Zöld erdőben jártam...

Elmentünk ma megnézni egy családi telket. A feleségem nagynénjéé, és már lassan tíz éve senki nem nézett a porta felé. Valahogy kiesett a szórásból. Eléggé kint van a civilizációból, nem is olyan nagy, de van, és ideje lett ránézni. Az erdőben van, Miskolc mellett. Egy zártkerti rész, mellette több hasonló telekkel. Nos, a természet tíz év alatt teljesen visszafoglalta. Vagy két órát kardoztam a láncfűrésszel, és a motoros kaszával, mire megtisztítottam a telek előtti területet. A kutya nem járkált erre, illetve a kutya pont járkált, mert egy keskeny csapás azért áthatolt a növények alatt. A legtöbbet, majd egy órát két összefonódott bokorral küzdöttem, a telek sarkán. Az, hogy a kerítés drótot magába nőtte, egy dolog. De hogy a szeder is köréjük, meg a föléjük hajló tölgyfára nőt.... Az meg külön élvezet volt, hogy az egyik egy csipke, a másik meg egy kökény bokor. Több olyan ággal, ami vastagabb, mint a csuklóm. Sajnáltam kivágni, mert lehet, öregebbek voltak tőlem, de nem volt apelláta. Jól kibirkóztam magam, vasárnap tiszteletére, gazdagabb is lettem jó néhány tüskével. De megcsináltam. A nejem addig, míg az erő sötét oldalával küzdöttem, a kerítésen belülre dobálta a gallyakat. Megtisztítottuk, amit meg kellett, és eldöntöttük, innentől művelés alá kerül ez a terület is, ha lehetséges. Megtisztítjuk, és a feleségem már álmodott is ide egy kicsi gerendaházat. Majd a következő száz évben  meg is tudjuk csinálni...

Na, nyakig mocskosan, több sebből vérezve beültünk a kocsiba, és elindultunk vissza haza. Mivel az erdőn keresztül vitt az út, és elégé sok kátyú volt a kaviccsal felszórt úton, lassabban csorogtunk le a hegyről, mint az esővíz, ami az elmúlt napokban öntözte a környéket. Bőszen vizslattuk az út menti avart, hátha ismerős gombákat láthatunk. Aztán megálltam:

- Nézd csak milyen szép sárga gomba!-mutattam oldalra.

- Mi az? Alma?-kérdezte a feleségem.

- Nem. - mondtam- birsalma.

Egy nagy kupac kerti zöld hulladék volt kiöntve az út mellé, és alatta rengeteg birsalma. Soha nem fogom megérteni azt, ha valami feleslegessé válik valaki számára, azt miért kell széthajigálni mindenfelé. Nem lenne nagy fáradtság a megfelelő helyre juttatni a hulladékot. Ok, hogy lebomlik, de már a csapból is az folyik, miért nem jó, ha az ember az erdőbe hordja a kerti hulladékot, meg a nyírott füvet. Mindenesetre én nagyon megörültem a birseknek. A legtöbbnek semmi baja, egy kevés barna foltos volt benne, meg néhány, ami már semmire nem volt jó. Összeszedtük a foltosakat, meg a jókat, majd a birs cefrét gazdagítja itthon. Nem értem... Miért dobja ki az ember az értékes gyümölcsöt... 

Míg ezen filóztam, az asszony kérdezte:

- Ezek mik?

Odanéztem, és egy sereg apró, éppen nemrég kibújt korallgombát láttam szerteszét az avarban.

- Korallgombák. Egész gyerekkoromban szerettem volna ilyeneket élőben látni, de eddig nem sikerült. 

Lefotóztuk őket, és beültünk a kocsiba. Folytattuk az utat hazafelé. Aztán megbeszéltük, hogy délután felugrunk a szomszéd falvakba, megnézzük, vannak-e ott olyan gombák, amiket ismerünk, és szeretünk. Így is lett, az ebéd után felkerekedtünk, és elmentünk Kácsra. Az egyik barátom bérel ott egy jókora völgyet, ahol juhokat legeltet. A völgyet fiatal fenyőfák szegélyezik. Átjártuk a fák alját, és egy jó nagy szatyor rizikét szedtünk. Került egy pár fenyőtinóru is, meg egy nagy őzláb gomba. Aztán hazafelé menet megálltunk Tibolddaróc határán, és az egyik fasort is átnéztük. 

Tavaly rengeteg őzlábat találtunk itt, bíztunk benne, megint szerencsével járunk. Sajnos nem lett annyi, mint a múlt évben. Csak kettőt sikerült szedni, a többi biztos meghallotta a fiamat, mert a vaddisznók nem csörtetnek olyan hanggal, mint az én fiam... Az a kettő biztos süket volt, és nem hallotta... 

Aztán visszafelé majdnem sikerült elbújnia néhány lila tönkű pereszkének a nagy fűben, de pórul jártak, mert észrevettem őket. Az asszony nem szereti, mert erős illata van. Ő azt mondja, büdös... Nem értem, miről beszél, mert jó illata van, de ráhagyom. Akkor is összeszedtem őket. 

Aztán hazaértünk, és kipakoltam a szerzeményt a konyha asztalra.

Teljesen meg voltam elégedve a mai nappal. Kínlódtunk is, ahogy kell, a jó levegőn, tervezgettünk is, birsalmát is találtunk, meg gombázni is eljutottunk. Pedig arról idénre már letettem... Aztán elkezdtem megmosni, és kiporciózni a gombákat.

A három őzláb külön zacsiba került. Nem volt kedvünk bepanírozni előre, úgyhogy majd fagyosan.

Aztán a tinóru következett. Megmostam. Hiába válogattam a fűszálat le róla, valahogy néhány partizánnak mindig sikerül belekerülnie a gombák közé... Aztán két adagra szedtem, és összevágva zacskóztam. Remek adalék lesz a töltött nyúl töltelékébe.

Aztán a pereszke következett. Az egyik reggelimet fogja feldobni, egy kis tojással isteni lesz! Majd ha nem lesz itthon a nejem....

Ha nem volna ilyen erős az illata, biztos szeretné. Ugyanis ez a gomba sem kukacosodik. Végül a rizike került sorra. Jellegzetes ez a gomba. Gyönyörű narancssárga színű, nyomásra, törésre zöldül, és narancssárga tejnedvet ereszt, ha megtörjük, vagy vágjuk. Eszméletlen jó savanyúság van belőle, egy kis hagymával, de megsütve is finom, akár tejfölösen, akár rizzsel, de szoktuk rántani is. Azokat a fejeket, amik rántani való méretűek, külön csomagoltam. A többit összevágtam és három külön zacskóba raktam. 

Végül nyolc zacskó lett a gomba. Azaz nyolc fogás, bár az egyiket csak magam fogom enni. De mindenképpen pozitív eredménnyel zártuk a napot. Ma is gyarapodtunk.