Hopp!

Minden ember elesik a jégen. Előbb-utóbb... Több kategória sorakozott fel ma reggel az elmémben, miközben tápászkodtam fel a tanya udvarán lévő egyetlen, negyed négyzetméternyi csúszós felületről, egy deres mederlapról. Közben nyelvtanilag összehoztam egyetlen, rövid mondatba erősebb szagokat, testüket áruló nőket, a Jó Istent (ezt utólag restellem is), és mindezek szaporodását. Próbáltam talpra állítani a tejeskandlit, amiből a tej csak szivárgott, szerencsére, mert lezártam a tetejét. De akkor is...
Szóval a kategóriáknál tartottam:
- van a simán elbambuló ember, aki csak úgy meglepetésszerűen értesül róla, hogy ez bizony egy zakó volt.
- van a gondolataiba mélyedt ember, aki nem figyelt,
- van, aki figyelt, csak pillanatnyi kiesés történt a koncentrációban, és az eltaknyolás ezt alattomosan kihasználta, és belopta magát a történések sorrendje közé.
Biztos van több kategória is, de most csak ennek a háromnak sikerült felszínre bukkannia, míg ékes borsodi nyelvjárásban a fentebb említett összeállítású mondat töltötte be az agyam.
Mire talprakecmeregtem, és a kandli is a megfelelő pózban állt, valószínűsítettem, hogy a harmadik kategóriába esem. Mert figyeltem. Már háromszor átmentem a lapon, és mindháromszor megcsúsztam. de figyeltem. a negyedik alkalommal a kézikocsira koncentráltam, mert megakadt. Ez volt ugyanis a másik kezemben.
Mindegy no! Megvolt az idei első elfirkálás a télen. Legalább megint leteszteltem, hogy tudok esni is, meg a tejet is gyorsan talpra tudom állítani. nem volt sok veszteség, csak kb egy fél decinyi fröccsent ki a fedél alól. de csak azért , hogy megmutassa, tud ő olyat is.
Aztán elindultam hazafelé. Összeállítottam egy kis listát a fejemben, az új élményre támaszkodva, amire figyelnem kell: tej, kiskocsi, JÉG!
Hazafelé menet csak egyszer kellett megállni, mert valami jótét lélek benzint öntött a kocsijába, és véletlenül az árok szélén felejtette az üres kannát, meg a flakon darabjait, amiből a tölcsért szerkesztette. Ezúton is csókoltatom!
Aztán végül gond nélkül hazaértem. De az ördögnek meg kellett fizetni, ami az övé. Miközben szűrtem a tejet, nem vettem észre, hogy mellé folyik. Egy fél bögrényi tej elkezdte meghódítani a konyhaasztalt. Ha már láttatok olyan embert, akit lassan kezd elönteni a méreg, és hangosan beszívja a levegőt.... Feltermeltem egészen három bárig a kompresszort, de egy hangos sóhaj kíséretében lefújtam.
Egy napra bőven elég egy ok a bosszankodásra. Inkább elengedtem. Hizsen visszacsinálni már nem tudom.





1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...