Mindenki jól járt!

A csipkebogyó-szedés pontosan azt a lelkiállapotot követeli meg, mint a festés, vagy a rajzolás. Végtelenül jó meditációs gyakorlat, vagy hamar agybajt okoz. Szükség van tehát a belassulás képességére. El kell tudni engedni a sietséget, a sürgetést, a hamar essünk túl rajta érzést. Különben a végeredmény nem az lesz, amit vártunk. A rajznál nem azt fogjuk látni, amit szeretnénk, és a csipkeszedésnél ha a kezünkre nézünk, szintén ez a helyzet fog kialakulni, ha kapkodunk. Mindkettőnél alapos megfigyelésre van szükség, a legapróbb részletekig. Pontos kéztechnikára, és a helyes perspektíva eltalálására, mert megint csak a végeredmény látja kárát, ha nem így teszünk. Neki lehet esni, mint borjú az anyjának, de nem érdemes....
Lerázni nem lehet, mert szemetes lesz, meg el sem engedi a szárát, mint a kökény például. Még akkor sem, ha már megcsípte a dér, és puhává vált. Ki van ez találva kérem! Ugyanis a madarakhoz van köze. Mert a legnagyobb kertészek ilyenkor a madarak. Minden fellelhető élelmet felkutatnak, mert rovar már nincs. A mi csipkebokrunk is tele van mindig verebekkel. Eszegetik az érett bogyókat, magostól, mindenestől. Aztán elrepülnek, mert kénytelenek, ugyanis Csutak kutyám érez egy állandó belső kényszert arra, hogy elzavarjon minden más állatot, ami a portára téved. És ebbe a körbe a verebek is beletartoznak. Állandó tréning alatt áll így a kutya is, és a madarak is. De ami a legfontosabb, hogy azért eszik a bogyókat, mielőtt ki lennének paterolva. És viszik a magokat, amiket lenyeltek. Aztán jó kis trágyába csomagolva elvetik valahol máshol. Így jó a csipkének is, mert teret hódít. Jó a verebeknek is, mert ehetnek, és jó a Csutaknak is, mert dalol a lelke, amikor elzavarhatja a verebeket. Meg természetesen jó nekem is, mert nem kell messzire mennem csipkebogyót szedni.
Úgy indultam neki, hogy szedetek vagy 30 kilót, és csinálok belőle bort. De nem jött össze, mert csak ígéretet kaptam a szedésre, a megvalósulás úgy néz ki elmarad. Nekem most nincs annyi időm, hogy nyakamba vegyem a határt, és szedjek ennyit, így kénytelen vagyok megelégedni azzal a kis tálkányi mennyiséggel, ami az udvaromon terem. Persze mindet nem szedem le, mert akkor frusztráltak lesznek a verebek, nem beszélve a kutyáról...
Cirka másfél kiló lett, ez kb három és fél liter borhoz elég. Ez pontosan három és fél literrel több, mint amit tavaly sikerült csinálni. Akkor elrontottam a dolgot. Lett ugyan egy nagy vödör csipkém, de rosszul erjesztettem, és lett vagy harminc liter nagyon szép piros ecetem. Igazi biológiai úton erjesztett, de valahogy nem esik jól legurítani belőle egy kupicával... Ellenben salátához kiváló! Viszont míg élünk, kitart ez a mennyiség!
Úgyhogy most odafigyelek!
A verebek meg jöhetnek a maradékért, a bokor tetején meghagytam nekik az összeset. Ott Csutak is csak ugathatja őket...

A lányom bögréje...

Hajnalban, melóba indulás előtt összepakolom a kajámat, közben lefőzöm a kávét, amit elkortyolgatok indulás előtt, és azt is, amit magammal viszek. Mert napközben szintén elkortyolgatok két kávét. Mindig kinyitom a konyhaszekrény fölső, üveges részét, ahol a bögréket tartjuk. Kiveszek egy bögrét, beleöntöm a kávémat forrón, vagy ha maradt tegnapról, akkor abban melegítem meg. Addig elkotyog a kétszemélyes főző azzal az adaggal, amit el fogok vinni. Méz kerül a kávéba, és sok tej.
Ma reggel is ezt a ceremóniát vittem véghez, és rendre, mint minden reggel, a lányom bögréje került a kezembe. A nagylányomé. Már tizenkilenc éves lesz, és az ideje nagy részét nem itthon tölti. Kezd leválni... Illetve azzal álltatom magam, hogy kezd, pedig már javában levált.
De minden reggel szembetalálkozok a bögréjével. És minden reggel óvatosan félretolom, nem veszem ki, nem használom, nehogy fogyóeszközzé váljon, mint a szekrény egyéb tartalma oly gyakran. Nem engedhetem, hogy a lányom bögréje összetörjön. Mert az az övé... ha hazajön, akkor keresi, abból kortyolja a kávéját.
Ide köti a bögre is. Ezen gondolkodtam végig ma reggel, míg vezettem a munkahelyemig...
Természetesen nem a bögre az, ami ideköti, de nekem fontos, hogy tudjam, van idehaza egy bögre, és neki is tudnia kell, hogy várja haza a bögréje is. Tudnia kell, hogy hiába tart kifelé a házból, mindig van itt egy szoba, egy ágy, egy törölköző, egy tányér étel, és egy bögre, ami hazavárja! Mindig, és mindenkor.
Eszembe jutott, hogy nemrég még akkora volt, hogy elfért a két tenyeremben. kicsit hintáztattam, és már aludt is. Aztán ez is eszembe jutott, hogy mindig fel kellett fogni a haját, a feje tetejére, és a kis fincsuri-pálmafa csak úgy lengedezett, ha közlekedett. Mert sétálni nem tudott, csak félig szaladva közlekedni. Aztán még sok dolog eszembe jutott, és rájöttem, hogy felnőtt. És arra is rájöttem, hogy hiányzik otthonról. Tudom, hogy ez így a jó, és neki is élnie kell az életét, menni a céljai után, de a kisgyerek része hiányzik.
Lehet, hogy öregszem, és kezdek szentimentálissá válni, de ez ellen sincs mit tenni. Úgyhogy megpróbálom magamban útjára engedni a legnagyobb gyermekemet, miközben tudom, hogy van itthon egy bögréje.
És mindig is lesz....

Macskabenzin

A mai nap a pihenésé. Végre! Persze nincs olyan, hogy semmit nem csinálunk! A tehén sajnos még most sem feji meg magát, és a ló sem visz magának , meg a többieknek szénát... Na de ez nem olyan sok, kibírható kötelesség . Kicsit késve mentem, mert csak vasárnap van, és végre többet alhattunk. Miruka úgy aludt, mint a bunda. Este tíztől reggel majdnem hatig! Úgyhogy lustultunk. Aztán még keringtem itthon, mint gólyaf...s a levegőben, de csak elindultam. Mire megérkeztem, az összes macska türelmetlenül várt. Már elém is szaladtak, kérdőre vonva, hogy hol a viharban voltam eddig?! Majd hasra estem bennük! Megpróbáltam lefényképezni az izgalmas kavargásukat a lábam körül-között-alatt, de csak időhúzásnak vették, és elkezdtek felmászni a lábamon.
-Hé! Előbb ki kell szednem a tehénből! Üres a vödör!- mondtam nekik, és csoszogva, hogy véletlenül se lépjek rájuk, bementem Cirókhoz, hogy megfejjem.
Végig ott vernyákoltak körülöttem. Még a tehén vályújába is belementek, összeszagoltak Cirókkal, hogy : "na? Mi lesz már?", de nem haladt gyorsabban. Ott sertepertéltek körülöttem, meg a tehén alatt. Végig néztem, hogy rájuk ne lépjen a nagy jószág. Nem szokott lépdelni, míg fejem, de eddig macsekok sem járkáltak alatta. Persze Cirókot egyenlőre csak és kizárólag a dara érdekelte.
Közben kiderült, hogy egyik-másik nyekergőn már működik a tépőzár is. Elkezdett valamelyik felmászni a hátamon. Aztán szerencsére meggondolta magát, és Csillag felé vette az irányt. talán azt gondolta, majd nála hamarabb célt ér, de csalódnia kellett.
Végre, nagy sokára- volt talán 15 perc is- kiürült a tehén, és felálltam a fejőszékről. A macskák újból érdeklődésük középpontjába vettek. Nézték, most mi következik...
-Na, gyertek! Cicc!- több se kellett, spuri utánam! Megint nézni kellett, hová lépek éppen, nehogy laposabbak legyenek a kicsik, mint kellene...
Miközben próbáltam a macskák között beönteni a tejet a tálba, megbeszéltem magammal, hogy legközelebb először kiöntöm, utána szólok nekik, talán akkor könnyebb lesz nem a fejüket összetejezni.
És még mielőtt bárki szólna, hogy nem jó a macskáknak a tehéntej, közlöm, hogy egy hétig nem kaptak. Vettem nekik, nem is olcsó, jó minőségűnek számító macskakaját. Lágyat, hogy el ne vásson rajta a foguk. Első nap megették. Második nap ránéztek, majd rám, és mindegyik megszólalt:
-Nyáááá... -szóval egyem meg én....
Aztán nem kellett nekik. El is tűntek egy időre, hogy ha nem adok tejet, néznek másik tanyát. Az anyjuk azért maradt. Neki sem kellett a bóti kaja, úgyhogy továbbra is adtam neki a tejet. Úgy, ahogy a tehénből kijött. aztán egyszercsaqk megjelent a négy muskétás is megint. Tejet isznak, nem betegek. Sőt! Nőnek, mint a gomba!. És már olyan hancúrban vannak a portán, mint a vihar!
Szóval elhiszem én, hogy a tudomány megmondta, bebizonyította, a tehéntej nem jó a macskáknak. De az a helyzet, hogy ezeknek senki nem árulta el, így nem tudják....

Újra itt!

Megint betört hozzánk a világ! Újra van netünk! Nem is tudom... talán fél éve, hogy nem tudtuk kifizetni. Sok és sokkal fontosabb dolgokra kellett a pénz. Mit ne mondjak, hiányzott azért. Főleg azok az emberek, akiket itt ismertem meg, illetve a elektronikus úton tartom velük a kapcsolatot. Azóta is jelentkeztem hébe-hóba, csak hogy hangot adjak magunkról. Nagyon sok dolog zajlott körülöttünk. Sok volt a munka, és a nejem állapota miatt szinte egyedül kellett volna mindent csinálnom. Férfiasan bevallom, nem ment.... Léptem inkább kettőt hátra, és szüneteltettem pár dolgot. A jószágot minimálisra redukáltam, a kert maradt, ahogy a Jóisten gondját viselte. Nagyon sajnáltam, de nem tudtam ennyi felé szakadni. Lassan megint egyenesbe kerülünk, remélem nem sz@rik megint valamit a kutya!
A munka csökken , lassan kitolok minden maszekot, utána leülök, és rendezem a gondolataimat, megpróbálok előre tervezni. Helyet kell kapjon a család, a gyerekek, a gazdaság, amit teljesen új alapokra szándékozunk helyezni, és a pihenés is.
Meg sem tudom mondani, mikor rajzoltam utoljára... már nagyon hiányzik! És a filmek! Imádom a történeteket! Bár mostanában nem nagyon lesz lehetőség egy üléssel végignézni akár csak egy epizódot is, bármelyik kedvelt sorozatból. Mira egyre többet van ébren, nyílik a világ felé, és a világ kezdi elérni. Az asszony minden idejét leköti. Játszik vele, tornáznak, beszél hozzá. Lassan két hónapos lesz a pici. Sokszor fent van napközben, és estefelé is olyan kerek szokott lenni a szeme, mint a bagolynak. Próbálom kivenni a részem, de hajnalban kelek, megyek dolgozni, előtte jószágozok, meló után meg megint jószág... Hol az egyikünk fáradtabb, hol a másikunk. De ezt nem panasznak szánom, tudtuk, mivel jár egy baba. Hiszen nem Ő az első.
Maradt néhány csüngőhasúnk, amit iskola előtt a fiam megetet. Este én látom el őket. Szerencsére az egyik barátom a kertjének a nagy részét olajtökkel vetette be, így egy hónapig hordtuk tőle a kimagozott fél tököket. nagyban megkönnyítette a tíz disznó etetését. A nyulak nem képviselik magukat tovább a portán, legalábbis jelenleg. A fagyasztóba helyezték át a székhelyüket. Két éve volt egy májfertőzés az állományban, amit hiába gyógyszereztem. Akkor kényszervágós lett mind, kivéve egy szép vörös újzélandi bak. Tavaly vettem hozzá néhány anyának valót. Tavasszal nehezen akartak szaporodni, de végül egy alatt lett egy alom. Mikor fél kilósak lettek a leválasztott nyulak, három nap alatt mind a hat kifeküdt. Ugyanaz a baj. A bak "átmentette" a betegséget, és elfertőzte az anyákat. A felnőtt nyulakon nem látszódott semmi, de a kicsik mindig eldőltek. Úgyhogy nincs nyúl. és legközelebb csak a tanyán lesznek.
Az meg nem idén lesz. Minden megmaradó épületen födém és tető csere szükséges, plusz a falakon kívül mindent újra kell csinálni. Idén nem is terveztem, de ha terveztem volna is, akkor most újratervezném, mint a navigációs rendszer...
A tavasszal befogott kilenc méhrajból, és az egy túlélő családból jelenleg hat kaptárnyi méh van. Kicsit elkéstem az atka elleni védekezéssel, sok is van bennük. Majd tavasszal derül ki, hány család éli túl.
Cirók rendben van. A legelőre nem tudom kiengedni sajnos, mert állandóan szétszedi a villanypásztort. Szénázom, és abrakolom. Naponta kétszer fejem. A konyha nagy részét még most is ő fedezi. Nagyon sok sajtot, tejfölt, tejes dolgot, és túrósat főzünk. Néha jut a család többi részének is, barátoknak is ez-az. Csillag szépen növöget. Egész nyáron kaszáltam neki, tíz hetes koráig meg megkapta a fele tejet. Most ő is abrakol és szénázik. Már közel 3 mázsa.
Kesely jó húsban van. Ő gyakran kint van, mert jól viselkedik. nem szedi szét a pásztort, és nem ront szét semmit egyedül. Csak a tehénnel, nagy egyetértésben...
A cicák mind megvannak. Az anyjukkal is összehaverkodtam. Beköltöztek az istállóba. Este melegebb van ott, mint bárhol máshol a tanyán. Vettem nekik macska szalámit. De továbbra is kunyerálják a tejet, így néha adok nekik azt is. Én tudom, hogy nem jó nekik. De ők ezt nem olvasták sehol, én meg nem mondtam el nekik. Így szépen gyarapodnak tőle, és eszükben sincs hasmenést produkálni. Nevük nincs még, majd ha teljesen haverok leszünk, megkérem őket, mutatkozzanak be. Az egeret mindenesetre szívesen veszik, akár az egérfogóból is.
Hát... ez karcsú összefoglaló a kimaradt fél évről.... annyi minden kavarog a fejemben, hogy nem tudok egy értelmes szálat elkapni. Majd később. Addig is leszek, illetve vagyok.

Haverok lettünk a vénlánnyal. Nem fiatal macska már, azt sem tudom, kié...

Egyenlőre még más fogja nekik az egeret. Hol az anyjuk, hol én. De legalább tudják, mit is kell a kis gazfickókkal csinálni!