Belül mindenki rózsaszín....

Amikor megszületett az első gyermekem, nem sokkal utána sikerült elvágnom a kézfejemet, és négy öltéssel varrták össze. aztán teltek az évek, és megszületett a fiam is. Nem sokkal utána az egyik asztalos-ipai gép kicakkozta kézélemet, és a kisujjam tövét. A doki egy órán át készítette a matyóhímzést a megmaradt bőrből, hogy jusson mindenhová, legalább egy kevés...
Nemrég megszületett a harmadik gyermekem, Mira. Most három hónapos. Már a születése előtt elkezdte a gondolat kaparni a koponyám hátsó falát, csak úgy csendben, de alattomosan, hogy több cérna lesz bennem, mint gyárilag tervezte  természet...
Amikor megszületett, ez a gondolat előrébb kúszott, már-már kiállt a napfénybe. Tudtam, hogy be fog következni egy vágás. majd valamikor... a közeljövőben...
Ember ennyire alaposan nem nézi a gépeket, melyik mit csinál, hogy forog, hogy vág, hogy ne engem vágjon.
Vigyáztam, vigyázok most is.
Viszont a sors mindig behajtja, amit be kell hajtania!
Egyszer már azt hittem, néhány hete, hogy megfizettem, amit meg kellett, de nem... Ma egy porelszívó csövet szereltünk. Rutin meló, könnyű lemez cső.
Ment is, mint a karikacsapás. Amíg az egyik csőben meg nem lapult egy fél zsák por. Ez pontosan annyira emelte meg a súlyát, hogy ahol álltam, onnan éppen le bírtam venni. Éreztem, hogy nem lesz jó valami, de ez az érzés kb olyan, mint amikor arra eszmélsz, hogy nagyon jön az a fa, de már nincs visszaút. alattam ketten álltak, várták a csövet. Ha eldobom, a fejükön landol. Igen, húzhattam volna kesztyűt, de abban jobban csúszik az üres cső, és kívülről nem látszódott rajta, hogy plusz teher van benne. És a tesóját előtte szedtük le, minden gond nélkül.
Nos elindult a levétel, és éreztem, ahogy fordul a cső a fogásban. Hozzá kell tennem, olyan vékony anyag, hogy a vágás ellenére rámarkoltam, és begyűrtem az anyagát. Tehát leadtam. Lemásztam, és megnéztem az eredményt. Kicsi vér a mocskos kezemen.
Azért elmentem bekötni, előtte kimosni.
Kimostam... Akkor láttam meg, hogy belülről nem csak a nők rózsaszínűek, hanem én is!
Kicsi pirossal tarkítva. Nagy kő esett le a szívemről, meglett a kötelező vágásom, és nem komolyabb, mint az eddigiek. Alig 3 centis a vágás, és a húst csak kicsit karcolta. Mondjuk a bőrt átvágtam, de ebcsont beforr.
Betadin, bekötözés, most már kesztyű, de csak azért, hog ne koszoljam a kötést.
Biztos kellene bele két öltés, de a múltkor is azt mondta a doki, hogy anélkül is összeforrna, csak csúnyább lenne....
Remélem , kedves Sors, megfizettem a járandóságomat!
Szegény aloe vera... most téphetem a haját...

Ebben a kesztyűben úgy érzem magam, mint Luke Skywalker....




5 megjegyzés:

  1. Szerintem ha esetleg még egy gyermeked születik, utána szúrd meg a középső ujjad egy tiszta gombostűvel, és mondd " most vedd a vérem, ne máskor"
    Én is úgy hallottam és ast mondták beválik. :)

    VálaszTörlés

  2. A gondolat teremtő ereje...de mivel jó ember vagy és a családnak nagyobb szüksége van Rád mint valaha Isten ennyivel beérte. Mostantól kéretik arra gondolni, "gazdag vagyok, egészséges vagyok, erős vagyok" stb...:) Minden jót és mielőbbi gyógyulást...:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...