Nos, ha volt, akkor tudod, mi van bennem mostanában. Nem eseménytelen az életem, hanem annyira sok dolog történik egyszerre, hogy mire valamire kialakul egy gondolatom, már félre is kell tenni, mert egy egészen más dolog miatt új áll előttem.
Újra kezdtem. Hónapokkal ezelőtt. Mindent. A műhelyt, a gazdaságot. A családot természetesen nem. Elkezdtem rendet rakni. Volt már egy ilyesmi nekirugaszkodásom, vagy két éve, de az abbamaradt. Ez most más. Most haladok vele folyamatosan. Még ha lassan is, de megállíthatatlanul. Szakítok időt a saját dologra is. Rajzolni, faragni nincs időm. Legalábbis ezt mondom magamnak. Az összes alkotó energiámat az újrakezdésnek szentelem. Nem adtam fel semmit, amit eddig szerettem csinálni, de ezután olyan formában akarom, aminek az alapja a rend. Elegem lett a félbehagyott dolgokból, az ideiglenes megoldásokból, a tengernyi alapanyagból, amit felhalmoztam, mindről tudva, hogy mi lesz belőle. Persze nem lett, mert minden a nyakamra szakadt, vagy ezért, vagy azért. Úgyhogy újratervezek, mint a GPS...
A kert visszaszorult néhány palántára. Ez a néhány kb 200 db jelenleg. Takarva van, kartonnal, most kezdtem nyírott fűvel fedni. Alatta csepegtető szalag. Tavaly bevált. A tavalyi papír csak nyomokban maradt meg a földön, elrothadt majdnem az egész. Az a pár lebernyeg a komposztba került a paradicsom szárával együtt. Most a kert is más. Nincs szabadjára eresztve a paradicsom, mint tavaly. Kezelhetetlen dzsungellé nőtt. Eddig minden évben satnyák voltak, bármit csináltunk velük. Tavaly volt először takarva. Iszonyat nagyra nőttek, és temérdek termést hoztak. Eszünkben sem volt, hogy metsszük. A régi deszka ólakat, kerítéseket eltakarítottam. Minden fát, ami a portán fellelhető, és nem asztalos minőségű, összevágok, és a tüzelőt gyarapítja. Most ott járok a téli tüzelővel, hogy olyan kérdés merült fel bennem, ami eddig soha: Hová tegyem ezt a sokat?? Már a 2018-19-es télen túl vagyok, a rákövetkezőre gyűjtök.
Egyre nagyobb a porta, tűnnek el a kupacaim. Közben a műhely is alakul. Még most is van olyan része, aminek 2009-óta nem láttam a padlóját, de egyre kevesebb az a rész. Szégyen, nem szégyen, de ez van. Mindig a másét csináltam, fontosabb volt, mert az adott kenyeret. Most rendbe teszem a magamét, még ha emiatt kevesebb kenyér is jut most. Viszont ha kézen leszek végre vele, könnyebben meg tudom majd keresni azt a kenyeret. Illetve akkor már majd megsütöm megint. Az lebeg a szemem előtt, hogy ha végig megyek itthon mindenen, akkor könnyebb lesz. Néha már érződik a műhelyben is. Nem kell annyi mindent átpakolni, hogy hozzáférjek valamihez. Persze most is jönnek új dolgok, és megpróbálnak kupaccá összeállni, de nem maradnak úgy sokáig. Még nem azonnal kerülnek a helyükre, mert a régi dolgok késleltetnek, de alakul a helyzet.
A disznók egyelőre maradtak. Bár nincs nekem megfelelő helyük. Öregek is, úgyhogy a télen kolbásszá lesznek. Új nemzedék majd a tanyára jön, megfelelő körülmények közé.
Cirók és Kesely megvannak. A tanyán is haladok, bár lassan. A szétbontott tető, és födém 90 %-át eltakarítottuk családilag. Közben megtaláltam a három éve kiszedett és beraktározott betonoszlopaim helyét: karámot kerítettünk vele az öcsémmel, és az egyik közös barátunkkal. A karámfa folyamatban van rá.
Cirókot fejem, naponta csak egyszer. Este. 5-6 liter teje van. Februárban volt két éve, hogy fejem. Kérdezte az állatorvos, hogy berakattam-e. Mondtam neki, hogy nem, mert nem látni külsőre semmit, hogy ivarzik-e egyáltalán. A viselkedésén sem. Arra gyanakszom, hogy ivarzás alatt kevesebb tejet ad a hormonok miatt, de nem írtam fel a dátumokat, így nem tudok rendszert látni benne. mindenesetre a doki azt mondta, hogy másfél év után keserűvé válik a teje. Mondtam neki, hogy lassan két és fél éve fejem, és nem keserű...
Hááát, akkor ez a fajta nem olyan, mondta, én meg ráhagytam.
Szóval borjú nincs, de tej van, meg túró, sajt, tejszín, tejföl, aludttej. Mira mindet szereti, bár az aludttejet nem engedi adni neki a nejem.
Minden este vinni kell a gyereket a tanyára. Olyan nincs, hogy nem. Meglátja a fejőedényt, és már mondja, hogy "menni! Tejet!! Ci'ók ".. Nincs apelláta! Húzza a sárga gumicsizmát. A tanyára ugyanis csak és kizárólag ebben lehet menni. Van, hogy a délutáni sétára is csak ebben lehet menni. Ha nem adja rá az anyja, vagy esetleg szandált akar a lábára húzni a negyven fok miatt, akkor rapli van! Úgyhogy mindegy, hogy csatakra izzad a lába, gumicsizma kell! Meg "pi'os" kalap.
Van a tanya felé két cseresznyefa. Az egyik nemes, a másik vad cseresznye. Mindkettő rogyásig volt gyümölccsel. Tavaly végignéztük, hogy lepereg az egész. Idén felvettük a bádogarcot, és megkérdeztük, szedhetünk-e esetleg belőle. Megengedte Kati néni, hogy szedjünk nyugodtan. A nemes cseresznyének leszedtük a felét. Be is főztük mindet. Aztán elkezdett érni a vadcseresznye is. Apró termése van, de cserébe rengeteg! Az a fajta mindkettő, ami megfesti lilára az ember kezét, száját, ruháját... És finom!!
Ebből is szedtem egy kis vödörrel, valamelyik reggel. Az asszony csinált egy kis adag levest belőle, hogy megtudjuk, milyen. Nagyon ízlett, így megbeszéltük, hogy este szedünk még. Igaz a kedvesem kétségbeesve kérdezte, hogy hogy segítsen, ha a gyerek is jön? Ki fog rá vigyázni?
-Nem baj, ha te nem szeded, mondtam, csak ne egyedül kelljen szednem, legyetek ott mellettem!
Ezzel ki is merítettük a témát. Este elérkezett az idő, illetve fél órával hamarabb mentünk fejni a cseresznye miatt. Meleg volt, így a gyerek egy kis badit kapott. Szép fehéret. Meg a sárga gumicsizmát, a piros kalappal.
Keresztanyám is jött, mert látni akarta Mirust. Együtt mentünk. Odaértünk a fához, és keresztanyámmal elkezdtük szedni. Aztán Miruka is szedni kezdte, ahelyett, hogy vigyázni kellett volna rá. Igaz, némelyiknek kinyomta a szemit, de serényen pakolta a vödröt. Amikor már elég sok lé volt a kezén, annak rende-módja szerint beletörölte az egyetlen elérhető dologba: a valaha fehér badiba...
Így lett a szüret végére Mirusból a lila ruhás nő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése