Az első szembesítés alkalmával a kicsi Pasqale rettenetes unszimpátiával találta szemben magát. Sokáig a gyerekek Bodzát a kisházba tessékelték, hogy a kicsi szabadulhasson kicsit a szobafogságból, hogy a nagy ne bántsa. Aztán már írtam arról, hogy megelégeltem a dolgot, és amikor nem volt itthon senki összeeresztettem a két gazfickót. Egy ideig vigyáztam rájuk, de aztán magukra hagytam őket. Eleinte Bodza morgott a kicsire, de érdekesebbnek találta, mint utálatosnak, mert csak ment utána, mint az árnyék. Aztán így maradtak. Elkezdtek játszani pár nap múlva. Persze Bodza nem mindig akar játszani, de ez a kis hülye kajtat utána, és bosszantja. Van is kapsz... persze csak kicsit. Olyankor úgy tesz Bodza, mint aki játszik. csak egy kicsit erősebbet harap ide-oda, meg gyorsabban mozog, hogy mindenhová jusson a harapásból. A kicsi meg: nyeee-nyííí-nyeieíííí... Ffffffff.... Bodza otthagyja. A kicsi meg megy utána, mint a rakéta, és négy lábát széttárva ugrik felé, mintha nem az előbb akart volna elmenekülni előle... Ki érti? A legnagyobb félelmem az volt, hogy hogyan fognak enni együtt. A nagy biztos irigy lesz, eleszi a kicsitől a kaját... hát pont nem! Ha nem figyelünk, a kicsi bezabál, mert ez a nagy mamlasz hagyja, hogy elegye még előle is a kaját. Még csak nem is morog... A minap az asszony kapart nekik valami maradékot, és Pasqale beletartotta a fejét a lehulló kajába. Mindketten ettek, de a kicsi ki is lett mázolva a kajával. Feltelepedtek a székre, ami eddig csak a Bodzáé volt, és elkezdtek mosakodni. Bodza ügyesen, gyorsan, a kicsi nem igazán remekelt... Bodza megunta, és letisztogatta a kicsit is. Látni kellett volna! Aztán lett nekünk saját lóversenyünk is. legalábbis a hangja olyan... Már amikor fel-alá vágtat a két pernahajder az egész lakásban. ja, és este csak ki kell paterolni Bodzát, ugyanis ha nem tesszük, hajnal ötkor elkezdenek randalírozni a szobánkban, az ágy alatt, meg rágja a kicsit egy idő után, és az asszony megunt arra ébredni hajnalban, hogy nyeeeeí-nyííííííí-fffffffff-nyeeee, majd két perc múlva megint... Biztos szundi üzemmódra vannak állítva... Míg át nem állítom őket... na azért okosodik is a jövevény! Már eltanult egy-két fogást a nagytól. Például felismeri messziről a húsvágó deszkát, és már ő is mondja, hogy mááááj...mááááj... meg majd felbukik, úgy sündörög mindenhová. Aztán ott van a lábkérdés is... Már nem kérdés, hogy ő is zsákmánynak nézi. Szóval amikor csak lehet, rárabol valaki lábára. nehéz, munkával teli ám ez a macskaélet! El is pillednek nappal is, meg este is, hol összebújva alszanak, hol szerteszét a házban... de egeret azóta nem láttam, bár a kamrában állítólag van még....
