Életet adó rét

Lefeküdt a rét. Hosszú álomba hajtotta megannyi fejét. Magába zárta a tavaszi napot, a májusi esőt, és elszenderedett. Néhány nap alatt széna lett belőle, amit bálákba csomagolt egy gép. Aztán kimentem a kiskocsival, és behordtam a tározóba, hogy a jószágnak legyen mit enni a télen. Most ott van a rét bent, a tározómban. Mikor elkezdtem a munkát vele, erősen tűzött a nap. Mire végeztem, a rét másik oldalán álló fák árnyéka végigkúszott a levágott réten. A tücskök és a sáskák vagy a nagy térnek örültek, vagy siratták a mezőt, de végig húzták apró hegedűiket, míg tartott a munka. Délután egy kakukk ismételgette egyhangú nótáját a távolból, majd mikor szürkülni kezdett az este, a közeli patak nádasában megbúvó apró énekesek adtak százféle koncertet. Szeretem ezt a zenét. Az élet szimfóniája... Már csak egy kis esőre várok, hogy új életre kapjon a rét. Hogy ne hiába adják a szerenádot az apró muzsikusok...