Oszlopállítás

Ma olyan szél fújt, hogy a cowboy kalapomat messzire vitte volna. Így egy gyerekcsináló sapka került fel a fejemre helyette. A reggeli kötelező jószágos köröm után átballagtam a tanyára. Lassan már összenövök a kis kézi kocsival, ezen az útvonalon. Ha nem viszem magammal, teljesen hiányérzetem van... Mindenesetre ma vinnem kellett. Egy hosszú léc, egy kapa, némi kötél, egy fángli és a két méteres vízmérték volt a rakományom. Legalábbis odafelé. Már jó régen kifúrtuk a traktorral a lyukakat, amibe a kerítés oszlopait kell állítani. Azóta volt egy három napos eső, és sejtettem, hogy bemosta egy kicsit a lyukakat. Nem akartam, hogy az idő tönkretegye a munkát, és még egyszer el kelljen végezni, így nekiálltam inkább megcsinálni. A fángli azért kellett, mert az elég nagy, és belefér a lyukba, azzal szedtem ki a beomlott földet. Először hat lyukat takarítottam ki. Hát, mit ne mondjak, eléggé ragadós agyag volt az alján. De kiszedtem. Elég is volt egymás után a hat. Aztán lábra állítottam az első oszlopot. Kb 70 kiló lehet mindegyikben. Az első nem volt még olyan nehéz. Aztán megöleltem, és megemeltem. A lyuk széléhez vittem .s fölé álltam vele. Aztán vigyázva beleejtettem, lehetőleg középre. Vigyázni azért kellett, mert amikor leszedtem róla a drótot, kint a szőlőben, akkor csak elvágtam azokat erővágóval. És a drótdarabok szúrósan meredeztek az oszlopból mindenfelé. Szóval vigyázva dobtam a lyukba. Egyszer azért sikerült a viharvert mellényembe akaszkodnia lefelé estében az egyik oszlopnak, és a vállamon szakított egy újabb lyukat a mellényre. De azért van, hogy ő sérüljön, ne én... Szóval ott tartottam, hogy beállítottam az első oszlopot. Az egyik kezemmel tartottam, hogy ne dőljön el, a másikkal feléig temettem a gödröt. A léccel becsömöszköltem a földet, és rögtön csak negyedéig volt a gödör. De az oszlop már nem akart eldőlni. Hiába fújt a szél veszettül. itt jött soron a vízmérték. Beállítottam innen is, meg onnan is, hogy függőlegesen álljon. Aztán temettem a kapával, és csömöszöltem a léccel. Amikor készen voltam, megtapostam körben az oszlop tövét. Aztán mentem a hatodik oszlophoz. Nem tévedés, nem a második jött, hanem egyből a hatodik. Ugyanezt eljátszottam vele. Aztán összekötöttem a kettőt egy kötéllel. Jó feszesre húztam, hogy a szél ne tudjon megviccelni a kötéllel. Így már a kötélhez tudtam igazítani az egyik oldalát az oszlopoknak. A másik oldalát először néztem a vízmértékkel, de aztán azt mondta az éppen arra járó szomszéd, hogy nem fognak ezzel a kerítéssel nyulat lőni, és igaza volt. Úgyhogy nem mértem, csak hátrébb léptem, és beállítottam a függőlegesét szemre. Kész lett a második, a harmadik, a negyedik, az ötödiknél kezdett szimpatikussá válni a térdeplős, fánglival agyag kiszedős része a dolognak... Mire kész lettem, a szomszéd átszólt, hogy én vagyok-e az új szomszéd. Már nyolcvan fölött van a bácsika, nem olyan jól lát, és a hallása is eléggé szelektív, így közelebb mentem, és pár szót váltottam vele. Addig is szusszantam egyet. megkérdezte, van-e disznóm.
-Hát, -mondtam neki a vietnámi seregre gondolva...-akad egy pár.
-Van egy pár vödör apró krumplim, amit nem tudok minek odaadni, ha kell, akkor elviheted.
Hát hogy a viharba ne vinném el, gondoltam magamban, addig sem a kerítés oszlopokat kell ölelgetni. Úgyhogy elfogadtam. Az öreg meg hozott hét vödör apró krumplit. A kis kézi kocsi majdnem félig lett vele. Megköszönte, és mentünk a dolgunkra,mert ő is molyolt valamivel otthon. Na, megint térdelős szakasz, megint hat lyukban kotorászás. Az agyag semmit sem változott azóta. A hatodiknál elég is lett belőle megint. Jött az oszlop állítás. A tizenkettedikkel kezdtem. Mikor stabil volt, mint a forint, mert ugye a forint a legstabilabb valuta,mert egy forint az mindig egy forint, a font meg hol 330, hol meg 400. Összevissza változik... na, mikor állt az oszlop stabilan, a legelső oszlopról leszedtem a kötelet, és átkötöttem az ötödikre. Onnan feszítettem meg a tizenkettedikig. Aztán megint ölelgettem az oszlopokat. Jó móka volt ezt így egyedül. Már kezdtem érezni,hogy ennek a súlyzózásnak is szokás szerint izomláz lesz a vége... lassan készen lett ez a szakasz is. Visszanézve belenéztem a sorba, és nem volt vészes. Legalább a síkja nem olyan, mint az ökörhugyozás, ha már a teteje olyan lesz... A traktor nem tudta egyforma mélyre kifúrni a lyukakat, ráásni meg nem tudtam, mert ahhoz mélyek voltak. Az oszlopokat meg vágja az el akinek két anyja van... Úgyhogy a teteje maradt hol ilyen magas, hol olyan... Majd akinek nem tetszik,kezd vele, amit akar. Legfeljebb nem nézi... Szép lassan elértem az utolsó oszlopot is. Itt már csak az akarat vitt tovább, már csak azért sem hagytam abba, és az összeset beállítom! Tizennyolc lett a vége. Kétszer is megszámoltam. Francba... Aztán leszedegettem a drótok kilencvenkilenc százalékát, hogy ne akadjunk bele a többi munkát végezve. Ránéztem az órára, és meglepődtem, hogy csak dél van. Na, akkor éppen időben vagyok az ebédhez. Hazaballagtam, és megebédeltem. Aztán délután még visszamentünk, mikor hazaértek a csajok, és ők elegyengették a kerítésen kívüli részen a nagyobb barázdákat. Hogy hangyabolyok voltak-e , vagy mik, azt nem tudom, de a bokám majd kitörtem bennük, amikor kaszáltam, mert elbújtak a fűben. Úgyhogy most elintézték őket. Addig megkezdtem annak a nagy dombnak a hasznosítását, ami pontosan a kerítés vonalában púposkodik. Volt benne minden. Cserép- tégla darab, betontörmelék, föld, meg komposzt szerű dolog is. A nembelevalót kiszedtem, a többit fellapátoltam a furikba, és a nagyobb gödröket elkezdtem betöltögetni vele. előre láthatólag pont annyi lesz, hogy eltűnnek az árkok, meg a gödrök. Ide akarunk gyümölcsfákat ültetni. Meg a kerítés közvetlen tövébe akácokat a méheknek. Van is belőle egy nagy kupac fiatal csemete. Ha sietek a domb szétterítésével, időben leszek a fatelepítéssel is. Ha nem lesz kész időben, akkor marad a tavaszi telepítés. De akkor feltétlenül! Körülbelül az ötödét sikerült széthordani, mire estébe kezdett fordulni az idő. Elég is volt ennyi ezekből a dolgokból egy napra. Gyorsan végigjártam a jószágot,és levezetésképpen még lebogyóztam a tegnap leszedett utolsó bodzafürtöket, amiket szörpnek be is kevertem. Bodzából idén nem lesz több, de a domb még megvár...