Az utolsó leheletig...

A héten olyan sok teendő volt, aminek a világon semmi, de semmi látszatja, hogy nem volt idő fát vágni. Ezt a fűtési szezont még nem zártuk le, és néhány napig csak a sparhelt üzemelt. Az Anya-tanyáról szedjük össze a lomokat, és lim-lom fákat. Azokat a dolgokat, amikből már biztosan nem lesz más, csak meleg. Olyanok vagyunk kicsit, mint a hangyák. Apró munkákat végzünk, így sokszor alig, vagy egyáltalán nem venni észre. Aztán egyszer csak ott egy üres szoba...
Ma is átmentünk a fiammal, és lomoltunk egy kicsit a düledező pajtában. Alig látszik, de egy jó fél köbméter fát elhordtunk belőle. Hazahúztam egy kézi kocsival a felét, míg ő kiszabadította, és előre hordta a másikat. Még mindig kicsit olyan mesés, hogy segít, és nem kell noszogatni. Sok dolgot megtesz, magától is, és már eszében van, hogy menni kell, meg ha ott vagyunk, nem kell neki mondogatni, hogy ezt, meg ezt kell csinálni... Megy, és teszi, amit kell. Néha azért sopánkodik, hogy keveset tud a gép előtt ülni, de annyira azért nem bánja, mert nincs kényszer alatt. Magától jön.
Nyilván még nem tud annyit és olyan gyorsan dolgozni, mint egy felnőtt, és sokszor egy kicsit akadályoz is, de nincs az a pénz, hogy kivegyem a kezéből a munkát! Inkább belassulok a sebességéhez, néha mutatok neki ezt-azt, hogy így gyorsabb, de akkor is hagyom, hagy csinálja!
Aztán hazaért az összes fa. Behordtam a műhelybe, a fiamat elengedtem a szolgálatból. Míg bent volt, addig fűrészeltem. Nézegettem, melyik fa mi lehetett...
Sok deszka és padló volt, meg vastagabb ágak. Tudtam, mert mi szedtük szét, hogy karám volt. Vajon malacokat, kecskét, vagy tyúkokat vigyázott? Látta-e hogy lopni jön a róka?
Aztán került néhány karám ajtó is. Már jó régen nyugdíjban lehetett, mert kézzel szét tudtam szedni, lerepedezett a szegelésről. Találtunk ágyat is. Azt is szétszedtem. Micsoda álmokat láthatott....
Vagy szerelmet élhetett át....
És két rozoga szék volt utoljára. Ugyan mennyit ültek rajta téli estéken? Végiggondolták rajtuk a múltat, és tervezték a jövőt. Agyon nyomta őket a rengeteg gondolat...
Nem tiltakozott egyik sem a szétszedés ellen. Elfáradtak már. Megpihenni térnek, egy utolsó nagy segítséget adva, mielőtt visszalépnek a nagy körforgásba....
Ezek a gondolatok kergették egymást, míg fűrészeltem egy élet elhasznált dolgait....
Aztán mikor készen lettem, a fiam következett volna, de kint maradtam, hogy segítsek neki, behordtuk a kazánházba.
A héten az utolsó leheletük mellett fogunk melegedni...



3 megjegyzés:

  1. Néha olyan, mintha magamat hallanám!!:)

    VálaszTörlés
  2. De sok szép percet szerzel nekem! Örülök, hogy a blogodra találtam, elkezdtem visszamenőleg is olvasni a kávémmal ébredezve... :-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...