Bluggy....

Tegnap végre ez is elérkezett. Már régóta vártam erre. A barátom, aki piacozik, hozott nekem gyalult káposztát. Tegnap, miután kiküzdöttem magam odakint a favágással, Bejöttem a jó meleg sparhelt mellé, és előszedtem a káposztás hordókat. Szerencsére nem kellett másfél mázsával kínlódni, mint tavaly. Most csak 50 kilónyi került a két hordóba. Még a nyáron kaptam egy tíz kilós parajdi sótömböt, amit egyik nap szétkalapáltam, apró darabokra, és el is csomagoltam. Most előszedtem, és daráltam a káposztához. 10 kilóra 10 dekát számolva. Lekerült a kamra legfelső polcáról a nagy vajling, és abban kevertem be sóval a káposztát. Rétegeztem. Körülbelül két és fél kiló káposzta jutott egy rétegbe. Erre két-három babérlevelet, pár szem kukoricát, és egy kevés szemes borsot szórtam. Aztán megint sós káposzta. Megtömtem rendesen, és szerencsére elég levet eresztett. Mire tele lett a hordó, már 3-4 centi lé állt rajta. Fáradt voltam, mint a kutya, de a világ összes kincséért sem hagytam volna a káposztát. Már a számban érzem az ízét... hetekig ezt fogom reggelizni, zsíros kenyérhez. Minden évben ez van. Alig várjuk az asszonnyal, hogy elkészüljön! Mikor végeztem, beleállítottam a hordókat egy-egy lavórba, ha esetleg túlbuzogna a káposztában a szabadságvágy, és megpróbálna kilépni a hordókból. Aztán a helyére került a hordók teteje, és egy-egy pohár vízzel felöntve készen volt a kotyogó is. Aztán az állatok etetésével befejeztem a tegnapi napot. ma reggel lefőztem a kávét, és míg hamuztam a sparheltből, mögöttem az asztal alatt a káposzta elkezdte hosszú, lassú nótáját... bluggy...