Megint csak gondolatok....

Ócska gatya ülepéből készült új túrós táska. Ahogy az egyik barátom mondaná arra, amiről az elmúlt két hónapom szólt. Egy 30 év körüli házat építünk át. Én személy szerint , meg eddig mindenki, aki látta, vagy hallott róla azt mondta, eltúrnánk a francba, és építenénk újat. De a tulaj ragaszkodik hozzá erősen. Szilikát ház, földszintes. Volt. Most tetőtér beépítéses lesz. Két hónapig hárman, négyen dolgoztunk rajta, napi hét órát. Nyolcat nem ment, mert hideg van. Esik, köd van, vagy hideg van és köd van, vagy köd és esik, vagy mindhárom egyszerre, és ez nagyon igénybe veszi az embert. De ez így van jól. Apropó: szabad ég alatt dolgozunk. Nem állunk meg, csak enni, mert ugye felöltözik az ember, rétegesen, hogy ne fázzon. Csak amikor dolgozni kezd, hiába vesz le egy két réteget magáról, óhatatlanul megizzad. És ha megáll, se perc alatt áthűl a vizes ruha, megfázik. Esélyünk sincs lébecolni. Egész álló nap mozgásban kell maradni. Födémet szedtünk szét, áthidalók helyét véstük ki, előtte pillérek helyét, megraktuk a pilléreket, aztán beépítettük az áthidalókat, amik 4,4 és 3,4 m hosszú acél I gerendák. Betongerendákat, kefniket építettünk be, betonvasat szereltünk, falat , nyílászárókat bontottunk, falat raktunk. Alapot ástunk, teraszt és oszlopot raktunk zsalukőből, vasalva, betonozva. Új nyílászárók helyét vágtuk ki, régit falaztunk vissza. A tetőt már régen leszedtük, mert nem lehetett máshogy. Zsaluztunk, koszorút betonoztunk, térdfalat készítettünk, tetőteraszt készítettünk, hat méteres betongerendákkal, kefnikkel. Mindezt kézi erővel, négyen. Nem vagyunk hősök, inkább hülyék. de ez is jól van így. Most tanuljuk meg, hogy ilyet, így még egyszer nem. Pláne októberben azzal kezdve, hogy csak tetőt jöttünk csinálni. Aztán kiderült, hogy ahhoz, hogy tető legyen a házon, ezt mind meg kell csinálni. Aztán az is kiderült, hogy lassúak vagyunk. Meg drágák. Mert miért nem vagyunk tízen. Meg lelkiismeretesebben kellene dolgoznunk. Az öcsém egy hete magától eljött segíteni, fát vágni. Szolgálat után. Egész éjjel nem aludt. Előtte ott voltunk az építkezésen melózni. Már majdnem összevágtuk az egész fát, amikor bekapta a kesztyűjét a körfűráész. Baleseti sebészeten fejeztük be a napot. Az egyik ujja úgy néz ki, mint amit a mókus megrágott. Szétterítette az ujját a sebész, mint a lekváros palacsintát, és összefúrkálta a csontokat, amit eltört a fűrész, összedrótozta neki, meg a matyók nem öltöttek annyit egy terítőbe, mint amennyit a doki az öcsém ujján. Szóval nem elég, hogy mindene fáj, még sete is lett. A másik két kolléga is készen van, mint a metek lecke. Meg én is. Megfázott a hátam, a vállam, a nyakam. Fáj az egész kezem, hiába van rajta kesztyű. Kétszer hozattunk betont eddig. Mindkét alaklommal 3 órát csúszott a pumpa. Nagyszerű volt a 3 fokban, szélben arra várni, hogy mindjárt jönnek. Öt perce elindultak. Két perc és itt lesznek. De nekünk gyorsabban és lelkiismeretesebben kellene dolgoznunk. Amikor hazaér velem az, aki éppen vezeti az autót, amivel járunk, erősen gondolkodok, hogy kiszálljak-e, mert nem nagyon bírok. Elfogy akkorra a lelkiismeretem... vagy mim... Nem vártam még soha így egy munka végét!
Sokszor elgondolkodok, hogy mit csinálok rosszul? Ha a mezőgazdaságot csinálom, nincs pénzem semmire. Ha a pénzt hajtom, nem megy a gazdálkodás. Amit a boltban veszek kaját, egyenesen sz@r ahhoz képest, amit itthon meg tudok termelni. És összehasonlíthatatlan a minősége a kettőnek. Ízben, állagban, összetételben egyaránt. A kettő együtt meg nem megy már. Nehéz dolgok ezek. sokszor érzem, hogy közel vagyok a megoldáshoz, de még mindig nem vagyok ott, ahol lennem kéne. Még valami nem billent át bennem.
Azon is szoktam gondolkodni, hogy egyes megyék emberei, mint akár itt Borsodban is, mivel érdemelték ki ezt, amit sorsunknak nevezhetünk. Csupán csak döntés lenne a részünkről, vagy döntések sorozata? Vagy éppen a nem döntéseké? Azt nem tudom elmondani, hogy a borsodiak lusták lennének. Mert körülöttem mindenki dolgozik. A legtöbben két helyen is. És alig tudunk megélni. Kevesebbet ér egy borsodi ember munkája, hogy kevesebb pénzt kap? Mert a megélhetés itt is ugyanannyi, mint mindenhol máshol. Ugyanannyi a gáz, a villany, a víz. És hiába vannak erdeink a Bükkben, majdnem itt a legdrágább a fa az egész országban. Sakkoznunk kell minden hónapban, hogy mikor, mit fizetünk ki. A múltkor apám megkérdezte az öcsémet, hogy mennyit tud havonta félretenni. Az öcsém azt mondta, hogy egy-két csekket... És ez NEM VICC!
Amikor elvállalunk egy nagy munkát, mint ez is, nem a meggazdagodás hajt minket. Azt azonban elvárná az ember ilyenkor, hogy egy kicsivel több jusson. Ha már a fél világot odébb kell hordani, akkor fizessék meg! És amikor pénz álla házhoz, már ha áll, akkor semmire nem elég. Nem azért, mert nagyok az igényeink, hanem mert kevés. Nem lehet többet kérni. És sokszor ezt is sokallják. Meg elég egy kis csúszás a fizetésben, és már borul is minden terv. Bejön még egy fizetnivaló, és nem lesz fejlődés.
Na, talán ezért tudunk a semmiből is dolgokat teremteni. vagy a sz@rból várat építeni. Mert lehet, csak nehezebb.
Van, amikor elkeseredek emiatt. Belegondolok, hogy az én feleségem nem miért nem érdemli meg, hogy kozmetikushoz járjon? Miért nem érdemli meg, hogy elvigyem valahová, legalább egy hétvégére, pihenni? Vagy akár én miért nem érdemlem meg, hogy eljussak megmasszíroztatni a hátam?
Aztán hagyom ezt az egészet áthaladni magamon. Meg kell éljem ezeket a mélységeket, hogy erőt tudjak belőle meríteni, és fel tudjak állni megint, minden reggel, és el tudjak indulni. Én erre használom ezt a "nyomort". Dacolok vele. És egyszer le fogom győzni! Meg fogom csinálni mindazt, amit akarok, még ha összedől is a világ!
Este még úgy feküdtem le, hogy keserű volt egy kicsit a szám. Ma meg kimentem, és összehasgattam a maradék fámat. A fiammal behordtuk, hogy ne legyen vizes a ködszitálástól. Megbeszéltük, hogy szeretne kovácsolást tanulni, és kéne hozzá egy műhely. Nemrég éppen szereztem egy jó pár samott téglát. Üllőnk van, helyünk is hozzá, csak el kell pakolni onnan, meg a tűzhelyet megrakni. Ha szeretné, hát csinálja. Elviszem a környék egyik kovácsához Noszvajra. Illene hozzá ez a szakma. Ha valakire illik a kos csillagjegy, akkor a fiam az. Lendülettel él, nem tud nem becsapni egy szekrényajtót. Nem tud nem lekardozni minden növényt. Annyi energia van benne, mint kevés emberben, akit ismerek. Ha megtanulja, és ésszel teszi, ütheti a vasat, mert az megy neki. Szóval csak cél kell, és ezek a nehézségek az ember háta mögött maradnak, elég hozzá néhány pillanat....