Csillaghajót vezettem, és lett egy Szeretőm!

A felnőtt lét furcsa egyveleg. Benne van a gyermek minden vágya a dolgok kipróbálására, és a gát csak az ember saját maga lehet benne. Az értékrendje, a normája, a lelkiismerete, sorolhatnám. Mindaz, ami határt húz a szabadság üdítő szárnyalása, és az elvetemült, őrült tombolás között. Aztán ott van a kötelesség, ami jellemez egy felelősségteljes felnőttet.
Szombaton arra kértek a munkahelyemen, hogy menjek el másodmagammal az ország másik felére, betanulni egy automata festő robotra. Ez volt a felelősségteljesség része a dolognak. A szabadság és a dolgok kipróbálása ezután jött csak. Ugyanis nem a saját autónkkal kellett menni, hanem a céges, fullextrás Audi A6-os csodával. Automata váltó, ülésfűtés, minden tükör elektromosan állítható, mindenhol, még hátul is külön-külön be lehet állítani, hány fokos meleg levegőt fújjon a lábadra, és több radar van benne, mint egy amcsi légitámaszponton...
Azzal kezdődött a dolog, hogy szombaton haza kellett mennem A kocsival -igen, nem véletlenül nagy betű az A- pályamatricát venni, teletankolni, hogy a lovak bírják benne a közel 500 kilométert, amit hétfőn meg kell tenni. Vezettem már automata váltós autót, majdnem tíz éve. Vezettem már kormányváltósat, padlóváltósat, négy sebességest, öt- és hat sebességest is. Na... beleültem Az autóba, és beindítottam. P állásban volt a váltó, parkolt. Volt benne annyi gomb, meg kijelző, mint az Enterprices csillaghajó vezérlő paneljén. először zavarban is voltam tőle, int csecsemő a topless bárban, de aztán elkezdtem fókuszálni a bőség zavarából a sebességváltó felé. Oldalán gomb, ha benyomom, válthatok. Két pedál, egy lábnak: fék, és gáz. Kuplung természetesen nincs. minek is lenne?! No.. Öv bekapcsol, fék lenyom, gomb benyom, kar hátrahúz D-állásba, fék lassan felenged... Szépen elkezdtünk gurulni. Az Autó, meg én. Megy ez!! Eszembe is jutott, hogy kipróbálom a féket. Két lábam van, két pedál. Jobb láb felenged, bal, a fék,  lenyom... Megálltunk. De azonnal!!!
Egy halk "anyád" sóhajjal lefejtettem a kormány Audi-jeléről az arcom, és elkezdtem kimasszírozni a karika lenyomatát az orromból...
A portás ezt végig nézte, miközben nyitotta a telephely kapuját. Nem nevetett. Tényleg nem!
Eszembe is jutott rögtön, hogy a bal lábunk a kuplunggé, az meg nincs, így gyorsan kiparkoltam a padló szélére, az ajtó mellé.
-Te itt maradsz!- mondtam neki, és engedelmeskedett. Mindig engedelmeskedik...
Újabb próba, az már ment szépen. Kigördültem a kapunk, irány a benzinkút. Mielőtt beültem, nagy okosan megnéztem azért, melyik oldalon van a tanksapka, így a kúton egyből odaálltam, ahová kell. Mondjuk ezt abból az okból csináltam, mert eldöntöttem, a tolatást csak otthon szeretném kipróbálni, minél kisebb közönséggel. Megtankoltam, megvettem a matricát, és szépen lassan elindultam haza, a városon keresztül. Mikor kiértem, rá kellett kanyarodni a főútvonalra. Nem jött senki, semelyik irányból. Na, ha már csillaghajót vezetek, megnézzük, hogy győzi le a gravitációt. persze nem eresztettem szélnek, csak a százat néztem meg, mennyi idő alatt pörög fel. Döbbenetesen gyorsan elértem, aztán levettem a gázról a lábam, hogy vissza lassuljak 90-re. Elöntött a kényelem. Olyan fáradt voltam, mint a dög, de nem létezett, hogy ne élvezzem minden másodpercét a vezetésnek. Hazafelé rájöttem, hogy én szombaton, munkából átutazván a szomszéd faluban kukoricát akartam venni. Nos, hogy vezetni nem vezettem még ilyen csodát, az egy dolog, de hogy kukoricát sem vettem ilyen kocsival, az meg egy másik. és hát ha az első kipipálva, mi akadályoz abban, hogy a második is megtörténjen?
Úgyhogy a tolatás nem váratott magára hazáig. Szépen beálltam az udvarra, Bezsákoltam a kukoricát, bepakoltam a csomagtartóba. Szerencsére volt benne kartonpapír. Mint írtam volt, céges autó, volt ebben már minden. Most legalább is kartonpapír, meg kukorica.
Szépen hazamentem. Átöltöztem, és átgurultam a tanyára, fejni, meg a kukoricát kirakni. Persze ebbe az Autóba nem ültem be koszos ruhával, meg cipővel. Átöltöztem . Kétszer is!
Dolgom végeztével hazamentem, és beálltam az udvarra. Hétfőn hajnalban, azaz ma, útra keltünk a kollégával. Most az utazás élményét próbáltam ki a Csillaghajóval. Nem is gurultunk, lebegtünk az úton. Legalábbis ilyen érzés volt.
Megnéztük, megtanultuk, amit mutattak a móri kollégák, és elindultunk vissza. Illetve tettünk egy rövid kitérőt, ha már a móri borvidék közepére vitt a sors, és néhány palack tájborba ruháztunk.
Így vezettem csillaghajót, és így lett Szeretőm, ugyanazon a napon.
Ja! És az Audi A6-os csomagtartójába pontosan 3 q kukorica fér, amit zokszó nélkül el tud vinni.

És íme a Szeretőm!