Mindenki jól járt!

A csipkebogyó-szedés pontosan azt a lelkiállapotot követeli meg, mint a festés, vagy a rajzolás. Végtelenül jó meditációs gyakorlat, vagy hamar agybajt okoz. Szükség van tehát a belassulás képességére. El kell tudni engedni a sietséget, a sürgetést, a hamar essünk túl rajta érzést. Különben a végeredmény nem az lesz, amit vártunk. A rajznál nem azt fogjuk látni, amit szeretnénk, és a csipkeszedésnél ha a kezünkre nézünk, szintén ez a helyzet fog kialakulni, ha kapkodunk. Mindkettőnél alapos megfigyelésre van szükség, a legapróbb részletekig. Pontos kéztechnikára, és a helyes perspektíva eltalálására, mert megint csak a végeredmény látja kárát, ha nem így teszünk. Neki lehet esni, mint borjú az anyjának, de nem érdemes....
Lerázni nem lehet, mert szemetes lesz, meg el sem engedi a szárát, mint a kökény például. Még akkor sem, ha már megcsípte a dér, és puhává vált. Ki van ez találva kérem! Ugyanis a madarakhoz van köze. Mert a legnagyobb kertészek ilyenkor a madarak. Minden fellelhető élelmet felkutatnak, mert rovar már nincs. A mi csipkebokrunk is tele van mindig verebekkel. Eszegetik az érett bogyókat, magostól, mindenestől. Aztán elrepülnek, mert kénytelenek, ugyanis Csutak kutyám érez egy állandó belső kényszert arra, hogy elzavarjon minden más állatot, ami a portára téved. És ebbe a körbe a verebek is beletartoznak. Állandó tréning alatt áll így a kutya is, és a madarak is. De ami a legfontosabb, hogy azért eszik a bogyókat, mielőtt ki lennének paterolva. És viszik a magokat, amiket lenyeltek. Aztán jó kis trágyába csomagolva elvetik valahol máshol. Így jó a csipkének is, mert teret hódít. Jó a verebeknek is, mert ehetnek, és jó a Csutaknak is, mert dalol a lelke, amikor elzavarhatja a verebeket. Meg természetesen jó nekem is, mert nem kell messzire mennem csipkebogyót szedni.
Úgy indultam neki, hogy szedetek vagy 30 kilót, és csinálok belőle bort. De nem jött össze, mert csak ígéretet kaptam a szedésre, a megvalósulás úgy néz ki elmarad. Nekem most nincs annyi időm, hogy nyakamba vegyem a határt, és szedjek ennyit, így kénytelen vagyok megelégedni azzal a kis tálkányi mennyiséggel, ami az udvaromon terem. Persze mindet nem szedem le, mert akkor frusztráltak lesznek a verebek, nem beszélve a kutyáról...
Cirka másfél kiló lett, ez kb három és fél liter borhoz elég. Ez pontosan három és fél literrel több, mint amit tavaly sikerült csinálni. Akkor elrontottam a dolgot. Lett ugyan egy nagy vödör csipkém, de rosszul erjesztettem, és lett vagy harminc liter nagyon szép piros ecetem. Igazi biológiai úton erjesztett, de valahogy nem esik jól legurítani belőle egy kupicával... Ellenben salátához kiváló! Viszont míg élünk, kitart ez a mennyiség!
Úgyhogy most odafigyelek!
A verebek meg jöhetnek a maradékért, a bokor tetején meghagytam nekik az összeset. Ott Csutak is csak ugathatja őket...

A lányom bögréje...

Hajnalban, melóba indulás előtt összepakolom a kajámat, közben lefőzöm a kávét, amit elkortyolgatok indulás előtt, és azt is, amit magammal viszek. Mert napközben szintén elkortyolgatok két kávét. Mindig kinyitom a konyhaszekrény fölső, üveges részét, ahol a bögréket tartjuk. Kiveszek egy bögrét, beleöntöm a kávémat forrón, vagy ha maradt tegnapról, akkor abban melegítem meg. Addig elkotyog a kétszemélyes főző azzal az adaggal, amit el fogok vinni. Méz kerül a kávéba, és sok tej.
Ma reggel is ezt a ceremóniát vittem véghez, és rendre, mint minden reggel, a lányom bögréje került a kezembe. A nagylányomé. Már tizenkilenc éves lesz, és az ideje nagy részét nem itthon tölti. Kezd leválni... Illetve azzal álltatom magam, hogy kezd, pedig már javában levált.
De minden reggel szembetalálkozok a bögréjével. És minden reggel óvatosan félretolom, nem veszem ki, nem használom, nehogy fogyóeszközzé váljon, mint a szekrény egyéb tartalma oly gyakran. Nem engedhetem, hogy a lányom bögréje összetörjön. Mert az az övé... ha hazajön, akkor keresi, abból kortyolja a kávéját.
Ide köti a bögre is. Ezen gondolkodtam végig ma reggel, míg vezettem a munkahelyemig...
Természetesen nem a bögre az, ami ideköti, de nekem fontos, hogy tudjam, van idehaza egy bögre, és neki is tudnia kell, hogy várja haza a bögréje is. Tudnia kell, hogy hiába tart kifelé a házból, mindig van itt egy szoba, egy ágy, egy törölköző, egy tányér étel, és egy bögre, ami hazavárja! Mindig, és mindenkor.
Eszembe jutott, hogy nemrég még akkora volt, hogy elfért a két tenyeremben. kicsit hintáztattam, és már aludt is. Aztán ez is eszembe jutott, hogy mindig fel kellett fogni a haját, a feje tetejére, és a kis fincsuri-pálmafa csak úgy lengedezett, ha közlekedett. Mert sétálni nem tudott, csak félig szaladva közlekedni. Aztán még sok dolog eszembe jutott, és rájöttem, hogy felnőtt. És arra is rájöttem, hogy hiányzik otthonról. Tudom, hogy ez így a jó, és neki is élnie kell az életét, menni a céljai után, de a kisgyerek része hiányzik.
Lehet, hogy öregszem, és kezdek szentimentálissá válni, de ez ellen sincs mit tenni. Úgyhogy megpróbálom magamban útjára engedni a legnagyobb gyermekemet, miközben tudom, hogy van itthon egy bögréje.
És mindig is lesz....

Macskabenzin

A mai nap a pihenésé. Végre! Persze nincs olyan, hogy semmit nem csinálunk! A tehén sajnos még most sem feji meg magát, és a ló sem visz magának , meg a többieknek szénát... Na de ez nem olyan sok, kibírható kötelesség . Kicsit késve mentem, mert csak vasárnap van, és végre többet alhattunk. Miruka úgy aludt, mint a bunda. Este tíztől reggel majdnem hatig! Úgyhogy lustultunk. Aztán még keringtem itthon, mint gólyaf...s a levegőben, de csak elindultam. Mire megérkeztem, az összes macska türelmetlenül várt. Már elém is szaladtak, kérdőre vonva, hogy hol a viharban voltam eddig?! Majd hasra estem bennük! Megpróbáltam lefényképezni az izgalmas kavargásukat a lábam körül-között-alatt, de csak időhúzásnak vették, és elkezdtek felmászni a lábamon.
-Hé! Előbb ki kell szednem a tehénből! Üres a vödör!- mondtam nekik, és csoszogva, hogy véletlenül se lépjek rájuk, bementem Cirókhoz, hogy megfejjem.
Végig ott vernyákoltak körülöttem. Még a tehén vályújába is belementek, összeszagoltak Cirókkal, hogy : "na? Mi lesz már?", de nem haladt gyorsabban. Ott sertepertéltek körülöttem, meg a tehén alatt. Végig néztem, hogy rájuk ne lépjen a nagy jószág. Nem szokott lépdelni, míg fejem, de eddig macsekok sem járkáltak alatta. Persze Cirókot egyenlőre csak és kizárólag a dara érdekelte.
Közben kiderült, hogy egyik-másik nyekergőn már működik a tépőzár is. Elkezdett valamelyik felmászni a hátamon. Aztán szerencsére meggondolta magát, és Csillag felé vette az irányt. talán azt gondolta, majd nála hamarabb célt ér, de csalódnia kellett.
Végre, nagy sokára- volt talán 15 perc is- kiürült a tehén, és felálltam a fejőszékről. A macskák újból érdeklődésük középpontjába vettek. Nézték, most mi következik...
-Na, gyertek! Cicc!- több se kellett, spuri utánam! Megint nézni kellett, hová lépek éppen, nehogy laposabbak legyenek a kicsik, mint kellene...
Miközben próbáltam a macskák között beönteni a tejet a tálba, megbeszéltem magammal, hogy legközelebb először kiöntöm, utána szólok nekik, talán akkor könnyebb lesz nem a fejüket összetejezni.
És még mielőtt bárki szólna, hogy nem jó a macskáknak a tehéntej, közlöm, hogy egy hétig nem kaptak. Vettem nekik, nem is olcsó, jó minőségűnek számító macskakaját. Lágyat, hogy el ne vásson rajta a foguk. Első nap megették. Második nap ránéztek, majd rám, és mindegyik megszólalt:
-Nyáááá... -szóval egyem meg én....
Aztán nem kellett nekik. El is tűntek egy időre, hogy ha nem adok tejet, néznek másik tanyát. Az anyjuk azért maradt. Neki sem kellett a bóti kaja, úgyhogy továbbra is adtam neki a tejet. Úgy, ahogy a tehénből kijött. aztán egyszercsaqk megjelent a négy muskétás is megint. Tejet isznak, nem betegek. Sőt! Nőnek, mint a gomba!. És már olyan hancúrban vannak a portán, mint a vihar!
Szóval elhiszem én, hogy a tudomány megmondta, bebizonyította, a tehéntej nem jó a macskáknak. De az a helyzet, hogy ezeknek senki nem árulta el, így nem tudják....

Újra itt!

Megint betört hozzánk a világ! Újra van netünk! Nem is tudom... talán fél éve, hogy nem tudtuk kifizetni. Sok és sokkal fontosabb dolgokra kellett a pénz. Mit ne mondjak, hiányzott azért. Főleg azok az emberek, akiket itt ismertem meg, illetve a elektronikus úton tartom velük a kapcsolatot. Azóta is jelentkeztem hébe-hóba, csak hogy hangot adjak magunkról. Nagyon sok dolog zajlott körülöttünk. Sok volt a munka, és a nejem állapota miatt szinte egyedül kellett volna mindent csinálnom. Férfiasan bevallom, nem ment.... Léptem inkább kettőt hátra, és szüneteltettem pár dolgot. A jószágot minimálisra redukáltam, a kert maradt, ahogy a Jóisten gondját viselte. Nagyon sajnáltam, de nem tudtam ennyi felé szakadni. Lassan megint egyenesbe kerülünk, remélem nem sz@rik megint valamit a kutya!
A munka csökken , lassan kitolok minden maszekot, utána leülök, és rendezem a gondolataimat, megpróbálok előre tervezni. Helyet kell kapjon a család, a gyerekek, a gazdaság, amit teljesen új alapokra szándékozunk helyezni, és a pihenés is.
Meg sem tudom mondani, mikor rajzoltam utoljára... már nagyon hiányzik! És a filmek! Imádom a történeteket! Bár mostanában nem nagyon lesz lehetőség egy üléssel végignézni akár csak egy epizódot is, bármelyik kedvelt sorozatból. Mira egyre többet van ébren, nyílik a világ felé, és a világ kezdi elérni. Az asszony minden idejét leköti. Játszik vele, tornáznak, beszél hozzá. Lassan két hónapos lesz a pici. Sokszor fent van napközben, és estefelé is olyan kerek szokott lenni a szeme, mint a bagolynak. Próbálom kivenni a részem, de hajnalban kelek, megyek dolgozni, előtte jószágozok, meló után meg megint jószág... Hol az egyikünk fáradtabb, hol a másikunk. De ezt nem panasznak szánom, tudtuk, mivel jár egy baba. Hiszen nem Ő az első.
Maradt néhány csüngőhasúnk, amit iskola előtt a fiam megetet. Este én látom el őket. Szerencsére az egyik barátom a kertjének a nagy részét olajtökkel vetette be, így egy hónapig hordtuk tőle a kimagozott fél tököket. nagyban megkönnyítette a tíz disznó etetését. A nyulak nem képviselik magukat tovább a portán, legalábbis jelenleg. A fagyasztóba helyezték át a székhelyüket. Két éve volt egy májfertőzés az állományban, amit hiába gyógyszereztem. Akkor kényszervágós lett mind, kivéve egy szép vörös újzélandi bak. Tavaly vettem hozzá néhány anyának valót. Tavasszal nehezen akartak szaporodni, de végül egy alatt lett egy alom. Mikor fél kilósak lettek a leválasztott nyulak, három nap alatt mind a hat kifeküdt. Ugyanaz a baj. A bak "átmentette" a betegséget, és elfertőzte az anyákat. A felnőtt nyulakon nem látszódott semmi, de a kicsik mindig eldőltek. Úgyhogy nincs nyúl. és legközelebb csak a tanyán lesznek.
Az meg nem idén lesz. Minden megmaradó épületen födém és tető csere szükséges, plusz a falakon kívül mindent újra kell csinálni. Idén nem is terveztem, de ha terveztem volna is, akkor most újratervezném, mint a navigációs rendszer...
A tavasszal befogott kilenc méhrajból, és az egy túlélő családból jelenleg hat kaptárnyi méh van. Kicsit elkéstem az atka elleni védekezéssel, sok is van bennük. Majd tavasszal derül ki, hány család éli túl.
Cirók rendben van. A legelőre nem tudom kiengedni sajnos, mert állandóan szétszedi a villanypásztort. Szénázom, és abrakolom. Naponta kétszer fejem. A konyha nagy részét még most is ő fedezi. Nagyon sok sajtot, tejfölt, tejes dolgot, és túrósat főzünk. Néha jut a család többi részének is, barátoknak is ez-az. Csillag szépen növöget. Egész nyáron kaszáltam neki, tíz hetes koráig meg megkapta a fele tejet. Most ő is abrakol és szénázik. Már közel 3 mázsa.
Kesely jó húsban van. Ő gyakran kint van, mert jól viselkedik. nem szedi szét a pásztort, és nem ront szét semmit egyedül. Csak a tehénnel, nagy egyetértésben...
A cicák mind megvannak. Az anyjukkal is összehaverkodtam. Beköltöztek az istállóba. Este melegebb van ott, mint bárhol máshol a tanyán. Vettem nekik macska szalámit. De továbbra is kunyerálják a tejet, így néha adok nekik azt is. Én tudom, hogy nem jó nekik. De ők ezt nem olvasták sehol, én meg nem mondtam el nekik. Így szépen gyarapodnak tőle, és eszükben sincs hasmenést produkálni. Nevük nincs még, majd ha teljesen haverok leszünk, megkérem őket, mutatkozzanak be. Az egeret mindenesetre szívesen veszik, akár az egérfogóból is.
Hát... ez karcsú összefoglaló a kimaradt fél évről.... annyi minden kavarog a fejemben, hogy nem tudok egy értelmes szálat elkapni. Majd később. Addig is leszek, illetve vagyok.

Haverok lettünk a vénlánnyal. Nem fiatal macska már, azt sem tudom, kié...

Egyenlőre még más fogja nekik az egeret. Hol az anyjuk, hol én. De legalább tudják, mit is kell a kis gazfickókkal csinálni!

Nem értem....

Néha nem értem az embereket. Komolyan... Eleve nagy szívfájdalmam a szemét keletkezése, az meg, hogy szerteszét dobálják az emberek, csak gyufa a benzines kannába nálam. A minap reggel szokásos utam a lekaszálandó fű felé vezetett a tanya melletti úton. A legszélső épület mellett visz el a köves út, egy elburjánzott orgonabokor mellett. És a szemem sarkából néhány fehér foltot vettem észre a bokor tövében. Ok, hogy a legszélső ház a faluban, és azt is aláírom, hogy az embernek engednie kell, ha a szükség hajtja. De kérdem én, hogy a pisiléshez felhasznált wc papírt, a használt tisztasági betétet, és a berakott új betét papírjait szükségszerű-e a fűben szétdobálni? Mert az olyan természetes, nem? Meg hamar le is bomlik, nem? Na mindegy...
Aztán tegnap Miskolcon voltam. A nejem ultrahang és NST vizsgálaton volt. Még tízkor beül. Egészen délután háromkor be is került. Persze a gyerek végig rúgkapálta a várakozást, mert kényelmetlen volt neki, hogy az anyja annyit ül, vagy éppen kínjában járkál. Mire bejutottak, el is fáradt rendesen. Az NST-nek meg ugye a lényege, a szívhang és a gyerek mozgása közti összefüggés vizsgálata. Eleve a rossz oldalra tették fel a feleségemre a tappancsot, pedig mondta, hogy nem ott van a gyerek, nem lesz szívhang. De bent jobban tudták. Két kézzel megrázták a nejem hasát...Hogy mozgásra bírják a lányomat. A nejem egy szelíd asszony. De megfordult a fejében, hogy lever egy sallert a hölgynek a pocakrázásért. Na... a lány rugdosni kezdte a tappancsot. de ugye szívhang nem volt... Hát, ez nem lesz jó... Ezt mondta a szakember. Persze, mert a másik oldalon van a gyerek... Mondta a nejem. Na, akkor áttették az érzékelőt oda, ahová mondta a feleségem. Persze szívhang lett rögtön, viszont az Istennek nem akart a gyermekünk többet küzdeni. Na, akkor fel kell menni az osztályra, és lefeküdni, rákötnek egy gépet, és egy órán át vizsgálják. Ekkor már majdnem négy óra volt. Közben én kint ültem a parkolóban az autóban. Elvileg hamar kellett volna végezniük, csak akkor kellett értük mennem, amikor behívták. Tehát három után pár perccel érkeztem. Közben el-el bóbiskoltam. Megbosszulja magát a napi sok óra munka... de néha figyeltem is. Ha ébren vagyok, és nincs, ami lekössön, akkor figyelek. Szinte mindent. Ha van néhány érdekes ember, akkor őket. Nos, itt volt. Nem tudom, hogy honnan tudtam, de tudtam, mi fog következni.... Egy fiatal pár sétált át az autóm előtt. Egy húsz év körüli srác, és egy 18-19 éves lány. A lány dohányzott, és egy energiaitalt lóbált a kezében. Amikor elém ért, elfogyott a cigije éppen. Hat nullára végződő összeget mertem volna feltenni rá, hogy eldobja a csikket. Nem tudom, lehet a tartása miatt gondoltam. Nyertem. Olyan nehéz lehet a kukába dobni! Nem tudom, mert én soha nem dohányoztam, de nyilván megerőltető, mert sok csikket látni mindenfelé. Oldalra néztem, közvetlenül az autóm mellett sorakoztak a kukák, és a szelektív hulladékgyűjtő konténerek. Na, gondoltam, most jön az energiaitalos doboz. Még öt métert mehettek, és odaértek az autóhoz. A kislány megállt a kocsi mellett, és nagyokat kortyolt az italból, míg a fiú beszállt. Sietve itta, majd beszállt. Na? Most! És lőn! A kocsijuk alá dobta az üres dobozt. Négy méterre volt tőle a szelektív gyűjtő...
Hirtelen átvillant az agyamon, hogy amíg állnak, mert nem indultak el, odamegyek, és felveszem a dobozt, majd bedobom neki az ablakon, ami le volt eresztve. De elvetettem az ötletet.Ha magától nincs annyi esze, vagy annyi igénye, akkor ha figyelmeztetem se lesz, sőt!! És a legnagyobb baj, hogy ha lesz gyermeke, akkor ezt a példát fogja látni és követni. Mert ugye a gyerek először a szülőt másolja... Elhajtottak. Felvettem a dobozt és bedobtam a szelektív gyűjtőbe.
Közben letelt az egy óra, és a nejemmel még semmi. Kínomban már jobbra-balra dőltem. Felfedeztem, hogy lehet az ülést hátra dönteni az öcsém kocsijában... Jó lett volna, ha hamarabb kezdek eziránt kutatni, mert akkor aludhattam volna ... mennyit is, lassan két órát. Próbáltam felhívni a nejem, nem vette fel. Baj biztos nincs, mert szólt volna. Csigalassan eltelt még egy óra, amikor arra ébredtem, hogy csörög a telefon. A kedvesem volt. Minden ok, csak elfeledkeztek róla...
Két órát feküdt az egy helyett. Szóval néha nem értem az embereke. Se a tanultakat, se a tanulatlanokat...

Haladnak a kasok

Az egész napos munka után még egy kicsit túlóráztam a műhelyben. Az idő sürget. A méhek rajzása lassan időszerű, úgyhogy be kell fejezni a kasokat. A léptartó lécek helyét kellett megcsinálni a következő ütemben. Amikor az első Gedde-kasomat megcsináltam, a lécek helyét be akartam vésni. Na, szépen tönkre is tettem azt az elemet, amibe vésni akartam. Félretettem hát a dolgot, és agyalni kezdtem. csináltam majd egy hete egy sablont, amivel majd berajzolhatom a lécek helyét. Így minden kasban ugyanoda esnek majd az ugyanakkora lécek. Szabványosítás... De a farostlemez, amiből készült a sablon, gyenge ahhoz, hogy sablon legyen. Tudtam, hogy van még rétegelt lemezem valahol, de hogy hol , azt nem .... 

Aztán a nagy rendrakásban előkerült, és szem elé tettem. Több elindított projectet is megtaláltam, és kipakoltam szem elé. Még egyszer nem hagyom elkallódni őket. 

Ma , ahogy előszedtem a kasokat, először rajzoltam a lécek helyét, kézzel, mert ugye a sablonom összetört. Meg is rajzoltam vagy három kast, mire leesett, hogy ennyi idő alatt már rég megcsináltam volna az új sablont a rétegelt lemezből. 

Úgyhogy fogtam magam, és meg is csináltam. Úgyis kell még majd gyűrűket csinálni a kasokra. Ezzel már játszi könnyedséggel megrajzoltam a lécek helyeit, és több, mint a fele gyűrűbe be is martam. Persze nem a saját marómmal, mert nem találom a marókéseimet... Valahol a "válogasdát" kupac alján van, már több, mint egy éve.... Meglesz az hamarosan, de egyszerűbb volt az öcsémtől kérni egy marót késestől. 

Aztán előszedtem egy másik elkezdett tervet is, a jó harmadát meg is csináltam, de végül beláttam, hogy holnap is nap. 

A rétegelt lemez sablon már bírja a gyűrődést. Sokat segít a munkában egy ilyen egyszerű dolog.

Minden léc ugyanoda esik, és ugyanakkora lesz. Így nem kell sakkozni, melyik hová való. 

15 mm széles, és egy cm mély marások.

Ez kicsivel több, mint a fele a gyűrűknek. Egy kas két ilyen gyűrűvel indul. 

Rend 1.1

Létezik olyan, hogy túl sok szerszám?
Nem... szerintem sem. Amikor elkezdtem a szakmát, semmim nem volt. Apránként haladtam. Aztán ahogy jöttek a munkák, nem azt mondtam, nem tudom megcsinálni, hanem azt, hogy meg tudom. Persze volt, hogy fogalmam nem volt róla, hogyan, de TUDTAM, hogy nincs olyan, amit nem lehet megcsinálni. Esetleg olyan van, amit nem éri meg...
Aztán az esetek nagy részében mindig volt egy-egy eszköz, vagy szerszám, ami kellett volna, és nem volt. Két választás van ilyenkor:
- az ember elmegy, megkeresi, és megveszi.
-vagy fogja magát, és legyártja.
Nekem mindkettő bőven van. Megvett és legyártott is. Azt is elképzeltem, hogy fogom berendezni a műhelyt. Persze nem úgy lett, mert rohantam a pénz után. Pedig ha elsőre megcsináltam volna, könnyebb dolgom lett volna. Vagy ha csak néha-néha csináltam volna egy-két olyan apróságot, ami segíti a munkát...
Sajnáltam rá az időt. Mostanra viszont rájöttem, hogy egy kis időráfordítással sokkal többet nyerek. A legjobb példa erre a pillanatszorítóim. Van belőle egy csomó. Mindig kellett, kicsi, nagy, rövid, hosszú... És hol itt tűnt el, hol ott a műhelyben. Eldugták a manók. Vagy az ördög ült rá. Azért úgy nagyjából emlékeztem mindig, hol is tettem le, de pakolódott rá, és keresni kellett. Ez meg ugye időveszteség. És az idő egy olyan drága dolog, amit soha, semmivel nem tudunk visszakapni.
Szóval.... Mivel a műhely közel fele felszabadult a rendetlenség uralma alól, rögtön ki is használtuk az öcsémmel. Hozott egy nagy rakás 6 méteres szarufát. Körbegyalultuk. Lett megint 15 zsák tiszta forgács. Nincs mese, enni kell, naponta akár hatszor is, hogy fogyjon az alomvécébe...
A gyalulás után felszedtük, a fiam megint besegített , hátravitte a helyére.
Aztán az öcsémnek mennie kellett. Én meg úgy voltam vele, hogy innentől kezdve minden egyes nap fogok valami olyat csinálni, ami előre visz. Napközben jókat röhögött a tesóm, mert hol itt, hol ott talált szorítókat. Meg is jegyezte, hogy mindenhol van belőle. Na, amikor elment, fogtam magam, a "válogasdát" kupacból túrtam egy darab rétegelt lemezt, egy vörösfenyő deszkát, egy lakkozott bükk bútorajtó darabot, és egy gyalult tölgy lécet. Kicsit alakítottam rajtuk, és egy marék kiegyenesített raklapból kiszedett szeggel összekalapáltam. Két csavar is akadt az egyik "mindentbele" vödörben, így hamar fel is került a helyére. És végre, évek óta először helye lett a szorítóknak!

Csak álltam ott, és örültem egy vacak kis polcnak, mint egy kisgyerek. Nem volt több, mint tíz perc megcsinálni, és hihetetlenül sokat számít! Nem is értem, miért nem csináltam meg hamarabb...

Ezen felbuzdulva a két viharvert , szétnyitható festőbakot is fellógattam föléjük. Ezekkel is mindig csak a "baj" volt eddig. kellettek, de hol ide, hol oda tettem, mert használaton kívül mindig útba kerültek. Na most már megvan a helyük.

A "sosincsmeg" kategória további győztesei a vízmértékek, és a gipszkarton támaszok. A három vízmértékemből kettő állandó helyére került végre, a harmadik oda van "kőcsönbe" adva. majd ha hazakerül, elfoglalhatja a saját szegét a falon ő is. A gipszkarton támaszok közül -ketten vannak- csak az egyikkel találkoztam, de a "válogasdát" kupac alján van. A másik is itt bujkál valahol a lomok közt... majd elkapom a grabancát!

A helyzet az, hogy a ház ajtaján belül az asszony birodalma van. Kívül meg az enyém. A kívül-birodalom sokkal nagyobb, talán ez az egy mentségem van rá, hogy rendetlen. A belül-birodalom rendben van. Néha akad egy-két lázadó dolog azért bent is. A kamrában rendezkedett a kedvesem. kicsit megfeledkeztünk a sok tejes dolog mellett a hordós káposztáról. mindkét dézsában volt még. Az egyik teteje egy kicsit penészes lett, ezt jó mélyen kiszedte a kedvesem. A másik csak "bornyús" volt, ahogy nálunk mondják. Ezt kimosta. Aztán egy részét elküldte anyámnak, másikat anyósomnak, harmadikból készített babos-tejfölös-füstölthúsos-oldalasos-káposztát. A maradékot, vagy tíz üvegbe beletömködte, és a befőző automatával hőkezelte. most a kamra polcán figyelnek. meg lettek rendszabályozva...

Közben én kint kínoztam magam a hosszú fákkal. Átcsiszoltam őket, és marást tettem az élükbe. A fele lett ma kész. De nem kell altatni, az tuti...