Rend a lelke mindennek

Néhány hete kezdett bennem tudatosulni, hogy valami nincs rendben körülöttem. Végre van munkahelyem, olyan, amiről eddig álmodtam. Persze nem a pénzügyi része a kedvező, hanem maga a hely, a közeg, az emberek. A helyi általános iskolában dolgozom egy ideje, mint karbantartó. Szeretem csinálni. Ez vagyok én. Ha gond van, hozom a megoldást. Én lettem Friccs úr, vagy Hagrid... a helyi varázsló és boszorkányképzőben. De itthon nem ment rendben minden. Akadozott a munka. Most sem volt kevesebb időm, mint amikor szabadúszóként, vagy vállalkozóként dolgoztam, csak valahogy nem úgy jött össze. Eddig is minden szanaszét volt, egymás hegyén-hátán, csak valahogy a figyelmemen kívül akadt. Aztán jött ez a munkahely. A kötöttség. Eleinte tartottam tőle, hogy nem fogom szeretni a kötöttséget. Hogy mindig meg fogják mondani, mit csináljak. de végül be kellett látnom, hogy alaptalan volt ez a félelmem. Nem kerget a tatár a melóhelyen, van időm befelé fordulni kicsit, és vizsgálódni.
 Vagy két hete nagyon mérges voltam mindenre. A világra, ahogy kínlódok mindennel... Bevallom azon is gondolkodtam, hogy felmondok. Azt gondoltam, azért nem megy semmi körülöttem előre, mert elveszi az időmet a munkahely. Aztán megálltam egy pillanatra. És elkezdtem kívülről nézni magam, a világomat, és rájöttem, bennem van a hiba. A káosz, ami zavar a körülöttem lévő dolgokban, igazából a fejemben van. Magam vagyok az oka annak, hogy nincs idő semmire. És nem azért, mert többet akarok, mint amit bírok.
A feleségem mondta nemrég, hogy el kellene pakolni a portán. De most végre mindent el kellene pakolni, helyet csinálni. Fordítva oldani meg a dolgot. Rendet rakni , és akkor a helyére kerül a fejemben is minden. Be kell látnom, a feleségem okos asszony. Igaza van. Nem hiába mondták a régiek is, hogy rend a lelke mindennek.
Szóval  a helyére kerültek végre a dolgok. És lassacskán neki is kezdtem. Nem fog menni úgy, mint eddig, hogy gyere cipó, bekaplak... A változáshoz idő kell. De az elhatározás megtörtént. A legtöbb dolog a padláson van. Elfelejtett kacatok. Olyan ez, mint az ember tudatalattija. Nem tudja, hogy vannak benne dolgok, de a dolgok ott vannak, és hatásuk van mindenre. Szóval ott kezdtem. Már el is felejtettem egy csomó mindent, ami a műhely padon van. nagyon sokat kidobtam, és el is égettem. Az évek alatt átértékelődött sok minden. Voltak tervek, amikre már nem kerül sor. Van, amelyikre azért, mert elavult, van, amitől már van jobb, meg van, amit máshogy oldottam meg, de a legbosszantóbb, amit megoldottam, ugyanolyannal, amit most találtam meg, csak szerezni kellett másikat, mert nem tudtam, hol van az eredetileg erre a dologra félretett...
Szóval a kapkodás... Na meg a félkész , vagy majdnem befejezett dolgok... Abból is van néhány a portán. Be fogom fejezni , amit be kell. Amire meg nincs szükség, menni fog. Statáriumot hirdetek. Nem csinálom ugyanígy ezt az egészet. Teljesen elegem lett belőle, hogy többet botladozok például a műhelyben, mint egy kezdő alkoholista egy jól sikerült este után....
Oda is csak gyűltek a dolgok, hogy majd megcsinálom, biztos kell még, csak nem tudom mire, jó lesz még valamire, meg hasonlók. Hát nem! Befejeztem. Rend lesz! És akkor majd nem kell mindennel kínlódnom. Annyi fedett helyem van, még itthon is, ha a tanyát nem is veszem figyelembe, hogy akár három család is minden púcerkáját alá tehetné, és szinte mindenhol csak sasszézni lehet. meg egyik helyről összeborogatni mindent, hogy valamit megkeressek, ami talán, ismétlem: talán ott van valahol alul...
Szóval: konklúziót vontam le. Jó nekem ezen a munkahelyen. Maradok is, amíg szükségük van rám. és mielőtt bármi nagyba fogok, rendet teszek mindenhol. Aztán ha csinálni akarok valamit, leülök egy kicsit, kávéval a kezemben, és átgondolom, hogy tényleg kell-e nekünk. Akarom-e igazán ebbe tenni az időmet? Mert egyre csak fogy felőlem, és nem akarom elpocsékolni...