Helyrezökkenek lassan...

Nem is olyan régen arról kérdeztek, miért is kezdtem ebbe az egész dologba. Nos, nem hobbiból, nem a meggyőződésből. Éltem az életem, hajtottam a pénzt. Volt, hogy 20 órát is ledolgoztam egy nap. Meg se kottyant! Persze nem éltünk jobban, mint most. A pénz mindig elköltődött. Jöttek a számlák, meg minden olyan, amire általában az ember költ.
Volt néha jószág, mert vidéken , ha van hely, elfér néhány tyúk, vagy nyúl, esetleg disznó, de az akkor még tényleg csak hobbi volt. A kaja nagy részét a boltból vettük. Persze bedőltünk mi is, azt igyekeztük venni, ami természetes, 100 % gyümölcs, igazi hús, meg vaj, a margarin helyett. De a gyerekeken sorra jöttek elő az élelmiszerben található adalékok miatt a tünetek. Majd megzavarodtam, amikor a két éves fiam kéz, könyök, térd hajlatai állandó sebesen, és gyulladtan néztek ki. Az atyaúristent is rákentük, elvittük mindenhová, hogy hozzák helyre. Mindenki megmondta a tutit. Megvettük a drága kencéket, aztán kidobtuk, mert semmit nem használt. Aztán egyszer egy baráti tanácsra elvittük Egerbe, egy idős bőrgyógyászhoz. Ő csak ránézett, és kezdte sorolni a bajait. Én meg végre megnyugodtam, hogy jó helyre jöttünk. Saját kencéket kevertetett neki, és közölte, hogy nagyon sokat segítene, ha nem a boltban vennénk a kaját. Na, először nézetem, mint pocok a lisztben...
Aztán elgondolkodtam, azon, amit mondott. Végül is kert volt, meg akadt hely a jószágoknak is. Nem kellett sok idő, beújítottunk néhány nyulat, csirkét, meg lett két kecskénk. Aztán aki ebben él, tudja, hogy ha az ember egyszer belekóstol ebbe az egészbe, soha nem ereszti az új világ. Nem mintha nagyon szabadulni akartunk volna belőle...
Egyre jobban belegabalyodtunk, egyre mélyebben, és már most tudom, hogy pontosan ott vagyunk, és oda tartunk, ahol lennünk kell, és ahová jutnunk kell. Még idén egyszer botlottunk egyet, pénz irányába mozdultunk, és meg is lett a böjtje. De már magunk mögött hagytuk. Új célok vannak, illetve régiek, csak megint előtérbe kerültek. Elérhetővé váltak. Szinte érzem magunk körül a dolgok változását. Jó felé billen, úgy gondolom. Illetve szinte már tudom. Alig várom a tavaszt, hogy mindaz, ami a fejemben van, átömölhessen a valóságba!
Szerencsére nem épült minden vissza. Bár a jószág nagyon régen volt már ilyen kevés, mint most, de eltart minket. Legalábbis tavaszig biztosan.
Benne vagyunk egy nagy építkezésbe az öcsémmel. Nekünk nagy. Úgy néz ki,  a két ünnep között fejezzük be. Utána kezdem a jövő évet. Úgy volt, hogy nem lesz idén disznóvágás sem, mert minden időt felemészt a munka. Pedig a disznók a hajamat leeszik már. Sokan vannak. Nem is kell ennyi, de mivel nem teljesen figyeltem rájuk, így a saját kezükbe vették a népesedési irányítást, és mivel enni kaptak, szaporodtak. Így most közel harmincan vannak.
Szóval nem kell ennyi. A legutóbbi vágásból már alig van hús. Karácsonyra kuporgatta a nejem azt a keveset, ami még a fagyasztóban van. És véletlenül ma nem kellett menni melózni... ennek a disznók mondjuk annyira nem örültek....
Azt azért hozzá kell tennem, hogy pislogni nem volt ideje egyiknek sem, nemhogy megijedni, vagy szenvedni.
Kicsit óvakodtam a vágástól, mert a kanokat nem heréltettük ki. Sokszor érezni lehetett körülöttük az erős, semmivel össze nem téveszthető kan szagot. De történetesen most nem lehetett. Nyilván az összes koca megint hasas... nagyszerű....
Szóval két kant vágtunk le. Nem voltak kiherélve, és két évesek elmúltak. Versenyt ettek, de nem voltak kövérek. Most nem is a zsírra mentünk, úgyhogy annyira nem nagy baj. Levágtunk kettőt, és szét is szedtük gyorsan. Mondta is Ribizli barátom, meg az öcsém is, hogy nem vagyunk normálisak! Nem elég egész héten a hidegben kint dolgozni, az egyetlen szabadnapunkon is itt esz kint a fene minket! Nem töltöttünk a világon semmit. Se hurka, se kolbász, ment tőkehúsnak minden. De azért két tepsi pecsenyét betett az asszony a sütőbe, hogy megkóstoljuk, hülyeség volt-e nem kiheréltetni a kanokat. És kérem alássan, semmi rossz szag, semmi mellékíz! Még a sülő zsírban sem érezni a kanok szagát! Eztán nem is fogom heréltetni a kicsiket sem. Különválasztom a kanokat a kocáktól, így talán nem érzik egymást, és nem lesznek büdösek, na meg nem lesznek meglepetés malacok sem.
Még van néhány kan. Van egy ugyanilyen idős, meg vagy 5 db,  egy éves alig múlt, és kettő majdnem egy éves. Ezeket még hidegre kell tenni. A kicsiket, akik tizenketten vannak, három alomból, egy helyre zárom. A maradék kocákat szintén. Utáltam már öt helyen etetni őket. Így kettő, vagy három hely lesz csak. Na meg jóval kevesebb moslék! És jóval több hús. Füstölök majd sonkát, meg oldalast.
Paradicsomszósszal meg krumplipürével félelmetesen jó!