Sebgyógyító méz

Akik olvasnak , már tudják, hogy nagyon ritkán lehet tőlem olyat hallani, hogy ezt, meg azt hallottam, hogy jól működik. Általában kipróbálom a dolgokat, mielőtt beszélek róla. Szerintem ez így hiteles.
Nos, december másodikán elvágtam a kezem. Erről írtam is. Úgy Istenesen sikerült. Amikor lemásztam a létráról, és ránéztem a kezemre, rögtön tudtam, hogy ezt varrni kellene. Láttam az izmot a bőröm alatt, és azt is, hogy néhány szálat abból is elvágtam. Viszont eszembe jutott, hogy a ló sebére cukrot javasoltak, ami bevált nála, a legnagyobb nyári kánikula idején, amikor nagyon nagy a fertőzés veszélye. Ő is vágott húst is magán. Aztán ajánlották a mézet a sebre, hogy az jobb. Utána olvastam, és tényleg javasolják, még kórházi nagy műtétek sebeire is. No, én alig vártam, hogy hazaérjek! Persze lemostuk a sebet, és Betadint adtak rá, bekötötték tisztességgel. Itthon megint megmostam, és felitattam róla a vizet. A géz beleragadt, ezért vérzett kicsit. De csak akkor este. Tettem bele annyi mézet, ami befedte rendesen. Kicsit bele is nyomkodtam a sebbe. Aztán lekötöttem. Reggelente ismételtem, és esténként is. Közben dolgoztam vele, fogtam, emeltem, mert nem volt választás. Fejni kellett, pont ott támasztom meg a tőgyet, ahol kipukkadt a kezem. Aztán volt egy egész napos trágyázás is, a villanyél szépen belesimult. Persze be volt kötve, és volt kesztyű is rajta.
Nagyon kíváncsi voltam, mikor zárul össze. Nyolc nap kellett hozzá. Nem gyulladt be, nem levedzett, Az első pár nap egy kicsit vérzett, egyre kevesebb mennyiségűt. Aztán a seb szélein az elhalt bőrt ledobta a régi, és teljesen összezárult a nyolcadik napon. Most még heges, és arra kell vigyázni, hogy ne száradjon ki, nehogy kirepedjen.
Csak ajánlani tudom! Mármint a mézet a sebekre. Remélem nem lesz rajtam gyakran, de ha igen, nem kérdés, mi lesz a gyógyír.

Aznap este

Második nap este

Harmadik este

Negyedik este

Belekentem a sebbe a mézet, minden alkalommal.

Hatodik este

Most így fest a kezem. 18 nap telt el.

Hopp!

Minden ember elesik a jégen. Előbb-utóbb... Több kategória sorakozott fel ma reggel az elmémben, miközben tápászkodtam fel a tanya udvarán lévő egyetlen, negyed négyzetméternyi csúszós felületről, egy deres mederlapról. Közben nyelvtanilag összehoztam egyetlen, rövid mondatba erősebb szagokat, testüket áruló nőket, a Jó Istent (ezt utólag restellem is), és mindezek szaporodását. Próbáltam talpra állítani a tejeskandlit, amiből a tej csak szivárgott, szerencsére, mert lezártam a tetejét. De akkor is...
Szóval a kategóriáknál tartottam:
- van a simán elbambuló ember, aki csak úgy meglepetésszerűen értesül róla, hogy ez bizony egy zakó volt.
- van a gondolataiba mélyedt ember, aki nem figyelt,
- van, aki figyelt, csak pillanatnyi kiesés történt a koncentrációban, és az eltaknyolás ezt alattomosan kihasználta, és belopta magát a történések sorrendje közé.
Biztos van több kategória is, de most csak ennek a háromnak sikerült felszínre bukkannia, míg ékes borsodi nyelvjárásban a fentebb említett összeállítású mondat töltötte be az agyam.
Mire talprakecmeregtem, és a kandli is a megfelelő pózban állt, valószínűsítettem, hogy a harmadik kategóriába esem. Mert figyeltem. Már háromszor átmentem a lapon, és mindháromszor megcsúsztam. de figyeltem. a negyedik alkalommal a kézikocsira koncentráltam, mert megakadt. Ez volt ugyanis a másik kezemben.
Mindegy no! Megvolt az idei első elfirkálás a télen. Legalább megint leteszteltem, hogy tudok esni is, meg a tejet is gyorsan talpra tudom állítani. nem volt sok veszteség, csak kb egy fél decinyi fröccsent ki a fedél alól. de csak azért , hogy megmutassa, tud ő olyat is.
Aztán elindultam hazafelé. Összeállítottam egy kis listát a fejemben, az új élményre támaszkodva, amire figyelnem kell: tej, kiskocsi, JÉG!
Hazafelé menet csak egyszer kellett megállni, mert valami jótét lélek benzint öntött a kocsijába, és véletlenül az árok szélén felejtette az üres kannát, meg a flakon darabjait, amiből a tölcsért szerkesztette. Ezúton is csókoltatom!
Aztán végül gond nélkül hazaértem. De az ördögnek meg kellett fizetni, ami az övé. Miközben szűrtem a tejet, nem vettem észre, hogy mellé folyik. Egy fél bögrényi tej elkezdte meghódítani a konyhaasztalt. Ha már láttatok olyan embert, akit lassan kezd elönteni a méreg, és hangosan beszívja a levegőt.... Feltermeltem egészen három bárig a kompresszort, de egy hangos sóhaj kíséretében lefújtam.
Egy napra bőven elég egy ok a bosszankodásra. Inkább elengedtem. Hizsen visszacsinálni már nem tudom.

Régiből újat

A legrosszabb melók egyike, amikor valami fa dolgot vissza kell hozni a halálból. Van, amikor már a tűz is is csak elkerülné a dolgokat, ha tehetné, mert kevesebb égetnivaló van benne, mint amennyi energiát felemészt a felaprítása a dolognak, de mégis meg kell csinálni. Pénzt sem nagyon tud kérni érte az ember, mert annyit az egész nem ér. Éppen ezért ezért a munkáért sem kértem pénzt. Az egyik barátom, néhány éve készíttetett egy kollégával egy komplett kerítést. A fát ő vitte az asztalosnak, és előző héten a rigó, ha nem is fütyült éppen rajta, de jókat didergett, a hideg téli napokon. Erdőt járta a barátom, fát termeltek, és néhány rönköt eltett a tűzrevaló rönkből, hogy felvágassa deszkának. meg is történt, annak rendje és módja szerint, szép deszkák kerekedtek a rönkökből. és már készült is a kerítés. Én természetesen megemlítettem ama elhanyagolható dolgot neki, hogy ez a fa még nyers, de mivel ez elhanyagolható dolog, elhanyagolódott....
Elkészültek a mezők, és le is lett lazúrozva szépen. Persze egy fűtetlen garázsban, november végén, december elején valahogy. Fagyni ugyan nem fagyott, mert hát azért minden nem lehet teljesen rossz, de hidegebb volt, mint kellett volna. A tölgyfa javára kell írni, hogy eddig bírta a kerítés rendesen. Az idei év viszont megindította a felújítás felé a dolgokat. A mezők alsó keretei elváltak a többitől, és mivel semmi nem tartotta tovább az összeragasztott deszkákat, elkezdtek azok is engedni a gravitációnak, és leszálltak, elengedték egymást, elnyíltak az illesztéseknél. A fotókon a legrosszabb állapotú mezőt mutatom meg. Ez majdhogynem alkotó elemeire hullott. Látszott, hogy a gombák is megkezdték a munkát a kerítésen.
Néhány napja lecsiszoltam, ahová csak hozzáfértem. Pótoltam a hiányokat, és a sarkoknál laposvasból készült merevítővel megerősítettem.
Itt szembesültem megint azzal, hogy bár sok mindent meg tudok csinálni, a varázslás még mindig nem megy.
Szóval megtettem mindent, hogy a barátomnak még néhány évig keretezze a portáját ez a néhány falap. Kíváncsi leszek, mennyire fogja bírni most a festés, hogy száraz a fa, és hogy fűtött helyen lett lekenve az egész.
Bármennyire is hihetetlen, de szeretem az ilyen munkákat. Újat csinálni is sokszor nehéz, de a régi rosszat újjávarázsolni... Az az igazi kihívás!
Ja, és hogy senki ne higgye, nem kapok semmit érte, egy kazal palántát ad Imre barátom, minden évben. Kéz kezet mos alapon.

pffff....

Nos... teljesen messziről kell kezdenem az egészet.
Az embernek a mezőgazdaságban mindent, de mindent időben kell megcsinálnia. Ha nem teszi, akkor biztos, hogy jóval nagyobb munka kerekedik az egészből.
Tehát... Van, amikor minden nap takarítja az ember a jószág helyét, és van, hogy mélyalmoz. Az egyiknek is van előnye, meg hátránya is. Ki erre esküszik, ki arra. Mindkettőt alkalmaztam már, most úgy hozta a sors, hogy a mély alom volt soron. Írtam kicsivel korábban, hogy lassan meglesz, mikor mit csinálok, mikor mire lesz idő. Lehet ezt csinálni munka mellett is, de ki kell találni hogyan.
Egyenlőre almozás, etetés, itatás, pucolás, fejés, majd meló, aztán este megint. Egy idő után kiszedem az almot. Ez a történetem egyik szála.
A másik, hogy a feleségem kezdi megunni a négy falat. Akinek volt kicsi gyermeke, tudja, hogy bármit megtenne érte, bármikor, és bármennyiszer, de ... Ott van az a bizonyos de. De a magunkra szánt idő, a saját magunkkal való foglalkozás ilyenkor nagyon fontossá válik. Ugyanis ebből , ilyenkor nincs, vagy csak nagyon kevés jut.
Vasárnap reggel telefonált anyósom, hogy Miskolcon fene nagy kirakodó vásár van. No, gondoltam magamban, elmegyünk, mert a nejem szereti a bazárt, a vásárt. Szóltam is neki, hogy kora délután elmegyünk. Anyósom azt mondta, egész estig lesz a vásár. Kettő után el is indultunk, és mire odaértünk, a három legkitartóbb árus is összepakolt éppen. No, ha már ott voltunk, végigzötyögtük a gyereket a kocsival az egész sétáló utcán, abban reménykedve, hogy esetleg, hátha, talán majd lesz még egy-két árus valahol, odafagyva a kövekhez, vagy valami...
Hát, hideg, meg zötykölődés az volt, de ennyi.
Nem baj, mondta a nejem, legalább kimozdulhatott, és sétáltunk egy jót.
Bementünk anyósomékhoz, vacsoráztunk, majd elindultunk haza. A fejési időt esténként elég rugalmasan kezelem. azt mondják, a jószág is olyan, mint a gyermek, a rendszeresség szükségeltetik a megfelelő működésükhöz. Reggel van az életünkben rendszeresség, este meg rugalmasság. Ehhez vannak szoktatva, ez benne a rendszer... tehát össze-vissza járok este etetni és fejni.
A mélyalmos történet és a későn értünk haza végű itt fonódik egy szállá. Mondhatjuk úgy is, hogy a mélyalom kihordásának ideje elérkezetté vált, már vagy két hete... itt utalnék az elején leírt mondatomra, miszerint vagy rögtön csinál az ember valamit, vagy sokkal több meló lesz belőle.
Nos, a borjú szépen megnőtt. Már nézegettem, hogy a háta eléggé magasabban van, mint az anyját és őt ketté választó deszkafal. Ugyanakkor a hasa magassága vészesen közelített ugyanehhez a deszkapalánk tetejéhez. Gondoltam is valamelyik nap, hogy csak azért nem ugrik át, mert nem akar...
Na, visszakanyarodva az egyesült két történeti szálhoz, későn érte haza, kipakoltam a családot, átöltöztem, felmarkoltam a fejőkutlit, és irány a tanya.
Felkapcsolom a villanyt, és a tehén.... a tehén nincs a helyén. Közelebb lépek, és akkor meglátom a két hatalmas szardíniát.
Nem a borjú ugrott át, hanem Cirók gondolta úgy, hogy megnézi, milyen a klíma Csillagnál. Pontosan akkora hely van Csillagnál, hogy ketten elfértek. Nem több, nem kevesebb. Álltak ott egymás mellett... a két jómadár.
Bennem viaskodott a pulykaméreg, és a visítva röhögés, ami kissé őrületre hajazó éles felhanggal bír. A ló persze piszkosul fel volt háborodva, a saját bokszában. Annyira, hogy mérgében egy jól irányzott rúgással kilőtte az egyetlen ablakát az istállónak. Az üveg hangos csörömpöléssel kiáltotta a sötétbe a végét.
Gondolkodtam, hogy mindet megpofozom, de aztán megállapítottam, hogy ez mind az én hülyeségem miatt van. Persze kiszedni nem tudtam a két gráciát, mert a válaszfal a lehető legfixebb volt, mert unatkozó, több mázsás állatokról beszélünk. Amik ugye a teljes agykapacitásukat, és az összes , rendelkezésükre álló mázsát arra használják, hogy módszeresen leteszteljék a karámok, kerítések teherbírását, minden irányból.
Szerszám nélkül esélytelen a szétválogatás, meg sötét is volt, meg b@sszameg!
Adtam a lónak egy marék szénát, és sarkon fordultam. Annyit még láttam, mielőtt lekapcsoltam a villanyt, hogy Csillag megunta a szardínia szerepet, és átugrott az anyja helyére.
Villany leolt.
Hazamentem, nem voltam túl bőbeszédű, a család látta, hogy jobb, ha most nem kérdeznek annál a kettőnél többet, amire tömör, egy szavas válaszokat morogtam. Elővettem a céges telómat, és hívtam a felettesemet. Vasárnap este, fél kilenckor. A második csöngésnél eszembe jutott, hogy én hova kívánnám, aki ilyenkor telefonál, de nem volt mese. Kétszer is sípszóig csöngettem. Aztán egy negyed óra múlva visszahívott, és másnapra kértem egy szabadnapot.
Ez nem lesz egyszerű...
Reggel már tudtam, mit fogok tenni. Gyorsan elintéztem az itthoni dolgokat, és irány a tanyára. Természetesen a manók nem oldották meg a helyzetet, és az is kiderült, hogy nem álmodtam az egészet. A ló a helyén, a két marha meg megcserélődve. Körbejártam a rétet, megnéztem a villanypásztort. Felaggattam, amit kellett, összeszedtem a szerszámokat, és kiengedtem a lovat.
Aztán gyorsan magamra zártam az istálló ajtót. Kesely nagyon mérges szokott lenni, amikor kiengedem. Legalább egy fél órát ugrál, járkál farokfelvetve, mélyeket horkantva mindenre, ami ugyanott van, ugyanúgy, mint legutóbb, no de a hatás kedvéért mégis... Arra meg hogy berontson, és belelépjen a furikba, semmi szükség. Szóval ő kint, mi meg bent.
Kibontottam a ló karámjának oldalát, így a tehenet át tudtam hajtani a ló helyére. Visszaszereltem az oldalfalat, megetettem a tehenet, meg is fejtem. Aztán Csillagot megabalygattam egy kicsit a lapáttal, mert nagyon örül, ha bemegyek hozzá. Annyira, hogy elkezd ugrálni, meg rugdosódni, páros lábbal. A szerény 3 mázsája nem jelenti azt, hogy nem aranyos, de azért jobban szeretem messziről nézni. Szóval kicsit megböködtem a lapáttal, és visszaugrott a helyére. Túrtam két deszkát, és megmagasítottam a válaszfalat. Aztán kipucoltam a tehén almát, beszalmáztam, és visszavezényeltem a helyére. Reggel héttől egészen délután egyre végeztem is. Aztán kiballagtam a rétre, összeszedtem az akkorra lenyugodott lovamat, és visszabandukoltunk az istállóba...
Ja, közben nekem el van vágva a kezem. A kesztyűn és a kötésen keresztül és éreztem a villanyél jótékony masszírozását....

Belül mindenki rózsaszín....

Amikor megszületett az első gyermekem, nem sokkal utána sikerült elvágnom a kézfejemet, és négy öltéssel varrták össze. aztán teltek az évek, és megszületett a fiam is. Nem sokkal utána az egyik asztalos-ipai gép kicakkozta kézélemet, és a kisujjam tövét. A doki egy órán át készítette a matyóhímzést a megmaradt bőrből, hogy jusson mindenhová, legalább egy kevés...
Nemrég megszületett a harmadik gyermekem, Mira. Most három hónapos. Már a születése előtt elkezdte a gondolat kaparni a koponyám hátsó falát, csak úgy csendben, de alattomosan, hogy több cérna lesz bennem, mint gyárilag tervezte  természet...
Amikor megszületett, ez a gondolat előrébb kúszott, már-már kiállt a napfénybe. Tudtam, hogy be fog következni egy vágás. majd valamikor... a közeljövőben...
Ember ennyire alaposan nem nézi a gépeket, melyik mit csinál, hogy forog, hogy vág, hogy ne engem vágjon.
Vigyáztam, vigyázok most is.
Viszont a sors mindig behajtja, amit be kell hajtania!
Egyszer már azt hittem, néhány hete, hogy megfizettem, amit meg kellett, de nem... Ma egy porelszívó csövet szereltünk. Rutin meló, könnyű lemez cső.
Ment is, mint a karikacsapás. Amíg az egyik csőben meg nem lapult egy fél zsák por. Ez pontosan annyira emelte meg a súlyát, hogy ahol álltam, onnan éppen le bírtam venni. Éreztem, hogy nem lesz jó valami, de ez az érzés kb olyan, mint amikor arra eszmélsz, hogy nagyon jön az a fa, de már nincs visszaút. alattam ketten álltak, várták a csövet. Ha eldobom, a fejükön landol. Igen, húzhattam volna kesztyűt, de abban jobban csúszik az üres cső, és kívülről nem látszódott rajta, hogy plusz teher van benne. És a tesóját előtte szedtük le, minden gond nélkül.
Nos elindult a levétel, és éreztem, ahogy fordul a cső a fogásban. Hozzá kell tennem, olyan vékony anyag, hogy a vágás ellenére rámarkoltam, és begyűrtem az anyagát. Tehát leadtam. Lemásztam, és megnéztem az eredményt. Kicsi vér a mocskos kezemen.
Azért elmentem bekötni, előtte kimosni.
Kimostam... Akkor láttam meg, hogy belülről nem csak a nők rózsaszínűek, hanem én is!
Kicsi pirossal tarkítva. Nagy kő esett le a szívemről, meglett a kötelező vágásom, és nem komolyabb, mint az eddigiek. Alig 3 centis a vágás, és a húst csak kicsit karcolta. Mondjuk a bőrt átvágtam, de ebcsont beforr.
Betadin, bekötözés, most már kesztyű, de csak azért, hog ne koszoljam a kötést.
Biztos kellene bele két öltés, de a múltkor is azt mondta a doki, hogy anélkül is összeforrna, csak csúnyább lenne....
Remélem , kedves Sors, megfizettem a járandóságomat!
Szegény aloe vera... most téphetem a haját...

Ebben a kesztyűben úgy érzem magam, mint Luke Skywalker....

Meggyes-túrós bőséges....

Amikor egy új élethelyzet áll elém, át kell rendezzek mindent magamban, és magam körül. Szisztémát kell találnom, kialakítanom a dolgokban, hogy élhető legyen a számomra. Ebbe beletartozik amit az ember kénytelen megtenni, és amit szívesen csinál. A kötelező, és a felüdülést jelentő is. Szeptember óta dolgozom egy cégnél, itt a közelben. Meg kellett szoknom a korábban kelést, és s korábban fekvést. A melót magát is, mert nagyon sok dolgot tanulok, mind szabadkézi dolgot, mind a gépekkel való munkát is. Végre szakmámban dolgozhatok, egy remek kollektívában. Harminc-negyven éve dolgozó asztalosok mellett vagyok, akik szívesen válaszolnak, ha kérdezi őket az ember. Szerencsére pont akkor kezdtem a cégnél, amikor a mezőgazdasági melók nagy része lecsengett. Van még néhány elvarratlan szál, de alakul az is lassacskán. Mire megint csőstül jön majd a tennivaló, addigra meglesz a rendszerem. 

Most egyébként is a gyerek körül forog az élet. Most múlt három hónapos. 3100 grammal született, és mostanra meghaladta az 5200-at. 51 cm volt a hossza , és most 61 cm. Csak anyatejen él. 

Az asszony minden nap megiszik egy liter tejet. Minden héten többször van túrós, sajtos étel. Van is teje rendesen. 

Ma este is túrós készül. Süti. Poharas süti, avagy a lusta asszony süteménye. Egy pohár ebből, egy amabból, meg valami feltét. Emlékszem, volt sok olyan alaklom, hogy fillérre kiszámolt pénzzel mentünk a boltba, és sokszor csak a minimális dolgot lehetett megvenni az apróból. Mostanában is minimális dolgot veszünk a boltban, de nem szűkölködünk. Ahogy néztem az asszonykámat, hogy elkutyulja a lisztet, a cukrot, és önti a friss túrót a tepsibe, megkérdeztem tőle:

-Figyelj már anya! Mennyi az a túró? Két kiló?

Néz rám csodálkozva: 

-Á! Nincs annyi... vagy másfél- mondja vigyorogva. Rájött, hogy mirefel kérdem.

- Inkább megsütöm, mint hogy megromoljon a hűtőben...

Aztán elvonult etetni a kicsit. Én meg kimagoztam egy üveg meggybefőttet. Ezt is cseréltük. A meggyet. Túrót adtunk érte, még a nyáron. Aztán nyakon öntöttem az egészet tejjel elkevert tojással. Szegről végről a tojást is a tehén tojta, de a tejet sem a boltban vettük. 

Nem hiába mondták az öregek, hogy egy tehén eltart egy családot....

Gregorián macskaének

Amikor az embernek kölyökmacskát dob a gép, oda kell figyelni, hová lép. Mert ugye az ember-macska kapcsolat fejlődési szintjei a következőek:
-Jajj, de cuki! - mondja az ember, míg a macska nagyra nyílt, riadt szemekkel néz mindent, meglepetten, hogy hová is került...
-a második szakasz a felismerés, hogy a macska bizony fél, és ezt fel kell oldani. Az okosabbja hamar rájön, hogy hiába beszél, hívogatja, gazsulál neki, nem változik semmi. Nem akarja érteni a fránya dög, hogy mit akarunk. Az első felismerést rögtön követi még egy: a macska érdek jószág, és a hasán keresztül meg lehet fogni. Elindul az összeszokás. Kaját kap, de nem jön oda, megvárja, míg biztonságosabb lesz, ha nem állunk ott a tálja mellett. Aztán néhány alkalom után, mert ugye a gazda kitartóan közel akar kerülni az ezt nem akaró macskához, a tál és ember távolság apró lépésekben elmállik.
- Fordulópont: engedi magát megsimogatni, de csak evés közben!
-Már néha akkor is engedi magát megsimogatni, ha nem kap enni. Persze rájön, hogy nem kap enni, és akkor már nem engedi magát simogatni. Ingyen simi nincs! ( itt kérdezem én: Ki szelídít kit? )
Aztán áttörik a gát, és az ember lába mellett-között-alatt járkál a beste, miközben minden lépést figyelni kell, agyon ne tapossuk a folyamatosan nyávogó szőrgombócot.
Na... Ezt most szorozzuk fel hárommal! A negyedik, a legkisebb elmaradt valahol. Mivel legutoljára nagyon jó egészségnek örvendett, amikor láttam, csak azt vagyok hajlandó elfogadni a sorstól, hogy valaki hazavitte magával, afféle szabad a macskavásár alapon.
Szóval szorozzuk fel hárommal. Nagyon-nagyon éhesek, minden alakalommal, amikor megyek. Kavarognak. Szó szerint!! Csoszogva lépek be a portára is. Persze nem nekem szól ez a mutatvány, nagyon is jól tudom. A tejeskandlinak, ami a kezemben van.
-Hagyjatok már! Először ki kell szednem a tehénből!!- természetesen úgy tesznek, mint aki nem érti, és ugyanúgy kavarognak a lábam alatt-körül-mellett, bőszen , kánonban nyávogva.
Aztán bejutok a kisházba, ahol a terményt tartom, és a darálót üzemeltetem. Ahogy belépetem például ma, szétspricceltek az egerek. De az egérfogó most sem üres, egy néhai egér, jelenleg már csak leendő macskaeledel van benne. A három muskétás felsorakozva vár az ajtó másik oldalán. Majdnem minden alkalommal kap egy-egy egeret a fogóból, amelyik éppen a leggyorsabb, de az is lehet, hogy mindig ugyanaz, mert egyelőre nem tudom megkülönböztetni őket a színük alapján, mert teljesen egyforma cirmosak mind.
A daráló alatt ott várt a zsák, letűrt szájjal, benne a dara. Nyúlok felé, felemelem a száját, és HOPP! Egy egér kiugrott belőle, gellert kapott a kezemen, és egyenesen az üres vödörben landolt. Én nagyon jól tartom az egereimet. Szép kövér volt, a sok kukorica dara nála is megtette hatását. Ugrált ugyan, de nem tudott felugrani a vödör pereméig. No, a fogóbéli várhat, úgysem sürgős neki többé már semmi. Kinyitottam az ajtót, a három macska egyből keresni kezdte a küszöbnél az egeret. Közéjük nyúltam, megfogtam az egyiket. Izgalmában kicsit meg is harapott, de ahogy érzékelte, hogy nem egér az ujjam, el is engedte. Odatartottam a vödör felé, és meglátta az egeret. Hiába fogtam, kiugrott a kezemből, és el is kapta a cincogit. Gyorsan megfogtam, el ne bújjon a lomok közt, mert akkor nem tudom kiimádkozni, és egyedül lehet, hogy megfázna az épületben. Már morgott is.
-Jól, van, jól! Nem kell nekem, ne félj. Megtarthatod.- Mondtam neki, miközben lefejtettem a karmait az üres zsákról, amibe belemarkolt, mikor megfogtam. Kitettem, és már sipircelt is el, nehogy adni keljen a többieknek is. Addig kiszedtem a halottat a fogóból, és odadobtam a küszöbre. A második elszaladt vele. A harmadik meg megint jött utánam, és felügyelte a fejést. Amint a végéhez közeledtem a fejésnek, a hátam mögött a három ministráns megint belekezdett a magas gregoriánba, és egészen addig folytatták, míg meg nem kapták az adagjukat.
Nem sajnálom tőlük azt a pár deci tejet. Az egerektől sem sajnálom , amit a tanyán esetleg elcsennek. A gazdasághoz hozzátartozik a veszteség is. Ha ezt nem fogadjuk el, ne is kezdjünk bele. Persze mindent meg kell tenni ellene, ami ésszerű, de van, ami az ördögé, és azt úgyis elveszi. Mi pedig nem vehetünk el mindent. Adni kell másoknak is....

Mindenki jól járt!

A csipkebogyó-szedés pontosan azt a lelkiállapotot követeli meg, mint a festés, vagy a rajzolás. Végtelenül jó meditációs gyakorlat, vagy hamar agybajt okoz. Szükség van tehát a belassulás képességére. El kell tudni engedni a sietséget, a sürgetést, a hamar essünk túl rajta érzést. Különben a végeredmény nem az lesz, amit vártunk. A rajznál nem azt fogjuk látni, amit szeretnénk, és a csipkeszedésnél ha a kezünkre nézünk, szintén ez a helyzet fog kialakulni, ha kapkodunk. Mindkettőnél alapos megfigyelésre van szükség, a legapróbb részletekig. Pontos kéztechnikára, és a helyes perspektíva eltalálására, mert megint csak a végeredmény látja kárát, ha nem így teszünk. Neki lehet esni, mint borjú az anyjának, de nem érdemes....
Lerázni nem lehet, mert szemetes lesz, meg el sem engedi a szárát, mint a kökény például. Még akkor sem, ha már megcsípte a dér, és puhává vált. Ki van ez találva kérem! Ugyanis a madarakhoz van köze. Mert a legnagyobb kertészek ilyenkor a madarak. Minden fellelhető élelmet felkutatnak, mert rovar már nincs. A mi csipkebokrunk is tele van mindig verebekkel. Eszegetik az érett bogyókat, magostól, mindenestől. Aztán elrepülnek, mert kénytelenek, ugyanis Csutak kutyám érez egy állandó belső kényszert arra, hogy elzavarjon minden más állatot, ami a portára téved. És ebbe a körbe a verebek is beletartoznak. Állandó tréning alatt áll így a kutya is, és a madarak is. De ami a legfontosabb, hogy azért eszik a bogyókat, mielőtt ki lennének paterolva. És viszik a magokat, amiket lenyeltek. Aztán jó kis trágyába csomagolva elvetik valahol máshol. Így jó a csipkének is, mert teret hódít. Jó a verebeknek is, mert ehetnek, és jó a Csutaknak is, mert dalol a lelke, amikor elzavarhatja a verebeket. Meg természetesen jó nekem is, mert nem kell messzire mennem csipkebogyót szedni.
Úgy indultam neki, hogy szedetek vagy 30 kilót, és csinálok belőle bort. De nem jött össze, mert csak ígéretet kaptam a szedésre, a megvalósulás úgy néz ki elmarad. Nekem most nincs annyi időm, hogy nyakamba vegyem a határt, és szedjek ennyit, így kénytelen vagyok megelégedni azzal a kis tálkányi mennyiséggel, ami az udvaromon terem. Persze mindet nem szedem le, mert akkor frusztráltak lesznek a verebek, nem beszélve a kutyáról...
Cirka másfél kiló lett, ez kb három és fél liter borhoz elég. Ez pontosan három és fél literrel több, mint amit tavaly sikerült csinálni. Akkor elrontottam a dolgot. Lett ugyan egy nagy vödör csipkém, de rosszul erjesztettem, és lett vagy harminc liter nagyon szép piros ecetem. Igazi biológiai úton erjesztett, de valahogy nem esik jól legurítani belőle egy kupicával... Ellenben salátához kiváló! Viszont míg élünk, kitart ez a mennyiség!
Úgyhogy most odafigyelek!
A verebek meg jöhetnek a maradékért, a bokor tetején meghagytam nekik az összeset. Ott Csutak is csak ugathatja őket...

A lányom bögréje...

Hajnalban, melóba indulás előtt összepakolom a kajámat, közben lefőzöm a kávét, amit elkortyolgatok indulás előtt, és azt is, amit magammal viszek. Mert napközben szintén elkortyolgatok két kávét. Mindig kinyitom a konyhaszekrény fölső, üveges részét, ahol a bögréket tartjuk. Kiveszek egy bögrét, beleöntöm a kávémat forrón, vagy ha maradt tegnapról, akkor abban melegítem meg. Addig elkotyog a kétszemélyes főző azzal az adaggal, amit el fogok vinni. Méz kerül a kávéba, és sok tej.
Ma reggel is ezt a ceremóniát vittem véghez, és rendre, mint minden reggel, a lányom bögréje került a kezembe. A nagylányomé. Már tizenkilenc éves lesz, és az ideje nagy részét nem itthon tölti. Kezd leválni... Illetve azzal álltatom magam, hogy kezd, pedig már javában levált.
De minden reggel szembetalálkozok a bögréjével. És minden reggel óvatosan félretolom, nem veszem ki, nem használom, nehogy fogyóeszközzé váljon, mint a szekrény egyéb tartalma oly gyakran. Nem engedhetem, hogy a lányom bögréje összetörjön. Mert az az övé... ha hazajön, akkor keresi, abból kortyolja a kávéját.
Ide köti a bögre is. Ezen gondolkodtam végig ma reggel, míg vezettem a munkahelyemig...
Természetesen nem a bögre az, ami ideköti, de nekem fontos, hogy tudjam, van idehaza egy bögre, és neki is tudnia kell, hogy várja haza a bögréje is. Tudnia kell, hogy hiába tart kifelé a házból, mindig van itt egy szoba, egy ágy, egy törölköző, egy tányér étel, és egy bögre, ami hazavárja! Mindig, és mindenkor.
Eszembe jutott, hogy nemrég még akkora volt, hogy elfért a két tenyeremben. kicsit hintáztattam, és már aludt is. Aztán ez is eszembe jutott, hogy mindig fel kellett fogni a haját, a feje tetejére, és a kis fincsuri-pálmafa csak úgy lengedezett, ha közlekedett. Mert sétálni nem tudott, csak félig szaladva közlekedni. Aztán még sok dolog eszembe jutott, és rájöttem, hogy felnőtt. És arra is rájöttem, hogy hiányzik otthonról. Tudom, hogy ez így a jó, és neki is élnie kell az életét, menni a céljai után, de a kisgyerek része hiányzik.
Lehet, hogy öregszem, és kezdek szentimentálissá válni, de ez ellen sincs mit tenni. Úgyhogy megpróbálom magamban útjára engedni a legnagyobb gyermekemet, miközben tudom, hogy van itthon egy bögréje.
És mindig is lesz....

Macskabenzin

A mai nap a pihenésé. Végre! Persze nincs olyan, hogy semmit nem csinálunk! A tehén sajnos még most sem feji meg magát, és a ló sem visz magának , meg a többieknek szénát... Na de ez nem olyan sok, kibírható kötelesség . Kicsit késve mentem, mert csak vasárnap van, és végre többet alhattunk. Miruka úgy aludt, mint a bunda. Este tíztől reggel majdnem hatig! Úgyhogy lustultunk. Aztán még keringtem itthon, mint gólyaf...s a levegőben, de csak elindultam. Mire megérkeztem, az összes macska türelmetlenül várt. Már elém is szaladtak, kérdőre vonva, hogy hol a viharban voltam eddig?! Majd hasra estem bennük! Megpróbáltam lefényképezni az izgalmas kavargásukat a lábam körül-között-alatt, de csak időhúzásnak vették, és elkezdtek felmászni a lábamon.
-Hé! Előbb ki kell szednem a tehénből! Üres a vödör!- mondtam nekik, és csoszogva, hogy véletlenül se lépjek rájuk, bementem Cirókhoz, hogy megfejjem.
Végig ott vernyákoltak körülöttem. Még a tehén vályújába is belementek, összeszagoltak Cirókkal, hogy : "na? Mi lesz már?", de nem haladt gyorsabban. Ott sertepertéltek körülöttem, meg a tehén alatt. Végig néztem, hogy rájuk ne lépjen a nagy jószág. Nem szokott lépdelni, míg fejem, de eddig macsekok sem járkáltak alatta. Persze Cirókot egyenlőre csak és kizárólag a dara érdekelte.
Közben kiderült, hogy egyik-másik nyekergőn már működik a tépőzár is. Elkezdett valamelyik felmászni a hátamon. Aztán szerencsére meggondolta magát, és Csillag felé vette az irányt. talán azt gondolta, majd nála hamarabb célt ér, de csalódnia kellett.
Végre, nagy sokára- volt talán 15 perc is- kiürült a tehén, és felálltam a fejőszékről. A macskák újból érdeklődésük középpontjába vettek. Nézték, most mi következik...
-Na, gyertek! Cicc!- több se kellett, spuri utánam! Megint nézni kellett, hová lépek éppen, nehogy laposabbak legyenek a kicsik, mint kellene...
Miközben próbáltam a macskák között beönteni a tejet a tálba, megbeszéltem magammal, hogy legközelebb először kiöntöm, utána szólok nekik, talán akkor könnyebb lesz nem a fejüket összetejezni.
És még mielőtt bárki szólna, hogy nem jó a macskáknak a tehéntej, közlöm, hogy egy hétig nem kaptak. Vettem nekik, nem is olcsó, jó minőségűnek számító macskakaját. Lágyat, hogy el ne vásson rajta a foguk. Első nap megették. Második nap ránéztek, majd rám, és mindegyik megszólalt:
-Nyáááá... -szóval egyem meg én....
Aztán nem kellett nekik. El is tűntek egy időre, hogy ha nem adok tejet, néznek másik tanyát. Az anyjuk azért maradt. Neki sem kellett a bóti kaja, úgyhogy továbbra is adtam neki a tejet. Úgy, ahogy a tehénből kijött. aztán egyszercsaqk megjelent a négy muskétás is megint. Tejet isznak, nem betegek. Sőt! Nőnek, mint a gomba!. És már olyan hancúrban vannak a portán, mint a vihar!
Szóval elhiszem én, hogy a tudomány megmondta, bebizonyította, a tehéntej nem jó a macskáknak. De az a helyzet, hogy ezeknek senki nem árulta el, így nem tudják....

Újra itt!

Megint betört hozzánk a világ! Újra van netünk! Nem is tudom... talán fél éve, hogy nem tudtuk kifizetni. Sok és sokkal fontosabb dolgokra kellett a pénz. Mit ne mondjak, hiányzott azért. Főleg azok az emberek, akiket itt ismertem meg, illetve a elektronikus úton tartom velük a kapcsolatot. Azóta is jelentkeztem hébe-hóba, csak hogy hangot adjak magunkról. Nagyon sok dolog zajlott körülöttünk. Sok volt a munka, és a nejem állapota miatt szinte egyedül kellett volna mindent csinálnom. Férfiasan bevallom, nem ment.... Léptem inkább kettőt hátra, és szüneteltettem pár dolgot. A jószágot minimálisra redukáltam, a kert maradt, ahogy a Jóisten gondját viselte. Nagyon sajnáltam, de nem tudtam ennyi felé szakadni. Lassan megint egyenesbe kerülünk, remélem nem sz@rik megint valamit a kutya!
A munka csökken , lassan kitolok minden maszekot, utána leülök, és rendezem a gondolataimat, megpróbálok előre tervezni. Helyet kell kapjon a család, a gyerekek, a gazdaság, amit teljesen új alapokra szándékozunk helyezni, és a pihenés is.
Meg sem tudom mondani, mikor rajzoltam utoljára... már nagyon hiányzik! És a filmek! Imádom a történeteket! Bár mostanában nem nagyon lesz lehetőség egy üléssel végignézni akár csak egy epizódot is, bármelyik kedvelt sorozatból. Mira egyre többet van ébren, nyílik a világ felé, és a világ kezdi elérni. Az asszony minden idejét leköti. Játszik vele, tornáznak, beszél hozzá. Lassan két hónapos lesz a pici. Sokszor fent van napközben, és estefelé is olyan kerek szokott lenni a szeme, mint a bagolynak. Próbálom kivenni a részem, de hajnalban kelek, megyek dolgozni, előtte jószágozok, meló után meg megint jószág... Hol az egyikünk fáradtabb, hol a másikunk. De ezt nem panasznak szánom, tudtuk, mivel jár egy baba. Hiszen nem Ő az első.
Maradt néhány csüngőhasúnk, amit iskola előtt a fiam megetet. Este én látom el őket. Szerencsére az egyik barátom a kertjének a nagy részét olajtökkel vetette be, így egy hónapig hordtuk tőle a kimagozott fél tököket. nagyban megkönnyítette a tíz disznó etetését. A nyulak nem képviselik magukat tovább a portán, legalábbis jelenleg. A fagyasztóba helyezték át a székhelyüket. Két éve volt egy májfertőzés az állományban, amit hiába gyógyszereztem. Akkor kényszervágós lett mind, kivéve egy szép vörös újzélandi bak. Tavaly vettem hozzá néhány anyának valót. Tavasszal nehezen akartak szaporodni, de végül egy alatt lett egy alom. Mikor fél kilósak lettek a leválasztott nyulak, három nap alatt mind a hat kifeküdt. Ugyanaz a baj. A bak "átmentette" a betegséget, és elfertőzte az anyákat. A felnőtt nyulakon nem látszódott semmi, de a kicsik mindig eldőltek. Úgyhogy nincs nyúl. és legközelebb csak a tanyán lesznek.
Az meg nem idén lesz. Minden megmaradó épületen födém és tető csere szükséges, plusz a falakon kívül mindent újra kell csinálni. Idén nem is terveztem, de ha terveztem volna is, akkor most újratervezném, mint a navigációs rendszer...
A tavasszal befogott kilenc méhrajból, és az egy túlélő családból jelenleg hat kaptárnyi méh van. Kicsit elkéstem az atka elleni védekezéssel, sok is van bennük. Majd tavasszal derül ki, hány család éli túl.
Cirók rendben van. A legelőre nem tudom kiengedni sajnos, mert állandóan szétszedi a villanypásztort. Szénázom, és abrakolom. Naponta kétszer fejem. A konyha nagy részét még most is ő fedezi. Nagyon sok sajtot, tejfölt, tejes dolgot, és túrósat főzünk. Néha jut a család többi részének is, barátoknak is ez-az. Csillag szépen növöget. Egész nyáron kaszáltam neki, tíz hetes koráig meg megkapta a fele tejet. Most ő is abrakol és szénázik. Már közel 3 mázsa.
Kesely jó húsban van. Ő gyakran kint van, mert jól viselkedik. nem szedi szét a pásztort, és nem ront szét semmit egyedül. Csak a tehénnel, nagy egyetértésben...
A cicák mind megvannak. Az anyjukkal is összehaverkodtam. Beköltöztek az istállóba. Este melegebb van ott, mint bárhol máshol a tanyán. Vettem nekik macska szalámit. De továbbra is kunyerálják a tejet, így néha adok nekik azt is. Én tudom, hogy nem jó nekik. De ők ezt nem olvasták sehol, én meg nem mondtam el nekik. Így szépen gyarapodnak tőle, és eszükben sincs hasmenést produkálni. Nevük nincs még, majd ha teljesen haverok leszünk, megkérem őket, mutatkozzanak be. Az egeret mindenesetre szívesen veszik, akár az egérfogóból is.
Hát... ez karcsú összefoglaló a kimaradt fél évről.... annyi minden kavarog a fejemben, hogy nem tudok egy értelmes szálat elkapni. Majd később. Addig is leszek, illetve vagyok.

Haverok lettünk a vénlánnyal. Nem fiatal macska már, azt sem tudom, kié...

Egyenlőre még más fogja nekik az egeret. Hol az anyjuk, hol én. De legalább tudják, mit is kell a kis gazfickókkal csinálni!

Nem értem....

Néha nem értem az embereket. Komolyan... Eleve nagy szívfájdalmam a szemét keletkezése, az meg, hogy szerteszét dobálják az emberek, csak gyufa a benzines kannába nálam. A minap reggel szokásos utam a lekaszálandó fű felé vezetett a tanya melletti úton. A legszélső épület mellett visz el a köves út, egy elburjánzott orgonabokor mellett. És a szemem sarkából néhány fehér foltot vettem észre a bokor tövében. Ok, hogy a legszélső ház a faluban, és azt is aláírom, hogy az embernek engednie kell, ha a szükség hajtja. De kérdem én, hogy a pisiléshez felhasznált wc papírt, a használt tisztasági betétet, és a berakott új betét papírjait szükségszerű-e a fűben szétdobálni? Mert az olyan természetes, nem? Meg hamar le is bomlik, nem? Na mindegy...
Aztán tegnap Miskolcon voltam. A nejem ultrahang és NST vizsgálaton volt. Még tízkor beül. Egészen délután háromkor be is került. Persze a gyerek végig rúgkapálta a várakozást, mert kényelmetlen volt neki, hogy az anyja annyit ül, vagy éppen kínjában járkál. Mire bejutottak, el is fáradt rendesen. Az NST-nek meg ugye a lényege, a szívhang és a gyerek mozgása közti összefüggés vizsgálata. Eleve a rossz oldalra tették fel a feleségemre a tappancsot, pedig mondta, hogy nem ott van a gyerek, nem lesz szívhang. De bent jobban tudták. Két kézzel megrázták a nejem hasát...Hogy mozgásra bírják a lányomat. A nejem egy szelíd asszony. De megfordult a fejében, hogy lever egy sallert a hölgynek a pocakrázásért. Na... a lány rugdosni kezdte a tappancsot. de ugye szívhang nem volt... Hát, ez nem lesz jó... Ezt mondta a szakember. Persze, mert a másik oldalon van a gyerek... Mondta a nejem. Na, akkor áttették az érzékelőt oda, ahová mondta a feleségem. Persze szívhang lett rögtön, viszont az Istennek nem akart a gyermekünk többet küzdeni. Na, akkor fel kell menni az osztályra, és lefeküdni, rákötnek egy gépet, és egy órán át vizsgálják. Ekkor már majdnem négy óra volt. Közben én kint ültem a parkolóban az autóban. Elvileg hamar kellett volna végezniük, csak akkor kellett értük mennem, amikor behívták. Tehát három után pár perccel érkeztem. Közben el-el bóbiskoltam. Megbosszulja magát a napi sok óra munka... de néha figyeltem is. Ha ébren vagyok, és nincs, ami lekössön, akkor figyelek. Szinte mindent. Ha van néhány érdekes ember, akkor őket. Nos, itt volt. Nem tudom, hogy honnan tudtam, de tudtam, mi fog következni.... Egy fiatal pár sétált át az autóm előtt. Egy húsz év körüli srác, és egy 18-19 éves lány. A lány dohányzott, és egy energiaitalt lóbált a kezében. Amikor elém ért, elfogyott a cigije éppen. Hat nullára végződő összeget mertem volna feltenni rá, hogy eldobja a csikket. Nem tudom, lehet a tartása miatt gondoltam. Nyertem. Olyan nehéz lehet a kukába dobni! Nem tudom, mert én soha nem dohányoztam, de nyilván megerőltető, mert sok csikket látni mindenfelé. Oldalra néztem, közvetlenül az autóm mellett sorakoztak a kukák, és a szelektív hulladékgyűjtő konténerek. Na, gondoltam, most jön az energiaitalos doboz. Még öt métert mehettek, és odaértek az autóhoz. A kislány megállt a kocsi mellett, és nagyokat kortyolt az italból, míg a fiú beszállt. Sietve itta, majd beszállt. Na? Most! És lőn! A kocsijuk alá dobta az üres dobozt. Négy méterre volt tőle a szelektív gyűjtő...
Hirtelen átvillant az agyamon, hogy amíg állnak, mert nem indultak el, odamegyek, és felveszem a dobozt, majd bedobom neki az ablakon, ami le volt eresztve. De elvetettem az ötletet.Ha magától nincs annyi esze, vagy annyi igénye, akkor ha figyelmeztetem se lesz, sőt!! És a legnagyobb baj, hogy ha lesz gyermeke, akkor ezt a példát fogja látni és követni. Mert ugye a gyerek először a szülőt másolja... Elhajtottak. Felvettem a dobozt és bedobtam a szelektív gyűjtőbe.
Közben letelt az egy óra, és a nejemmel még semmi. Kínomban már jobbra-balra dőltem. Felfedeztem, hogy lehet az ülést hátra dönteni az öcsém kocsijában... Jó lett volna, ha hamarabb kezdek eziránt kutatni, mert akkor aludhattam volna ... mennyit is, lassan két órát. Próbáltam felhívni a nejem, nem vette fel. Baj biztos nincs, mert szólt volna. Csigalassan eltelt még egy óra, amikor arra ébredtem, hogy csörög a telefon. A kedvesem volt. Minden ok, csak elfeledkeztek róla...
Két órát feküdt az egy helyett. Szóval néha nem értem az embereke. Se a tanultakat, se a tanulatlanokat...

Haladnak a kasok

Az egész napos munka után még egy kicsit túlóráztam a műhelyben. Az idő sürget. A méhek rajzása lassan időszerű, úgyhogy be kell fejezni a kasokat. A léptartó lécek helyét kellett megcsinálni a következő ütemben. Amikor az első Gedde-kasomat megcsináltam, a lécek helyét be akartam vésni. Na, szépen tönkre is tettem azt az elemet, amibe vésni akartam. Félretettem hát a dolgot, és agyalni kezdtem. csináltam majd egy hete egy sablont, amivel majd berajzolhatom a lécek helyét. Így minden kasban ugyanoda esnek majd az ugyanakkora lécek. Szabványosítás... De a farostlemez, amiből készült a sablon, gyenge ahhoz, hogy sablon legyen. Tudtam, hogy van még rétegelt lemezem valahol, de hogy hol , azt nem .... 

Aztán a nagy rendrakásban előkerült, és szem elé tettem. Több elindított projectet is megtaláltam, és kipakoltam szem elé. Még egyszer nem hagyom elkallódni őket. 

Ma , ahogy előszedtem a kasokat, először rajzoltam a lécek helyét, kézzel, mert ugye a sablonom összetört. Meg is rajzoltam vagy három kast, mire leesett, hogy ennyi idő alatt már rég megcsináltam volna az új sablont a rétegelt lemezből. 

Úgyhogy fogtam magam, és meg is csináltam. Úgyis kell még majd gyűrűket csinálni a kasokra. Ezzel már játszi könnyedséggel megrajzoltam a lécek helyeit, és több, mint a fele gyűrűbe be is martam. Persze nem a saját marómmal, mert nem találom a marókéseimet... Valahol a "válogasdát" kupac alján van, már több, mint egy éve.... Meglesz az hamarosan, de egyszerűbb volt az öcsémtől kérni egy marót késestől. 

Aztán előszedtem egy másik elkezdett tervet is, a jó harmadát meg is csináltam, de végül beláttam, hogy holnap is nap. 

A rétegelt lemez sablon már bírja a gyűrődést. Sokat segít a munkában egy ilyen egyszerű dolog.

Minden léc ugyanoda esik, és ugyanakkora lesz. Így nem kell sakkozni, melyik hová való. 

15 mm széles, és egy cm mély marások.

Ez kicsivel több, mint a fele a gyűrűknek. Egy kas két ilyen gyűrűvel indul. 

Rend 1.1

Létezik olyan, hogy túl sok szerszám?
Nem... szerintem sem. Amikor elkezdtem a szakmát, semmim nem volt. Apránként haladtam. Aztán ahogy jöttek a munkák, nem azt mondtam, nem tudom megcsinálni, hanem azt, hogy meg tudom. Persze volt, hogy fogalmam nem volt róla, hogyan, de TUDTAM, hogy nincs olyan, amit nem lehet megcsinálni. Esetleg olyan van, amit nem éri meg...
Aztán az esetek nagy részében mindig volt egy-egy eszköz, vagy szerszám, ami kellett volna, és nem volt. Két választás van ilyenkor:
- az ember elmegy, megkeresi, és megveszi.
-vagy fogja magát, és legyártja.
Nekem mindkettő bőven van. Megvett és legyártott is. Azt is elképzeltem, hogy fogom berendezni a műhelyt. Persze nem úgy lett, mert rohantam a pénz után. Pedig ha elsőre megcsináltam volna, könnyebb dolgom lett volna. Vagy ha csak néha-néha csináltam volna egy-két olyan apróságot, ami segíti a munkát...
Sajnáltam rá az időt. Mostanra viszont rájöttem, hogy egy kis időráfordítással sokkal többet nyerek. A legjobb példa erre a pillanatszorítóim. Van belőle egy csomó. Mindig kellett, kicsi, nagy, rövid, hosszú... És hol itt tűnt el, hol ott a műhelyben. Eldugták a manók. Vagy az ördög ült rá. Azért úgy nagyjából emlékeztem mindig, hol is tettem le, de pakolódott rá, és keresni kellett. Ez meg ugye időveszteség. És az idő egy olyan drága dolog, amit soha, semmivel nem tudunk visszakapni.
Szóval.... Mivel a műhely közel fele felszabadult a rendetlenség uralma alól, rögtön ki is használtuk az öcsémmel. Hozott egy nagy rakás 6 méteres szarufát. Körbegyalultuk. Lett megint 15 zsák tiszta forgács. Nincs mese, enni kell, naponta akár hatszor is, hogy fogyjon az alomvécébe...
A gyalulás után felszedtük, a fiam megint besegített , hátravitte a helyére.
Aztán az öcsémnek mennie kellett. Én meg úgy voltam vele, hogy innentől kezdve minden egyes nap fogok valami olyat csinálni, ami előre visz. Napközben jókat röhögött a tesóm, mert hol itt, hol ott talált szorítókat. Meg is jegyezte, hogy mindenhol van belőle. Na, amikor elment, fogtam magam, a "válogasdát" kupacból túrtam egy darab rétegelt lemezt, egy vörösfenyő deszkát, egy lakkozott bükk bútorajtó darabot, és egy gyalult tölgy lécet. Kicsit alakítottam rajtuk, és egy marék kiegyenesített raklapból kiszedett szeggel összekalapáltam. Két csavar is akadt az egyik "mindentbele" vödörben, így hamar fel is került a helyére. És végre, évek óta először helye lett a szorítóknak!

Csak álltam ott, és örültem egy vacak kis polcnak, mint egy kisgyerek. Nem volt több, mint tíz perc megcsinálni, és hihetetlenül sokat számít! Nem is értem, miért nem csináltam meg hamarabb...

Ezen felbuzdulva a két viharvert , szétnyitható festőbakot is fellógattam föléjük. Ezekkel is mindig csak a "baj" volt eddig. kellettek, de hol ide, hol oda tettem, mert használaton kívül mindig útba kerültek. Na most már megvan a helyük.

A "sosincsmeg" kategória további győztesei a vízmértékek, és a gipszkarton támaszok. A három vízmértékemből kettő állandó helyére került végre, a harmadik oda van "kőcsönbe" adva. majd ha hazakerül, elfoglalhatja a saját szegét a falon ő is. A gipszkarton támaszok közül -ketten vannak- csak az egyikkel találkoztam, de a "válogasdát" kupac alján van. A másik is itt bujkál valahol a lomok közt... majd elkapom a grabancát!

A helyzet az, hogy a ház ajtaján belül az asszony birodalma van. Kívül meg az enyém. A kívül-birodalom sokkal nagyobb, talán ez az egy mentségem van rá, hogy rendetlen. A belül-birodalom rendben van. Néha akad egy-két lázadó dolog azért bent is. A kamrában rendezkedett a kedvesem. kicsit megfeledkeztünk a sok tejes dolog mellett a hordós káposztáról. mindkét dézsában volt még. Az egyik teteje egy kicsit penészes lett, ezt jó mélyen kiszedte a kedvesem. A másik csak "bornyús" volt, ahogy nálunk mondják. Ezt kimosta. Aztán egy részét elküldte anyámnak, másikat anyósomnak, harmadikból készített babos-tejfölös-füstölthúsos-oldalasos-káposztát. A maradékot, vagy tíz üvegbe beletömködte, és a befőző automatával hőkezelte. most a kamra polcán figyelnek. meg lettek rendszabályozva...

Közben én kint kínoztam magam a hosszú fákkal. Átcsiszoltam őket, és marást tettem az élükbe. A fele lett ma kész. De nem kell altatni, az tuti...

Rend 1.0

Nos... A műhely az, ami legrégebbi kreálmány. Ez az épület adta nagyon sokáig a kenyeret. Volt 3-4 évem, amikor se szombat, se vasárnap, se ünnepnap ne volt. mindenkinek tegnapra kellett, meg gyorsan. Hajnal öttől dolgoztam, következő hajnal háromig. A nyár volt a legjobb időszak. kinyitottam a műhely ablakát, és hallgattam a 200 m-re lévő patak partjáról ideéneklő poszátákat. Egyszer-kétszer volt olyan is, hogy le sem tudtam feküdni. Annyi energiám volt akkoriban, hogy elképzelhetetlen. Ma már nem tennék ilyet. Sokszor gondolkodok, hogy ez a nagy gazdasági válság nem-e miattam van. A Jóisten azért küldte, hogy álljak le! És használt. Észhez tértem. Kevesebbet dolgozok, és ugyanúgy nincs pénzem, mint akkor....
De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a műhely a "válság" óta mellőzve van. Néha akad munka, amit ott végzek, mostanában szerencsére egyre több. Így fel sem tűnt sokáig, hogy egyre kevesebb helyen tudok állni. Aztán most, hogy a kasokat csináltam, már végképp nem fértem. Úgyhogy a nagy megújulást itt kezdtem el. Reggel nekilendültem, és elkezdtem az ajtótól befelé haladva rendezkedni, takarítani.
Nos... az alomvécébe hónapokig elég lesz a fűrészpor, és a forgács, amit felszedtem zsákokba. Azt hiszem harminc zsák lett egyenlőre. A szénatározóban van hely, oda szépen elhordta mindet a fiam, most este pedig elpakoltuk rendesen.
Sokan keresnek, hogy kellene ilyen kis hulladék léc... Na az pont nincs. Az asztalos műhelyben SOHA nincs hulladék léc. Amit már nem építek be sehová, az tűzifa. És a tűzifa érték. Éppen ezért amikor leesik egy-egy léc, kisebb deszka, beállítom a fűrész mögé. Hogy elférjek tőle. Egy darabig.... Aztán ha már akárhogy fordítom a fűrészt, nem férni, na akkor összefűrészelem a javát. Persze egy hét múlva jön majd valaki, akinek pontosan jók lettek volna az összevágott lécek...
Na ez az összevágás most elmaradt. Nem azért, mert nem volt mit. A cél az volt, hogy a műhely egyik felét kiszabadítsam. Ma is, meg holnap is munka miatt kell benne a tér. Úgyhogy a lécek a másik oldal kupacát gyarapítják egyelőre. Átválogattam a tábla anyagokat is, és néhány akác deszka is a fal mellé került. Leporoltam a falat, a lányok már alig látszódtak a portól... Mert ugye az asztalos műhely elképzelhetetlen lányok nélkül...
Szóval délután kettőre végeztem azzal a mennyiséggel, ami a ami cél volt. Aztán nekikezdtem a melónak, ami szintén a napi cél volt. És este kilencre végeztem is vele.
Holnap megint meló, és megint pakolás. Következik a Rend 1.1

Innen indultam reggel...

És ide érkeztem délután.

Egész felemelő érzés úgy dolgozni, hogy nem esek hasra semmiben.

Rend a lelke mindennek

Néhány hete kezdett bennem tudatosulni, hogy valami nincs rendben körülöttem. Végre van munkahelyem, olyan, amiről eddig álmodtam. Persze nem a pénzügyi része a kedvező, hanem maga a hely, a közeg, az emberek. A helyi általános iskolában dolgozom egy ideje, mint karbantartó. Szeretem csinálni. Ez vagyok én. Ha gond van, hozom a megoldást. Én lettem Friccs úr, vagy Hagrid... a helyi varázsló és boszorkányképzőben. De itthon nem ment rendben minden. Akadozott a munka. Most sem volt kevesebb időm, mint amikor szabadúszóként, vagy vállalkozóként dolgoztam, csak valahogy nem úgy jött össze. Eddig is minden szanaszét volt, egymás hegyén-hátán, csak valahogy a figyelmemen kívül akadt. Aztán jött ez a munkahely. A kötöttség. Eleinte tartottam tőle, hogy nem fogom szeretni a kötöttséget. Hogy mindig meg fogják mondani, mit csináljak. de végül be kellett látnom, hogy alaptalan volt ez a félelmem. Nem kerget a tatár a melóhelyen, van időm befelé fordulni kicsit, és vizsgálódni.
 Vagy két hete nagyon mérges voltam mindenre. A világra, ahogy kínlódok mindennel... Bevallom azon is gondolkodtam, hogy felmondok. Azt gondoltam, azért nem megy semmi körülöttem előre, mert elveszi az időmet a munkahely. Aztán megálltam egy pillanatra. És elkezdtem kívülről nézni magam, a világomat, és rájöttem, bennem van a hiba. A káosz, ami zavar a körülöttem lévő dolgokban, igazából a fejemben van. Magam vagyok az oka annak, hogy nincs idő semmire. És nem azért, mert többet akarok, mint amit bírok.
A feleségem mondta nemrég, hogy el kellene pakolni a portán. De most végre mindent el kellene pakolni, helyet csinálni. Fordítva oldani meg a dolgot. Rendet rakni , és akkor a helyére kerül a fejemben is minden. Be kell látnom, a feleségem okos asszony. Igaza van. Nem hiába mondták a régiek is, hogy rend a lelke mindennek.
Szóval  a helyére kerültek végre a dolgok. És lassacskán neki is kezdtem. Nem fog menni úgy, mint eddig, hogy gyere cipó, bekaplak... A változáshoz idő kell. De az elhatározás megtörtént. A legtöbb dolog a padláson van. Elfelejtett kacatok. Olyan ez, mint az ember tudatalattija. Nem tudja, hogy vannak benne dolgok, de a dolgok ott vannak, és hatásuk van mindenre. Szóval ott kezdtem. Már el is felejtettem egy csomó mindent, ami a műhely padon van. nagyon sokat kidobtam, és el is égettem. Az évek alatt átértékelődött sok minden. Voltak tervek, amikre már nem kerül sor. Van, amelyikre azért, mert elavult, van, amitől már van jobb, meg van, amit máshogy oldottam meg, de a legbosszantóbb, amit megoldottam, ugyanolyannal, amit most találtam meg, csak szerezni kellett másikat, mert nem tudtam, hol van az eredetileg erre a dologra félretett...
Szóval a kapkodás... Na meg a félkész , vagy majdnem befejezett dolgok... Abból is van néhány a portán. Be fogom fejezni , amit be kell. Amire meg nincs szükség, menni fog. Statáriumot hirdetek. Nem csinálom ugyanígy ezt az egészet. Teljesen elegem lett belőle, hogy többet botladozok például a műhelyben, mint egy kezdő alkoholista egy jól sikerült este után....
Oda is csak gyűltek a dolgok, hogy majd megcsinálom, biztos kell még, csak nem tudom mire, jó lesz még valamire, meg hasonlók. Hát nem! Befejeztem. Rend lesz! És akkor majd nem kell mindennel kínlódnom. Annyi fedett helyem van, még itthon is, ha a tanyát nem is veszem figyelembe, hogy akár három család is minden púcerkáját alá tehetné, és szinte mindenhol csak sasszézni lehet. meg egyik helyről összeborogatni mindent, hogy valamit megkeressek, ami talán, ismétlem: talán ott van valahol alul...
Szóval: konklúziót vontam le. Jó nekem ezen a munkahelyen. Maradok is, amíg szükségük van rám. és mielőtt bármi nagyba fogok, rendet teszek mindenhol. Aztán ha csinálni akarok valamit, leülök egy kicsit, kávéval a kezemben, és átgondolom, hogy tényleg kell-e nekünk. Akarom-e igazán ebbe tenni az időmet? Mert egyre csak fogy felőlem, és nem akarom elpocsékolni...

Visszatért a meggyfa

A nők képesek életet adni. Nem a szülésre gondolok itt, hanem minden másra. A szülés biológiai privilégiumuk, de pusztán a lényükkel képesek életet adni. Nélkülük a ház csak egy ház. Nem otthon. Az életet, az otthon melegét ők adják. Minden nap szembesülök ezzel itthon is. De akár az Anya-tanyán is. Amikor kihaltak a tulajok, elkezdett széthullani ott minden. A fák beteggé váltak, volt, ami el is pusztult.
A feleségem nagyon szereti a meggyet. Van a többi fa között egy egész fiatal meggyfa. Tavaly nem volt rajta termés, és elkezdett száradni. Amikor megkaptuk a telket, elég cefetül nézett ki szegény. Az első alapos körülnézésünk alkalmával a kedvesem először megörült a fának, de ahogy közelebb ment, elszontyolodott kicsit. Látta, hogy kifelé tart az életből a meggyfa. A törzsén több helyen sűrű mézga volt, és betegnek nézett ki nagyon. Érezte, nincs senki, akinek szüksége lenne rá. A kedvesem egy darabig szomorkásan nézte, de aztán odalépett hozzá, és megölelte a beteg törzset. Csak állt ott, és ölelte, halkan beszélgetni kezdett hozzá.
- Gyógyulj meg!- kérte tőle. - majd ahogy elvált tőle, megsimogatta közben. Aztán jött az ősz, minden fa elhullajtotta a levelét a kertben. Tavasszal pedig virágba borult mindegyik. És láss csodát, a meggyfa törzse rendbejött, A szél leszedegette a száraz ágai nagy részét, és habosan virágzani kezdett. hatalmas fürtökben ontotta fehér virágait. A méhek körbedöngték.
Biztosra veszem, hogy az asszony hozta vissza a halálból a fát. Az ő energiája, a szeretete mutatta meg, hogy van még, aki számít rá.

A mai nap más apró csodát is sikerült átélni. Délelőtt kértem a fiamat, hogy segítsen kint a műhelyben. Elég kelletlenül állt fel a számítógépes játék mellől, de jött. Néhány napja leszabtam a rakodó kasokhoz a léceket, reggel meg levágtam méretre, szögre őket. Csak hát nagyon sok volt, és nem férni tőlük, útban voltak. Mondtam neki, hogy volna dolgom, megkezdem a gyűrűket, ő meg szegelje készre. Csinálta is, ímmel-ámmal.... Aztán elrontotta. Mondtam neki, hogy az úgy nem jó. Szétszedtem, megint megmutattam, hogy szegelje szorosra a léceket. Ha nem úgy tesz, lötyögni fog az egész, és az nem jó. Erre bepukkadt, és leült, hogy ő ezt nem csinálja. No, hát ha nem, akkor nem. Elég sokat segít mostanában, majd megcsinálom én. Nem akarom teljesen kedvét venni a kényszerrel a munkától. Bevonult. Aztán ebéd közben beszélgettünk. és ebéd után kimentem a műhelybe szegelni a kasokat. Egyszercsak megjelent a fiam, és odastrázsált mellém. Nézte, ahogy szegelek. Aztán amikor készen lett az egyik gyűrű...

- Megölelhetlek, apa? - kérdezte.

- Meg... - mondtam neki. Aztán megölelt, és rám nézett. 

- Bocsánatot kérek... - mondta. Nagyon belefeledkeztem magam a játékba, és elszakadtam a külvilágtól...

Rácsodálkoztam... 12 éves. És már képes magától belátni, és átértékelni ilyen komoly dolgokat. Nem én vagyok öreg, hanem a gyerekek....

Zöld mezőkön...

Nemrég Bars fiammal a fogászaton voltunk. Jöttünk haza éppen, és el kellett menni a boltig, valamit kellett vennem, már nem emlékszem mit... Ahogy mentünk, elértünk egy részt a kertünk vége alatt, ahol van két autós pihenő. Az út mindkét oldalán meg lehet állni, kinyújtóztatni a lábat, elszívni egy cigit, vagy odaadni a rendőröknek az iratokat, mert rendszeresen itt szedik... Nos, majdnem odaértünk már, és látom, hogy a szembe jövő sáv pihenőjében áll egy autó. Apuka kicsit lejjebb az úttól, az árok szélén áll, és csípőre tett kézzel nézi, ahogy anyuka széttárt karokkal, boldogan szaladgál a majdnem térdig érő zöldben, szaladva a két lurkó elől-után, kik szintén ott rohangálnak nagy boldogan. Sok dolog villant át az agyamon hirtelen. Tetszett a boldogsága a nőnek, és a két gyerek öröme is. nagyon önfeledten szaladgáltak, széles mosollyal az arcukon. Annyira élvezték, hogy fel sem tűnt nekik, hogy szinte mindegyik fűszál ugyanolyan magas, és mindegyik növény teljesen egyforma, sehol egy virág, még egy árva gyermekláncfű, de se pásztortáska, se lósóska. Azt sem találták furcsának, hogy a "fű" sorokban nő...

Az is átvillant a gondolataim közt, hogy megállok a saját sávomban, és megkérdem őket, nem zavarja-e esetleg bármelyiküket, hogy több vekni kenyeret tapostak agyon...
De aztán az is eszembe jutott, hogy ki vagyok én, hogy elvegyem az örömüket? Van gazdája is a vetésnek, és ha sokáig szaladgálnak, csak észreveszi....
Napok teltek el azóta, és rendre eszembe jut a jelenet. Jókat derülök rajta, meg el is szégyellem magam miatta, hogy kinevettem őket. De ez hullámokban jön, mindkettő.
Sok időm van merengeni mostanság. Ugye a fejéshez sem kell nagyon gondolkodni, a kaszáláshoz sem, A műhelyben is olyan dolgok készülnek, ami rutinból megy. Persze figyelek, mert a körfűrész olyan, mint a szex, elég egy óvatlan mozdulat és az ember ujja megy a p...-ba...
De azért van egy része az agyamnak, ami tud elmélkedni olyankor.
Most éppen "sodródok" üzemmódba kerültem. Annyira felgyűlt a tennivaló, hogy már nem is idegesítem magam miatta. Felkelek reggel, elmegyek melózni, hazajövök délután, és a sok legfontosabb dolog közül kiválasztok egyet, és nekifogok. A többit kizárom, mert ha foglalkoznék velük, a maradék hajam is elmenne. Pedig már nincs sok a fejem tetején valaki ellopja, míg alszok...
De azért sokszor besegít a jó Isten is. Amikor már végképp locsolni kéne a kertet, akkor jön egy jó kis eső. A négy kertből egyben van vetemény eddig. Talán a jövőhéten eljutok odáig, hogy a másik háromba is kerül valami. Ezidáig csak a gyomok élvezik a földet, a vizet, és a napsütést, de majd teszek róla, hogy ez változzon.

Újrakezdés

Gőzerővel itt a tavasz. A munka szaporodik. Néha elgondolkodom, hogy nem-e csak egyszerűen sokat akarok.... De aztán rájövök, hogy nem.
Munka mellett jobban oda kell figyelnem, mit, és mennyit tudok megcsinálni. Lassan halad minden, de azért halad. Tavaly ősszel megnéztem egy régi.új méhészkedési formát, és nagyon megtetszett. Nem csak hogy alacsony költségvetéssel indítható, de nagyon méh és ember barát is egyben. Gedde rakodó kas a neve. nagyon jól szimulálja a méhek természetes élőhelyét a kas, vastag fala télen sokkal jobban tartja a meleget, így kevesebb táplálék is elég a családoknak, illetve ugyanannyival biztosabban áttelelnek. Nem kell kereteket belerakni, hiszen szabad építményes. Ez azt jelenti, hogy nem kerül bele vissza a sokadjára kiolvasztott, esetleg parafinnal feljavított méhviasz, ami magába képes zárni több százféle vegyszert, ami visszaoldódik a mézbe. Gyakorlatilag a természetes életüket élhetik benne a méhek. Képesek ebben is jelentős többlet mézet termelni, amit el tud a méhész venni. A régi kasokból csak a családok megölésével lehetett mézet elvenni. A rakodó kasokból pusztítás nélkül lehet . Nagyon alacsony költséggel el lehet indítani egy kast. Asztalosként eddig boconádi kaptárakat készítettem. Több, mint harmincféle alkatrészt kell hozzá legyártani, És 10.000 Ft-tól olcsóbban sehogy nem tudtam kihozni. Ha csak az anyagköltség felét számolom munkadíjnak, akkor 15.000 Ft-ra jön ki egy nagy boconádi kaptár, és még festve nincs, keretek, viasz, méhek nincsenek benne.
Már egy ideje nézegetem, és gondolkodok, mikor is kéne nekifogni a kasok legyártásának. nemrég néhány nagyon széles ajtótokot kellett készítenem, és a második mozzanat alakalmával sikeresen el is rontottam az összes rövid alkatrészt benne. Félretettem, mert bíztam benne, hogy a kashoz legalább jó lesz. Tavaly már gyűjtögettem a munkáinkból leeső gerenda és szarufa végeket, de azokat még gyalulni kell, meg többször fűrészelni, hogy a keresztmetszet jó legyen. Aztán ma, mikor hazajöttem a munkából, elég fáradtnak éreztem magam, hogy komolyabb dolgoknak nekifogjak, de azért ki evett a fene a műhelybe. előszedtem egy darab farostlemezt, és elkezdtem kiszerkeszteni a kas alaprajzát. Ott meg is akadtam, hogy hatszög alapterületű, és nincs meg hozzá a nagy körzőm. Végignézve a rengeteg felhalmozott, és egymásra hányt alapanyagon, szerszámon, megtörni látszott az amúgy is fáradt lendületem. Hangos, lemondó sóhajjal indultam ki, hogy inkább nézek egy filmet. De visszafordultam. Felkaptam egy lécet, ketté vágtam, összeszegeltem. Az egyik léc végébe bevertem egy elcsípett szeget, és egy harmadikkal összekötöttem a kettő szárat. Persze előtte felvettem velük a kívánt 20 cm-es méretet. És már meg is volt az eldobható körzőm. Kirajzoltam a kört, elosztottam a vonalát hat felé, aztán egy másik léc segítségével összekötöttem a metszéspontokat. Meg is lett a hatszögem. Lefűrészeltem az elrontott fákat három centisekre. A szélességük már megvolt, 4,5 cm. Az egyiket rátettem a sablonra, és berajzoltam a két végére a 60 fokokat.

Aztán lefűrészeltem az összeset, egyformára.

Megnéztem a sablonon, hogy nem rontottam-e el újfent, mielőtt elkezdem összeszegelni, és felbosszantana, ha nem jó...

De egész véletlenül jó lett. Úgyhogy összeszegeltem két fiókot is gyorsan. Mindkettő 4 soros lett, 12 cm magas. Olyan 10 liter térfogatú. Az egyikben kihagytam egy lécet, ide kijárót szerkesztettem. Zárható lesz, hogy lehessen mozgatni a méheket, ha kell.

Aztán csináltam egy két soros gyűrűt is, ez lesz a fedele. Ide majd teszek szigetelést, hogy a téli hideg kint maradjon. Illetve itt elfér a belső etető is, ha etetésre kerül a sor. Kerestem egy OSB lap darabot, és az lett a teteje. majd szerkesztek rá lemezborítást. 

Belül majd kiégetem kicsit, mert a méhek szeretik a korhadt faodvakat, és a korhadás ugye lassú égés. Szeretné, ha otthon éreznék magukat. Még a léptartó léceket kell megcsinálni, meg a helyüket bemarni a fiókokba. A kijárót 7 mm vastagra csináltam, így az egerek, cickányok , és a halálfejes lepke, meg a lódarázs nem fér be, könnyen tudják védeni. A szellőzés nem a kijárón keresztül fog történni, hanem a kas fenekén keresztül. Ugyanis a z alja csak rács lesz. így nem tud szemét maradni a kasban, mert kipereg. 

Akárhogy variálom, nem jön ki tízféle alkatrész hozzá, és 4000 Ft biztosan megállítja a költségeit. Plusz nem kell kereteket gyártani, nem kell drótozni, nem kell műlép, nem kell műlépezni. 

Sajnos a méheim nem jól teleltek. Ősszel nagyon figyeltem rájuk, de a tavasz nagyon rosszul indult a méhesben. Sokat gondolkodtam a télen, hogy fogom átrakni a kasokba őket. Hát... ezzel nem lesz gond... A betelelt tíz családból egy maradt meg. Ugyanazt kapták enni is, ugyanazt hordták, ugyanaz volt az atka kezelés. A kaja fele mindenhol megmaradt. nem váltottak léputcát, és a behordott élelem mellett haltak éhen. Néhány családnál látok hasmenés nyomait, de nem mindnél. Valószínű, az atka kezelésnél rontottam el valamit. Ez az egy család mégis megmaradt, magnak. Már szépen fejlődnek. A generáció váltás megtörtént, egész táblás fiasok voltak. Hordanak is, nektárt is, meg virágport is.  Úgyhogy most újrakezdünk. Remélem nagyobb sikerrel!