Nem... szerintem sem. Amikor elkezdtem a szakmát, semmim nem volt. Apránként haladtam. Aztán ahogy jöttek a munkák, nem azt mondtam, nem tudom megcsinálni, hanem azt, hogy meg tudom. Persze volt, hogy fogalmam nem volt róla, hogyan, de TUDTAM, hogy nincs olyan, amit nem lehet megcsinálni. Esetleg olyan van, amit nem éri meg...
Aztán az esetek nagy részében mindig volt egy-egy eszköz, vagy szerszám, ami kellett volna, és nem volt. Két választás van ilyenkor:
- az ember elmegy, megkeresi, és megveszi.
-vagy fogja magát, és legyártja.
Nekem mindkettő bőven van. Megvett és legyártott is. Azt is elképzeltem, hogy fogom berendezni a műhelyt. Persze nem úgy lett, mert rohantam a pénz után. Pedig ha elsőre megcsináltam volna, könnyebb dolgom lett volna. Vagy ha csak néha-néha csináltam volna egy-két olyan apróságot, ami segíti a munkát...
Sajnáltam rá az időt. Mostanra viszont rájöttem, hogy egy kis időráfordítással sokkal többet nyerek. A legjobb példa erre a pillanatszorítóim. Van belőle egy csomó. Mindig kellett, kicsi, nagy, rövid, hosszú... És hol itt tűnt el, hol ott a műhelyben. Eldugták a manók. Vagy az ördög ült rá. Azért úgy nagyjából emlékeztem mindig, hol is tettem le, de pakolódott rá, és keresni kellett. Ez meg ugye időveszteség. És az idő egy olyan drága dolog, amit soha, semmivel nem tudunk visszakapni.
Szóval.... Mivel a műhely közel fele felszabadult a rendetlenség uralma alól, rögtön ki is használtuk az öcsémmel. Hozott egy nagy rakás 6 méteres szarufát. Körbegyalultuk. Lett megint 15 zsák tiszta forgács. Nincs mese, enni kell, naponta akár hatszor is, hogy fogyjon az alomvécébe...
A gyalulás után felszedtük, a fiam megint besegített , hátravitte a helyére.
Aztán az öcsémnek mennie kellett. Én meg úgy voltam vele, hogy innentől kezdve minden egyes nap fogok valami olyat csinálni, ami előre visz. Napközben jókat röhögött a tesóm, mert hol itt, hol ott talált szorítókat. Meg is jegyezte, hogy mindenhol van belőle. Na, amikor elment, fogtam magam, a "válogasdát" kupacból túrtam egy darab rétegelt lemezt, egy vörösfenyő deszkát, egy lakkozott bükk bútorajtó darabot, és egy gyalult tölgy lécet. Kicsit alakítottam rajtuk, és egy marék kiegyenesített raklapból kiszedett szeggel összekalapáltam. Két csavar is akadt az egyik "mindentbele" vödörben, így hamar fel is került a helyére. És végre, évek óta először helye lett a szorítóknak!
Csak álltam ott, és örültem egy vacak kis polcnak, mint egy kisgyerek. Nem volt több, mint tíz perc megcsinálni, és hihetetlenül sokat számít! Nem is értem, miért nem csináltam meg hamarabb...
Ezen felbuzdulva a két viharvert , szétnyitható festőbakot is fellógattam föléjük. Ezekkel is mindig csak a "baj" volt eddig. kellettek, de hol ide, hol oda tettem, mert használaton kívül mindig útba kerültek. Na most már megvan a helyük.
A "sosincsmeg" kategória további győztesei a vízmértékek, és a gipszkarton támaszok. A három vízmértékemből kettő állandó helyére került végre, a harmadik oda van "kőcsönbe" adva. majd ha hazakerül, elfoglalhatja a saját szegét a falon ő is. A gipszkarton támaszok közül -ketten vannak- csak az egyikkel találkoztam, de a "válogasdát" kupac alján van. A másik is itt bujkál valahol a lomok közt... majd elkapom a grabancát!
A helyzet az, hogy a ház ajtaján belül az asszony birodalma van. Kívül meg az enyém. A kívül-birodalom sokkal nagyobb, talán ez az egy mentségem van rá, hogy rendetlen. A belül-birodalom rendben van. Néha akad egy-két lázadó dolog azért bent is. A kamrában rendezkedett a kedvesem. kicsit megfeledkeztünk a sok tejes dolog mellett a hordós káposztáról. mindkét dézsában volt még. Az egyik teteje egy kicsit penészes lett, ezt jó mélyen kiszedte a kedvesem. A másik csak "bornyús" volt, ahogy nálunk mondják. Ezt kimosta. Aztán egy részét elküldte anyámnak, másikat anyósomnak, harmadikból készített babos-tejfölös-füstölthúsos-oldalasos-káposztát. A maradékot, vagy tíz üvegbe beletömködte, és a befőző automatával hőkezelte. most a kamra polcán figyelnek. meg lettek rendszabályozva...
Közben én kint kínoztam magam a hosszú fákkal. Átcsiszoltam őket, és marást tettem az élükbe. A fele lett ma kész. De nem kell altatni, az tuti...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése