gondolatok...

Már néhány éve csinálom a kettőt együtt. Mármint az önellátásra törekvést, és a pénzkeresést. Bevallom férfiasan, eddig nem sikerült megtalálni az egyensúlyt a kettő között. Mindig sz@rik valamit a kutya, ami miatt meg kell hajtani a pénzkeresős oldalt, és ilyenkor sajnos hanyagolódik a gazdálkodás része. Anyám mindig azt tanította, hogy csináljam meg rendesen azt, amibe fogok. Tizen-évig karatéztam, és ott is mindig ezt mondták, hogy amit MOST csinálok, abba tegyem bele magam teljesen. Majd a többibe akkor, amikor odaérek... Nem tudom, hogy ezeknek köszönhető-e, hogy a legtöbb dologban bulldog állhatatosságom van. Sajnos ez sokszor meg is bosszulja magát. Hajlamos vagyok ugyanis éjjel befejezni mondjuk egy tetőt, ha még van hátra 2-3 órányi munka belőle. Dehogy megyek én vissza holnap, csak emiatt!!
Aztán meg csodálkozok... csodálkozok? Dehogy csodálkozok! Hogy fáj mindenem másnap... Rájövök újfent, hogy nem biztos, hogy közel a negyvenhez így kéne hajtani.. Nem vagyok már húszéves, amikor az ember a világot odébb lökte volna, pusztán csak azért, mert azt mondta valaki, hogy nem lehet... Most keresnék azért hozzá egy jó nagy emelőt...
Elgondolkodok sokszor, miközben a tetőn guggolok, hogy biztos itt kell nekem lennem? Tényleg csak ennyit dobott a gép, hogy a hidegben, egy szál lécen, tönkretéve a térdem, a hátam, látástól vakulásig gürizzek? Pénz persze van belőle, de milyen áron? Meddig fogom bírni így? Ötven éves koromig? Utána mi lesz? Sokszor gondolok arra, hogy ha csak annyim lenne a gazdaságból, amit ki kell fizetnem, már nem guggolnék több tetőre. Nem szakítanám meg magam a hót vizes szarufákkal, egy húsz centis betonkoszorún billegve, három méter magasan...
Persze építenék én, mert nem bírnám megállni, de nem űzne ennyire a pénz. Az is elég kiábrándító, hogy amint megkapom, másnap már ki is kell fizetni. Nem marad egy vas sem. Eléggé ki tudja venni az emberből a lendületet. Kicsit olyan szélmalom-harcnak érzem néha. Mégis tudom, hogy elmúlik a nehéz időszak. Mindig elmúlik. Csak még egy reggel fel kell kelni. Még egy napot végig kell dolgozni. Minden egyes apró lépéssel közelebb kerülök ahhoz, amit csinálni szeretnék, amibe talán nem rokkanok bele...
Most ezt élem át. Megint igazolást szerzek arra, hogy hol is a helyem... Megint a látómezőmbe kerül, mit is szeretek igazán. Hogy ki is vagyok én!
Sok dolog visszahúz, és ezeken is van bőven időm elgondolkodni. Már van annyi rutinom, hogy nem kell teljesen a munkámra figyelnem, így elég sok kapacitás felszabadul az elmélkedéshez. Bosszankodhatnék ezen, de nem teszem. Inkább épülök belülről. Ahhoz, hogy rendben legyenek a dolgaim, belül is rendben kell lennem. És ehhez most van idő bőven. A külső dolgok meg megvárnak. Mindig is megvártak...
A gazdálkodás része az életemnek most egy kicsit pihent. De a fejemben előre pörgettem az eseményeket, és kiválogattam, eldöntöttem, miket fogok megtartani, miket fogok megcsinálni, és mik azok, amiket be fogok szerezni. Az öcsém mondta egyszer, hogy a sz@rból is várat tudok építeni... Legalábbis megpróbálom. Megnézem, mi kerül az utamba, és mit tudok belőle csinálni. Így lett kerítés oszlopom az Anya-tanyára, illetve maradt még belőle, amivel komoly terveim vannak. Aztán a szénatározó is készül lassan. A vázszerkezetet is csak úgy "találtam". Ez a pénzes munkának köszönhető. Persze pénzbe nem került... A tanyán pakolászva találtunk sok bontott kisméretű téglát. majdnem az összes megvan a tározót tartó pillérekhez. A hiányzókat itthonról átviszem. A minap, mikor még világosban értem haza, kimértük a nejemmel a tározó helyét. Ma egészen véletlenül korábban jöttem haza, és kiástam mind a hat cölöp-alapot. Remélem a hétvégéig nem esik. és végre be tudom betonozni, illetve megrakni a pilléreket. Ha ez kész, már jöhet a hideg. A famunkát abban is meg tudom csinálni.

A jobb oldalon lévő sok szemét mind ezen a területen volt a földdel elkeverve. Eléggé hepehupás volt a terület. Két munka utáni délután kellett az elegyengetéshez. Mindkét alkalommal rám sötétedett.

A vastag fa a szénatározó szelemenje lesz. Nem volt kedvem szerkesztgetni az alap helyét, meg a számoláshoz is fárad voltam. Lepakoltuk a földre és beállítottuk a derékszöget rajta, majd ahová a cölöpalap került, mellétettünk néhány kisméretű téglát. Ez megadta az alapot jelölő lécek helyét.  

Egy kisméretű tégla hely maradt el. Ez 12 cm és 2 cm a fuga miatt, azaz 14 cm. 

Lehet, kicsit értelmetlen, de egyszerűbb volt így, mint karózni, pláne, hogy karók nem voltak...

Természetesen itt is ránk sötétedett...