagyon figyeltem rájuk, de a tavasz nagyon rosszul indult a méhesben. Sokat gondolkodtam a télen, hogy fogom átrakni a kasokba őket. Hát... ezzel nem lesz gond... A betelelt tíz családból egy maradt meg. Ugyanazt kapták enni is, ugyanazt hordták, ugyanaz volt az atka kezelés. A kaja fele mindenhol megmaradt. nem váltottak léputcát, és a behordott élelem mellett haltak éhen. Néhány családnál látok hasmenés nyomait, de nem mindnél. Valószínű, az atka kezelésnél rontottam el valamit. Ez az egy család mégis megmaradt, magnak. Már szépen fejlődnek. A generáció váltás megtörtént, egész táblás fiasok voltak. Hordanak is, nektárt is, meg virágport is.  Úgyhogy most újrakezdünk. Remélem nagyobb sikerrel!

A legfurcsább jövevény

Termett már sok dolog a szénatározóban eddig... Kisbárány, kis kecske, jött elő belőle kotlós, csibékkel, Bodza is oda született. Találtam már sünöket is benne, de soha nem gondoltam, hogy egyszer sikló is lesz benne...
Ciróknak mentem hátra, szalmáért. És mikor nyúltam a báláért, láttam egy gyíkfarkot. Legalábbis azt hittem először. Aztán nagyon hosszúnak tűnt második vizsgálatra... És nem volt lába. Egész a fejéig végignéztem. Tanakodtam, megfogjam-e, bevigyem, megmutatni a többieknek, mert ilyen apróságot ritkán látni. Este volt már, a levegőt lehűtötte a közeli patak, így őkelme is le volt lassulva. nem volt nehéz megfogni, viszont nagyon vigyáztam rá, meg ne nyomjam. Apró, törékeny kis teremtés. A szénatározó mögött van egy kaszáló, amin sok pocok, egér szokott lenni. És biztos van néhány fészek a tározóban is, mindenfelé. Valószínű, a búvóhely, és a szopós egerek miatt jöhetett ide. én nem bánom, kárt nem csinál, veszélyesnek nem veszélyes, jól megleszünk együtt. Csak a macskák közül valamelyik el ne kapja. Sajnos a gyíkokat is haza-haza hozzák.
Szóval óvatosan megfogtam. Nem is megfogtam, inkább alá nyúltam. Szinte rögtön elkezdett kikúszni a kezemből. Alá tettem a másik kezemet. így baktattam lassan befelé, váltogattam a kezem alatta, ahogy megpróbált kislisszanni. Néha tétován meg-meg állt, megölelte az ujjaimat. Tetszhetett neki, hogy meleg a kezem. Persze szaglászott, öltögette apró nyelvét, és néha  meg-megeredt megint. De nem menekült eszeveszetten. lassan beértem a teraszhoz. Bekiabáltam a családnak, ők meg kijöttek. A nejem egy kicsit fujjogott, de azért megnézte ő is. A fiam persze rögtön meg akarta fogni, megtartani, de hajthatatlan voltam, és visszavittem hátra, elengedtem a bálák közé. Remélem látom még!

Elindulunk lassacskán

A sajtok már nagyon jól sikerülnek. Szinte minden este és reggel eszünk belőlük. Kapnak a barátok, és néha az öcsémék is elvisznek egy-egy kis gurigával. Arra azért figyelünk, hogy viaszoljunk is néhányat. Már négy piros guriga bent pihen a hűtőben. Ebből egy lassan négy hetes lesz. A jövőhét végén próbából meg fogjuk vágni. Már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lett. A frissen elkészült sajtok nagyon jó trappista ízűek. A sós fürdő miatt kellemes csemege. Egy kis kolbász, nagy pohár aludt tej, sajt, alma, lila hagyma, vagy éppen medvehagyma levelek... Alig kerül pénzbe, saját termés, illetve saját termelésű mind. Hála Istennek a két gyerek is teljesen természetesnek veszi, és szereti is mindet. Minden harmadik nap túró is készül. Ennyi túrós palacsintát, vagy éppen varga bélest akkor sem ettünk, amikor a legtöbb pénzt kerestem.

A tanyán egyenlőre lassan haladnak a dolgok. Kevés az idő... A kertet felkapáltattam géppel. Egyrészt gyorsabb volt, másrészt két éve ősszel felszántották, és úgy maradt. A nagy barázdákon már szépen nőtt a perje. Tavaly kaszáltam is a jószágnak, de olyan hepehupás volt, majd a bokámat törtem benne. Így a gép legalább kiegyenesítette kicsit a talajt.  Persze hagyományos módon nem fogom tudni perjementesíteni, de gyomirtózni sem fogok, az biztos. Viszont.... Már ültettünk bele a fiammal cserjéket, és fákat. Kaptunk kilenc almafát. Mindegyik más és más, régi, magyar fajta. Van benne citrom alma, kétféle batul, meg még nem tanultam meg a nevüket almák. A java hosszan elálló fajta. Áthoztuk a tavaly dugványozott fekete ribizliket. Nyolc tő maradt meg az eldugott vesszőkből. és a szeder is sok lett, pedig nem hittem, hogy lesz egyáltalán áthozható tő. 22 gyökeres vesszőt sikerült elültetni. Még piros ribizli, meg egres is került a piacról. Mindez a kert negyedét foglalja el jelenleg. És a perje kezd zöldellni megint közte. A gyomirtó már csak a kis fák és a bokrok miatt sem tanácsos. De van egy csomó berohadt bála-széle. Széna is, lucerna is, meg kukorica szár is. Az elmúlt napokban 20-24 fok is volt nálunk, így lassan készültem a locsolásra. De este az ég megszánt, és meglocsolt mindent helyettem. Így a röges föld fellazul. Kicsit átkapálom majd rotációs kapával, leterítek rá csepegtető szalagot, és vastagon betakarom a bálák selejtes részével. Biztos, hogy nem fog átjönni rajta! A nedvességet is megtartja, és ha véletlenül szárazság lesz, a takarás alá fogok tudni locsolni a csepegtető szalagokkal. Amíg a fák és a bokrok kicsik, addig tudok vetni mást is, akár közéjük is.
Lassan el kell kezdeni az ólakat elkészíteni. Már tavaly el lehetett volna hoznom Zoli barátomtól Nagyhegyesről pár baranyai tájjellegű tyúkot, és egy kakast. Idén mindenképpen el akarom hozni őket. Gyönyörű jószágokat nevel, és nagyon örülnék, ha már a tanyán kapirgálnának.  A kocák is megerősödtek itthon, lassan kéne melléjük a kan, de csak akkor búgatom be őket, ha az új helyen lesznek. Szépen lassan beindul az élet megint körülöttünk...

Tejjel folyó Kánaán....

Elrontottam a macskát.... Persze szemtelen volt eddig is, de legalább megpróbálta sutyiban művelni, minél kevesebb lebukással. Akkor kikapás következett. Mint például ha rajtakaptuk, hogy ellopta a mosogató szivacsot. Mert éhezik szegény... Kevés neki a napi 3-4 alkalom, amikor enni kap. Meg az a 2-3 nasi, amikor mi eszünk, és utána kap egy-két falatot. Mert majd kiesik a szemén, úgy bámul...
Szóval elrontottam a macskát.... A múltkor nem vártam meg, hogy befejezzük az evést, és kapott egy falatot az asztalról. Azóta elkezdett keservesen nyávogni minden étkezés alkalmával. Az, ha csak dörgölőzne, nem lenne idegesítő. Mert eddig is szerelmes lett mindenkibe, aki a konyhában ténykedett, ja, meg a szék lábába is, meg az asztaléba is... Sőt! Elkezdett játszani a lábunkkal, mint a kölyökmacska. De csak azért, hogy kapjon egy kis tejet, vagy ezt-azt...
De most már szinte megállás nélkül nyávog. Illetve nyávogott, mert az asszony nem tűri az efféle kihágásokat. Engem lepirított, Bodza meg kapott, vagy a papusommal, vagy a konyharuhával. Persze nem ütjük agyon, csak amolyan jelzés értékűen mellé csapkodunk, de szerencsére komolyan veszi. Már kezd leszokni róla...
A nyávogásról. A pofátlanságról, és a lopkodásról nem. Elég egy óvatlan pillanat, nem dugja a szekrénybe az asszony a mosogató szivacsot, vagy a rongyot, és már el is iszkol vele. Csak azt nem tudom, miért szereti. Mert megeszi! Tudjuk, hogy nem jó neki, de ő ezt miért nem tudja??
Tanácstalanok vagyunk ezzel kapcsolatban rendesen. Mert hogy a szűrőben nem hagyhatjuk benne a gézt, ami tejes maradt, az ok. Mert ugye tejes. De a mosogató rongy???
Szóval a vernyákolásról leszokik lassan. Egyet nyikkan, és már mutatja is neki az asszony a törlőt. Na, akkor megdermed, és befejezi a majúkolást.
De mindent bevet, ami csak a repertoárjában szerepelhet egy macskának, csak hogy kapjon valamit! Rettenetesen szerelmes tud lenni a székekbe! Ha nem ül rajta senki, el is taszigálja őket! Na meg az asztalláb. Abba nagyon tud ám dörgölőzni!
És a lábamba! Van úgy, hogy észre sem veszem, hogy produkálja magát! Hentereg a földön, mint egy kölyökmacska, és pofozgatná a lábam. Én meg a tejet tartom a vödörrel, és odébb lépve majd hasra esek benn. Már ígértem neki, hogy ha kiborítom a tejet, megpofozom...

Apropó tej, és kiborítás...
Olyan jól megy, és annyi tej van már, hogy tegnap azzal mostam fel a követ a konyhában. Ugye 5 literes befőttes üvegben tesszük a befőző automatába, ott hőkezeljük, és abban készül a sajt is. Tegnap este kivettem a benne lévő üveget, tele tejjel, és letettem a konyhapultra. Beleszerkesztettem a következő üveget a gépbe, és megfogtam a kivett üveg száját. Felemeltem, és nyúltam alá, hogy el ne ejtsem. Félúton járhatott a kezem, amikor az üveg feneke egy az egyben leszakadt. A tej meg ment mindenhová... fiókba, szekrénybe, szekrény mögé, szekrény alá, meg a fél konyha padlójára. Úgyhogy ez is megvolt, tejben már fürödtem. A vajat valahogy kihagynám...