Bio-GPS

Ma világgá mentünk. Persze nem végleg, és nem a pereméig, csak elég messzire itthonról... Nagyhegyesen voltunk, megtervezni az idei évi munkákat. Hát lesz belőle bőven.... Aztán elhívott a jegyző úr ebédelni minket. Az óvoda menzáján kaptunk ebédet. nagyon kellemesen csalódtam. legutoljára Győr mellett ettem menzai kosztot, egy szállóban. nem tudtam csak a menzához hasonlítani a levest, amit ott felszolgáltak... Egy kis forró víz, egy leveskocka, és a két szelet főtt sárgarépa körül kegetőzött három szem zöldborsó, néhány betűtészta társaságában. Másnap, mert egy hétig voltunk a szállón, ugyanaz a leves volt, kiegészítve az előző napi pörkölttel.... mármint a levesben volt az előző napi pörkölt.... mert ugye maradt belőle, és nem pocsékolunk!!! Amikor harmadnap is megkaptuk a levest, rögtön levettük, hogy a szakács egy huszrácselt alkalmazva egy kis habarással, és némi plusz zöldséggel javította fel az előző nap még pörköltösként, azelőtt nmtudommihezhasonlítaniként azonosított levest. Úgyhogy csak a találékonysága miatt nem borítottuk a fejére, meg mert nagyon éhesek voltunk, de azért félhangosan megjegyeztük, hogy holnap jó lenne valami változatosság, valami új.... lett is foganattja, de kanyarodjunk vissza a nagyhegyesi menzához.... kellemes csalódást okozott, mert nagyon ízletes, tartalmas füstölthúsos habart káposztalevest kaptunk, friss omlós pogácsákkal. A jegyző úr elmondta, amit érezni is lehetett az ételen, hogy igyekeznek már most is háztáji alapanyagokat beszerezni, és a mostani törekvés is arra irányul, hogy a település a saját konyhájára termeljen elsősorban. Aztán jóllakva visszatértünk a megbeszéléshez, majd délután hazaindultunk. A durván egy órás odaút csúnyán átváltozott két órás hazaúttá. tejföl ködben cammogtunk haza. A nejemről tudni kell, hogy szürkületben nem lát rendesen, és utál ködben autókázni.Nézte az utat, és meg-megszólalt:
-Ott egy kátyú...lemész az útról...az út közepén mész... nem látod a felfestést?
-Nem, mert nincs is az úton felfestés.... máskülönben vezess te!
-Nem-nem, vezess csak... megint ott egy kátyú.. már megint az út közepén mész...
-Holnap, ha főzöl valamit, odaállok melléd, és majd ugyanezt csinálom....
-Mit?
-Majd mondogatom: gyorsabban kavargasd... nemarra, a másik irányba... vigyázz, mert odaég.... tegyél még bele sót... nem annyit, kevesebbet!
-Jó'van... megjegyeztem... somolygott az orr alatt, de legalább nem a köddel foglalkozott.Egy darabig tettette a sértődést...aztán megint az utat nézte tüntetőlegesen...annyira nézte, merre is megyünk, hogy mondtam neki:
- Olyan vagy, mint az alganyaló az akváriumban, már rá vagy tapadva az üvegre.... erre mosollyal az arcán eljátszotta a megsértődöttet, nézet a házakat, amiket elmellőztünk. 
-Bezzeg ezeket tisztán látni...-mondta, erre én
- Akkor csendes mélabúval figyeld őket!-cígattam tovább.
-Nem nézem! -húzta a homlokáig a kis hegyes orrát... Aztán lassan hazaértünk. 
-Nem megyek veled többet sehová!- mondta vigyorogva, hangjában a nevetéssel, immár sokadjára. Megannyiszor eljátszottuk már ezt, és remélem milliószor el fogjuk még....