Nagyhegyesnek nagy hálával
Meghívtak minket Nagyhegyesre, az első ízben, hagyományteremtő céllal megrendezett Karácsonyi Forgatagra. Ez egy olyan rendezvény, ahol a gyerekek, és a falubeli felnőttek műsort adnak, vendég előadók lépnek fel, valamint a helyi kézművesek bemutatják portékáikat, kóstoltatnak.
Először vegyes érzelmekkel gondoltunk rá, hiszen mi nem vagyunk hegyesiek, nem akartunk beletenyerelni senki dolgába. De aztán mégis elmentünk, és nem bántuk meg. A hegyesi emberekben jó kedvű, vendégszerető népeket ismertünk meg. A két, egymást követő délután megtartott rendezvényre kijött a falu nagyja, és végignéztek mindent. Megismertük a mellettünk kiállító Esztit és Attilát. A hideg miatt táncikáltunk egy kicsit a zenére, de ez csak amolyan toporgás volt... Aztán megkóstoltuk a borokat, amiket vittem, majd előkerült egy kis pálinka valahonnan Atillától. Aztán Levente barátom készített egy fazék forralt bort. Az arra járó ismerősök csodálkoztak, hogy nem kerül pénzbe, és hálásan kortyolták a forró, fűszeres italt.
A második nap reggel verőfényes napsütés volt, Elmentünk Leventével a hajdúszoboszlói meleg vizes fürdőbe. Élveztük a gyógyvíz áldásos hatását. Délután feltámadt a szél, egy kicsit elkenődtem, hogy amit a víz helyrehozott a vállamban, a szél újra elintézi, de estére szerencsére kifújta a mérgét. Esztiék meglepetéssel álltak elő: a férje tárcsán sütni kezdett. Füstölt szalonna pirult a hatalmas vaslábasban. Amikor kiadta a zsírját, a szélére húzta, majd csirkehúst sütött benne. Amikor kész lett, hagyma pirult üvegesre. Közben az illata betöltötte a sátrat, már alig várta mindenki, hogy készen legyen! A hagymára rákerült a paprika és a paradicsom, majd amikor megsült, elősütött krumpli került a kupac tetejére. Amíg összemelegedett, házi kolbász karikák kerültek a tárcsa szélére körbe. Mire minden zöldség készre sült, a kolbász mindkét oldala is szépen megpirult. Addig kiszaladtam a kocsihoz, és a sátorhoz vittem a hordós káposztát, amit vittünk.
Közben megint készült egy nagy adag forralt bor, és egy hosszú nyakú üvegben került jóféle sárgabarack pálinka is. Ment a bolondozás... Annyit vigyorogtunk, hogy már fájt az arcom... A tárcsára végül, a kupac tetejére rákerült az előzőleg leszedett pirított csirkehús. Összerottyant az egész, aztán mindenki szedett magának, mellé friss hordós káposzta... vérré vált bennünk a hidegben. Úgy ettük, mint aki sosem evett! Finom is volt, meg kell hagyni, hiába osztottak ingyen bejglit (azt is megettem), ebből kétszer szedtem! Remek emberekkel találkoztunk a nézelődők közt is! Nem hiányzik a humor belőlük, és értékelik a kézműves, magyar termékeket. Nagyon élveztük, jól éreztük magunkat! Annyira, hogy elfelejtettünk fotózni is, csak ez a kettő készült.... Köszönjük hegyesiek!
Tüzes lettem, paprikás...
Kaptam fűszerpaprika magot. Még tavaly. El is ültettük az üvegházba, ki is keltek szépen. A legnagyobb nyári hőségbe ültettük el a palántákat,bőven megkésve egy olyan kertbe, ahol csak egyszer tudtuk meglocsolni. A többi a Jó Isten gondja volt. Igaz, hogy a palánták körül az egész talajt letakartuk szalmával. Egyszer kigazoltuk, de nagyon satnya növénykék voltak. Aztán nem törődtünk vele, gondolván, úgysem lesz belőle semmi...Az elnyúlt ősz kedvezett az időhiányunknak, így csúszott a takart kert rendbetétele. Még a fagyok előtt, mikor a sárgarépát szedtük ki, megnéztük a paprikát. Elég sok volt rajta, de a java zöld volt még. Úgy voltam vele, leszedem, legfeljebb zölden daráljuk le, és paprikakrémet csinálunk belőle. A lilákat, mert olyan volt az érett, felfűztem, már mutattam nektek, de a zöldből nem lett krém, mert kiderült a próbán, hogy csíp. Nem is kicsit! Felfűztem hát a zöldet is, és mivel kint már hideg volt, bentre akasztottam. És láss csodát, felfűzve beérett a java. Felakasztottuk a sparhelt fölé az egészet, szépen, ropogósra száradt. Aztán telefonáltam a nagybátyámnak, -neki van darálója- hogy le tudná-e darálni az enyémet is. Azt mondta, meglepetésszerűen fog telefonálni, mikor vigyem. Ma este szólt is, hogy sovány disznó vágtában menjek, most meg tudja őrölni. Lementem, bár aggódtam, hogy nem érek haza, mert már benzingőzzel ment a trabi... Letördeltük a csumájáról a paprikát, egyesével megnéztük, nem penészes-e a belseje. Nagyon kevés volt rossz, azokon látszott is kívülről, a lila szín helyett olyan irigy-sárgát öltöttek magukra. Gyorsan megőrölte, egy perc volt az egész. Kb két méterre álltam a géptől, de tisztán éreztem az illatát! Átható, finom fűszerpaprika illata keveredett a cirokseprűk jellegzetes aromájával a kötő-műhelyben. Zacskóba tettük, hazaindultam...a benzingőz kitartott a kocsiban végig... hazaérve kibontottam, óvatosan beleszagoltunk, a gyerekekkel megkóstoltuk. Egy mákszemnyi elég belőle... Ez nem olyan szokásos gyíkfing erős-fűszerpaprika ám! Ez borsodi paprika! Megedzette a sok viszontagság, a nyári hőség, és most az élet összes ereje egy harminc dekás zacskóban várja a felhasználást. Ez az első olyan fűszerpaprika a háznál, amit mi termesztettünk! A lányom felragyogott, hogy ez jobb, mint a chili, és össze is szedte a hozzávalókat, holnap mexikói csípős húsos-pite lesz ebédre!
Ha egyszer menni kell...
Tegnap egész könnyedén kezdtük az akadályokat venni. Már-már kényelmesen éreztük magunkat... Kértek tőlem néhány egyedi színű gyertyát, azt akartam megönteni, mielőtt elpakolom a gyertyás cuccokat. Az asszony főzőcskézett, a paraffin olvadozott, és hogy ne legyek üresjáratban, elkezdtem bepalackozni a borokat, amiket év eleje őóta készítgetek, érlelek. A szederborom három éves, pont most a legfinomabb. Mindenféle összevissza üvegekben volt, szereztem borospalackokat, és egyenruhát adtam rájuk. A tavaly előtti csipkeborom is így járt, mostanra a tokaji aszú elbújhat mellette. A bodzavirág borból 5 liter készült, de már csak három palackkal maradt. olyan, mint a hárslevelűből készült bor, és a BB pezsgő keveréke. nagyon ízletes. A sort a tavaly készült meggybor zárta. összesen kb 35 palackkal lett.
Éppen ledugóztam az utolsót, majdnem dél volt... Megjelent a cimborám, hogy segítsek rajta. Már mindenkit megkérdezett, és csak én maradtam. na nem azért hagyott a sor végére, mert engem szeret a legkevésbé, csak tudja, hogy sűrűn vagyunk, és nem akart kiszúrni velem, de úgy látszott, nem úszom meg. Egy autóra volt szüksége a munkájához, ami éppen Rábahídvégen dekkol. El kellene vinni őt oda, aztán hazajönni egyedül, ő meg majd hazajön. Az sem volt akadály, hogy már belenyalintottam a borokba, mert nem emlékeztem az ízükre... Mire visszaindulok, úgyis kimegy.... Van két kislánya, és Karácsony előtt kell a pénz nekik is. Vettem egy mély levegőt, és bár az asszonynak nem tetszett, de megölelt, és elindultunk. Végig az országon.... 340 km oda, és ugyanennyi vissza. Laposra ültem a seggem, míg itthon készült a finom húsleves, és a mexikói húsos pite... Az utolsó nyolcvan kilométeren leesett a köd. A hatvanas tempó megtette a hatását, sokkal tovább tartott az út. Este hét volt, hogy visszafordultam. Régen annyit mentem én is, mint Fok Jenő, de már megutáltam az éjszakai vezetést. A köd meg elnyúlt, egészen Pestig.... Néhol tejfehér, néhol ritkásabb, de toltam magam előtt végig... Miért nem bírnak a felhők fent maradni a helyükön? Azt gondoltam, Pest után már jó lesz, de tévedtem... A mélyebb részeken behúzódott a köd, a magasabb részeken tisztább volt. Pestet elhagyva számoltam a kilométerköveket... A többiek tempójában mentem én is... Nagyon lassan telt az idő...Aztán egyszer csak odaértem a lehajtóhoz. Annyira legalább jó volt az egész, hogy piszkosul kellett koncentrálni, hogy az úton maradjak. Minden mást száműzni kellett a fejemből, így remek meditációs gyakorlat volt. Cirka 5 órás gyakorlat....éjfélre értem haza... Egy darabig nem lesz kilométer hiányom, az biztos....
Kis gombászás Nagyhegyesen
Hogy ma se maradjak kilométer nélkül, szerét ejtettük a nagyhegyesi látogatásnak. Mivel erősen benne vagyunk a télben, de az idő engedi a munkát, az önkormányzat ki is használta. Egy régóta üresen álló épületet felújítottak, nagyon sok munka volt vele. Szili Istvántól rendeltünk gomba oltóanyagot, ami a múlt héten meg is érkezett. Csináltattak egy nagyon jó, kombinált kályhát, amiben fával, vagy dobkályhaként használva, forgáccsal is lehet tüzelni. A községben van egy kefekötő üzem, ami jó minőségű bükkfával dolgozik. Elég sok forgács keletkezik náluk, ebből szerzett az önkormányzat egy big-baggal, ami kb 1500 liternyi lehet. Mire odaértünk, az üst és az üstház oda volt készítve, a forgács is ott volt, és a tűzifa is egy szép kupacban. Gyorsan szerét ejtettük a víz alá gyújtásnak. Egy kevés oltott meszet elcsíptünk a vakoló anyag elől, elkevertem a vízben. Két húsos ládát használtunk az oltáshoz. Az egyikbe tettük a száraz forgácsot, és a forró vízzel leforráztuk. Csak annyit öntöttünk rá, amennyit felvett.
Tíz percig hagytuk forrón állni, aztán hat jó nagy marékkal átszedtünk hűlni a másik ládába. Mikor már kézmeleg volt, egy, vagy kettő marék oltóanyagot morzsoltunk apróra és kevertük közé. Amikor tele lett a láda, belepakoltuk nejlonzsákba, és alaposan letömörítettük. Amikor tele lett a zsák, szorosan lekötöttük, hogy minél kevesebb levegő maradjon benne. Az aljára szúrtunk két-három lyukat, hogy az a víz, amit nem vesz fel a forgács, el tudjon folyni. A cél az volt, hogy megtanulják, hogy kell laska termőzsákokat csinálni. Mikor végeztünk, behordtuk az egészet a felújított épületbe. Holnap önállóan folytatják. Ja, és egy speciálisan erre a célra gyártott szerszámmal, egy fa nyélbe rögzített kétszázas szeggel lyukakat csináltunk a zsákokba. Felforrósítottuk a szeg fejét, és kiolvasztottuk a zsákokat. A keletkezett lyukakon fognak kibújni a gombacsokrok.
Sárácsony, Narancsácsony...
Nagyon finom! Kellett bele citrom is, annak a héját lereszeltük, és cukorral elkeverve beüvegeztük. Így Karácsony táján sok süti készül, majd elkopik valahogy a citromhéj is....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)