Oszlopállítás

Ma olyan szél fújt, hogy a cowboy kalapomat messzire vitte volna. Így egy gyerekcsináló sapka került fel a fejemre helyette. A reggeli kötelező jószágos köröm után átballagtam a tanyára. Lassan már összenövök a kis kézi kocsival, ezen az útvonalon. Ha nem viszem magammal, teljesen hiányérzetem van... Mindenesetre ma vinnem kellett. Egy hosszú léc, egy kapa, némi kötél, egy fángli és a két méteres vízmérték volt a rakományom. Legalábbis odafelé. Már jó régen kifúrtuk a traktorral a lyukakat, amibe a kerítés oszlopait kell állítani. Azóta volt egy három napos eső, és sejtettem, hogy bemosta egy kicsit a lyukakat. Nem akartam, hogy az idő tönkretegye a munkát, és még egyszer el kelljen végezni, így nekiálltam inkább megcsinálni. A fángli azért kellett, mert az elég nagy, és belefér a lyukba, azzal szedtem ki a beomlott földet. Először hat lyukat takarítottam ki. Hát, mit ne mondjak, eléggé ragadós agyag volt az alján. De kiszedtem. Elég is volt egymás után a hat. Aztán lábra állítottam az első oszlopot. Kb 70 kiló lehet mindegyikben. Az első nem volt még olyan nehéz. Aztán megöleltem, és megemeltem. A lyuk széléhez vittem .s fölé álltam vele. Aztán vigyázva beleejtettem, lehetőleg középre. Vigyázni azért kellett, mert amikor leszedtem róla a drótot, kint a szőlőben, akkor csak elvágtam azokat erővágóval. És a drótdarabok szúrósan meredeztek az oszlopból mindenfelé. Szóval vigyázva dobtam a lyukba. Egyszer azért sikerült a viharvert mellényembe akaszkodnia lefelé estében az egyik oszlopnak, és a vállamon szakított egy újabb lyukat a mellényre. De azért van, hogy ő sérüljön, ne én... Szóval ott tartottam, hogy beállítottam az első oszlopot. Az egyik kezemmel tartottam, hogy ne dőljön el, a másikkal feléig temettem a gödröt. A léccel becsömöszköltem a földet, és rögtön csak negyedéig volt a gödör. De az oszlop már nem akart eldőlni. Hiába fújt a szél veszettül. itt jött soron a vízmérték. Beállítottam innen is, meg onnan is, hogy függőlegesen álljon. Aztán temettem a kapával, és csömöszöltem a léccel. Amikor készen voltam, megtapostam körben az oszlop tövét. Aztán mentem a hatodik oszlophoz. Nem tévedés, nem a második jött, hanem egyből a hatodik. Ugyanezt eljátszottam vele. Aztán összekötöttem a kettőt egy kötéllel. Jó feszesre húztam, hogy a szél ne tudjon megviccelni a kötéllel. Így már a kötélhez tudtam igazítani az egyik oldalát az oszlopoknak. A másik oldalát először néztem a vízmértékkel, de aztán azt mondta az éppen arra járó szomszéd, hogy nem fognak ezzel a kerítéssel nyulat lőni, és igaza volt. Úgyhogy nem mértem, csak hátrébb léptem, és beállítottam a függőlegesét szemre. Kész lett a második, a harmadik, a negyedik, az ötödiknél kezdett szimpatikussá válni a térdeplős, fánglival agyag kiszedős része a dolognak... Mire kész lettem, a szomszéd átszólt, hogy én vagyok-e az új szomszéd. Már nyolcvan fölött van a bácsika, nem olyan jól lát, és a hallása is eléggé szelektív, így közelebb mentem, és pár szót váltottam vele. Addig is szusszantam egyet. megkérdezte, van-e disznóm.
-Hát, -mondtam neki a vietnámi seregre gondolva...-akad egy pár.
-Van egy pár vödör apró krumplim, amit nem tudok minek odaadni, ha kell, akkor elviheted.
Hát hogy a viharba ne vinném el, gondoltam magamban, addig sem a kerítés oszlopokat kell ölelgetni. Úgyhogy elfogadtam. Az öreg meg hozott hét vödör apró krumplit. A kis kézi kocsi majdnem félig lett vele. Megköszönte, és mentünk a dolgunkra,mert ő is molyolt valamivel otthon. Na, megint térdelős szakasz, megint hat lyukban kotorászás. Az agyag semmit sem változott azóta. A hatodiknál elég is lett belőle megint. Jött az oszlop állítás. A tizenkettedikkel kezdtem. Mikor stabil volt, mint a forint, mert ugye a forint a legstabilabb valuta,mert egy forint az mindig egy forint, a font meg hol 330, hol meg 400. Összevissza változik... na, mikor állt az oszlop stabilan, a legelső oszlopról leszedtem a kötelet, és átkötöttem az ötödikre. Onnan feszítettem meg a tizenkettedikig. Aztán megint ölelgettem az oszlopokat. Jó móka volt ezt így egyedül. Már kezdtem érezni,hogy ennek a súlyzózásnak is szokás szerint izomláz lesz a vége... lassan készen lett ez a szakasz is. Visszanézve belenéztem a sorba, és nem volt vészes. Legalább a síkja nem olyan, mint az ökörhugyozás, ha már a teteje olyan lesz... A traktor nem tudta egyforma mélyre kifúrni a lyukakat, ráásni meg nem tudtam, mert ahhoz mélyek voltak. Az oszlopokat meg vágja az el akinek két anyja van... Úgyhogy a teteje maradt hol ilyen magas, hol olyan... Majd akinek nem tetszik,kezd vele, amit akar. Legfeljebb nem nézi... Szép lassan elértem az utolsó oszlopot is. Itt már csak az akarat vitt tovább, már csak azért sem hagytam abba, és az összeset beállítom! Tizennyolc lett a vége. Kétszer is megszámoltam. Francba... Aztán leszedegettem a drótok kilencvenkilenc százalékát, hogy ne akadjunk bele a többi munkát végezve. Ránéztem az órára, és meglepődtem, hogy csak dél van. Na, akkor éppen időben vagyok az ebédhez. Hazaballagtam, és megebédeltem. Aztán délután még visszamentünk, mikor hazaértek a csajok, és ők elegyengették a kerítésen kívüli részen a nagyobb barázdákat. Hogy hangyabolyok voltak-e , vagy mik, azt nem tudom, de a bokám majd kitörtem bennük, amikor kaszáltam, mert elbújtak a fűben. Úgyhogy most elintézték őket. Addig megkezdtem annak a nagy dombnak a hasznosítását, ami pontosan a kerítés vonalában púposkodik. Volt benne minden. Cserép- tégla darab, betontörmelék, föld, meg komposzt szerű dolog is. A nembelevalót kiszedtem, a többit fellapátoltam a furikba, és a nagyobb gödröket elkezdtem betöltögetni vele. előre láthatólag pont annyi lesz, hogy eltűnnek az árkok, meg a gödrök. Ide akarunk gyümölcsfákat ültetni. Meg a kerítés közvetlen tövébe akácokat a méheknek. Van is belőle egy nagy kupac fiatal csemete. Ha sietek a domb szétterítésével, időben leszek a fatelepítéssel is. Ha nem lesz kész időben, akkor marad a tavaszi telepítés. De akkor feltétlenül! Körülbelül az ötödét sikerült széthordani, mire estébe kezdett fordulni az idő. Elég is volt ennyi ezekből a dolgokból egy napra. Gyorsan végigjártam a jószágot,és levezetésképpen még lebogyóztam a tegnap leszedett utolsó bodzafürtöket, amiket szörpnek be is kevertem. Bodzából idén nem lesz több, de a domb még megvár...

Élet-ízesítő

A szomszédban lakik egy nyugdíjas pár. Tavasztól őszig a kertet csinálják. Minden évben panaszkodnak egy kicsit, hogy már megint gazos, nem esik az eső... Meg ilyenek. Persze ha ránézek a kertjükre, sehol egy gaz, mert hajnalban kint voltak, és megcsinálták. Nagyon kedvelem őket. Szoktam velük beszélgetni, elmondják a régi időket, mi mindent csináltak. Szoktunk nekik adni dolgokat, például barackot. Nekik barack pont nincs. De mindég van sárgarépájuk, meg gyönyörű petrezselyem. Persze Eta néni elmondja mindég, hogy nem lett szép, de szerintem a boltit megcsúfolja az övéké. Meg ugye ők nem permetezik, nem tápoldatozzák, és a jó Isten locsolja csak náluk... Minden évben kapunk tőlük répát is, meg petrezselymet is. Van annyi felelsleges nekik, hogy adnak. Mi meg a barackot. Vagy egy-egy csokor gombát. Csereberélünk. Idén is kaptunk egy vödör répát, és egy vödör petrezselyem gyökeret. Kicsit szégyenkezve adta ide Eta néni, merthogy a répa kukacos... Nem is hitte el, hogy sokkal jobban örültem ennek, mint akármennyi bolti répának. Megpucoltuk, kivágtam a kukacos részt. Ezt megkapták a disznók. Ők is örültek. Aztán volt a spajzban egy csomag paprika. Azt is megmostuk, ledaráltuk. Ledaráltuk a répát, a petrezselymet is, és az asszony kapott egy másik szomszédtól zellerszárat, és zöldet. Azt is hozzádaráltuk. Aztán elsirattam egy nagy tál hagymát... Nem olyan akármilyen hagymák vannak ám nekünk! A nyári szárazság és hőség edzette őket, a gazok közül kellett előtalálni mindet. Nem nagyok. Olyanok, mint egy jó nagy zöld dió. De annyi erő van bennük!!! A koponyám hátulját is marta.... Na de a húsdaráló volt erősebb! Miután letöröltem a könnyeimet, megmértem. Az egész cuccos 5 kg volt pontosan. Így öntöttem hozzá 1 kg finomra őrölt parajdi sót. Elkevertem, majd állni hagytam. napközben többször átkevergettem az egészet. Tavaly már csináltunk ilyen sós ételízesítőt, így már rutinból ment az idén. Most viszont üres bébi ételes üvegbe töltöttük. Azt a tanácsot kaptam, hogy nyugodjak meg, jó lesz benne. Már évek óta raknak ilyenbe nyersen sózott zöldségeket. Szóval így lett huszonhét üveggel. Meg egy kicsi. Tavaly nem volt ennyi. Hátha most kitart a következő szezonig! Mert sok dologba használja az asszony. Húsokhoz legfőképpen, de a rántottát is meg szokta bolondítani vele, meg a rántott húst, amikor panírozza, a tojásba keveri. Most reménykedünk, hogy kitart majd. Mert a tavalyira a végén nagyon kellett vigyázni...

Kincset leltem

Tegnap még nagyon jó idő volt. Sütött a nap, és a szél sem fújt annyira, mint előtte. Reggel elmentem az Anya-tanyára...(kezdjük így emlegetni az új portát...  ) Korábban már írtam, hogy a fél kertet lekaszáltam már. Volt benne nagyon gazos terület, innen a kaszált, száradt gazt egy elkerített, nagy méretű komposztálóba fogom hordani. A tiszta füvet, ami lassan széna már, közel egy hete hordom a lónak, meg a tehénnek. Tegnap reggel is átmentem, és egy kézi kocsira valót felszedtem, lekötöztem. Mikor odafelé tartottam, az egyik szomszéd éppen a telek mellé tolta a talicskáját. Az Anya-tanya a legszélső ház, mellette van egy fél hektárnyi csipkebokorral teleaggatott terület, ami már kezd természetvédelmi területnek kinézni, még felfedezésre váró fajokkal... Szóval tolta a talicskát a szomszéd, és mire odaértem, a nemzeti parkba öntötte a tartalmát. Kérdem tőle, mi az, amit oda vitt.. kerti hulladék, mondta. Erre én megmutattam neki, hogy hová szeretném, ha ezután hordaná. Jöhet az összes, ami van, a nyírott fűtől a venyigéig, bármi. Rábólintott. Neki is jó, bár nem értem, miért nem komposztál, meg nekem is, mert tavaszra lesz a készülő fóliasátramba komposzt bőven. Miután ezt megbeszéltük, mentem a méhekhez. Már egy ideje etetem őket, és nem minden család akarja hordani a szirupot. Csodálkoztam rajta, mert szerintem éheseknek kell lenniük. Mielőtt hazakerültek, legalább 10 napig nem kaptak semmi kaját, és hordani se nagyon tudtak, mert vagy forróság volt, vagy esett... Szóval néztem, mint Rozi a moziban, hogy már a harmadik adag szirup marad ott egy-egy család előtt... nem nagyon hordtak belőle. Utána megcsináltam azt a belső etetőt, amit nemrég posztoltam, de az adott családok ebből sem hordtak. nem volt mese, most, hogy tegnap ilyen jó idő volt, beléjük kellett mászni, meg kellett nézni, mi is a nagy harci helyzet velük... Otthon összeszedtem egy csomó nikecellt, ha már nézem, télre át is rendezem a kaptárakat, leszigetelem az oldalát, meg a tetejét, ennyivel is segítvén az áttelelésüket. Leszabtam keret méretű darabokat, ezek lettek a fészek két oldalán, a nagyobb táblákat meg egyben vittem át, a fedél alá vágtam be mindet, hogy ne illanjon el olyan könnyen a meleg a kaptárból.  Szóval belemásztam a kaptárakba. És lett is nagy meglepetés... Ugyanis a családok, majdnem mind behordta már a télire való eleséget. Sőt! Be is érlelték, le is fedték a nagy részét. Ami arra enged következtetni, hogy mégis volt miről hordani. A lépsejtekben ott csillogott a friss szirup is, tehát azt is elkezdték behordani. Kiderült, hosszú ősz lesz. Mert nem csak kelő fiasok voltak benn, hanem lárvák, és álló peték is. Ez azt jelenti, hogy 3 napnál fiatalabbak a peték, és majdnem két hét, mire kikelnek. Az anya , mikor érzi, hogy jön a tél, fokozatosan leáll a petézéssel. De itt még erről nincs szó. Egész nagy, majdnem teli táblás petékről beszélek. Tehát még nem nagyon akar leállni. Az is meglepett, hogy a nagy családok, amik már harmadik éve megvannak, tíz kereten is betárolták az eleséget, ebből legalább háromban talpig van kaja, két tenyérnyire lefedve. Azt tartják, ha egy tenyérnyi szélesen fedett az eleségük, és 8-9 kereten van ennyi, akkor elég lesz a télre. Szóval megnyugodtam, elég lesz a téli eleség nekik. Sajnos azzal is szembesültem, hogy potyán vettem meg 60 kiló cukrot nekik...  De ez legyen a legkevesebb  baj. Majd megkapják tavasszal... Szóval átnéztem mindegyiket, és egy-kettő még etetésre szorul, de azoknak sem kell sok. Még szeptember közepéig adok nekik esténként 3-5 dl szirupot. Ők kevesebben is vannak, nem olyan intenzíven dolgoznak, mint a népesebb családok. Visszatettem a fedeleket, és mentem a talált családhoz. Emlékeztek még arra, amit találtam, egy összedőlő kaptárban, ott, az Anya-tanyán... Szóval nyáron kaptak új kaptárat, és a rozoga kereteiket fokozatosan lecseréltem. Most már új kereteken vannak, és az anya szépen petézik, ott is vannak fedett fiasok, meg minden egyéb. Eleség is van, de őket még etetni kell. De a létszámuk megháromszorozódott a napraforgó óta. Annyian vannak, mint az oroszok.  Őket is leszigeteltem. Mivel minden családnál bent fogom hagyni az etetőt, amit csináltam, így maradtak ki rostaszövetes keretek. A hat új kaptár rostaszövetei még tiszták. A régieké viszont tele voltak propolisszal. A tiszta fedeleket bevittem az Anya-tanya nyári konyhájába, hiszen úgyis itt lesz minden méhész cucc, minek cipeljem haza... Viszont a négy propoliszos keretet hazavittem. Ilyenkor ősszel lehetne propoliszt gyűjtetni a méhekkel, mert télen, meg úgy általában mindég jó, ha van a háznál propolisz. Nagyon jó természetes antibiotikus hatása van. Szóval tegnap hazahoztam, ma meg lebuzeráltam a rosta likaiból a propoliszt. 29 gramm jött össze. Úgy vigyáz rá a nejem, mintha valami aranyláncot adtam volna neki... Most még azt kell kitalálni, hogy hogyan kell oldatot csinálni belőle... Azt tudom, hogy alkoholban oldódik, azt viszont nem tudom még, hogy egy deci 50 %-os pálinka hány gramm propoliszt képes feloldani... De majd megtudom!