Haladnak a kasok

Az egész napos munka után még egy kicsit túlóráztam a műhelyben. Az idő sürget. A méhek rajzása lassan időszerű, úgyhogy be kell fejezni a kasokat. A léptartó lécek helyét kellett megcsinálni a következő ütemben. Amikor az első Gedde-kasomat megcsináltam, a lécek helyét be akartam vésni. Na, szépen tönkre is tettem azt az elemet, amibe vésni akartam. Félretettem hát a dolgot, és agyalni kezdtem. csináltam majd egy hete egy sablont, amivel majd berajzolhatom a lécek helyét. Így minden kasban ugyanoda esnek majd az ugyanakkora lécek. Szabványosítás... De a farostlemez, amiből készült a sablon, gyenge ahhoz, hogy sablon legyen. Tudtam, hogy van még rétegelt lemezem valahol, de hogy hol , azt nem .... 

Aztán a nagy rendrakásban előkerült, és szem elé tettem. Több elindított projectet is megtaláltam, és kipakoltam szem elé. Még egyszer nem hagyom elkallódni őket. 

Ma , ahogy előszedtem a kasokat, először rajzoltam a lécek helyét, kézzel, mert ugye a sablonom összetört. Meg is rajzoltam vagy három kast, mire leesett, hogy ennyi idő alatt már rég megcsináltam volna az új sablont a rétegelt lemezből. 

Úgyhogy fogtam magam, és meg is csináltam. Úgyis kell még majd gyűrűket csinálni a kasokra. Ezzel már játszi könnyedséggel megrajzoltam a lécek helyeit, és több, mint a fele gyűrűbe be is martam. Persze nem a saját marómmal, mert nem találom a marókéseimet... Valahol a "válogasdát" kupac alján van, már több, mint egy éve.... Meglesz az hamarosan, de egyszerűbb volt az öcsémtől kérni egy marót késestől. 

Aztán előszedtem egy másik elkezdett tervet is, a jó harmadát meg is csináltam, de végül beláttam, hogy holnap is nap. 

A rétegelt lemez sablon már bírja a gyűrődést. Sokat segít a munkában egy ilyen egyszerű dolog.

Minden léc ugyanoda esik, és ugyanakkora lesz. Így nem kell sakkozni, melyik hová való. 

15 mm széles, és egy cm mély marások.

Ez kicsivel több, mint a fele a gyűrűknek. Egy kas két ilyen gyűrűvel indul. 

Rend 1.1

Létezik olyan, hogy túl sok szerszám?
Nem... szerintem sem. Amikor elkezdtem a szakmát, semmim nem volt. Apránként haladtam. Aztán ahogy jöttek a munkák, nem azt mondtam, nem tudom megcsinálni, hanem azt, hogy meg tudom. Persze volt, hogy fogalmam nem volt róla, hogyan, de TUDTAM, hogy nincs olyan, amit nem lehet megcsinálni. Esetleg olyan van, amit nem éri meg...
Aztán az esetek nagy részében mindig volt egy-egy eszköz, vagy szerszám, ami kellett volna, és nem volt. Két választás van ilyenkor:
- az ember elmegy, megkeresi, és megveszi.
-vagy fogja magát, és legyártja.
Nekem mindkettő bőven van. Megvett és legyártott is. Azt is elképzeltem, hogy fogom berendezni a műhelyt. Persze nem úgy lett, mert rohantam a pénz után. Pedig ha elsőre megcsináltam volna, könnyebb dolgom lett volna. Vagy ha csak néha-néha csináltam volna egy-két olyan apróságot, ami segíti a munkát...
Sajnáltam rá az időt. Mostanra viszont rájöttem, hogy egy kis időráfordítással sokkal többet nyerek. A legjobb példa erre a pillanatszorítóim. Van belőle egy csomó. Mindig kellett, kicsi, nagy, rövid, hosszú... És hol itt tűnt el, hol ott a műhelyben. Eldugták a manók. Vagy az ördög ült rá. Azért úgy nagyjából emlékeztem mindig, hol is tettem le, de pakolódott rá, és keresni kellett. Ez meg ugye időveszteség. És az idő egy olyan drága dolog, amit soha, semmivel nem tudunk visszakapni.
Szóval.... Mivel a műhely közel fele felszabadult a rendetlenség uralma alól, rögtön ki is használtuk az öcsémmel. Hozott egy nagy rakás 6 méteres szarufát. Körbegyalultuk. Lett megint 15 zsák tiszta forgács. Nincs mese, enni kell, naponta akár hatszor is, hogy fogyjon az alomvécébe...
A gyalulás után felszedtük, a fiam megint besegített , hátravitte a helyére.
Aztán az öcsémnek mennie kellett. Én meg úgy voltam vele, hogy innentől kezdve minden egyes nap fogok valami olyat csinálni, ami előre visz. Napközben jókat röhögött a tesóm, mert hol itt, hol ott talált szorítókat. Meg is jegyezte, hogy mindenhol van belőle. Na, amikor elment, fogtam magam, a "válogasdát" kupacból túrtam egy darab rétegelt lemezt, egy vörösfenyő deszkát, egy lakkozott bükk bútorajtó darabot, és egy gyalult tölgy lécet. Kicsit alakítottam rajtuk, és egy marék kiegyenesített raklapból kiszedett szeggel összekalapáltam. Két csavar is akadt az egyik "mindentbele" vödörben, így hamar fel is került a helyére. És végre, évek óta először helye lett a szorítóknak!

Csak álltam ott, és örültem egy vacak kis polcnak, mint egy kisgyerek. Nem volt több, mint tíz perc megcsinálni, és hihetetlenül sokat számít! Nem is értem, miért nem csináltam meg hamarabb...

Ezen felbuzdulva a két viharvert , szétnyitható festőbakot is fellógattam föléjük. Ezekkel is mindig csak a "baj" volt eddig. kellettek, de hol ide, hol oda tettem, mert használaton kívül mindig útba kerültek. Na most már megvan a helyük.

A "sosincsmeg" kategória további győztesei a vízmértékek, és a gipszkarton támaszok. A három vízmértékemből kettő állandó helyére került végre, a harmadik oda van "kőcsönbe" adva. majd ha hazakerül, elfoglalhatja a saját szegét a falon ő is. A gipszkarton támaszok közül -ketten vannak- csak az egyikkel találkoztam, de a "válogasdát" kupac alján van. A másik is itt bujkál valahol a lomok közt... majd elkapom a grabancát!

A helyzet az, hogy a ház ajtaján belül az asszony birodalma van. Kívül meg az enyém. A kívül-birodalom sokkal nagyobb, talán ez az egy mentségem van rá, hogy rendetlen. A belül-birodalom rendben van. Néha akad egy-két lázadó dolog azért bent is. A kamrában rendezkedett a kedvesem. kicsit megfeledkeztünk a sok tejes dolog mellett a hordós káposztáról. mindkét dézsában volt még. Az egyik teteje egy kicsit penészes lett, ezt jó mélyen kiszedte a kedvesem. A másik csak "bornyús" volt, ahogy nálunk mondják. Ezt kimosta. Aztán egy részét elküldte anyámnak, másikat anyósomnak, harmadikból készített babos-tejfölös-füstölthúsos-oldalasos-káposztát. A maradékot, vagy tíz üvegbe beletömködte, és a befőző automatával hőkezelte. most a kamra polcán figyelnek. meg lettek rendszabályozva...

Közben én kint kínoztam magam a hosszú fákkal. Átcsiszoltam őket, és marást tettem az élükbe. A fele lett ma kész. De nem kell altatni, az tuti...

Rend 1.0

Nos... A műhely az, ami legrégebbi kreálmány. Ez az épület adta nagyon sokáig a kenyeret. Volt 3-4 évem, amikor se szombat, se vasárnap, se ünnepnap ne volt. mindenkinek tegnapra kellett, meg gyorsan. Hajnal öttől dolgoztam, következő hajnal háromig. A nyár volt a legjobb időszak. kinyitottam a műhely ablakát, és hallgattam a 200 m-re lévő patak partjáról ideéneklő poszátákat. Egyszer-kétszer volt olyan is, hogy le sem tudtam feküdni. Annyi energiám volt akkoriban, hogy elképzelhetetlen. Ma már nem tennék ilyet. Sokszor gondolkodok, hogy ez a nagy gazdasági válság nem-e miattam van. A Jóisten azért küldte, hogy álljak le! És használt. Észhez tértem. Kevesebbet dolgozok, és ugyanúgy nincs pénzem, mint akkor....
De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a műhely a "válság" óta mellőzve van. Néha akad munka, amit ott végzek, mostanában szerencsére egyre több. Így fel sem tűnt sokáig, hogy egyre kevesebb helyen tudok állni. Aztán most, hogy a kasokat csináltam, már végképp nem fértem. Úgyhogy a nagy megújulást itt kezdtem el. Reggel nekilendültem, és elkezdtem az ajtótól befelé haladva rendezkedni, takarítani.
Nos... az alomvécébe hónapokig elég lesz a fűrészpor, és a forgács, amit felszedtem zsákokba. Azt hiszem harminc zsák lett egyenlőre. A szénatározóban van hely, oda szépen elhordta mindet a fiam, most este pedig elpakoltuk rendesen.
Sokan keresnek, hogy kellene ilyen kis hulladék léc... Na az pont nincs. Az asztalos műhelyben SOHA nincs hulladék léc. Amit már nem építek be sehová, az tűzifa. És a tűzifa érték. Éppen ezért amikor leesik egy-egy léc, kisebb deszka, beállítom a fűrész mögé. Hogy elférjek tőle. Egy darabig.... Aztán ha már akárhogy fordítom a fűrészt, nem férni, na akkor összefűrészelem a javát. Persze egy hét múlva jön majd valaki, akinek pontosan jók lettek volna az összevágott lécek...
Na ez az összevágás most elmaradt. Nem azért, mert nem volt mit. A cél az volt, hogy a műhely egyik felét kiszabadítsam. Ma is, meg holnap is munka miatt kell benne a tér. Úgyhogy a lécek a másik oldal kupacát gyarapítják egyelőre. Átválogattam a tábla anyagokat is, és néhány akác deszka is a fal mellé került. Leporoltam a falat, a lányok már alig látszódtak a portól... Mert ugye az asztalos műhely elképzelhetetlen lányok nélkül...
Szóval délután kettőre végeztem azzal a mennyiséggel, ami a ami cél volt. Aztán nekikezdtem a melónak, ami szintén a napi cél volt. És este kilencre végeztem is vele.
Holnap megint meló, és megint pakolás. Következik a Rend 1.1

Innen indultam reggel...

És ide érkeztem délután.

Egész felemelő érzés úgy dolgozni, hogy nem esek hasra semmiben.

Rend a lelke mindennek

Néhány hete kezdett bennem tudatosulni, hogy valami nincs rendben körülöttem. Végre van munkahelyem, olyan, amiről eddig álmodtam. Persze nem a pénzügyi része a kedvező, hanem maga a hely, a közeg, az emberek. A helyi általános iskolában dolgozom egy ideje, mint karbantartó. Szeretem csinálni. Ez vagyok én. Ha gond van, hozom a megoldást. Én lettem Friccs úr, vagy Hagrid... a helyi varázsló és boszorkányképzőben. De itthon nem ment rendben minden. Akadozott a munka. Most sem volt kevesebb időm, mint amikor szabadúszóként, vagy vállalkozóként dolgoztam, csak valahogy nem úgy jött össze. Eddig is minden szanaszét volt, egymás hegyén-hátán, csak valahogy a figyelmemen kívül akadt. Aztán jött ez a munkahely. A kötöttség. Eleinte tartottam tőle, hogy nem fogom szeretni a kötöttséget. Hogy mindig meg fogják mondani, mit csináljak. de végül be kellett látnom, hogy alaptalan volt ez a félelmem. Nem kerget a tatár a melóhelyen, van időm befelé fordulni kicsit, és vizsgálódni.
 Vagy két hete nagyon mérges voltam mindenre. A világra, ahogy kínlódok mindennel... Bevallom azon is gondolkodtam, hogy felmondok. Azt gondoltam, azért nem megy semmi körülöttem előre, mert elveszi az időmet a munkahely. Aztán megálltam egy pillanatra. És elkezdtem kívülről nézni magam, a világomat, és rájöttem, bennem van a hiba. A káosz, ami zavar a körülöttem lévő dolgokban, igazából a fejemben van. Magam vagyok az oka annak, hogy nincs idő semmire. És nem azért, mert többet akarok, mint amit bírok.
A feleségem mondta nemrég, hogy el kellene pakolni a portán. De most végre mindent el kellene pakolni, helyet csinálni. Fordítva oldani meg a dolgot. Rendet rakni , és akkor a helyére kerül a fejemben is minden. Be kell látnom, a feleségem okos asszony. Igaza van. Nem hiába mondták a régiek is, hogy rend a lelke mindennek.
Szóval  a helyére kerültek végre a dolgok. És lassacskán neki is kezdtem. Nem fog menni úgy, mint eddig, hogy gyere cipó, bekaplak... A változáshoz idő kell. De az elhatározás megtörtént. A legtöbb dolog a padláson van. Elfelejtett kacatok. Olyan ez, mint az ember tudatalattija. Nem tudja, hogy vannak benne dolgok, de a dolgok ott vannak, és hatásuk van mindenre. Szóval ott kezdtem. Már el is felejtettem egy csomó mindent, ami a műhely padon van. nagyon sokat kidobtam, és el is égettem. Az évek alatt átértékelődött sok minden. Voltak tervek, amikre már nem kerül sor. Van, amelyikre azért, mert elavult, van, amitől már van jobb, meg van, amit máshogy oldottam meg, de a legbosszantóbb, amit megoldottam, ugyanolyannal, amit most találtam meg, csak szerezni kellett másikat, mert nem tudtam, hol van az eredetileg erre a dologra félretett...
Szóval a kapkodás... Na meg a félkész , vagy majdnem befejezett dolgok... Abból is van néhány a portán. Be fogom fejezni , amit be kell. Amire meg nincs szükség, menni fog. Statáriumot hirdetek. Nem csinálom ugyanígy ezt az egészet. Teljesen elegem lett belőle, hogy többet botladozok például a műhelyben, mint egy kezdő alkoholista egy jól sikerült este után....
Oda is csak gyűltek a dolgok, hogy majd megcsinálom, biztos kell még, csak nem tudom mire, jó lesz még valamire, meg hasonlók. Hát nem! Befejeztem. Rend lesz! És akkor majd nem kell mindennel kínlódnom. Annyi fedett helyem van, még itthon is, ha a tanyát nem is veszem figyelembe, hogy akár három család is minden púcerkáját alá tehetné, és szinte mindenhol csak sasszézni lehet. meg egyik helyről összeborogatni mindent, hogy valamit megkeressek, ami talán, ismétlem: talán ott van valahol alul...
Szóval: konklúziót vontam le. Jó nekem ezen a munkahelyen. Maradok is, amíg szükségük van rám. és mielőtt bármi nagyba fogok, rendet teszek mindenhol. Aztán ha csinálni akarok valamit, leülök egy kicsit, kávéval a kezemben, és átgondolom, hogy tényleg kell-e nekünk. Akarom-e igazán ebbe tenni az időmet? Mert egyre csak fogy felőlem, és nem akarom elpocsékolni...

Visszatért a meggyfa

A nők képesek életet adni. Nem a szülésre gondolok itt, hanem minden másra. A szülés biológiai privilégiumuk, de pusztán a lényükkel képesek életet adni. Nélkülük a ház csak egy ház. Nem otthon. Az életet, az otthon melegét ők adják. Minden nap szembesülök ezzel itthon is. De akár az Anya-tanyán is. Amikor kihaltak a tulajok, elkezdett széthullani ott minden. A fák beteggé váltak, volt, ami el is pusztult.
A feleségem nagyon szereti a meggyet. Van a többi fa között egy egész fiatal meggyfa. Tavaly nem volt rajta termés, és elkezdett száradni. Amikor megkaptuk a telket, elég cefetül nézett ki szegény. Az első alapos körülnézésünk alkalmával a kedvesem először megörült a fának, de ahogy közelebb ment, elszontyolodott kicsit. Látta, hogy kifelé tart az életből a meggyfa. A törzsén több helyen sűrű mézga volt, és betegnek nézett ki nagyon. Érezte, nincs senki, akinek szüksége lenne rá. A kedvesem egy darabig szomorkásan nézte, de aztán odalépett hozzá, és megölelte a beteg törzset. Csak állt ott, és ölelte, halkan beszélgetni kezdett hozzá.
- Gyógyulj meg!- kérte tőle. - majd ahogy elvált tőle, megsimogatta közben. Aztán jött az ősz, minden fa elhullajtotta a levelét a kertben. Tavasszal pedig virágba borult mindegyik. És láss csodát, a meggyfa törzse rendbejött, A szél leszedegette a száraz ágai nagy részét, és habosan virágzani kezdett. hatalmas fürtökben ontotta fehér virágait. A méhek körbedöngték.
Biztosra veszem, hogy az asszony hozta vissza a halálból a fát. Az ő energiája, a szeretete mutatta meg, hogy van még, aki számít rá.

A mai nap más apró csodát is sikerült átélni. Délelőtt kértem a fiamat, hogy segítsen kint a műhelyben. Elég kelletlenül állt fel a számítógépes játék mellől, de jött. Néhány napja leszabtam a rakodó kasokhoz a léceket, reggel meg levágtam méretre, szögre őket. Csak hát nagyon sok volt, és nem férni tőlük, útban voltak. Mondtam neki, hogy volna dolgom, megkezdem a gyűrűket, ő meg szegelje készre. Csinálta is, ímmel-ámmal.... Aztán elrontotta. Mondtam neki, hogy az úgy nem jó. Szétszedtem, megint megmutattam, hogy szegelje szorosra a léceket. Ha nem úgy tesz, lötyögni fog az egész, és az nem jó. Erre bepukkadt, és leült, hogy ő ezt nem csinálja. No, hát ha nem, akkor nem. Elég sokat segít mostanában, majd megcsinálom én. Nem akarom teljesen kedvét venni a kényszerrel a munkától. Bevonult. Aztán ebéd közben beszélgettünk. és ebéd után kimentem a műhelybe szegelni a kasokat. Egyszercsak megjelent a fiam, és odastrázsált mellém. Nézte, ahogy szegelek. Aztán amikor készen lett az egyik gyűrű...

- Megölelhetlek, apa? - kérdezte.

- Meg... - mondtam neki. Aztán megölelt, és rám nézett. 

- Bocsánatot kérek... - mondta. Nagyon belefeledkeztem magam a játékba, és elszakadtam a külvilágtól...

Rácsodálkoztam... 12 éves. És már képes magától belátni, és átértékelni ilyen komoly dolgokat. Nem én vagyok öreg, hanem a gyerekek....

Zöld mezőkön...

Nemrég Bars fiammal a fogászaton voltunk. Jöttünk haza éppen, és el kellett menni a boltig, valamit kellett vennem, már nem emlékszem mit... Ahogy mentünk, elértünk egy részt a kertünk vége alatt, ahol van két autós pihenő. Az út mindkét oldalán meg lehet állni, kinyújtóztatni a lábat, elszívni egy cigit, vagy odaadni a rendőröknek az iratokat, mert rendszeresen itt szedik... Nos, majdnem odaértünk már, és látom, hogy a szembe jövő sáv pihenőjében áll egy autó. Apuka kicsit lejjebb az úttól, az árok szélén áll, és csípőre tett kézzel nézi, ahogy anyuka széttárt karokkal, boldogan szaladgál a majdnem térdig érő zöldben, szaladva a két lurkó elől-után, kik szintén ott rohangálnak nagy boldogan. Sok dolog villant át az agyamon hirtelen. Tetszett a boldogsága a nőnek, és a két gyerek öröme is. nagyon önfeledten szaladgáltak, széles mosollyal az arcukon. Annyira élvezték, hogy fel sem tűnt nekik, hogy szinte mindegyik fűszál ugyanolyan magas, és mindegyik növény teljesen egyforma, sehol egy virág, még egy árva gyermekláncfű, de se pásztortáska, se lósóska. Azt sem találták furcsának, hogy a "fű" sorokban nő...

Az is átvillant a gondolataim közt, hogy megállok a saját sávomban, és megkérdem őket, nem zavarja-e esetleg bármelyiküket, hogy több vekni kenyeret tapostak agyon...
De aztán az is eszembe jutott, hogy ki vagyok én, hogy elvegyem az örömüket? Van gazdája is a vetésnek, és ha sokáig szaladgálnak, csak észreveszi....
Napok teltek el azóta, és rendre eszembe jut a jelenet. Jókat derülök rajta, meg el is szégyellem magam miatta, hogy kinevettem őket. De ez hullámokban jön, mindkettő.
Sok időm van merengeni mostanság. Ugye a fejéshez sem kell nagyon gondolkodni, a kaszáláshoz sem, A műhelyben is olyan dolgok készülnek, ami rutinból megy. Persze figyelek, mert a körfűrész olyan, mint a szex, elég egy óvatlan mozdulat és az ember ujja megy a p...-ba...
De azért van egy része az agyamnak, ami tud elmélkedni olyankor.
Most éppen "sodródok" üzemmódba kerültem. Annyira felgyűlt a tennivaló, hogy már nem is idegesítem magam miatta. Felkelek reggel, elmegyek melózni, hazajövök délután, és a sok legfontosabb dolog közül kiválasztok egyet, és nekifogok. A többit kizárom, mert ha foglalkoznék velük, a maradék hajam is elmenne. Pedig már nincs sok a fejem tetején valaki ellopja, míg alszok...
De azért sokszor besegít a jó Isten is. Amikor már végképp locsolni kéne a kertet, akkor jön egy jó kis eső. A négy kertből egyben van vetemény eddig. Talán a jövőhéten eljutok odáig, hogy a másik háromba is kerül valami. Ezidáig csak a gyomok élvezik a földet, a vizet, és a napsütést, de majd teszek róla, hogy ez változzon.

Újrakezdés

Gőzerővel itt a tavasz. A munka szaporodik. Néha elgondolkodom, hogy nem-e csak egyszerűen sokat akarok.... De aztán rájövök, hogy nem.
Munka mellett jobban oda kell figyelnem, mit, és mennyit tudok megcsinálni. Lassan halad minden, de azért halad. Tavaly ősszel megnéztem egy régi.új méhészkedési formát, és nagyon megtetszett. Nem csak hogy alacsony költségvetéssel indítható, de nagyon méh és ember barát is egyben. Gedde rakodó kas a neve. nagyon jól szimulálja a méhek természetes élőhelyét a kas, vastag fala télen sokkal jobban tartja a meleget, így kevesebb táplálék is elég a családoknak, illetve ugyanannyival biztosabban áttelelnek. Nem kell kereteket belerakni, hiszen szabad építményes. Ez azt jelenti, hogy nem kerül bele vissza a sokadjára kiolvasztott, esetleg parafinnal feljavított méhviasz, ami magába képes zárni több százféle vegyszert, ami visszaoldódik a mézbe. Gyakorlatilag a természetes életüket élhetik benne a méhek. Képesek ebben is jelentős többlet mézet termelni, amit el tud a méhész venni. A régi kasokból csak a családok megölésével lehetett mézet elvenni. A rakodó kasokból pusztítás nélkül lehet . Nagyon alacsony költséggel el lehet indítani egy kast. Asztalosként eddig boconádi kaptárakat készítettem. Több, mint harmincféle alkatrészt kell hozzá legyártani, És 10.000 Ft-tól olcsóbban sehogy nem tudtam kihozni. Ha csak az anyagköltség felét számolom munkadíjnak, akkor 15.000 Ft-ra jön ki egy nagy boconádi kaptár, és még festve nincs, keretek, viasz, méhek nincsenek benne.
Már egy ideje nézegetem, és gondolkodok, mikor is kéne nekifogni a kasok legyártásának. nemrég néhány nagyon széles ajtótokot kellett készítenem, és a második mozzanat alakalmával sikeresen el is rontottam az összes rövid alkatrészt benne. Félretettem, mert bíztam benne, hogy a kashoz legalább jó lesz. Tavaly már gyűjtögettem a munkáinkból leeső gerenda és szarufa végeket, de azokat még gyalulni kell, meg többször fűrészelni, hogy a keresztmetszet jó legyen. Aztán ma, mikor hazajöttem a munkából, elég fáradtnak éreztem magam, hogy komolyabb dolgoknak nekifogjak, de azért ki evett a fene a műhelybe. előszedtem egy darab farostlemezt, és elkezdtem kiszerkeszteni a kas alaprajzát. Ott meg is akadtam, hogy hatszög alapterületű, és nincs meg hozzá a nagy körzőm. Végignézve a rengeteg felhalmozott, és egymásra hányt alapanyagon, szerszámon, megtörni látszott az amúgy is fáradt lendületem. Hangos, lemondó sóhajjal indultam ki, hogy inkább nézek egy filmet. De visszafordultam. Felkaptam egy lécet, ketté vágtam, összeszegeltem. Az egyik léc végébe bevertem egy elcsípett szeget, és egy harmadikkal összekötöttem a kettő szárat. Persze előtte felvettem velük a kívánt 20 cm-es méretet. És már meg is volt az eldobható körzőm. Kirajzoltam a kört, elosztottam a vonalát hat felé, aztán egy másik léc segítségével összekötöttem a metszéspontokat. Meg is lett a hatszögem. Lefűrészeltem az elrontott fákat három centisekre. A szélességük már megvolt, 4,5 cm. Az egyiket rátettem a sablonra, és berajzoltam a két végére a 60 fokokat.

Aztán lefűrészeltem az összeset, egyformára.

Megnéztem a sablonon, hogy nem rontottam-e el újfent, mielőtt elkezdem összeszegelni, és felbosszantana, ha nem jó...

De egész véletlenül jó lett. Úgyhogy összeszegeltem két fiókot is gyorsan. Mindkettő 4 soros lett, 12 cm magas. Olyan 10 liter térfogatú. Az egyikben kihagytam egy lécet, ide kijárót szerkesztettem. Zárható lesz, hogy lehessen mozgatni a méheket, ha kell.

Aztán csináltam egy két soros gyűrűt is, ez lesz a fedele. Ide majd teszek szigetelést, hogy a téli hideg kint maradjon. Illetve itt elfér a belső etető is, ha etetésre kerül a sor. Kerestem egy OSB lap darabot, és az lett a teteje. majd szerkesztek rá lemezborítást. 

Belül majd kiégetem kicsit, mert a méhek szeretik a korhadt faodvakat, és a korhadás ugye lassú égés. Szeretné, ha otthon éreznék magukat. Még a léptartó léceket kell megcsinálni, meg a helyüket bemarni a fiókokba. A kijárót 7 mm vastagra csináltam, így az egerek, cickányok , és a halálfejes lepke, meg a lódarázs nem fér be, könnyen tudják védeni. A szellőzés nem a kijárón keresztül fog történni, hanem a kas fenekén keresztül. Ugyanis a z alja csak rács lesz. így nem tud szemét maradni a kasban, mert kipereg. 

Akárhogy variálom, nem jön ki tízféle alkatrész hozzá, és 4000 Ft biztosan megállítja a költségeit. Plusz nem kell kereteket gyártani, nem kell drótozni, nem kell műlép, nem kell műlépezni. 

Sajnos a méheim nem jól teleltek. Ősszel nagyon figyeltem rájuk, de a tavasz nagyon rosszul indult a méhesben. Sokat gondolkodtam a télen, hogy fogom átrakni a kasokba őket. Hát... ezzel nem lesz gond... A betelelt tíz családból egy maradt meg. Ugyanazt kapták enni is, ugyanazt hordták, ugyanaz volt az atka kezelés. A kaja fele mindenhol megmaradt. nem váltottak léputcát, és a behordott élelem mellett haltak éhen. Néhány családnál látok hasmenés nyomait, de nem mindnél. Valószínű, az atka kezelésnél rontottam el valamit. Ez az egy család mégis megmaradt, magnak. Már szépen fejlődnek. A generáció váltás megtörtént, egész táblás fiasok voltak. Hordanak is, nektárt is, meg virágport is.  Úgyhogy most újrakezdünk. Remélem nagyobb sikerrel!