Mert hiába van guta meleg, már hetek óta, amikor bebálázzák, biztos, hogy esik! Mint amikor az asszony füvet nyír. Akkor is esik, utána, még ha egy fia felhő sincs az égen. Most is akart füvet nyírni, és közöltem is vele, hogy meg ne próbálja, míg a bálák nem a tározóban vannak!!
Szóval három napja bálázni kezdett a traktor, és egy fordulót, majdnem nyolcvan bálát be is vittünk. Az utolsó ötöt már szakadó esőben.
Még szerencse, hogy nem csinált a traktor több bálát aznap. A rend meg ha megázik egyszer-kétszer, még nem olyan nagy baj. Jött másfél nap pihi, száradt az elázott széna kint a réten, és tegnap délután megint hajrá!
Az unokatesóm eljött megint az autójával, én a földi szolgálatot láttam el, azaz a bálákat dobáltam fel. A kocsira is kellet egy ember, aki pakol.
Egyetlen "önkéntes" adódott: a fiam. Végig károgott, hogy belelépett a bálák közti lyukba, hogy nehéz, hogy fáradt, hogy nem jön a következő körre, de egyszer nem parancsoltam rá, hogy márpedig maradsz! Magától maradt. Nagyon élvezte, az üres kocsin utazást, a bálákon billegést, a menet közben pakolást, meg a kánikulát. Kötöttem egy fehér pólóból turbánt a fejemre, neki is kellett egy, olyan, mint apának. Legalábbis a nejem ezt mondta.
Négy körül kezdtük a becuccolást a kaszálóról, és fél nyolckor találtuk meg azt a bálát, amit az elejétől fogva kerestünk: az utolsót. A fiam végig kitartott, végig pakolt a kocsin, és végig adogatta le a tározóba a bálákat.
Kétszázhatvan bálát vittünk be tegnap. Ma olyan helyeken is izomlázam volt, ahol nincs is izom....
De a két nagy el van látva szénával egy évre. Jó buli volt. Jövőre ugyanitt, ugyanezért...
Nem semmi!
VálaszTörlés