Helyzetjelentés....

Annyi mindent akarok írni, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Sokszor le akartam már ülni a gép elé, de valami mindig közbejött. Pedig van sok gondolatom, sok dologgal kapcsolatban. De mindegy... aminek "papírra" kell kerülnie, úgyis papírra kerül, aminek meg nem, nos... egyértelmű...
Szóval: a gazdaság... A tavalyi évben nem sokat győztünk, illetve győztem, mert a nejem kiesett a terhessége miatt. Sok dolgot hagytam veszni, felszámoltam, elnapoltam. Alig győztem, magamra sem jutott idő a tengernyi dolog mellett, és bármennyire is igyekeztem, a fejemre nőtt sok dolog. Benne volt az is , hogy elfáradtam kicsit a kínlódásban, elegem is lett, hogy egyedül nem győzöm, meg hát öregszem is, és lassan átalakul bennem az erőből megoldás, ésszel kivitelezéssé. Ezt viszont meg kellett szokni. Azt is, hogy eladtam a bőröm, és az időm egy részével most más rendelkezik.
Későn kezdtük a kertet. Idén "csak kettőt vettünk fel, a harmadik úgy maradt, ahogy. A nagyobbikba vetettem lucernát, de nem kelt ki. Helyette viszont lett benne gaz. Na, gondoltam, a semmitől jobb, majd kaszálom a disznóknak. Mert ugye disznó lett annyi , mint másnak kiscsirke. A kaszálásba bele is kezdtem, de ez sem ment. Rohadt meleg is lett, hamar felvénült, és idő sem úgy volt, ahogy akartam. Aztán a kert gazdája, mert béreltem, megelégelte nézni a gazt, és visszavette a kertet. Igaza is van, remélem azért nem haragszik meg rettentő módon rám emiatt. Kicsit meg is könnyebbültem, bár sajnáltam is a földet. De mindenkinek jobb lesz így.
A másik kert itthon van, és későn startolt az is. Június elején csepegtető szalag, és kartonpapír takarás került rá. Már mutattam korábban. A talaj jó erős, marha és lótrágyával kevert, disznókkal kigyökerezett, feltúrt, felkapált föld. Ha korábban kezdtük volna, nem száradt volna ki annyira, és nem kellett volna az elején annyit töltögetni az IBC tartályt. De későn kezdtük, és ennyi. Az egyik munkatársam, Matyi bácsi magának szedi a magokat, és saját maga neveli a palántákat. Általában sokkal többet, mint ami kell neki, és elosztogatja. Így került hozzánk közel kétszáz kicsike paradicsom, és kétféle kápia paprika palánta. Ezek, és pár más került a kartonba vágott lyukakba. De már erről is írtam.
A lényeg, hogy eltelt két hónap azóta, és egy hónap azóta, hogy néhány magot is elvetettünk oda, ahová nem jutott palánta, de volt szalag. A tök, cukkini, patiszon bokraink majdnem 150 centisek azóta, a zöldbab, mind a tizenöt bokor majd 60 centi magas, méregzöld levéllel. Ma szedtük le a babot róla, de dugig van még virággal. Minden bokorba 3 szem magot dugtam. A negyvenöt szem babbúól lett két vödör zsenge zöldbab. A céklának még kell idő. Nem maradt meg minden lyukban, de ahogy egyeltem, próba szerencse alapon egy-egy erősebb növényt a csepegtető mellé dugtam, ha akar, majd megmarad. Egy hétig feküdt mind, de aztán meggondolták magukat, feltápászkodtak, és elkezdtek nőni.

A paradicsomot úgy ültettem, hogy egy paradicsom, egy karalábé. A következő sort fordítva. Úgy gondoltam, hogy hozni fogjál a szokásos formát a paradicsomok....
Hát... Vagy a trágya, vagy a csepegtetett kútvíz, vagy a takarás, vagy mindez egyszerre, de keresztül húzta a számítást. Bevallom töredelmesen, nem készültem karókkal. A karalábé gyakorlatilag eltűntnek nyilvánítható. Pedig nem kicsik! Még nem találtam ki, hogy fogom megoldani, hogy közé tudjunk menni, de meg kell! Óriásiak a növények. És rengeteg a paradicsom. Hozzáteszem: nem tudom, hogy ki volt az a galád, aki az egész területet bevetette koktélparadicsommal, de legalább annyi kelt mindenhol, ahol csak tudott, mint amennyi más palántát elültettünk. Szóval az is lesz.
Az már biztos, hogy jövőre minden négyzetcentimétert letakarok , és becsepegtetőzök az itthoni kertben. Meg hogy korábban vetek, és több uborka lesz. Meg csemege kukorica. meg van egy jó ötletem a petrezselyemre, meg a sárgarépára is. De azt csak akkor mutatom meg, amikor majd működik. Addig titok. Senki nem is olvasott most semmit róla.... Még csak említést sem...
Aztán vannak ám még tervek! De ezeket sem árulom el.
Az biztos, hogy megszaporodott a munka, és megjött hozzá a kedvem is megint. Mindegyikhez. Az öcsém is belelendült az építkezésbe, így végre lett segítségem, hogy a műhely javát elrámoljuk. 2009 óta nem volt elpakolva benne, mert nem volt rá szükség. Amikor meg lett volna, már embertelenül sok volt a cucc benne, és az összevisszaság is. Most olyan 70 %-os rend van már benne, és van benne egy kis HELY. Csupa nagy betűvel, mert ilyen már emberemlékezet óta nem volt. De lett még más is. Például vagy hatvan zsák égetni való cucc, meg forgács, meg fűrészpor.
De igazából nem a rendrakás a nehéz. Az a nehéz, legalábbis egy darabig, míg meg nem szokom megint, mert valaha így csináltam, hogy a HELYÉRE tegyek vissza mindent, miután végeztem a használatával. Olyan könnyű lepakolni a közeli gépekre, amiket nem használok. Persze aztán a felhalmozódott kupacot szét kell válogatni, vagy összeszedni a földről a felét, mert a legalsó kell, és
a fölötte lévők leestek, mert nem volt idő elpakolni, de megpróbáltam kihúzni... Na ebből lett elég. Úgyhogy most odafigyelek, és elrakok mindent, amit előveszek.
Két nagyobb kupacot csináltunk. Azt, ami nem kell, ugye zsákokban kitelepítettük a műhelyből. A két kupac még kell. Van benne szerszám, meg alapanyag, meg félbehagyott dolgok. Mindig, amikor elmegyek egyik-másik kupac mellet, egy-egy dolgot elveszek belőle, és elrakom. Vagy éppen csoportosítom. Már konkrét elképzelésem van, hogy fog kinézni minden, amikor a helyén lesz. És a helyén lesz!
Egyrészt jobban is érzem magam ettől, másrészt sok dolgot kell csinálnom a közeljövőben, és ezekhez szükség van a műhelyre. Nem egy ötven négyzetméteres kuplerájra, hanem egy MŰHELYRE, amiben tudom, miből, mennyi, és hol van.
Szépen haladunk....