Ide kötök, oda kötök...

Hát ilyen apró dolognak sem örültem mostanában ennyire! Végre megtaláltam a sámlit, amit egy hónapja keresek! Kérdezem az asszonyt, hogy nem látta-e véletlenül? Ugyan hol lehet?
Néz rám... Mondja: ott van a kis ház gangján...

Tök jó, csak minden nap legalább háromszor mentem el mellette... Az akhillesz-inam meg már fáj a sok guggolva fejéstől. Szóval meglett végre a sámli, és hát álom volt fejni!!
Módszert váltottam a borjút illetően. Nagyon ökleli az anyját szopáskor, így minden tejet kifejtem Cirókból, és megfeleztem a bocival. Egyenlőre meg van sértődve, és nem ivott, a jó felét kitornáztuk a földre... De remélem hamarosan meggondolja magát. Inni tud már, mert amíg az anyjával volt láttam inni a vályúból. Lehet, hogy azt kellene csinálni... Vályút tenni elé,és beleönteni a tejet. Csak attól félek, esetleg megromlik, vagy mittudomén... Na majd ez kiforrja magát.
Akartam ma sajtprést csinálni, de elmaradt. Olyan szépen sütött a nap, hogy muszáj volt kint lennem! A ló és tehénke helyén a csatateret, amit hagytak, elkezdtem felszámolni. Cirók módszeresen szétbontotta a pulykaólat. Élvezte szerintem. Igaz, hogy nem hosszú távra készült, de akkor is borzalmasan elintézte. Úgyhogy berántottam a benzines hegedűt, és Sokadik felhasználási , és egyben utolsó célja felé tereltem a fákat, amik az épület vázát alkották: tűzifa lett belőle. Az asszony amúgy is állandóan panaszkodik, hogy fázik.... Pedig nincs is hideg bent...
Na lett belőle egy nagy rakás tüzelő... Aztán annyira belelendültem, hogy a hat éve ideiglenesre készített disznókarámnak is elhúztam a nótáját... Abból lett annyi apró fa, hogy legalább két hétig tüzelhet vele az asszony a sparheltben. Na meg a disznók udvarán volt egy jó nagy, kesze-kusza birsalma bokor. Nem fa, inkább bokor. Aztán tavaly nagy lelkesen lenyúzták a kérget mindegyik törzsről a disznók, kivéve a legbelsőt... Ahhoz nem fértek hozzá teljesen. Azt az egy élő szálat is kiszabadítottam. Nem is gondoltam volna, hogy négy almás láda lesz a rőzse, meg az ág....
Gyorsan vittem is a füstölőbe egy pár vastagabb ágat, és megfűszereztem vele a sonkákat.
Ja igen... Való igaz, hogy a csüngőhasúakon alig van hús, és a sonkájuk kicsike, de nagyon finom! Csináltunk, meg kaptunk már mindenféle disznóból sonkát, de eddig ezt még egyik sem tudta lefőzni! Hol bükkfával és kukorica szárral bolondítjuk meg a tölgy füstöt, hol szilvafával, most meg akác hánccsal, meg birsalma fával... Eddig cseresznyét még nem sikerült szerezni, de ami késik, nem múlik. Na meg a tapló... mindig tervezem, hogy szerzek a füstre, de elfelejtem állandóan. Na, a lényeg az, hogy hat combot füstölök éppen. Öt hétig állt a sós lében, a hűvös idő nekem kedvezett. A teraszon van egy ruhásszekrény, amolyan téli hűtőszekrény gyanánt. Úgyis mindig dugig van az apró hűtő a kamrában, ebbe fér rendesen. lassan már majd a polcokat is megcsinálom, azt hiszem több, mint egy éve nyaggat vele az asszony...
Szóval a sonka öt hétig ázott... Kicsontozva, bőr nélkül. Mindig is akartam kötözött sonkát csinálni. Addig húztam az időt, míg nem jutottam el anyai nagynénémhez, aki profi sonkakötöző, és magamtól kellett megkötni a sonkát. Életemben nem csináltam még... Elég rusztikusra sikerült, de most az ízre mentem, nem a látszatra... a kötél úgysem befolyásolja a sonka ízét...

Szóval így is tekertem, meg úgyis, meg csomóztam itt is, meg ott is, és végül lett hat, öklömnyi kis kötözött sonkám. Már harmadik napja füstölöm őket. Még holnap is alájuk gyújtok, remélem eléri azt az illatot, és kinézetet, amilyennek szerintem lenni kell!
és közben vége is lett a napnak.... Pedig nagyon akartam menni a műhelybe is! Majd holnap...
Holnap is nap...