Utolsó pillanat...

Már lehet, hogy késő nekik, de az esélyt megadtuk. A három kertből a legnagyobbat bevetettem lucernával. Ki is kelt benne egy csomó gaz, lucerna alig. Lassan térdig fog érni. Elkezdem kaszálni, mert a malacoknak ez is jó lesz. Bár a lucernát szántam nekik. A tizenegy felnőtt mellett megmaradt a kicsik zöme. Már kétszer akkorák, mint mikor leválasztottam őket. Elvileg öt kan van, különszedve. Hamarosan ártányok lesznek. Kettőnek van gazdája, a három valószínűleg a nyakunkon marad. Valahogy meg kell oldanom, hogy ötös, hatos csoportokba szedve neveljem őket, mert így nem jó. Huszon-egynéhány kis koca maradt, meg a három kan, illetve leendő ártány. A tizenegy felnőttből öt levágásra vár, illetve a visszahízásra. Egy köztük nem fialt, ő nagyon jó húsban van, három olyan közepes, sportmalac testalkatú, nekik kevesebb malacuk volt, de egy olyan vékony , mint a keszeg. Neki lehetett a legtöbb malaca, illetve biztos szoptatta a többi kicsijét is. Ki tudta nyomon követni? A másik garnitúra felnőtt egy kanból, és öt kocából áll. Kettő koca biztosan megmarad még legalább két évig fialni, a másik három kétséges. A második fialás majd megválasztja.
Cirók továbbra sem ivarzik, illetve nem látszik rajta semmi külső jele. Lassan halad a karám rész, a terület tele van szeméttel, üvegtörmelékkel, dróttal. Amíg nincs kitakarítva rendesen, nem szabad kiengedni. Nem volna jó egy lenyelt drót, vagy nejlonzacskó miatt kényszervágni a marhát.
Kesely nagyon jól néz ki. Volt nála három hete a pedikűrös, de egy hátsó lábát nem engedte megcsinálni. Valószínűleg azért, mert egy éve nem körmölték. Hiába könyörögtem két embernek is, hogy jöjjön, nem értek ide. Nem szedtem a hátsó lábait, csak az elsőt. így egy kicsit makacs volt, és nem engedte. Azóta szedegetem a hátsó lábait is, minden nap. Azt, amelyiket nem engedte megcsinálni, nem mindig adja szívesen, és van, hogy rángatja. Bízom benne, hogy megváltozik a véleménye erről az egészről.
A kertek közül a második most kaszáló lett. Szépen nő benne a perje, meg a szélére ültetett almafák is jól fejlődnek.
A harmadik, legkisebb terület az, amelyiken két éve a ló és a tehén volt. A házunk kertje. Tavaly feltörtem, de idő hiányában megette a gaz a veteményt. Idén megint felrotáltam. Elgereblyéztem. Kihúztuk a fiammal a KPE cső-gerinc vezetéket a csepegtető szalaghoz. A nejemmel lefektettük a szalagokat, miközben a fiam elkészítette drótból a lefogatókat a szalaghoz. Aztán az első udvarról elhordtam a két éves komposztot a szalagok mellé. Majd betakartam a komposztos területet kartonpapírral. Ez a harmadik takarásos próba. Az első, három éve készült szalmával. Nagyon jól bevált, de ősszel le kellett volna szedni, hogy tavasszal időben felmelegedhessen a föld. Ez kimaradt, és minden sokkal később kezdett nőni, mert az áthűlt talajt leszigetelte a szalma, és nem tudott megmelegedni. Aztán tavaly takaró fóliát használtunk. Nagyon jó lett volna, ha lett volna kút a nagy kertben, hogy a fólia alatti csepegtető szalaggal alá lehessen locsolni. Hurcolni a vizet nem ment. A fele növény jó volt így is, a másik már nem annyira. Plusz a fólia is szigetelt, csak nem hőt, hanem vizet. Nem engedte át az esővizet, így mind a közlekedő úton lévő gyomoknak jutott. A disznók megint jól jártak...
Aztán ősszel rajta maradt a földön a fólia megint csak időhiány miatt. Tavasszal meg érdekes volt leszedni.... Segítséget kellett kérnem hozzá.
Most az itthoni kertben van kút. Megvan minden a csepegtetéshez, és most kartonnal takarunk. Ez átereszti a vizet, de vissza is tartja. És elég vastag a gyomok ellen. Nem mellesleg van egy csomó két éves szalmám. mint a képeken látszik a nedves papír nem nagyon bírja a kilencvenhét kilómat. Az utakra ráerősítek majd szalmával.
Utolsó pillanat... a palántáknak. Kaptuk őket. Paradicsom, paprika, karalábé. Ma ültettük el őket. Lehet, hogy késő, de majd meglátjuk. Még kapok a barátomtól pár zellert és padlizsánt. A többi részre zöldbabot, borsót, tökféléket és céklát vetek. A héten megoldom valahogy.
Mire elültettük a palántákat, megjött nagy dörögve az eső is. Így nem kellett locsolni. Na de majd holnap!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...