Nesze mustár...

Na hát végre ez is megvolt! Januárig ugye a ló és a tehén a hajdani kertünkben leledzett. Mindig takarítottam a trágyát, általában tavasszal. Birkóztam is vele mindig. igaz, az első anyázva lapátolás után rájöttem, hogy néhány napig ha esik az eső, és egy napig utána jó idő van, akkor könnyen feljön lapáttal, nem kell sem ásni, sem kapálni. Mondjuk ez a könnyen legalább három nap brutális izomlázat jelent, a téli punnyadás után...
De idén eleve máshogy kellett megközelíteni a trágya kérdést, mert ugye felszabadult a terület, legalább három éve esélytelen volt minden zöld színű kultúra megtelepedése a két bélpoklos mellett.
Így most tisztának mondható. Biztos vagyok benne, hogy vannak gerilla gyommagvak, akik csak az alkalomra vártak, hogy ne legyen zabagép fölöttük, és végre kitörhessen a forradalom.
De egy kicsit azért megnehezítettem a pályát nekik. Ahol a tehén volt, valami miatt kicsit tömörebbnek tűnt, így valamelyik délután felástam. Eléggé szalonnás lett, így nekieresztettem a rotációs kapát, szépen elkeverte az érett trágyát és a földet. Aztán másik délután végigszaladtam a letaposott lótrágyán is a rotációs kapával, ami szépen fel is lazította.
Aztán ma lapátot és furikot vételeztem a raktárból, és a fiam kíséretében munkára jelentkeztünk a trágyakupacnál.
Van egy jó nagy update gereblyénk. Nehéz, mint a dög, és olyan fogai vannak, hogy a kardfogú tigris csak tejfogú kiscica ahhoz képest. Na ez lett a munkaeszköze a gyereknek, mert a lapátolás kicsit lassan ment neki. Nekem is, de legalább ő pihent így többet, mert a gereblyézés gyorsabban ment.
A helyzet a következő volt: trágya nem volt mindenhol, mert a ló egy okos állat, egy helyre végzi a dolgát. igaz, hogy hiába raktam kupacba, ott az udvaron, hogy kisebb alapterületen legyen, valamiért neki szimpatikusabb volt széttúrni vissza nagyobb helyre. Aztán ráhagytam.
Úgyhogy a többi, trágya mentes részre kellett vinni a fellazított matériából. Én lapátoltam a furikba, elvittem, kiöntöttem, Bars meg elterítette, kb 3-5 cm vastagon. Szalma, széna, vagy kóró nem volt benne, mert Kesely mindent, de mindent megevett, ami ehetőnek nézett ki.
Aztán amikor végeztünk, a rotációs kapa megint táncolt néhány kört, és jó mélyen fellazította, elkeverte a dolgokat. Hála Istennek most nem rendesen működik a kapa. nem jó a kuplungja. Csak gyorsan tud menni, meg sehogy. A gyorsan menés most kifejezetten jó, mert apróra töri a talajt. és nem is nagyon kell rohanni utána, mert néha gondol egyet, és el akar jutni Kínába. Csak ugye ő lefelé, a legrövidebb úton gondolja mindezt...
Na mindegy... készen lett ez is. Elkértem az update gereblyét, és megcsináltam az ágyásokat. Na ekkor kezdett el elszomorodni az idő...
Négy kis, egyenként öt soros ágyást csináltam. Egybe ment a petrezselyem, kettőbe sárgarépa, és az utolsóba a sorozatos kudarctól nem tántorítva paszternákot tettem. A fejem fölött már fújt a szél rendesen, de szerencsére a deszkakerítés lent tompított rajta. Még jó, mert még az ukránoknál is kelt volna a petrezselyem magomból. Elkezdett csapkodni az eső...
De jó!
Gyorsan betakartam a magokat, és a sorhúzóval a legnagyobb ágyást céloztam meg. A borsót akkor is elvetem, ha leszakad az ég!!!
Gyorsan meghúztam a vető sorokat, és közben elállt az eső szemetelése...
A fiam szórta a borsót, én meg becsoszogtam az elvetett sorokat.
Még mindig nem esett... meghúztam a két hagyma ágyás sorait, megmutattam a gyereknek, hogy milyen távol dugdossa egymástól a hagymákat, és megkapta a vöröset, én meg a lilát fogtam a kezembe. Igen ám, csak a lila hagyma elveszik a földben.... Kerestem egy karót, és keresztbe raktam a sorokon. egyszerre három sort duggattam, és pakoltam a karót, minden keresztbe-sor után. Mikor a vége felé jártunk, megint elpityeregte magát az ég...
Betemettük a hagymákat. Már nyolcvan százalékos a siker! Vettem egy kiló fokhagymát is, csak ugye nem gerezdekben volt, hanem fejesen. És természetesen nem szedtem szét előre...
Nekiláttunk leszedni a száraz külső héjat, ami egyben tartja a gerezdeket. Remélem az íze is ilyen erős lesz, mint az volt! Ez egy különleges, acél és gumi istentelen keveréke héj lehet, mert nagyon nehezen akart lejönni. Ha odacsaptam a fejnek, egy-kettő cikk tönkrement, úgyhogy ez a módszer a konyhában remek, de az életet kiöli a cikkekből... Kibogarásztuk... közben egyre csak szemerkélt az eső. Beküldtem a gyereket, nem hiányzik, hogy beteg legyen...
Elduggattam minden cikket. Pontosan elég volt a sor, és az ágyás hossz a darabszámhoz. Nagyon meg voltam elégedve. Meg ázva is... Úgyhogy összeszedtem mindent, elpakoltam, közben a sok guggolástól kinyúlt gatya folyton el akart hagyni, azt is cibáltam magamon... Végre bejutottam. Ledobáltam a gönceimet, megmosakodtam, vettem fel száraz ruhát...
Még mindig szemerkélt... De a mustár nem lett elvetve.
- Tudod mit? -mondtam a csomagnak, és felmarkoltam. kimentem az esőbe, és csak úgy elszórtam a föld tetejére a magokat.
-Nesze mustár! Ha akarsz, kikelsz így is.....

Sajtfasírt

Az elmúlt néhány napban olyan tanácstalan voltam, mint egy kisközség a nagy cocializmusban... Ugyanis a jó idő megjött, és a meló annyi, hogy nem tudom sokszor eldönteni, melyik a fontosabb, melyiket vegyem előre a sorban. Végül döntöttem... Most egy hete lehet, hogy Laci barátom eljött és az Anya-tanyán megmetszette a szőlőt. Most már a gyakorlatban is láttam. Tudom már, melyik a letermett vessző, és mi az a csap, meg hány szemre hagyjam. Idehaza is van öt, vagy hat kis tőke, még nagyon fiatalok, azokat is megmetszette. Előtte nem sokkal a koszos barackokat metszettem meg én. A fiam néhány napja önként vállalta, hogy összeszedi a szőlő és barack vesszőket, ágakat, kézi kocsira rakja, és hazatolja. Úgyhogy azzal kezdtem, hogy felszabadítottam a kocsit. Összecsipkedtem a vesszőket, és kévéket kötöttem belőlük. Sokszor elgondolkodok, vajon kidobott idő-e, hogy ezekkel bíbelődök, de amikor kész leszek, és több láda kéve van előttem, értelmet nyer. Amúgy sem tart sok ideig, és jó néhány ebéd megfő majd rajta. Meg különben is! A szőlő és a barackfa adta ezt is, nem csak a gyümölcsét, és meg kell becsülni mindent!
Aztán megmetszettem a szedret. Nagyon hosszúra nőtt tavaly , és sok ága lehajlott a földre, és gyökeret is eresztett. Most meg kiszedtem mindet, mert telepíteni akarok a tanyára szedrest. Azt hiszem, húsz tő lett... Voltunk a piacon is, mert ribizli és egres bokrok kellettek. Sajnos csak kilenc ribizli volt, mire odaértünk, az egres meg piszok drága, úgyhogy nem vettem, csak hármat. Még majd a málnát fogom idehaza kiásni, és a tanyán elültetni. Most vödörben várja mindenki, hogy a helyére kerülhessen. Ja... tavaly dugványoztam fekete ribizlit, és hét-nyolc meg is maradt, úgy néz ki, úgyhogy mennek ők is a tanyára.
Aztán itt vannak a korai vetésű magok, meg a hagymák. Ezeknek is a földben kéne már legyenek, de szerintem még nem vagyok elkésve vele. Idén megint sok kert lesz, és mivel magam leszek rá jóformán, biztos, hogy erővel nem fogom bírni. Úgyhogy ésszel kell megoldanom. Az elmúlt nyarakat figyelembe véve, azokat a növényeket, amiket locsolni kell, olyan kertbe teszem, ahol van kút. Ahol meg nincs, oda meg hordani fogom a vizet. Csepegtető szalagos, takart megoldást csinálok. Kapálni nem kell egyáltalán, csak a közöket fogom damillal levágni.
A marha, meg a ló elkerültek a tanyára. Az itthoni kertben voltak elszállásolva, nagyon jól megtrágyázták, évekig pihent föld. És van egy kút a közepén. Ide szánom a borsót, hagymákat, a gyökérzöldségeket, meg a mustárt. Aztán majd ide kerül a sok palánta is. Azokat vastagon fogom takarni. van elég száraz növényi hulladék. Így nem kell gondolkodni, hová teszem a sok széna-szalma-kukoricaszár töreket, a nagyon beázott bálákat, és a három éves szalmabálát.
Szóval ástam egy szakaszt belőle ma, ott, ahol a Cirók szállása volt. meglepően könnyű volt, és jól is esett a mozgás. Akkor... A mostról inkább ne beszéljünk...
A rotációs kapára is szükség volt, így a tavaszi nagy generált megejtettem rajta, és már dolgozott is.
Majdnem elfelejtettem, hogy az első sajt, amit csináltunk, elrontódott. Szétesett a sós fürdőben, apró lett, mint a túró. és jó sós is... Magában szinte élvezhetetlen. Aztán azt találtam mondani a nejemnek, hogy mi lenne, ha csinálna egy kis fasírtot, amibe belekeveri a sajtot. Úgyhogy a lányommal nekiálltak, és az elrontott sajtból, darált húsból és némi apróra vágott vöröshagymából sikerítettek egy kis tál fasírtot. Sütés előtt megforgatták kenyérmorzsában, és került rá egy kis tökmag is. Soha nem tudjuk meg, milyen íze lett volna hidegen.... Most gondolkodhatok, hogyan is történt pontosan a sajt elrontás....

Zsendice

Végre valahára itt a tavasz. Az igazi. Nem olyan tessék-lássék, tiszta eső, meg hideg.... bár a szél még szaladgál, de a napnak már így is van ereje.  A sok teendő felszaporodott a sok eső alatt, így bele kellett lendülni... Sosem érem utol magam. De már megszoktam... A napi rutin kezd megint kialakulni. Már automatikusan megy, közben jár az agyam. Megpróbálom kilogisztikázni, hogy is fogom tudni a dolgokat elvégezni. A javára egyedül leszek, illetve a gyerekek segítsége lesz, már amikor engedi majd bokros teendőik... A nejemnek most fontosabb dolga lesz, egészen szeptemberig. Aztán meg még fontosabb.
Szóval helyzetjelentés:
Az oltásokat a napokban el kell végezni. Még sosem oltottam gyümölcsfát, majd most kiderül, mennyire megy... A vesszők türelmesen várnak a hűtőben, az alanyok meg már érzik nagyon a tavaszt.
A nagyok jól vannak. Ma takarítottuk ki a helyüket. A napokban érkezik a szárzúzóval az egyik barátom, és rendbe teszi a legelőt mellettem. Tizen éve nem volt kaszálva sem szerintem. Aztán villanypásztorozás, és mehetnek ki legelni a gráciák. Cirók teje egyre több. Reggel már 11 litert adott, este nyolcat. Hol sajt készül, hol túró, hol csak aludt tej. Arra azért figyelünk, hogy a kávéba maradjon... Meg néha tejbegríznek, pudingnak....
Az asszony nagyon mérges volt, mert bár várta, hogy legyen tej, nem voltunk felkészülve edény ügyileg. Mert ugye reggel is , este is egy-egy lábas, vagy fazék, másnap megint. Két nap tejtermelésből már érdemes bajolni a sajttal... Csakhát nem maradt fazék a főzéshez, és morgott a nejem. Aztán előszedtem a kamrából az öt literes befőttes üvegeket. Akkor meg sokat kellett mosogatni...
Hogy ennek a nőnek semmi nem jó... Persze igaza volt, de ha ő moroghat, akkor én is...
Na meg a melegítés... Akkor most forraljuk, vagy ne? A sajtnak nem jó... Mérni kell... Figyelni, le ne égjen... Kifutott. Túlhevült. Nem állt össze a sajt. Vagy nem lett elég meleg, és akkor meg lágy maradt...
Nos, a sok baj között egyszer csak eszembe jutott, hogy rövidre zárom ezt az egész hacacárét. Behoztam a befőző konyhából a befőző automatát. És rögtön az üvegbe szűrtem a tejet, és már ment is az automatába. Igaz, hogy sajt ebben a sajtformában elég lapos lett, de végre töredéke a mosatlan, és nem kell rettegni a tej miatt, a hőfok miatt. Ha sajt, akkor kb 35 fokon pasztörizáljuk, majd mindenféle recept van a továbbiakban, idő, kultúra, oltó, meg mittudomén mik alapján. Próbálgatjuk. És egyre finomabbak a sajtok. Ma este például sikerült megkóstolni az első trappista ízvilágú és állagú sajtunkat. Nincs érlelve még, csak sóban fürösztve, de isteni finom!
Már kettő guriga , ami kicsit azért vastagabb, le lett kenve viasszal, és érlelés alatt áll. Csak el ne feledkezzünk róla, mint a barátom kecskesajtjáról... Két éve kaptuk. Azt hiszem, de lehet, hogy csak másfél... Vákuum csomagolt, mert neki van ilyen szerkentyűje. Amikor megkaptuk, éppen nekünk is volt saját sajt, és a hűtőbe tettük, hogy majd később. Mondjuk ilyen sok időre nem gondoltunk... Néha megtaláltuk, hol én, hol a nejem. Megnéztük, a csomagolása nem sérült, a színe nem lett csúnya, nem fújódott fel... visszatettük, újabb elfelejtés következett. Aztán a napokban megint felfedeztem. És mivel foglalkoztat ez a sajt érlelés téma, kibontottam. És gyereke.... A parmezán csak jelenthet neki!! Valamivel több lehetett, mint egy kiló, és két nap alatt majdnem mindet megettem. Szóval van remény. A sajtkészítésre. A jó sajt készítésére.
Ízre már közelítünk, állagra is jó, már csak az eltarthatóság a kérdés.
Most ez a sláger. a tejes cuccok. Sajt, tejföl, zsendice, tej... majd később lesz vaj is, meg tejszín, de amíg Csillagnak kell a fele tej, addig csak tejfölre futja.
Apropó, Csillag... Négy hetes volt, amikor külön zártam. Nem volt ordítás. Sem az anyja, sem ő nem kiabált a másikért. Néha, amikor fejtem, orrhangon , csendben csak annyit mondott: Mmmm.. Hogy az az övé, amit éppen elszedek... De csak a felét vettem el, egy hétig minden fejéskor kiengedtem, és a fele tejet megkapta a tőgyből. csak hát bika a kis drága, és olyanokat öklelt, hogy szegény Cirók mindkét hátsó lába a levegőbe emelkedett...
Úgyhogy rákapált a fiatalúr, mert nem engedtem cicire. Az első alkalommal kézből próbáltam itatni, de csak buborékolt a vödörben. Aztán rájöttem, az a baja, hogy ott vagyok. Úgyhogy rögzítettem a vödröt, és beleöntöttem a tejet. És messzebb mentem. Végignéztem, ahogy körbeudvarolta, érezte a tej illatát. Próbálta keresni a csecseket, de aztán rájött, hol is kell keresni a tejet, és megitta. Néhány napig így kapta az ellátmányt, mellé szénát is. Aztán egyik reggelre kiszerelte a vödröt, így mielőtt összetörte, kipróbáltam, megissza-e már, ha a kezemben tartom. Először kicsit meglepődött, de gyorsan éhesebb lett, mint meglepődött, és amit egy negyed óráig fejtem, tíz másodperc alatt megitta. Most már a fiamtól is elfogadja a tejet, csak a piros vödre legyen ott. Már néha meg is szagolja a kezem.

A zsendice a sajt savójában visszamaradt, lágy, kenhető "másodlagos" sajt. Sózható, fűszerezhető.

Cirók teje talpig megalszik. Minden este és reggel ez a sláger most.

Kisgömböc...

Karácsony környékén a disznóvágások ideje is van, nem csak a szeretet ünnepe. Olyankor töltenek hurkát, kolbászt, és néha gömböcöt is. Nos, mi most kombináltuk a kettőt... Mármint a szeretet ünnepét és a gömböc töltést. Nagyon formás kis gömböcöt sikerült tölteni. És mint a népmesében, folyton éhes, mindent megeszik, é egyre csak nő!

Már alig várom, hogy megérjen!! Akkor majd kézbe veszem, és mind megeszem! A kis kezét, a kis lábát, mindenét!

Mindenhová magammal viszem majd, megmutatok neki mindent! A tehenet, a bocit, a lovacskát, a nyuszikat. Meglesem majd az első lépéseit. Remélem elkapom majd a pillanatot! 

megtanulom majd a nyelvét, amit csak kevesen fogunk érteni, de azért elegen.

Fogom majd a kezét, ha sétálunk, és a nyakamba veszem majd, hogy ellásson olyan messze, amennyire csak szeretne. és feldobom majd, aztán elkapom. Hogy nevetve szálljon, és biztos lesz majd benne, hogy nem ejtem el, ott leszek, hogy elkapjam.

Mesélek majd neki, minden este. Hiszen a másik kettő gömböcnek is meséltem. Mire ovis lesz a kis gömböc, addigra tudni fog majd húsz-harminc mesét....

Felkelek majd, ha este sír, és megvigasztalom. Segítek majd rajzolni neki, meg virágot szedni. És csinálok neki majd hintát, meg homokozót. vagy csak engedem, hogy mezítláb szaladjon a fűben.

És ha esik az eső, gumicsizmát kap majd, hogy ugrálhasson kedvére a pocsolyában. És megmutatom majd neki a csillagokat. Elmondom azok neveit, amelyiket ismerem. És mesélek majd neki a Holdról. hogy sajtból van...

Mindent megkóstoltatok vele, amit én is eszek, hiszen apától minden finom...

Persze anyától is, de apa is ott lesz...

Ilyen ez a kis gömböc. Minden este, reggel és napközben csak megsimogatom, és elmondom neki, hogy szeretem.... 

Alig várom, hogy szemébe nézhessek!

Kisgömböc...

Karácsony környékén a disznóvágások ideje is van, nem csak a szeretet ünnepe. Olyankor töltenek hurkát, kolbászt, és néha gömböcöt is. Nos, mi most kombináltuk a kettőt... Mármint a szeretet ünnepét és a gömböc töltést. Nagyon formás kis gömböcöt sikerült tölteni. És mint a népmesében, folyton éhes, mindent megeszik, é egyre csak nő!

Már alig várom, hogy megérjen!! Akkor majd kézbe veszem, és mind megeszem! A kis kezét, a kis lábát, mindenét!

Mindenhová magammal viszem majd, megmutatok neki mindent! A tehenet, a bocit, a lovacskát, a nyuszikat. Meglesem majd az első lépéseit. Remélem elkapom majd a pillanatot! 

megtanulom majd a nyelvét, amit csak kevesen fogunk érteni, de azért elegen.

Fogom majd a kezét, ha sétálunk, és a nyakamba veszem majd, hogy ellásson olyan messze, amennyire csak szeretne. és feldobom majd, aztán elkapom. Hogy nevetve szálljon, és biztos lesz majd benne, hogy nem ejtem el, ott leszek, hogy elkapjam.

Mesélek majd neki, minden este. Hiszen a másik kettő gömböcnek is meséltem. Mire ovis lesz a kis gömböc, addigra tudni fog majd húsz-harminc mesét....

Felkelek majd, ha este sír, és megvigasztalom. Segítek majd rajzolni neki, meg virágot szedni. És csinálok neki majd hintát, meg homokozót. vagy csak engedem, hogy mezítláb szaladjon a fűben.

És ha esik az eső, gumicsizmát kap majd, hogy ugrálhasson kedvére a pocsolyában. És megmutatom majd neki a csillagokat. Elmondom azok neveit, amelyiket ismerem. És mesélek majd neki a Holdról. hogy sajtból van...

Mindent megkóstoltatok vele, amit én is eszek, hiszen apától minden finom...

Persze anyától is, de apa is ott lesz...

Ilyen ez a kis gömböc. Minden este, reggel és napközben csak megsimogatom, és elmondom neki, hogy szeretem.... 

Alig várom, hogy szemébe nézhessek!

Ide kötök, oda kötök...

Hát ilyen apró dolognak sem örültem mostanában ennyire! Végre megtaláltam a sámlit, amit egy hónapja keresek! Kérdezem az asszonyt, hogy nem látta-e véletlenül? Ugyan hol lehet?
Néz rám... Mondja: ott van a kis ház gangján...

Tök jó, csak minden nap legalább háromszor mentem el mellette... Az akhillesz-inam meg már fáj a sok guggolva fejéstől. Szóval meglett végre a sámli, és hát álom volt fejni!!
Módszert váltottam a borjút illetően. Nagyon ökleli az anyját szopáskor, így minden tejet kifejtem Cirókból, és megfeleztem a bocival. Egyenlőre meg van sértődve, és nem ivott, a jó felét kitornáztuk a földre... De remélem hamarosan meggondolja magát. Inni tud már, mert amíg az anyjával volt láttam inni a vályúból. Lehet, hogy azt kellene csinálni... Vályút tenni elé,és beleönteni a tejet. Csak attól félek, esetleg megromlik, vagy mittudomén... Na majd ez kiforrja magát.
Akartam ma sajtprést csinálni, de elmaradt. Olyan szépen sütött a nap, hogy muszáj volt kint lennem! A ló és tehénke helyén a csatateret, amit hagytak, elkezdtem felszámolni. Cirók módszeresen szétbontotta a pulykaólat. Élvezte szerintem. Igaz, hogy nem hosszú távra készült, de akkor is borzalmasan elintézte. Úgyhogy berántottam a benzines hegedűt, és Sokadik felhasználási , és egyben utolsó célja felé tereltem a fákat, amik az épület vázát alkották: tűzifa lett belőle. Az asszony amúgy is állandóan panaszkodik, hogy fázik.... Pedig nincs is hideg bent...
Na lett belőle egy nagy rakás tüzelő... Aztán annyira belelendültem, hogy a hat éve ideiglenesre készített disznókarámnak is elhúztam a nótáját... Abból lett annyi apró fa, hogy legalább két hétig tüzelhet vele az asszony a sparheltben. Na meg a disznók udvarán volt egy jó nagy, kesze-kusza birsalma bokor. Nem fa, inkább bokor. Aztán tavaly nagy lelkesen lenyúzták a kérget mindegyik törzsről a disznók, kivéve a legbelsőt... Ahhoz nem fértek hozzá teljesen. Azt az egy élő szálat is kiszabadítottam. Nem is gondoltam volna, hogy négy almás láda lesz a rőzse, meg az ág....
Gyorsan vittem is a füstölőbe egy pár vastagabb ágat, és megfűszereztem vele a sonkákat.
Ja igen... Való igaz, hogy a csüngőhasúakon alig van hús, és a sonkájuk kicsike, de nagyon finom! Csináltunk, meg kaptunk már mindenféle disznóból sonkát, de eddig ezt még egyik sem tudta lefőzni! Hol bükkfával és kukorica szárral bolondítjuk meg a tölgy füstöt, hol szilvafával, most meg akác hánccsal, meg birsalma fával... Eddig cseresznyét még nem sikerült szerezni, de ami késik, nem múlik. Na meg a tapló... mindig tervezem, hogy szerzek a füstre, de elfelejtem állandóan. Na, a lényeg az, hogy hat combot füstölök éppen. Öt hétig állt a sós lében, a hűvös idő nekem kedvezett. A teraszon van egy ruhásszekrény, amolyan téli hűtőszekrény gyanánt. Úgyis mindig dugig van az apró hűtő a kamrában, ebbe fér rendesen. lassan már majd a polcokat is megcsinálom, azt hiszem több, mint egy éve nyaggat vele az asszony...
Szóval a sonka öt hétig ázott... Kicsontozva, bőr nélkül. Mindig is akartam kötözött sonkát csinálni. Addig húztam az időt, míg nem jutottam el anyai nagynénémhez, aki profi sonkakötöző, és magamtól kellett megkötni a sonkát. Életemben nem csináltam még... Elég rusztikusra sikerült, de most az ízre mentem, nem a látszatra... a kötél úgysem befolyásolja a sonka ízét...

Szóval így is tekertem, meg úgyis, meg csomóztam itt is, meg ott is, és végül lett hat, öklömnyi kis kötözött sonkám. Már harmadik napja füstölöm őket. Még holnap is alájuk gyújtok, remélem eléri azt az illatot, és kinézetet, amilyennek szerintem lenni kell!
és közben vége is lett a napnak.... Pedig nagyon akartam menni a műhelybe is! Majd holnap...
Holnap is nap...

Sajtra fel!

Csillagról és Cirókról régen szóltam... Nos a borjút végül is az anyja alatt hagytam. Emlékeztem rá, hogy a nagyszüleim is mindig külön vették, de már egyiken sem élnek, így az okát nem tudtam meg tőlük. Sokan adtak tanácsot, olyanok, akik gyakorlatban, évek óta foglalkoznak marhatartással, borjúneveléssel. Ők is azt mondták, hogy vegyem külön, és etessem. Ki akartam próbálni azt, amit az egyik barátom tanácsolt, hogy hagyjam az anyja alatt. Nekik is van több marha is, és ők így csinálják. Azt gondoltam, hogy jobb lesz , mert végül is csak az a természetes, ha egy növendék az anyjával van. Február 6.-án született Csillag. Az első héten fejegettem Cirókot, és a föcstejet gulásztának csináltuk meg. Már persze csak azt, ami nem kellett a bocinak.

Aztán reggel-este mentem, és fejtem, mind a négy negyed tőgyet. A harmadik hét végéig jutott is tej. Már ha Csillag nem szlopálta ki, amikor meghallotta, hogy jövök...

Aztán a negyedik hét elején nem volt tej. Mindent megevett a borjú. No, ha így van, akkor így jártunk, gondoltam, nyolcadik hetes koráig majd megleszünk nélküle, majd akkor leválasztom. 

Ez volt az elmélet....

A gyakorlat viszont mást kezdett mutatni. A 27. nap körül Cirók egyre többet feküdt, és a darán kívül nem volt hajlandó megenni semmit. A borjú jó húsban volt, ette már a darát is, és szálazott is, ahogy kell. Az látszódott rajta, hogy szopik is, mert majd kicsattant. Cirók viszont kezdett összeszakadni. Egyre vékonyabb lett. Az ok, hogy a fríz csontos, és megzuhan minden tehén, amikor szoptat, de már nekem nem tetszett, ahogy kinéz. És baromira idegesített, hogy nem eszik. Úgyhogy Csillag részéről ráb@szás következett. Mindent megkapott Cirók, betegnek nem vlt beteg, csak nem evett. Arra kellett következtetnem, hogy a borjú zsarolja túl. Állandóan szopna, és inkább leül, csak ne kellejen tűrnie a lökdösést. Mert azt tudni kell, hogy eleinte aranyosakat öklel az anyja tőgyébe, ami megindítja a tejet, de ahogy erősödik, hatalmasakat lök rajta. Van, hogy felugrik tőle a tehén. Érthető, hogy a kis hülye már elviselhetetlen volt egy idő után. 

Szóval deszkákkal, szegekkel, zsanérokkal, fűrésszel felfegyverkezve megjelentem március 6.-án a tanyán, és egy fél óra alatt elzártam a borjút. Aznap Cirók mindent, de MINDENT megevett, amit elé raktam, pedig nem volt kevés!!

Legurított rá 40 liter vizet...

Reggel is fejtem, és este is, de csak a két negyed tőgyet. A másik kettőre ráeresztettem a borjút. Megint majd fellökte az anyját, de most tűrte, és egy perc alatt kiszívott mindent a tőgyből. én bezzeg egy negyed órát kínlódtam azzal az öt liter tejjel! Ő meg egy perc alatt laposra szívta az anyját...

Száz szónak is egy a vége: nekem ne jöjjön senki azzal, hogy szívtelenség elvenni az anyjától a borjút! A gyakorlat azt mutatja, hogy el kell!!!! venni. Mert tönkreteszi a tehenet, ha alatta marad. Legalábbis istállóban biztosan. A legelőn tartásról nincs tapasztalatom, így arról nem nyilatkozom. Viszont!

Azóta minden nap hozok tjet. Reggel 4-5 liter, este 2-3 liter van. Mostanra telítődött a konyha, így el kellett gondolkodni, mit csináljunk ennyi tejjel...

evidens, hogy sajtot. De nem gomolyát, hanem érlelt sajtot. Kultúra maradt még itthon, oltó is akad. Volt egy sajtformánk, amit egy műanyag ételhordóból sikerítettem, még annak idején, megboldogult kecskézős korszakunkból, de préslap már nem volt hozzá. A 12 literes fazék tele volt tegnap este alvadékkal. És ez a fél liternyi kis forma kevésnek bizonyult...

Úgyhogy szedtem elő még ilyen ételhordót, és csináltam formákat, vágtam préslapokat. Bükk rétegelt lemezből. Ma este szedjük ki a présből a két sajtokat, és készül nekik a sófürdő. Már rendeltem sajtviaszt is. 

és most gyűlik a következő sajtokhoz a tej...

Az első kiállításom

Vagy két éve történt, hogy odakeveredtem a Facebookon egy csoportba. RajzMánia a neve. Akkor még néhány ezer tagja volt csak, de minden nap szebbnél szebb rajzokat, festményeket töltöttek fel a tagok, amiket saját maguk készítettek. Hetekig csak csodáltam az alkotásokat. Mindig szerettem a rajzokat, festményeket. Gyerekként vonzott is a rajz. Általában másoltam. Magam elé tettem kedvenc képregényeimet, és egy egy karaktert lerajzoltam, szabad kézzel. Az iskolában nem sok sikert értem el, legalábbis a saját mércémmel mérve. Sorra értek a kudarcok. Nem úgy alakult, ahogy akartam. Persze most már tudom, amit akkor nem, hogy nagyon ritka, hogy egy gyerek realista módon tudjon ábrázolni. Mindenesetre ez pont elég volt, hogy kedvemet szegje a dolog. A középiskola pedig nem hozta vissza. Eltávolodtam a rajztól. És úgy, hogy észre sem vettem, fel sem fogtam a hiányát. Aztán felnőttként jött ez a csoport, jött a sok szép rajz, meg a sok kezdő. Egyszer csak elöntötte az agyam, hogy én is akarok! Én is így akarok rajzolni!! Na itt kezdődött el az, ami 2016. március 7.-én csúcsosodott ki valamilyen formában....
Sokat és sokféle anyaggal dolgoztam ezalatt a két év alatt. Rengeteg embernek köszönhetek nagyon sokat, az önzetlen tanácsokért, motivációkért. Menet közben rájöttem, hogy a rajz és a festés nem pusztán képzőművészet, nem csak kikapcsolódás. Sokkal több ettől. Segít az embernek megismerni önmagát, a világot, megtalálni a helyét. Belassít, így képessé válik az ember hosszan kiélvezni egy-egy pillanatot. Amikor rájöttem, hogy nincs hová sietnem, (bár sokan mondták, de ezt magamtól kellett ÉREZNEM, nem volt elég tudnom), akkor sikerült ténylegesen elmélyülnöm az egész alkotó folyamatban.
Megtanultam mit hogyan érzékeltessek, hogy hasonlít egy portré. Mindig egyre több és több dolog volt, amit meg akartam tanulni. Nem elég a realizmus. Kell bele az érzelem. Kell, hogy a kép, amit alkotok, megmozdítson az emberekben dolgokat!
És lassan sikerült...
Felkértek , itt, a kis falumban, hogy mutassam meg a rajzaimat. Mutassam meg magam. Meg kell mondjam, nagyon meglepődtem először, de örömmel elfogadtam. Aztán közeledett a nap. Közeledett a megnyitó. De ki nyissa meg?
Alapvetően két emberre gondoltam. Mindkettő embert nagyra becsülöm, barátomnak tekintem őket. Az egyikük, Kiser Edina, rá is kérdezett, ki fogja megnyitni a kiállításomat. És ajánlotta is rögtön a másik embert, akire gondoltam: Bihari Lacit. Mindkettejükre gondoltam én is, viszont Laci 150 Edina 350 kilométerre él tőlem, és én sokalltam a távolságot. Többre tartottam azt a pénzt, amibe az út kerülne, mint amennyire azt becsültem, mennyit érnék a barátaimnak. De Edina unszolására megkérdeztem Lacit. Sajnos ő nem tudott elszakadni, de Edina ekkor meglepett és azt mondta, megtisztelném, ha megnyithatná a kiállításomat. Kicsit szégyelltem magam, amiért nem kérdeztem meg magamtól, de újfent csak örültem, hogy felajánlotta. Megkértem hát, hogy utazza át az országot, és nyissa meg a kiállításomat.
Szóval közeledett a nap, és én elkezdtem izgulni. Na nem nagyon, de egy kicsit igen... Üveg mögé tettem a rajzaimat, amiket meg szerettem volna mutatni. És a téma is adott volt: nőnap. Úgy válogattam össze a képeket, hogy méltó legyen a nőkhöz.
És megérkezett Edina. Meg a férje, Karesz, és a kisfiuk, Előd. Már ez több volt, mint amit várhattam volna, hiszen hárman tették meg ezt az utat, és mindezt értem! Edina az egyik legremekebb ember, akit ismerek. Nem sok asztrológust ismerek rajta kívül, konkrétan egyet sem, de ő annyira jó, hogy nincs is bennem semmiféle kíváncsiság más asztrológusokra. És mindez nem elég, meseterapeuta is. Imádja a magyar népmeséket, és ismer rengeteget közülük. A jelentésüket is érti. Szóval az ember veséjébe képes látni, és ezekkel a képességekkel felruházva mégis eljött! Miattam!
Azt tudtam, hogy nem egy hétköznapi megnyitóra számíthatok, de Edina minden várakozásomat felülmúlta. Egy mesét mondott...
Azt a mesét, amit én írtam. Tette ezt úgy, hogy több ember is könnyes szemmel hallgatta, köztük én is. Végtelenül meghatott ez az egész...
Szóval így esett meg az első kiállításom. Kevés rajzzal, néhány emberrel, de hatalmas érzelmekkel. Nem számított közben semmi, teljesen felszabadultam egy rövid időre. Ugyanazt éreztem, mint amikor elkészül egy rajz, és olyan a végeredmény, amilyet szerettem volna....
Mindenkinek át kellene ezt élnie!

Szeget-szegezz

Sokszor a legegyszerűbbnek tűnő dolgokban is apróbb titkok bújhatnak meg. Ha szükség van a gazdaságban egy összeszegelt kerítésre, vagy egy deszka kapura, -ajtóra, az ember fogja a szerszámokat, a deszkákat, és nekiáll. De... És ez itt egy sarkalatos DE! A szeget nem elég csak átverni és elhajtani a deszkán! Ennek okai vannak. Legalábbis nálam. Az egyik, hogy ha nem teszem, leszedi rólam a ruhát. Vagy széttépi, és nehezére esik bárkinek is megvarrnia ennyi munka mellett. A másik, hogy már nem csak én nyúltam bele ilyen, régebben csak elhajtott, és azóta öntudatosan meredező szegbe. Ha meg rozsdás, különösen csúnya dolgokat művelhet. Harmadjára, és nem utolsó sorban a jószág is vegy felakasztja magát, vagy felsérti. Lehetőleg nyáron, amikor annyi légy van, hogy nem győzi az ember kenegetni a sebet mindenfélével, hogy hamarabb gyógyulni, ne fertőződjön el... Stb, stb...
Na éppen ezért egy ideje már máshogy szegezek. Még az ideiglenes dolgokat is. Bár nálunk az ideiglenes gyakran négy-öt évet jelent, de ez már más kérdés....
 Szóval átkalapálom a szeget, ütközésig, hogy mindent összefogjon, szorosan.Aztán egy rendszeresített célszerszám segítségével elgörbítem a szeget. Teszem ezt úgy, hogy a hegye ismét a fa felé nézzen.

Aztán a célszerszámot, ami lehet egy vastagabb csavarhúzó is, kiszedem a szeg ívéből, és anélkül, hogy a szegezést fellazítanám, visszahajtom teljesen, így a hegye besüllyed mélyen a fába. Nem okoz több gondot.

Kérdezhetnénk, hogy: miért nem csavarozok? Egyszerű: a kereszthornyú csavar rideg. A szeg nem. A kültéri, kezeletlen és a kezelt fa is dagad, zsugorodik, a környezeti hatások miatt. A csavarok feje nem bírja ezt, és leszakad. A kötés fellazul, és nem ez a legnagyobb baj, hanem szét is esik. És ha kerítésről, kapuról, ajtóról beszélünk, a lötyögő szegezés kisebb gond, mint a szétesett csavarozás. Az anyás csavarozás meg sok idő, fúrni kell, áram szükséges, sokszor nagyon sok hosszabbítóval, kulcsa meghúzáshoz, és a kiálló maradék menetet le kell vágni, mert megint csak beleakad az ember is, meg a jószág is. Így marad az olcsó, gyors szegezés. Csak visszahajtva, nem elkalapálva. Annakidején nagyapám is így csinálta. Egy oltári nagy hátránya van csak: Baromi nehéz utána úgy szétszedni , hogy ne nagyon tegyük tönkre a deszkákat. Nem lehetetlen, de nehéz.