A ló átka....

Néhány hete már a ló körül forognak a dolgaim. Legalábbis a legtöbb. Sokat beszélgettem egy kollégával is, neki is vannak lovai. Az alábbi történetet is tőle hallottam. nem pontosan így, ezért lehet, hogy nem úgy írom le, ahogy mondta, de a lényegét megjegyeztem:

Egyszer, nagyon régen, még az Özönvíz előtt, Isten járta a világot, és gyönyörködött alkotásában. Jártában, keltében elfáradt a sok gyaloglástól. Gondolt egyet, és segítségül hívta egyik teremtményét: a lovat. Felült a hátára, és immár kényelmesebben folytatta útját. A ló eleinte békésen tűrte lovasát, és csendesen poroszkált szerte, meg szét. Aztán egyszer csak az egyik hegyoldalon legördült egy kő, és a ló megriadt. Elkezdett vágtázni. A Jóisten alig bírt a hátán maradni. A nagy robajra megriadt egy nyúl, az egyik út menti bokorban, és megiramodott, keresztben a vágtató ló előtt. Mi sem kellett több! A ló újfent megriadt, és szinte azonnal megállt. Isten előre bukott a ló nyakába, majd mikor az felágaskodott, hatalmasat esett a porba. Azóta tudjuk, hogy a ló két dologtól ijed meg: attól, ami él, és attól, ami nem...
Nagy haraggal feltápászkodott a Jóisten, és mérgében elátkozta teremtményét:
- Rágjál folyton, de soha ne lakjál jól!!
Így esett... azóta a ló csak egyszer eszik: amikor ébren van.


Lehet a történetben igazság, mert Keselyt eddig nem láttam jól lakni. Ha reggel kiengedem, a feje a földön van, és este is le kell hajolnom a kantárért, ha be akarom vezetni.