Sebgyógyító méz

Akik olvasnak , már tudják, hogy nagyon ritkán lehet tőlem olyat hallani, hogy ezt, meg azt hallottam, hogy jól működik. Általában kipróbálom a dolgokat, mielőtt beszélek róla. Szerintem ez így hiteles.
Nos, december másodikán elvágtam a kezem. Erről írtam is. Úgy Istenesen sikerült. Amikor lemásztam a létráról, és ránéztem a kezemre, rögtön tudtam, hogy ezt varrni kellene. Láttam az izmot a bőröm alatt, és azt is, hogy néhány szálat abból is elvágtam. Viszont eszembe jutott, hogy a ló sebére cukrot javasoltak, ami bevált nála, a legnagyobb nyári kánikula idején, amikor nagyon nagy a fertőzés veszélye. Ő is vágott húst is magán. Aztán ajánlották a mézet a sebre, hogy az jobb. Utána olvastam, és tényleg javasolják, még kórházi nagy műtétek sebeire is. No, én alig vártam, hogy hazaérjek! Persze lemostuk a sebet, és Betadint adtak rá, bekötötték tisztességgel. Itthon megint megmostam, és felitattam róla a vizet. A géz beleragadt, ezért vérzett kicsit. De csak akkor este. Tettem bele annyi mézet, ami befedte rendesen. Kicsit bele is nyomkodtam a sebbe. Aztán lekötöttem. Reggelente ismételtem, és esténként is. Közben dolgoztam vele, fogtam, emeltem, mert nem volt választás. Fejni kellett, pont ott támasztom meg a tőgyet, ahol kipukkadt a kezem. Aztán volt egy egész napos trágyázás is, a villanyél szépen belesimult. Persze be volt kötve, és volt kesztyű is rajta.
Nagyon kíváncsi voltam, mikor zárul össze. Nyolc nap kellett hozzá. Nem gyulladt be, nem levedzett, Az első pár nap egy kicsit vérzett, egyre kevesebb mennyiségűt. Aztán a seb szélein az elhalt bőrt ledobta a régi, és teljesen összezárult a nyolcadik napon. Most még heges, és arra kell vigyázni, hogy ne száradjon ki, nehogy kirepedjen.
Csak ajánlani tudom! Mármint a mézet a sebekre. Remélem nem lesz rajtam gyakran, de ha igen, nem kérdés, mi lesz a gyógyír.

Aznap este

Második nap este

Harmadik este

Negyedik este

Belekentem a sebbe a mézet, minden alkalommal.

Hatodik este

Most így fest a kezem. 18 nap telt el.

Hopp!

Minden ember elesik a jégen. Előbb-utóbb... Több kategória sorakozott fel ma reggel az elmémben, miközben tápászkodtam fel a tanya udvarán lévő egyetlen, negyed négyzetméternyi csúszós felületről, egy deres mederlapról. Közben nyelvtanilag összehoztam egyetlen, rövid mondatba erősebb szagokat, testüket áruló nőket, a Jó Istent (ezt utólag restellem is), és mindezek szaporodását. Próbáltam talpra állítani a tejeskandlit, amiből a tej csak szivárgott, szerencsére, mert lezártam a tetejét. De akkor is...
Szóval a kategóriáknál tartottam:
- van a simán elbambuló ember, aki csak úgy meglepetésszerűen értesül róla, hogy ez bizony egy zakó volt.
- van a gondolataiba mélyedt ember, aki nem figyelt,
- van, aki figyelt, csak pillanatnyi kiesés történt a koncentrációban, és az eltaknyolás ezt alattomosan kihasználta, és belopta magát a történések sorrendje közé.
Biztos van több kategória is, de most csak ennek a háromnak sikerült felszínre bukkannia, míg ékes borsodi nyelvjárásban a fentebb említett összeállítású mondat töltötte be az agyam.
Mire talprakecmeregtem, és a kandli is a megfelelő pózban állt, valószínűsítettem, hogy a harmadik kategóriába esem. Mert figyeltem. Már háromszor átmentem a lapon, és mindháromszor megcsúsztam. de figyeltem. a negyedik alkalommal a kézikocsira koncentráltam, mert megakadt. Ez volt ugyanis a másik kezemben.
Mindegy no! Megvolt az idei első elfirkálás a télen. Legalább megint leteszteltem, hogy tudok esni is, meg a tejet is gyorsan talpra tudom állítani. nem volt sok veszteség, csak kb egy fél decinyi fröccsent ki a fedél alól. de csak azért , hogy megmutassa, tud ő olyat is.
Aztán elindultam hazafelé. Összeállítottam egy kis listát a fejemben, az új élményre támaszkodva, amire figyelnem kell: tej, kiskocsi, JÉG!
Hazafelé menet csak egyszer kellett megállni, mert valami jótét lélek benzint öntött a kocsijába, és véletlenül az árok szélén felejtette az üres kannát, meg a flakon darabjait, amiből a tölcsért szerkesztette. Ezúton is csókoltatom!
Aztán végül gond nélkül hazaértem. De az ördögnek meg kellett fizetni, ami az övé. Miközben szűrtem a tejet, nem vettem észre, hogy mellé folyik. Egy fél bögrényi tej elkezdte meghódítani a konyhaasztalt. Ha már láttatok olyan embert, akit lassan kezd elönteni a méreg, és hangosan beszívja a levegőt.... Feltermeltem egészen három bárig a kompresszort, de egy hangos sóhaj kíséretében lefújtam.
Egy napra bőven elég egy ok a bosszankodásra. Inkább elengedtem. Hizsen visszacsinálni már nem tudom.

Régiből újat

A legrosszabb melók egyike, amikor valami fa dolgot vissza kell hozni a halálból. Van, amikor már a tűz is is csak elkerülné a dolgokat, ha tehetné, mert kevesebb égetnivaló van benne, mint amennyi energiát felemészt a felaprítása a dolognak, de mégis meg kell csinálni. Pénzt sem nagyon tud kérni érte az ember, mert annyit az egész nem ér. Éppen ezért ezért a munkáért sem kértem pénzt. Az egyik barátom, néhány éve készíttetett egy kollégával egy komplett kerítést. A fát ő vitte az asztalosnak, és előző héten a rigó, ha nem is fütyült éppen rajta, de jókat didergett, a hideg téli napokon. Erdőt járta a barátom, fát termeltek, és néhány rönköt eltett a tűzrevaló rönkből, hogy felvágassa deszkának. meg is történt, annak rendje és módja szerint, szép deszkák kerekedtek a rönkökből. és már készült is a kerítés. Én természetesen megemlítettem ama elhanyagolható dolgot neki, hogy ez a fa még nyers, de mivel ez elhanyagolható dolog, elhanyagolódott....
Elkészültek a mezők, és le is lett lazúrozva szépen. Persze egy fűtetlen garázsban, november végén, december elején valahogy. Fagyni ugyan nem fagyott, mert hát azért minden nem lehet teljesen rossz, de hidegebb volt, mint kellett volna. A tölgyfa javára kell írni, hogy eddig bírta a kerítés rendesen. Az idei év viszont megindította a felújítás felé a dolgokat. A mezők alsó keretei elváltak a többitől, és mivel semmi nem tartotta tovább az összeragasztott deszkákat, elkezdtek azok is engedni a gravitációnak, és leszálltak, elengedték egymást, elnyíltak az illesztéseknél. A fotókon a legrosszabb állapotú mezőt mutatom meg. Ez majdhogynem alkotó elemeire hullott. Látszott, hogy a gombák is megkezdték a munkát a kerítésen.
Néhány napja lecsiszoltam, ahová csak hozzáfértem. Pótoltam a hiányokat, és a sarkoknál laposvasból készült merevítővel megerősítettem.
Itt szembesültem megint azzal, hogy bár sok mindent meg tudok csinálni, a varázslás még mindig nem megy.
Szóval megtettem mindent, hogy a barátomnak még néhány évig keretezze a portáját ez a néhány falap. Kíváncsi leszek, mennyire fogja bírni most a festés, hogy száraz a fa, és hogy fűtött helyen lett lekenve az egész.
Bármennyire is hihetetlen, de szeretem az ilyen munkákat. Újat csinálni is sokszor nehéz, de a régi rosszat újjávarázsolni... Az az igazi kihívás!
Ja, és hogy senki ne higgye, nem kapok semmit érte, egy kazal palántát ad Imre barátom, minden évben. Kéz kezet mos alapon.

pffff....

Nos... teljesen messziről kell kezdenem az egészet.
Az embernek a mezőgazdaságban mindent, de mindent időben kell megcsinálnia. Ha nem teszi, akkor biztos, hogy jóval nagyobb munka kerekedik az egészből.
Tehát... Van, amikor minden nap takarítja az ember a jószág helyét, és van, hogy mélyalmoz. Az egyiknek is van előnye, meg hátránya is. Ki erre esküszik, ki arra. Mindkettőt alkalmaztam már, most úgy hozta a sors, hogy a mély alom volt soron. Írtam kicsivel korábban, hogy lassan meglesz, mikor mit csinálok, mikor mire lesz idő. Lehet ezt csinálni munka mellett is, de ki kell találni hogyan.
Egyenlőre almozás, etetés, itatás, pucolás, fejés, majd meló, aztán este megint. Egy idő után kiszedem az almot. Ez a történetem egyik szála.
A másik, hogy a feleségem kezdi megunni a négy falat. Akinek volt kicsi gyermeke, tudja, hogy bármit megtenne érte, bármikor, és bármennyiszer, de ... Ott van az a bizonyos de. De a magunkra szánt idő, a saját magunkkal való foglalkozás ilyenkor nagyon fontossá válik. Ugyanis ebből , ilyenkor nincs, vagy csak nagyon kevés jut.
Vasárnap reggel telefonált anyósom, hogy Miskolcon fene nagy kirakodó vásár van. No, gondoltam magamban, elmegyünk, mert a nejem szereti a bazárt, a vásárt. Szóltam is neki, hogy kora délután elmegyünk. Anyósom azt mondta, egész estig lesz a vásár. Kettő után el is indultunk, és mire odaértünk, a három legkitartóbb árus is összepakolt éppen. No, ha már ott voltunk, végigzötyögtük a gyereket a kocsival az egész sétáló utcán, abban reménykedve, hogy esetleg, hátha, talán majd lesz még egy-két árus valahol, odafagyva a kövekhez, vagy valami...
Hát, hideg, meg zötykölődés az volt, de ennyi.
Nem baj, mondta a nejem, legalább kimozdulhatott, és sétáltunk egy jót.
Bementünk anyósomékhoz, vacsoráztunk, majd elindultunk haza. A fejési időt esténként elég rugalmasan kezelem. azt mondják, a jószág is olyan, mint a gyermek, a rendszeresség szükségeltetik a megfelelő működésükhöz. Reggel van az életünkben rendszeresség, este meg rugalmasság. Ehhez vannak szoktatva, ez benne a rendszer... tehát össze-vissza járok este etetni és fejni.
A mélyalmos történet és a későn értünk haza végű itt fonódik egy szállá. Mondhatjuk úgy is, hogy a mélyalom kihordásának ideje elérkezetté vált, már vagy két hete... itt utalnék az elején leírt mondatomra, miszerint vagy rögtön csinál az ember valamit, vagy sokkal több meló lesz belőle.
Nos, a borjú szépen megnőtt. Már nézegettem, hogy a háta eléggé magasabban van, mint az anyját és őt ketté választó deszkafal. Ugyanakkor a hasa magassága vészesen közelített ugyanehhez a deszkapalánk tetejéhez. Gondoltam is valamelyik nap, hogy csak azért nem ugrik át, mert nem akar...
Na, visszakanyarodva az egyesült két történeti szálhoz, későn érte haza, kipakoltam a családot, átöltöztem, felmarkoltam a fejőkutlit, és irány a tanya.
Felkapcsolom a villanyt, és a tehén.... a tehén nincs a helyén. Közelebb lépek, és akkor meglátom a két hatalmas szardíniát.
Nem a borjú ugrott át, hanem Cirók gondolta úgy, hogy megnézi, milyen a klíma Csillagnál. Pontosan akkora hely van Csillagnál, hogy ketten elfértek. Nem több, nem kevesebb. Álltak ott egymás mellett... a két jómadár.
Bennem viaskodott a pulykaméreg, és a visítva röhögés, ami kissé őrületre hajazó éles felhanggal bír. A ló persze piszkosul fel volt háborodva, a saját bokszában. Annyira, hogy mérgében egy jól irányzott rúgással kilőtte az egyetlen ablakát az istállónak. Az üveg hangos csörömpöléssel kiáltotta a sötétbe a végét.
Gondolkodtam, hogy mindet megpofozom, de aztán megállapítottam, hogy ez mind az én hülyeségem miatt van. Persze kiszedni nem tudtam a két gráciát, mert a válaszfal a lehető legfixebb volt, mert unatkozó, több mázsás állatokról beszélünk. Amik ugye a teljes agykapacitásukat, és az összes , rendelkezésükre álló mázsát arra használják, hogy módszeresen leteszteljék a karámok, kerítések teherbírását, minden irányból.
Szerszám nélkül esélytelen a szétválogatás, meg sötét is volt, meg b@sszameg!
Adtam a lónak egy marék szénát, és sarkon fordultam. Annyit még láttam, mielőtt lekapcsoltam a villanyt, hogy Csillag megunta a szardínia szerepet, és átugrott az anyja helyére.
Villany leolt.
Hazamentem, nem voltam túl bőbeszédű, a család látta, hogy jobb, ha most nem kérdeznek annál a kettőnél többet, amire tömör, egy szavas válaszokat morogtam. Elővettem a céges telómat, és hívtam a felettesemet. Vasárnap este, fél kilenckor. A második csöngésnél eszembe jutott, hogy én hova kívánnám, aki ilyenkor telefonál, de nem volt mese. Kétszer is sípszóig csöngettem. Aztán egy negyed óra múlva visszahívott, és másnapra kértem egy szabadnapot.
Ez nem lesz egyszerű...
Reggel már tudtam, mit fogok tenni. Gyorsan elintéztem az itthoni dolgokat, és irány a tanyára. Természetesen a manók nem oldották meg a helyzetet, és az is kiderült, hogy nem álmodtam az egészet. A ló a helyén, a két marha meg megcserélődve. Körbejártam a rétet, megnéztem a villanypásztort. Felaggattam, amit kellett, összeszedtem a szerszámokat, és kiengedtem a lovat.
Aztán gyorsan magamra zártam az istálló ajtót. Kesely nagyon mérges szokott lenni, amikor kiengedem. Legalább egy fél órát ugrál, járkál farokfelvetve, mélyeket horkantva mindenre, ami ugyanott van, ugyanúgy, mint legutóbb, no de a hatás kedvéért mégis... Arra meg hogy berontson, és belelépjen a furikba, semmi szükség. Szóval ő kint, mi meg bent.
Kibontottam a ló karámjának oldalát, így a tehenet át tudtam hajtani a ló helyére. Visszaszereltem az oldalfalat, megetettem a tehenet, meg is fejtem. Aztán Csillagot megabalygattam egy kicsit a lapáttal, mert nagyon örül, ha bemegyek hozzá. Annyira, hogy elkezd ugrálni, meg rugdosódni, páros lábbal. A szerény 3 mázsája nem jelenti azt, hogy nem aranyos, de azért jobban szeretem messziről nézni. Szóval kicsit megböködtem a lapáttal, és visszaugrott a helyére. Túrtam két deszkát, és megmagasítottam a válaszfalat. Aztán kipucoltam a tehén almát, beszalmáztam, és visszavezényeltem a helyére. Reggel héttől egészen délután egyre végeztem is. Aztán kiballagtam a rétre, összeszedtem az akkorra lenyugodott lovamat, és visszabandukoltunk az istállóba...
Ja, közben nekem el van vágva a kezem. A kesztyűn és a kötésen keresztül és éreztem a villanyél jótékony masszírozását....

Belül mindenki rózsaszín....

Amikor megszületett az első gyermekem, nem sokkal utána sikerült elvágnom a kézfejemet, és négy öltéssel varrták össze. aztán teltek az évek, és megszületett a fiam is. Nem sokkal utána az egyik asztalos-ipai gép kicakkozta kézélemet, és a kisujjam tövét. A doki egy órán át készítette a matyóhímzést a megmaradt bőrből, hogy jusson mindenhová, legalább egy kevés...
Nemrég megszületett a harmadik gyermekem, Mira. Most három hónapos. Már a születése előtt elkezdte a gondolat kaparni a koponyám hátsó falát, csak úgy csendben, de alattomosan, hogy több cérna lesz bennem, mint gyárilag tervezte  természet...
Amikor megszületett, ez a gondolat előrébb kúszott, már-már kiállt a napfénybe. Tudtam, hogy be fog következni egy vágás. majd valamikor... a közeljövőben...
Ember ennyire alaposan nem nézi a gépeket, melyik mit csinál, hogy forog, hogy vág, hogy ne engem vágjon.
Vigyáztam, vigyázok most is.
Viszont a sors mindig behajtja, amit be kell hajtania!
Egyszer már azt hittem, néhány hete, hogy megfizettem, amit meg kellett, de nem... Ma egy porelszívó csövet szereltünk. Rutin meló, könnyű lemez cső.
Ment is, mint a karikacsapás. Amíg az egyik csőben meg nem lapult egy fél zsák por. Ez pontosan annyira emelte meg a súlyát, hogy ahol álltam, onnan éppen le bírtam venni. Éreztem, hogy nem lesz jó valami, de ez az érzés kb olyan, mint amikor arra eszmélsz, hogy nagyon jön az a fa, de már nincs visszaút. alattam ketten álltak, várták a csövet. Ha eldobom, a fejükön landol. Igen, húzhattam volna kesztyűt, de abban jobban csúszik az üres cső, és kívülről nem látszódott rajta, hogy plusz teher van benne. És a tesóját előtte szedtük le, minden gond nélkül.
Nos elindult a levétel, és éreztem, ahogy fordul a cső a fogásban. Hozzá kell tennem, olyan vékony anyag, hogy a vágás ellenére rámarkoltam, és begyűrtem az anyagát. Tehát leadtam. Lemásztam, és megnéztem az eredményt. Kicsi vér a mocskos kezemen.
Azért elmentem bekötni, előtte kimosni.
Kimostam... Akkor láttam meg, hogy belülről nem csak a nők rózsaszínűek, hanem én is!
Kicsi pirossal tarkítva. Nagy kő esett le a szívemről, meglett a kötelező vágásom, és nem komolyabb, mint az eddigiek. Alig 3 centis a vágás, és a húst csak kicsit karcolta. Mondjuk a bőrt átvágtam, de ebcsont beforr.
Betadin, bekötözés, most már kesztyű, de csak azért, hog ne koszoljam a kötést.
Biztos kellene bele két öltés, de a múltkor is azt mondta a doki, hogy anélkül is összeforrna, csak csúnyább lenne....
Remélem , kedves Sors, megfizettem a járandóságomat!
Szegény aloe vera... most téphetem a haját...

Ebben a kesztyűben úgy érzem magam, mint Luke Skywalker....