Apa! Kezdődik!

Volt egy időszak, amikor nem ünnepeltük meg a Húsvétot. Nyűgnek tartottuk. Aztán született egy fiam. A család is elvárta, hogy menjünk locsolkodni, és a fiam is várta. Legalább annyira, mint a Karácsonyt. Nem, nem a pénz miatt, hanem a piros tojások miatt. Nagy, fonott kosárral mentünk minden rokonhoz, baráthoz, ahol kislányok, nagylányok, asszonyok voltak.
alig bírta a nagy kosarat a sok piros tojással, nyúllal...
Néhány napja tizenhárom éves lett. Természetesen most is, mint minden évben, el kellett vinnem mindenhová locsolkodni.
Olyan helyre is mentünk most, egyetlen egy helyre, ahová eddig nem. Nem mentem vele, csak ültem az autóban, és néztem, ahogy a nagy fiam becsönget a kapun, és türelmesen vár. Izgult. Én is izgultam volna a helyében. Hamarosan jött egy szőke kislány, és kaput nyitott neki. A kislány is izgult. Én meg ültem a kocsiban, és néztem, ahogy a fiam megteszi az első lépést egy gyönyörű, de hatalmas útvesztő felé.
Apa! Kezdődik!....
Közel negyven évesen ráébredtem arra, hogy az az érzés, amit éppen átél, hiányzik. Nem szoktam irigy lenni, de egy pillanatra engem is elfogott a vágy, hogy újra fiatal legyek. Az ismeretlen izgalma töltsön el, reménnyel, vágyakkal telve...
Persze ez már nem jön vissza, lehet, nem is bírnám már. Így meghagyom neki, és örülök az ő örömének messziről. Az autóból.... Lassan ő is felnőtté válik.
Kavarogtak a gondolataim, vártam, hogy jöjjön. Nem sürgettem, egyszerűen csak vártam. Jött is nemsokára, boldog volt. Én is boldog voltam. Vagy inkább megnyugodtam. A kettő között valahol...
Aztán mentünk tovább, végiglátogattuk a családot. Begyűjtöttük a tojásokat, meglocsoltuk a lányokat, asszonyokat. Persze csak vízzel! Szigorúan csak vízzel.
Aztán hazaértünk. Ez a nap is eltelt. Nagyon jót pihentem közben. Beszélgettem a rokonokkal, viccelődtünk is kicsit, ahogy ez ilyenkor szokás.
Aztán este kérdezte a feleségem, hogy éhes vagyok-e...
Ránéztem... megkérdeztem tőle:
-Ugye te még soha nem voltál locsolkodni, igaz?