Meggyes-túrós bőséges....

Amikor egy új élethelyzet áll elém, át kell rendezzek mindent magamban, és magam körül. Szisztémát kell találnom, kialakítanom a dolgokban, hogy élhető legyen a számomra. Ebbe beletartozik amit az ember kénytelen megtenni, és amit szívesen csinál. A kötelező, és a felüdülést jelentő is. Szeptember óta dolgozom egy cégnél, itt a közelben. Meg kellett szoknom a korábban kelést, és s korábban fekvést. A melót magát is, mert nagyon sok dolgot tanulok, mind szabadkézi dolgot, mind a gépekkel való munkát is. Végre szakmámban dolgozhatok, egy remek kollektívában. Harminc-negyven éve dolgozó asztalosok mellett vagyok, akik szívesen válaszolnak, ha kérdezi őket az ember. Szerencsére pont akkor kezdtem a cégnél, amikor a mezőgazdasági melók nagy része lecsengett. Van még néhány elvarratlan szál, de alakul az is lassacskán. Mire megint csőstül jön majd a tennivaló, addigra meglesz a rendszerem. 
Most egyébként is a gyerek körül forog az élet. Most múlt három hónapos. 3100 grammal született, és mostanra meghaladta az 5200-at. 51 cm volt a hossza , és most 61 cm. Csak anyatejen él. 
Az asszony minden nap megiszik egy liter tejet. Minden héten többször van túrós, sajtos étel. Van is teje rendesen. 
Ma este is túrós készül. Süti. Poharas süti, avagy a lusta asszony süteménye. Egy pohár ebből, egy amabból, meg valami feltét. Emlékszem, volt sok olyan alaklom, hogy fillérre kiszámolt pénzzel mentünk a boltba, és sokszor csak a minimális dolgot lehetett megvenni az apróból. Mostanában is minimális dolgot veszünk a boltban, de nem szűkölködünk. Ahogy néztem az asszonykámat, hogy elkutyulja a lisztet, a cukrot, és önti a friss túrót a tepsibe, megkérdeztem tőle:
-Figyelj már anya! Mennyi az a túró? Két kiló?
Néz rám csodálkozva: 
-Á! Nincs annyi... vagy másfél- mondja vigyorogva. Rájött, hogy mirefel kérdem.
- Inkább megsütöm, mint hogy megromoljon a hűtőben...
Aztán elvonult etetni a kicsit. Én meg kimagoztam egy üveg meggybefőttet. Ezt is cseréltük. A meggyet. Túrót adtunk érte, még a nyáron. Aztán nyakon öntöttem az egészet tejjel elkevert tojással. Szegről végről a tojást is a tehén tojta, de a tejet sem a boltban vettük. 
Nem hiába mondták az öregek, hogy egy tehén eltart egy családot....




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...