Túljárni a malacok eszén

December elején megfialt a két kocám. Vietnámi mindkettő, lehet, néhányan emlékeznek rá.  Az egyik, amelyik nem olyan hízékony hét malacot fialt, a másik, a Döncike, kb hatot, de agyonnyomkodta majdnem mindet szegény. Csak egy kis kan maradt alatta Mondanom sem kell, hiába fiatalabb, mint a hét malac, több, mint kétszer akkora. A hét malacos kocám, (hívjuk Kehesnek, mert szegényt keszegre szívták a malacai) hiába adtam neki annyi kaját, hogy megmaradt előtte a vályúban, csontra lefogyott. Mindig ezt csinálja. Szoptat, ha kell, ha nem. Nagyon lelkiismeretes anya. De folyton megsínyli. Télre nem is akartam bebúgatni, de a kan gyorsabb volt, mint hogy különzártam volna. na hát így esett, hogy január vége felé, amikor leválasztásra került a sor, nagyon lefogyott szegény. Különzártam. Reggelre megszökött. De úgy, hogy sehol a világon nem találtam! Olyan hideg szél fújt, hogy rögtön könnyet csalt a szemembe, amikor kerestem. Végigjártam a hátunk mögötti egész mezőt, kerestem, hátha bement valamelyik kertbe, de nem találtam. Álldogáltam a hideg szélben, hátha meglátom valahol mozogni... nem sikerült. Egész nap az járt a fejemben, ha ez a szerencsétlen este szökött ki, reggelre valahol meg is fagyott. Ha valaki megtalálja, még fel is jelent állatkínzásért, amilyen sovány szegény... Olyan volt, mint a szegény ember malaca a mesében... Este, amikor hazaértem, végig etettem mindent, vittem vizet mindenhová. Nem tudom, milyen indíttatásból, de hátra ballagtam, benéztem a karámba, ahonnan megszökött. Hát ott aludt a bálányi szalmából épített fészkében, amit előző nap bedobtam neki.
-Hát téged agyon se lehet ütni, mi?-kérdeztem tőle, de nagyon örültem, hogy nincs baja, és annak is, hogy visszajött. Azóta megerősödött egy kicsit, stabilabban áll, eszik rendesen, kicsit többet, mint amikor szoptatott... nem értem, miért ment el az étvágya, amikor tejelt... olyankor jobban kéne ennie... Hát ő mindig is olyan kis sportmalac volt, nem olyan dundi, mint Döncike....
Mindegy, majdcsak lesz belőle valami. A malacai az eredeti helyükön maradtak, néha egy-egy kis kiutat leltek azért a karámból, amit módszeresen megszüntettem. Aztán ahogy eltelt az egy hét, ami korban a két fialás között volt, a Döncike malacát is le kellett választani. Ki-kijárt a karámból őkelme, de ahogy hátra mentem, rögön bespurizott. Mostanra megtanulta, hogy nem akarom bántani, tegnap már a lábam körül sertepertélt, de terelni nem hagyta magát, megint belécelt vissza az anyjához, mire betömtem volna a lyukat, amin kilógott. Ma reggel verőfényes napsütés volt nálunk, a szél sem fújt, nem is volt olyan hideg. Leghátul van a Kehes disznóm, utána egy nagy udvar, ahol a ló és a tehén garázdálkodik, majd a házhoz közelebb a disznókarámok. Adtam a lónak és a tehénnek szénát, aztán visszamentem a malacok kajájáért. Visszalépve az udvarra látom ám, hogy a Döncike malaca hátul érdeklődik a Kehesnél, hogy mi van vele. Nem vett észre...
-Na várj csak!-dünnyögtem az orrom alatt. Visszamentem, egy összeszögelt fatáblát hoztam, és beletettem a résbe, ahol a malac kijár. Kinyitottam a hét kismalac karámját, persze egyből jöttek volna kifelé, így megijesztgettem őket kicsit. Spuri be az ólba, onnan leskelődtek, utánuk megyek-e... Elindultam a kis kan felé, észrevett és eliszkolt haza... iszkolt volna, de ott volt a deszkatábla... Próbált bemenni, próbáltam terelni a többi malac felé, de ő a menekvést csak hazafelé ismerte. Befúrta magát a deszkalap és a kerítés közé. Persze be nem fért, de ő ezt nem tudta.
-Így is jó, legalább biztosan nem harapsz meg!-mondtam neki, és elkaptam a két hátsó lábát. Elkezdett visítani... Abban a pillanatban vége is lett a szép tavaszias idillnek! Az összes disznó elkezdett hangosan, öblös, mély hangon röfögni, amit csak akkor hallatnak, ha az egyikük segítségért kiált. Még jó, hogy egyiken sem tudtak kijönni, biztosan megrágtak volna....
-De jó erőben vagy!-latolgattam a malacot a kezemben, majd beengedtem a karámba, ahol a másik hét van. A szemem sarkából láttam, hogy kettő a hétből, míg a kis kannal szórakoztam, meglépett... Néztem, mit csinál az új helyen a malac... járkált a kerítés mellett, hívta az anyját, az meg a másik oldalon röfögött neki vissza. A maradék öt malac meg nyakát nyújtogatva szagolgatta a jövevényt, aprókat lépegetve hol felé, hol vissza...
-Itt maradni!- adtam nekik utasításba, kinyitottam a karámajtót, és hátramentem a két szökevényt beterelni. Szépen be is spuriztak, rájuk zártam az ajtót.
- Na ez könnyen ment.... -nyugtáztam. Szép napos idő volt, egy fél napot biztosan a kerítés mellett fog járkálni a malac. Legalább nem fázik meg....