Kecske kaland

Tegnap előtt reggel a jószágoknál kezdtem, mint mindig. Egy kis plusz időt töltöttem a hátsó udvaron. A leghátsón, ahol a méhek vannak. Figyeltem őket, ahogy ébredeztek, és kezdtek egyesével szállingózni. Már javában hordják a virágport, zajlik a generációváltás. Az áttelelt öreg méhek felnevelik a fiatal nemzedéket, hogy átadják nekik a stafétabotot. Tervben volt, hogy délután az egyik család új lakást kap, ugyanis egy elválasztott kaptárban két kisebb méhcsalád telelt át. Mostanra kinőtték a helyet, és nem akartam, hogy cseppek maradjanak. Ahogy nézegettem őket, halom, hogy Kesely idegesen horkantgat. Csutak is nagyon mondja a magáét az első udvaron. Ez még magában nem adott volna okot a gyanúra, de elég sírós kecskehangot hallottam. Aki hallott már bajbajutott kecskét, felismeri a hangját.Bemásztam, mert a ló és a tehén elintézte, hogy ne tudjam használni a kaput. Cirók és kesely is feszülten figyel kifelé, az első udvar irányába. Aztán rám néznek, egyet lépnek előre, és megint a kutya irányába bámulnak. Az orrlikaik kitágulva, idegesen szimatolnak a levegőbe. Hol rám néznek, hol előre.. mintha nógatnának, hogy "Nézd már mi van ott! Baj van!" A tekintetük Csutak kutyám oldalát veri, aki a szomszéd felé ugat nagy felháborodottan. Nem mer közel menni, de nem tetszik neki, ami odaát folyik. A kecske sírását erősebben hallani, hogy nincs köztünk a kerítés. Szaporábbra veszem, és amikor odaérek, látom, hogy a baj nem kicsi. A szomszédomnak van két szép fiatal kecskéje. Egy barna-fehér bak, és egy fehér jerke. A jerke megbabonázva a félelemtől áll, és nézi a síró párját, aminek a nyakán ugyancsak a szomszéd rotweillerje van... Szerencsére nem fojtogatta, csak játszani akart vele, és hátul kapta be a nyakát. Persze a kecske nem értette, mit akar a kutya, így sírni kezdett.
-Mész el onnan!- kiabáltam rá automatikusan, bár utána leesett, hogy ez a kutya nem szokott rám hallgatni. Miért is tenné? nem vagyok a gazdája, meg nem is vagyunk nagy haverok... De eliszkolt elsőre. Szerintem tudta, nem jó helyen van, és nem nagyon szabad neki ott lenni, ahol rajtakapták. A két kecske csak állt ott, aztán a kerítésünk felé húzódott. Kiabáltam a szomszédéknak, bár sejtettem, hogy munkában vannak. Miután harmadjára sem jött felelet, kénytelen voltam átmászni, és bezárni a kaput, mert mire hazajönnek, a kutya biztos szétjátszotta volna szerencsétlen kecskéket. Vittem magammal a villát, ha nekem jönne a kutya, legyen mivel távol tartani, de eszébe sem jutott, még csak idenézni sem. A zsebemből előkaptam a gazda legjobb barátját: a bálamadzagot, és 48 csomóra bekötöttem vele a kaput. Aztán odamentem a ziháló bakhoz, megnéztem, van-e rajta sérülés az ijedtségen kívül. Rendben találtam, és otthagytam őket. Fél óránként visszanéztem, rendben van-e, de szerencsére nem történt baja. Legfeljebb az önbecsülése sérült... a nap további részében a kaptárakat fejeztem be. Még néhány lécet leszámítva sikerült is a végére jutni. Délután, amikor egészen felmelegedett az idő, átpakoltam a méheket. nagy volt a ribillió, de egy óra múlva minden a rendes kerékvágásban haladt tovább. És arra is rájöttem, hogy a család, amiről azt hittem, hogy nagyon kicsi, és nem tudok majd róla szaporítani, nem is olyan kicsi. Sőt! Sajnos egyel kevesebb kaptárt csináltam, úgyhogy ma nekifogok, és pótolom...

A válaszfal, kivehető betéttel, és a nagyobb rostaszövet

A kisebb rostaszövet. A maradék helyre egy belső etető kerül.

Kivehető szellőző. Szállításkor van csak nyitva.

Szellőző rés.

A fedél széle között van az oldal.

mese-mese

Még gyerekkoromban hallottam ezt a tanmesét, és nagy hatással van rám, a mai napig.

Történt egyszer, hogy a nap és a szél összevesztek, hogy melyikük az erősebb. Mindkettő bizonygatta a maga erejét, de csak nem tudtak dűlőre jutni. Lenéztek hát a földre, és megláttak egy vándort az úton.
- Döntsük el vele, melyikünk az erősebb!-mondta a szél- Amelyikünk leveszi róla a kabátot, az lesz a győztes!
-Rendben. -  hagyta rá a nap.
-Én kezdem elsőnek a próbát!-lódult el a szél, abban a tudatban, hogy bármit képes elmozdítani, mit neki egy kabát!!!
Először csak kicsit fújt, a vándor nem tett semmit. Jobban rákezdte, fújt, hogy a fák is suhogni kezdtek. A vándor meg jobban magára húzta a kabátot. Erre még erősebben tombolni kezdett a szél, egyenesen orkánná vált! A fák recsegtek, a vándor alig bírt talpon maradni. A kabát csak nem jött le róla! Sőt, inkább egyre jobban kapaszkodott belé, ahogy magára húzta a hideg szél miatt...
-Hagyd abba, még a végén kárt teszel benne!-szólt a nap
-Most én jövök.
A szél félre vonult, és nézte, mit csinál a nap. Ő meg csak elmosolyogta magát, és a fényét a vándorra vetette. Nem értette az ember, miért bolondult meg így az idő, de egyre jobban melege lett. Alig tett meg néhány lépést, már kigombolta a kabátját.  A nap még melegebben kezdett sütni, így a vándor belátta, hogy le kell vennie a kabátot...

Hamulúg

Többféleképpen lehet hamulúgot kinyerni fahamuból. Azt írom le, ahogy én tanultam, és ahogy a mai napig csinálom. Egész télen gyűjtöttük a hamut. Amikor reggelbegyújtunk a sparheltba, a hideg hamut kiszedjük, és megy a többihez, egy zsákba. Mostanában szinte minden nap egy fél fazék hamut hozok be, teleengedem vízzel, és felteszem a sparhelt tetejére főni. Egy órán át lassú tűzön, éppen csak hogy forralom, majd kiteszem a teraszra hűlni. Általában másnap nyúlok hozzá megint. olyankor leszedem a tetejéről a lebegő faszenet, ezt külön gyűjtöttem tavaly, majd fekete szappan lesz belőle, de mivel van egy csomó, így idén nem kínlódok vele, megy a komposzt közé. Aztán lemerem a lúgot a leülepedett hamuról, egy szűrőn keresztül egy másik fazékba. ha nem elég tömény, akkor egy kicsit visszateszem a tűzre, és lepárolok róla valamennyi vizet. nem tudom, ki hogy ellenőrzi, mennyire tömény a lúg, én kétféle módot tudok rá: mennyire síkosítja az ujját az embernek, és hogy mennyire csípős az íze. na valószínű most kap egy csomó ember a fejéhez, hogy még ekkora hülyeséget! Ezt egy olyan embertől tanultam, aki hagyományos módon, hamulúggal főz szappant. Egy csepp a nyelv hegyén, aztán sűrű köpködés. grin hangulatjel Persze nem meginni kell, ez senkinek eszébe se jusson!!! Ritkán intézem ezt én is így. Inkább az ujjaim közt simogatom, és amikor lemosom, érzem, mennyire csúszik a bőröm. A tévhitekkel ellentétben minden fának a hamuja alkalmas a lúgfőzésre. Mindegyik hamulúg más-más színű. A fenyőé először gyenge, ezt nagyon le kell párolni, hogy töményet kapjunk. A tölgyé sokkal erősebb, az akácé pedig még erősebb, és az a lúg szinte piros. Azt mondják, a kukoricaszár hamuja is erős lúgot ad, de azt még nem próbáltam. Majd tavasszal kipróbálom, amikor a kemencében elhasználjuk a maradék kórót. Majd akkor leírom a tapasztalatokat. Addig is, aki tudja, próbálja ki. Mosáshoz, mosogatáshoz, a felmosó vízbe nagyon jó. Egyre tessék vigyázni: ugyanolyan maró hatású, mint a hipó, vagy a sósav. Lehetőleg kerüljük a szembe jutást és a tartós bőrrel érintkezést. Ja, és nem jó a pet palack a tárolására. hacsak nem akar valaki úgy járni, mint én, csodálkozni a mosogató aljában a tócsára... Üvegben tárolandó. Feliratozva, gyereknek megmutatva, elmagyarázva, de legjobb, ha el van zárva. Menet közben végeztem egy mérést is. 2 kg fenyő-nyárfa hamuhoz 7 liter vizet adtam. Egy órán át főztem, majd két napig állni hagytam. elég lett volna egy nap is, de elfeledkeztem róla. :D Szűrés után 5 liter lúgot nyertem.

Fél fazék hamu, majd felengedve vízzel

Egy órát kell főzni, de nem baj, ha tovább. Töményebb lesz. Ez már leülepedett, egy napos lúg.

Letisztult lúg

Ááááááááááá!

Nem mindig a színe jut a gazdálkodásból... Az ember állandóan próbálja a jó oldalát nézni mindennek, de ma a fonákja jutott. Mindegy mibe kezdtem, illetve majdnem mindenben, amibe kezdtem, anyázásba torkollt. Ott kezdődött, hogy alig aludtam. Ottfelejtettem magam a filmek előtt, és a tegnapi estét ma hajnalban fejeztem be. Eleve ugrott a délelőtti program-kaptárkészítés- , mert alig láttam ki a fejemből... Aztán a második kávé után tisztult a kép.... Volt néhány nagyon fontos üvegező munka, ami már majd egy éve váratott magára: az akváriumra kellett tető, meg a terráriumra ajtó. Na ez a része volt a mai napnak, ami úgy sikerült, ahogy elterveztem. Egészen fél óra hosszáig minden idilli volt. Mikor ezzel végeztem, kikormoltam a sparheltot, meg a csöveit. Nem sok korom volt benne, csodálkoztam is, miért füstölt be tegnap, mert ezzel szokta jelezni, ideje kitakarítani. Hát, ha már szétszedtem, kitisztítottam. Enyhe szellő fújdogált, így az egész arcomra jutott belőle, meg a szemembe, meg a számba.... nem gond! Összeraktam, hasogattam gyorsan gyújtóst, csontszáraz volt, már egy éve a műhelyemben állt. Papír, gyújtós, száraz vastagabb fa, majd még vastagabb. A pillangószelep főzésen, így nagyobb a húzása a kéménynek, alsó ajtón a szellőző nyitva, az etető ajtón is. Mindig így gyújtunk be. Most is így történt, és füst..... orrán- száján.... Néha előfordul, főleg amikor frissen van takarítva. Ilyenkor a mellette lévő teraszajtót kinyitjuk, és ettől abbahagyja a füstölést. Fél perc, és ropog a tűz, ajtó bezár.... megint füstöl...
-Mi van már?
Kinyitom vissza, abbamarad.... de csak 20 másodpercre, mert még az alsó ajtón is ömlik....
-De hát a pillangószelep nyitva, most lettél kitakarítva...
Abbamarad. Állok ott, nézem, sehol egy pászma.... Ekkor már a szemközti bejárati ajtó is nyitva, két fronton harcolok, egyszer a füsttel, egyszer meg Bodzával, mert folyton ki akar menni....
Bezárom az ajtókat. Hallom bőg a Cirók.... de nagyon közelről... kinézek, hát ott áll a disznók előtt. ott neki meg nincs helye! Átjött a karámfa alatt, kilökte a kiskaput, és a középső udvaron álldogált. Persze a kiskaput visszalökte, nehogy egyszerűen csak vissza kelljen zavarni... Felhúzom a csizmát, mert ugye mondanom sem kell, hogy egy nagy dágvány a hátsó rész... Komótosan, magamra nyugalmat erőltetve megyek hátra, el a tehén mellett, útközben felmarok egy bálazsineget.... a bálazsineg a gazdálkodó ember legjobb barátja.... kikötöm a kaput, mert rutinból már tudom, hogy a hajtott jószág az első mozdulattal bezárja maga előtt, és ott toporog, hogy minek hajtom, ha nem tud menni hová... Szóval kikötöm, még mindig lassan visszaballagok, felveszem a seprűt, és próbálom terelni. Aki próbált már szelíd borjút terelni, tudja, hogy nem egyszerű... ugyanis nem fél... ha nem fél, nem megy....
-Cirók! Nyeee!-Puff, kap egyet a seprűvel a fejére. meg sem érzi, de azért visszamegy. Megyek utána, kap még egyet a sejhajára is, így letérdel, és átbújik a karámfa alatt, vissza a helyére.
-Bacca meg, ezt hamar megtanultad!- Visszamegyek, volt egy deszkából összeütött rács, amivel a malacokat terelgettem, pont beleillett a karámfa és a föld közé.Mire megfordulok, Cirók ott áll velem szemben...
-Kapsz a pofádra! Mit képzelsz te?! nincs itt keresnivalód! Nyeee vissza!- még jó, hogy a seprű ott volt. Visszafordult, és újabb nógatás után bebújt a karámfa alatt. Persze nem fér el alatta, mer csak az első lábára térdel, a két hátsó lábán áll, még jó, hogy a fa csak lógatva volt, így felemelkedett, amikor "átbújt" alatta.
-Eddig ez mé' nem jutott eszedbe? Hogyhogy most okosodtál ki ennyire?!
Leszúrtam deszkarács két karóját a földbe, és ismét jó barátomhoz, a bálazsineghez fordultam. A deszkák tetejét hozzákötöztem a karámfához.
Megcsodáltam művemet, és gyorsan beindultam. Bent meg füst volt megint...
-Neked meg mi az ...nyád bajod van?!-fordultam a sparhelthoz... Gyorsan ajtók kinyit, meg az ablakok is. Megyek a sparhelthoz, látom a macska spurizik kifelé. Még épp időben csíptem el, egy tockos kíséretében, ami egyúttal meg is fordította a menetirányt nála, és onnantól a szekrény felé szaladt. Oda bújik, ha rosszat csinál, és észreveszi, hogy észrevettük...
-Megöl a kutya, te kis hülye!!-szólok utána- Azokat is mindig igazítja, akik kint vannak....
Küzdök még egy sort a füsttel, és láss csodát, egyszer csak normálisan kezd üzemelni...
Megkönnyebbült sóhajjal zárom be az ablakokat, az első ajtót, a hátsó ajtó felé menve lecsekkolom a macskát a szekrény alatt...
-Ott vagy még, jól van... majd megbékélsz, ha éhes leszel! - Zárnám be az ajtót....
-Cirók, olyan pofont kapsz!!!!- már megint kint van...
Megyek hátra, seprű a kezemben... Most a változatosság kedvéért letaposta az egész karámfát, úgy ahogy volt. csak most a csikó is itt táncolt mellette. Szaglászta a disznókat, horkantott nagyokat, sík ideg volt...
-Most hogy a fenébe megyek el melletted?!
lassan megyek felé, nyújtom a kezem, próbálom csitítani... nem nagyon akarja... ketten nem férnek el ezen a placcon, pláne ha táncikálnak... A kiskapu persze megint zárva. Megpróbáltam beleolvadni a kerítésbe, és a kiskapuhoz jutni. Sikerült... aztán összeszedtem a romokat a sárból, rögzítettem, kinyitottam, kikötöttem a kiskaput, visszaosontam.... látom, a tehén eszi a seprűt....
-Cirók!!!! - elveszem tőle... -Nyeeee!-nagy füles.... Visszamegy, a csikó is nagy nehezen. Mérgesen vágtázik a sárban...
Kétszer is el kellett dobni a karámfát, míg megtettem azt a három métert, amivel bezárom, mert ki akart rontani. Elé álltam, felemeltem a két kezem, persze kéz voltam félreállni, de ettől mindig megáll. Most is. nagy nehezen bezártam, rögzítettem. Vissza szuszakoltam a rácsot, hoztam két karót, és levertem, amíg bírtam. összeszögeltem még az atyaúristent is mérgemben. Így most magasabb lett a karámfa, és nem lehet alatta átbújni. legalábbis remélem...
Utálom a sarat!!!!!! Alig várom, hogy kitavaszodjon, és normálisan meg tudjam csinálni a helyüket. Amíg kisebbek voltak, bent tartotta őket, amit csináltam, de most egyre okosabbak. nem elég az elemekkel harcolni, az ő rafinériájukkal is kell!
-Be leszel zárva komám, ha ennyi bajt okozol! Nem lesz itt ilyen fene nagy demokrácia!
A nap hátralévő részére nem kellett több kávé... Még most is nagyobb a fejemben a nyomás, mint kellene...