Vizisí

Másfél hete nem nagyon vagyok itthon. Nem is jelentkeztem, mert nem volt mivel... Amikor elmentünk itthonról, olyan meleg volt, mint a pokolban... Közben esett, és az idő megenyhült. Az udvaron és a kő közt a fű ki is használta ezt rendesen. Mire hazaértünk valóságos természetvédelmi terület lett a porta. Úgyhogy ma fűnyírás, és a kő közül damilossal gyomtalanítás. Már majdnem végeztem a kővel, amikor hallom, az asszony kiabál a jószágoktól, hogy menjek, mert Cirók átment Keselyhez... Letettem a kaszát, és bosszúsan elindultam hátra. A marhának tényleg nem való csak vas, meg beton, de az a legjobb, ha egyszerre mindkettő... Szétszedte az elválasztó kerítést, és ott flangált a ló mellett. Mentemben felkaptam a kötelet, hogy visszavezetem. Hagyta is, hogy a nyakába tegyem, és jött is először utánam. A keresztfák, amik elválasztották a két karámot, félig le voltak szedve. Ami függőlegesen rájuk volt szegelve, szerteszét.... A földön, ahol áttört Cirók, egy 12 cm x 12 cm-es gerenda hevert. Átléptem, ő meg jött utánam. Aztán odaért a fához, és megtorpant. Behúzta a kéziféket, és be is ragadt nála. Cibáltam, de meg sem mozdult. Az asszony kintről figyelt először, de látta a szélmalomharcot, amit vívtam, és bejött segíteni. Nekifeszült ő is, mind az ötven kilójával. A ló meg csak nézett... Húztuk, vontuk, de a marha lába lefagyott... Aztán gondolt egyet, hogy őneki biza' elege lett ebből, és elkezdett az ellenkező irányba szaladni. Én meg juszt sem eresztettem a kötelet! Itt márpedig az lesz, amit én akarok, nem az, amit ő! Szóval a déli melegbe gyakoroltam a vízisíelést a hátsó udvaron, pedig olyan szárazság volt, hogy csak úgy porzott utánam a föld... Ez a nagy marha meg csak ugrándozott. A ló is rákezdett a játékra, erre az asszony vigyázzba vágta magát, mert olyankor fél a lótól, amikor ugrál. De becsületére legyen mondva, nem menekült ki, csak megilletődve nézte, hogy próbálom egyik kezemmel hol a kerítés deszkákat elkapni, hol a kukoricagóréról pattanok le a kötél végén lebegve... De nem eresztettem!!! Aztán egyszer csak sikerült megvetni a lábam, ami mondanom sem kell, papucsban volt, és megakasztottam a tehén táncát. Visszacibáltam a kiindulási pontra, és megint ugyanoda jutottunk. Teljes testtel cibáltam, miközben ő könnyedén ellenállt... Azt, hogy milyen ízesen kezdtem neki imádkozni, nem írom ide inkább, mert nem csak a Facebookról, de az egész internetről kitiltanának miatta... Szóval ment a szentségelés. Az asszony próbálta hol a kötelet, hol a tehén szarvát rángatni, hol csapkodta a farát, hátha megindul. Persze esze ágában sem volt... Na, mondta, majd hoz neki kukoricát a fangliban, majd azzal becsalogatja. Elviharzott... Én meg rátekertem a kötelet az egyik oszlopra, ami az árnyékoló tetőt tartja, így nem tudta megismételni a vizisíelős mutatványt. Mérgemben mögé mentem, és jót sóztam a farára! Ettől visszakullogott a helyére.
Mondtam neki, hogy egyszer akkora pofont fog kapni, hogy nem fér rá arra a nagy fejére! Addigra az asszony visszajött, kérdezte, hozzon-e szeget, meg kalapácsot...
Kicsit rezignáltan, a kelleténél nagyobb nyomással a fejemben válaszoltam:
-Szerinted kell a szeg? Vagy hagyjuk így??
Látta, hogy jobb nem firtatni most a hangnemet, és elsietett az eszközökért.
-Hozzál kötelet is!- kiabáltam utána.- Te meg Cirók hagyd azokat a deszkákat, mert egyszer agyonütlek!
Nézett rám nagy ártatlanul, de legalább a deszkákat békén hagyta.
Mire végeztem, észrevettem, nőtt egy hatalmas vízhólyag az egyik ujjamra... Lehet, inkább engedni kellett volna azt a kötelet... Na mindegy. Szóval tehénnek csak vas, és beton. Lehetőleg egyszerre mindkettő...